Az óra szokásosan telik. Bemelegítünk, passzolgatunk, cselezgetünk, ám amikor az utolsó fél óra következne, és játszanánk egy kisebb meccset, Mr. White megállít minket, és mindenkit oda hív magához.

- Edző bá' még van fél óra nem? – ordít be szélről Michael, és pár másodperc múlva ugyanez a kérdés hangzik el Jason szájából is.

- Igen van, de egy kis megbeszélni valónk lenne – bólint Mr. White.

- Mit csináltunk?? – háborodik fel Calum.

Elnevetem magam, közben pedig mozgolódást érzek magam mellett. Odapillantok, és el kell, hogy mosolyodjak, ugyanis Brian akar mellém férkőzni, ami szerencsésen sikerül neki. Átkarolja a nyakamat és magához húz. Akaratlanul is a néző térben ülő lányra nézek aki pont minket bámul. Kacsint egyet, mire megrázom a fejem. Miközben visszavezetném a tekintetem Mr. White irányába, Luke jéghideg íriszeivel is találkozom. Engem néz, vagyis azt vizslatja, hogy Brian átkarol. Egy szúrós pillantást lövelek felé, ő pedig megajándékoz egy szokásos 'húdeszexivagyokdeazértanyád' féle mosollyal.

- Mint tudjátok, hogy a megyei meccset nyertük Mackenzie érkezése előtt – pillant rám Brian apja. Egy apróbb mosolyt eresztek, ő pedig folytatja. – Most pedig a városi jönne, amit ha megnyerünk akkor mehetünk az országosra, ami majd a hegyekben lesz megrendezve. De ez most lényegtelen, elsőnek próbáljuk megnyerni a városi meccset.

- Mikor is lesz? –kérdi Luke.

- Pénteken délután – kapja meg a választ rögtön. Brian-re vetek egy pillantást, aki mintha megérezné, hogy őt nézem, rám vezeti a gyönyörű zöld szemeit.

- Nem akadályoz meg minket abban, hogy ne menjünk moziba – suttogja, hogy csak én halljam.

- Szeretném, ha mindenki eljönne. Kivétel nélkül – hangsúllyozza ki az edző mondatokat, hogy mindenki megértse.

- Mackenzie is? – kiált fel boldogan Cal.

- Mackenzie is? – akad ki Luke, Calummal egyszerre, csak annyi különbséggel, hogy Luke a háta közepére sem kívánja, hogy én menjek. Calum pedig majd' kiugrik a bőréből a hír hallatára.

- Igen, Mackenzie is – bólint határozottan az edzőnk.

- Akkor hivatalosan is vesztettük a meccset – mondja unottan a szőkeség.

Megforgatom a szemeimet, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a beszólásait. De az a baj, hogy nem sokáig bírom.

- Befognád? – förmed Calum a haverjára.

Egy hálás pillantással ajándékozom meg, ám Luke nem hagyja ezt annyiban, vagyis biztos nem hagyná annyiban, ha Mr. White nem szólna közbe.

- Mackenzie jön és kész – zárja le a témát. – Szóval akkor, pénteken iskola után lesz két órátok a meccsig. Szeretném ha ebből egy órát bemelegítéssel töltenénk – fejezi be a mondandóját.

- Mehetünk? – kérdi Brian.

- Mehettek – ahogy ez a szó elhangzik, sorjában kezdjük elhagyni a pályát. Én megyek le utoljára, és velem egy időben Chloe ugrál le a lépcsőkön.

- Áááá! – kiált fel boldogan, és a nyakamba ugrik. Hála az égnek, stabilan a talajon maradok ezért nem esünk el.

- Oké – nevetek fel.

- Úristen! – enged el. – Brikenzie pillantok sokaságát láthattam élőben, ráadásul mész pénteken meccsre. Mi ez ha nem jó nap? – emeli fel ökölbe szorított kezeit, és párszor a levegőbe csap.

- Jól van, nyugi! – vigyorogva nézem az előttem ugráló lányt aki kb. nálam is jobban örül a hírnek. – Várj.. Brikenzie? – kerekednek el a szemeim.

- Ja – vágja rá. –Brian meg Mackenzie egyenlő Brikenzie! Tádámm!

- Te bolond vagy – szakad ki belőlem egy jó kiadós nevetés.

- Most mi van?

- Semmi.. semmi.. – fújom ki a levegőt nagy nehezen egy kiadós nevetés után. – Pillanat és jövök, csak átöltözök.

Chloe bólint én pedig bemegyek az öltözőbe. Épp, hogy bezárom az ajtót, Lukeaal találom szembe magam, aki a falnak támaszkodva kémlel engem.

- Öhm.. Lány öltöző – mondom neki egy hangúan, miközben elmegyek mellette. Pár centi választ el minket, és megfogja a csuklómat.

- Ne gyere el.

- Mi van? – förmedek rá.

- Ne gyere el a meccsre, a csapatod érdekében – mondja.

- Hahh, te nem vagy komplett – vigyorodok el. – Elmegyek a meccsre. Nem te döntöd el – nézek fel a szemeibe.

- Nem veszed észre, hogy csak hátráltatsz minket? – nevet fel gúnyosan.

- Inkább menj ki – rántom ki a kezemet a szorításából.

- Csak egy lány vagy. Miattad fogjuk elbaszni az egészet – jelenti ki.

Csak egy lány vagy.. Ez az egyetlen mondat visszhangzik újra és újra a fejembe.

- Ez csak egy meccs! – csattanok fel. – Egy kurva sport! – emelem fel a hangom.

Nem is értem miért mondom ezeket, hisz tudom, hogy nekem ez a sport jelenti az életemet. Ha megfosztatának tőle, én nem bírnám elviselni. Ezt az egyet már nem. De még is csak egy kurva sportnak neveztem. Na szép vagyok mondhatom.

- Látszik, hogy mennyire érdekel téged – szegezi nekem az utolsó mondatát majd elhagyja az öltözőt.

- Ha te tudnád, hogy mennyire érdekel – suttogom miután becsukódik az ajtó. Felsóhajtok, és nagy nehezen neki szánom magam annak, hogy átöltözzek.