A péntek is egy másodperc alatt elérkezik, pedig azt hittem, hogy sosem lesz ennek a hétnek vége. A suli is viszonylag gyorsan telt, ami nem megszokott. Luke továbbra is tartja a seggfej énjét, Calum az agyamra megy a hülyeségeivel, Chloe meg mindig fangörcsöt kap, ha arra gondol, hogy megyek Briannal moziba.

Mint ahogy éppen most is ezt csinálja, mivel áthívtam, hogy segítesen ruhát választani nekem mára.

- Oké, oké, oké! Akkor, lássuk! – kiáltja el magát, és a szekrényemhez pattanva, kidobálja a ruháimat.

- Hé! Inkább csak válassz ki egyet és kész – sóhajtok miközben az ágyamon fetrengve a fehér színű plafont bámulom.

- Nézd! Ez? – dob nekem egy fekete szoknyát.

- Úristen! Mi ez? Nekem van ilyenem? – fintorodok el és visszadobom a ruhadarabot.

- Akkor ez? – hajít nekem egy virágos, hátul kivágott felsőt.

- Hallod, október vége van, nem június – megmarkolom az anyagot, és azt is visszadobom.

- Meghalooook!

- Vegyél ki egy farmert, és egy egyszerű pólót – utasítom.

- Mi? Biztos, hogy nem! – háborodik fel.

- Akkor farmert és válassz te egy pólót. Úgy jó? – alkudozok. Egy próbát megér.

- Oké. A virágos felsőt veszed fel, ezzel a fekete farmerrel, és kész – dobja rám az egész szettet.

- Ahj, oly mindegy már – nyöszörgöm.

Felkapom a kezembe a göncöket és elmegyek a fürdőszobába elkészülni. Tizenöt percig tartózkodok a helyiségben, aztán visszamegyek a barátnőmhöz.

- Na így jó? – fordulok körbe, hogy átnézhesse a kiválasztott ruhákat rajtam.

- Pompás! – mosolyodik el szélesen. Még gyorsan igazít a hajamon, utána pedig együtt hagyjuk el a házat, ahogy megbeszéltük. Chloenak átadom az edző cuccom, hogy legyen nála még oda nem megyek a csarnokhoz.

- Akkor majd találkozunk a jégcsarnoknál, ne felejtsd el hozni! – bízom rá ezt a feladatot, hisz mozi után rohannunk kell a meccsre, és magammal pedig nem viszem azt a nagy táskát.

- Majd mesélj el mindent – kacsint, majd egy ölelés kíséretében elválunk egymástól.

Elindulok a mozi felé, ami olyan nyolc-tíz percbe telik. Mikor odaérek felmegyek a mozgólépcsőn, és ahogy felérek rögtön megpillantom Briant. Sima kék farmernadrág van rajta egy egyszerű fekete pólóval párosítva. A pulzusom az egekbe szökik ahogy végig mérem.

- Szia – köszön, ahogy odaérek mellé.

- Hali! – mosolyodok el, mire ő a hajamba puszil. Érzem, ahogy az arcomat pír lepi el.

- Gyere, van még három óránk – mondja, majd megfogja a kezemet. Lepillantok az összekulcsolódott ujjainkra.

- Baj?

- Mi? – rázom meg a fejem, és visszavezetem a tekintetem Brian-re. – Ja, nem – vágom rá.

- Akkor jó – villant egy ezer wattos mosolyt.

Gyorsan megvesszük a jegyeket az egyik most megjelent vígjátékra.

~

Már a film felénél járhatunk, amikor üzenetem érkezik. De mivel levettem a hangot, ezért csak egy kis rezgést érzek a gatyám zsebében. Észrevétlenül kiveszem, és megnézem az olvasatlan sorokat.

Tiff🙈: Szia csajszi!❤️ Mizujs? Rég beszéltünk..:c

Én: Bocsi, most nem érek rá, majd írok. Szia❤️

Tiff🙈: Oh, okés, szia.👋

Visszasüllyesztem a készüléket a zsebembe és tovább nézem a filmet.

~

Másfél órával később felkapcsolódnak a lámpák, ezzel azt jelezve, hogy vége van a programunknak. Brian az órájára pillant, elhúzza a száját.

- Mi van? – kerekednek el a szemeim.

- Öhm, van húsz percünk – közli, viszont a hangjában idegességet vélek felfedezni, amitől még jobban beparázok. Felkapom a vállamra a táskám, és kézen ragadva Briant, kifele húzom a moziből.

Mivel annyira félek attól, hogy lekéssük a meccset, így futva hagyjuk el az épületet. Ilyen esetekben minden másodperc számít.

- Kenzie, hallod, ne siess már ennyire! – szól rám.

- Bassza meg! El fogunk késni! – emelem fel a hangomat minimálisan. Brian csak vállat von, mintha nem is érdekelné az egész.

Gyors sétával és futással tízennyolc perc alatt érünk a jégcsarnokhoz. Kinyitom a nagy ajtót és beesek a pálya előtti részhez. Mr. White mérges arckifejezéssel néz engem, Chloe aggódó arccal vizslat. Az egész csapatnak a tekintete rá szegeződik. Lukeból nem tudok semmit kiolvasni, ugyanis semmi érzelem nem fut át az arcán. Brian mellettem halad el, és azonnal eltűnik a fiú öltözőbe. A barátnőm oda rohan hozzám és a kezembe nyomja a cuccom.

- Erről még beszélünk! – jelenti ki, én pedig bólintva egyet, befutok a lány öltözőbe.

Gyorsan átöltözök, és még a jégkorim bejáratására is van időm. Amint kész vagyok, amilyen gyorsan csak tudok kisietek a jeges felületre.

- Mackenzie! – szólít meg mély hangon az edző. Az ajkamat harapva fordulok felé. Szemei csalódottságot tükröznek.

- Épp, hogy beestetek. Két perc és kezdődik a meccs, kérlek addig próbálj meg bemelegíteni – szólal meg viszonylag nyugodt hangon.

- Rendben – mondom, és úgy cselekszek ahogy Mr. White kért.

Párszor végig csúszkálom a pályát, közben pedig felmérem az ellenséget. Gúnyosan megnéznek engem, de van aki nem tulajdonít nekem különösebb igényt. A bíró megfújja a sípját, így gyorsan visszamegyek a többiekhez.

- Mackenzie, Brian, Jason, Cameron, Ryan, Max.. – kezd el sorolni pár nevet az edző. – Ti maradtok. A második félidőben mentek fel a pályára.

Leülök a kispadra, és ott várom, hogy leteljen az első félidő. A meccs hivatalosan is elkezdődik. Luke ügyesen cselezi ki az ellenfelet és már az első percben belövi a legelső gólt. Nagy taps vihar tör ki, mire elmosolyodok. Adam a kapusunk, az összes korongot kivédi. Nagyon ügyesen csinálja, ám ember cserét kér a másik csapat. Neki kezdenek egy újabb körnek, és onnantól kezdve gyűlnek a gól számok az ellenfélnek is.

- Öt perc múlva ti jösztök! – hallom meg ezt az egyetlen mondatot amitől teljesen kiráz a hideg. Nagy levegőket kezdek el venni. Az az idő villám gyorsasággal telik el. Lukeék lejönnek a pályáról, és helyet cserélünk.

~

Utolsó pár másodperc van hátra. Vesztésre állunk, és egyetlen egy pont kéne ahhoz, hogy ezt megváltoztassuk, és megnyerhessük a meccset. Calum hozzám passzolja a korongot, és én pedig a kapuhoz kezdem el terelgetni. Öt, négy, három... Ellendítem az ütőt, ezáltal a lemez nagy lendülettel kezd el csúszni a hálós részhez. Kettő, egy... és kivédi.

Kivédte.

Kivédte azt a kurva korongot. Vesztettünk. A másik csapatnak a hozzátartozói nagy hangzavart csinálnak. Fütyülnek, tapsolnak és ordibálnak. Megfordulok, és csalódottan lemegyek a jégről.

Ám mielőtt még bemennék az öltözőbe, Luke állít meg.

- Ezt akartad?? – emeli fel a hangját miközben a szemei szinte izzanak.

- Mit? Szerinted veszteni akartam? – csattanok fel.

- Tudtam, hogy elbaszod. Direkt csináltad? – fúrja bele a tekintetét az enyémbe.

- Nem hiszem el. Ekkora balfasz vagy? Szerinted direkt nem lőttem be azt a szaros gólt? – kezdek el kiabálni vele.

Kész vége, betelt a pohár.

- Én balfasz? Na ne nevetess már! – röhög fel. – Nem észlelted, hogy ahogy felmentél a jégre lerontottad a pontszámokat? Még bemelegíteni se tudtál, mert neked pasizni kellett, ribanc – fröcsögi a szavakat a szemembe.

Egyre jobban gyülemlik bennem az ideg. Az arcom kipirosdik, ezért úgy döntök, hogy rá hagyom. Fújtatva kerülöm ki, és viharzok el mellette. Nincs kedvem leállni vele veszekedni.

- Nem csodálom, hogy anyád elhagyott! Én sem tettem volna másképp! – kiált utánam.

Megállok. Lehunyom a szemeimet, erőt kell vennem magamon, hogy megforduljak és visszaszóljak neki. De nem megy. A szemeimet a könnyek kezdik el égetni. Nem fordulok meg, hanem tovább lépkedek. Belépek az öltözőbe, és erőteljesen becsapom az ajtót. A falnak támaszkodom, majd szép lassan lecsuklok a földre. "Nem csodálom, hogy anyád elhagyott! Én sem tettem volna másképp!" Egy csomó fájdalmas emlék jut eszembe, amitől még jobban sírhatnékom támad. Szipogva törlöm meg a szemeimet, megpróbálom összeszedni magam.