A hétvége is egy szempillantás alatt elérkezett, hogy szinte fel sem fogom szombaton, hogy már hétvége reggel van. Rápillantok az órára, ami kilenc órát mutat, nekem pedig negyed tizenegykor kezdődik a meccs. Halkan kikászálódok az ágyamból, és az első utam a fürdőszobába vezet. Nagyon korán van, és nincs kedvem sminkelni, szóval nem is teszem ezt. Amúgy is egy másfél órás edzőmérkőzésért minek rittyentsem ki magam? Teljesen felesleges. Kifésülöm a hosszú barna hajamat, és felfogom a fejem tetejére egy hajgumi segítségével. Megmosom a fogaimat, majd az arcomat, hogy valamennyire frissnek érezzem magam. Amint mindennel kész vagyok a mosdóban, visszamegyek a szobámba és felveszek egy kényelmes nadrágot, egy egyszerű pólóval, mivel úgyis még öltöznöm kell majd a jégcsarnokban. Az edzőtáskámba belepakolom a cuccaimat, majd leviszem az előszobába. A nappaliba út közben bepillantok, és észreveszem apát aki a kanapén ülve a laptoppal az ölében alszik. Nagy a valószínűség arra, hogy hajnalokig dolgozott valamin, és véletlen bealudt. Ledobom a táskámat majd elveszem a laptopját, amit lerakok a kis asztalra. Nyomok egy puszit a homlokára, utána pedig halkan elkezdek öltözni.

Felveszem a sport cipőmet, meg egy vékonyka kabátot. Tavasz van, lassan már a második hetet járjuk a májusban, de nem annyira jó az idő, hogy én egy sima rövid ujjúban flangáljak kint. Megfogom a kulcscsomómat, és minél halkabban kinyitom a bejárati ajtót, amit miután kilépek rajta, be is zárom. Nagyot szippantok a friss levegőből és elindulok gyors léptekkel a jégcsarnok felé. Amikor megpillantom a nagy épületet elmosolyodok, és kinyitom az ajtót. A lelátón csak néhány ember üldögél, köztük Chloe is, aki ahogy meglát, leugrál a padok közt, egyenesen hozzám.

- Hallod, ajánlom, hogy nyerjetek, mert nem ezért keltem fel ilyen korán – böki meg a mellkasomat a mutatóujjával.

- Jól van, de ennek nincs semmi tétje, szóval... – vigyorodom el halványan, ő pedig csak karbatett kézzel megforgatja a szemeit. Calum tűnik elő a semmiből és egy fura pillantást vet rám, amit nem igazán értek.

- Szia Chloe! – köszön a barátnőmnek, én meg mintha itt sem lennék, megy el mellettem.

Chloe lesüti a szemeit, de rögtön a kreol bőrű fiú után Luke viharzik be. Megfordulok és ekkor veszem észre, hogy nem lehet valami jó kedvében.

- Szia! – húzom egy kisebb mosolyra az ajkaimat. – Mi a baj?

- Oh, hogy mi a baj? Nem is tudom, melyik a nagyobb baj. Az, hogy a barátnőm hazudik nekem, vagy az, hogy nem képes nekem elmondani, azt, hogy egy hónap múlva elmegy a világ másik felére?! – magas hangszínnel beszél, amitől őszintén szólva nincs is kedvem visszapofázni.

Csendben állok előtte, de sajnos nem bírom tovább. Az agyam kattog, hogy honnan tudhatta meg, de mivel csak a szöszke barátnőmnek mondtam el, ezért kizárásos alapon ő fecseghette ki.

- Honnan tudtad meg? – szólalok meg, és a feldúlt szőkeségre vezetem a szemeimet.

Látom rajta, hogy rosszul esik neki, és, hogy nagyon ideges. Jogosan mérges rám.

- Mit érdekel ez téged?! Egész héten hazudtál nekem! Nem gondolod, hogy jogom lett volna tőled megtudni? – a hangja továbbra sem halkabb.

- Baszdmeg, Luke! A te érdekeidet néztem! – akadok ki mostmár én is, ami Lukeot még jobban felidegesíti.

Így innentől kezdve nagy veszekedésbe folyamodunk, ami talán már szilveszter óta sosem történt meg. A szöszi olyanokat vág a fejemhez, amik lelkileg nagyon megérintenek, de próbálom erősnek mutatni magam. Már vagy három perce kiabálunk egymással, a sürgő-forgó emberek között amikor megelégelem ezt az egészet.

- Nem érdekel, Luke. Nem érdekel mit gondolsz, vagy mit érzel. Annyira nem voltál képes, hogy normálisan meghallgass, akkor nekem sem kötelességem, hogy érdekeljen bármi is ami hozzád kapcsolódik – jelentem ki, ezzel befejezve az előbbi cselekményünket, és felháborodva, de egyben szomorúan megyek be a lány öltözőbe.

Erősen becsapom az ajtót és a legközelebbi padra lerogyok. Az arcomat a kezeimbe temetem, és megpróbálok lenyugodni. Negyed óráig ülök ott egyedül, amikor rájövök, hogy hamarosan kezdődik a mérkőzés, és én még nem is öltöztem át. Magamra kapkodom a ruháimat és a jégkorimat meg olyan gyorsan veszem fel, hogy meg sem nézem a fűzőit, hogy tuti biztonságosan kötöttem-e be. Kirontok az ajtón és még épp időben lépek fel a pályára. Odacsúszkálok a többiekhez, pont amikor Mr. White elmondja a csapat beosztásokat.

- Na végre Mackenzie, te vagy az első körben, velük – mutat Calra, aki unott pofával néz rám, Lukera aki még rám sem hederít, tipikus... na meg Mikeyra, Jasonre, és a többiekre akik abban a kupacban állnak, ezért én is odamegyek.

Felállunk normálisan a jégre és Mr. White mi csapatunk és a másik csapat közé áll, majd megfújja a sípját mivel ő indítja ezt a harmadot. Luke rögtön megszerzi a korongot és a kapuhoz kezdi terelgetni. Közben egy elvétett passzolásnál az ellenfél szerzi meg a fekete kis tárgyat.

Érzem, hogy nem hozom a formám.

Fáj a fejem, és csak úgy kavarognak bennem a gondolatok. Nem is figyelek a játékra, hanem csak megpróbálok a fiúk után menni. Egy szabálytalankodás után, amit egy ismeretlen fiú csinált, mi kezdjük a következő pár percet. Az a bizonyos nagy darab srác, nagyon ideges lehet, valószínűleg ránk, mert mindennek lehord minket.

Michael előtt megyek, egyre gyorsulva, ezzel ténylegesen beszállva a játékba. A színeshajú nekem passzol, én pedig elkapom az ütőmmel, de ezzel egy időben a felháborodott fiú nekem jön nagy sebességgel, így egy másodperc töredéke alatt a fehér palánknak csapódok. Első amit megérzek, az a fejemnél egy nagyobb szúró érzés, amitől homályosan látok mindent és elkezdek szédülni. Az emberek egyszerre morajlanak föl.

Megmozdulok, ami nagy hiba, hisz egy éles fájdalom nyílal a bokámba, és csak éppen, hogy odapillantok, látom, hogy a teljesen a kifordult lábamra estem, amiről még a kori is lejött. Összeszorítom a szemeimet. Az utolsó amire felfigyelek, hogy a nevemet kiáltják. Onnantól kezdve teljes sötétség.