A gif-től egy kicsit a sírás kerülget⬆

Louis Tomlinson

Dél felé járhatott az idő, amikor kinyitottam a szememet, és rögtön megpillantottam a mellettem fekvő lányt.

Olyan ártatlan és gyönyörű volt, mégis, fájt a szívem, ahogy őt néztem.

Eszembe jutott, mennyit fog ő miattam szenvedni, pedig én tényleg szeretem.

A szívem összeszorul minden egyes pillanatban, ahogy a fogadás az eszembe jut.

Tönkre fogom tenni.

És ez kimondhatatlanul fáj.

Múltkor nem véletlenül nem kerestem hetekig. Úgy döntöttem, feladom a fogadást, és vállalom, hogy Harry megtudja az igazat.

Aznap akartam beszélni Daviddel, hogy nem folytatom ezt tovább. Elhatároztam, hogy eltűnök Jessi életéből, de megláttam őt a folyosón, és ott borult minden.

Nem voltam képes távol tartani magamat tőle.

Egyszerűen nem ment.

Az érzelmeimnek nem tudok csak úgy megálljt parancsolni.

A lány mocorogni kezdett mellettem, mire ránéztem. Tekintetem találkozott az ő vakítóan kék szemeivel.

Arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd ásítva fordult át a hátára.

-Jessi! Kelj már fel végre!-hallottam Harry hangját a folyosóról.

Jess ijedten nézett rám, hiszen rajta kívül senki nem tudta, hogy itt aludtam.

Hangos léptek közeledtek az ajtó felé, majd az ajtó kivágódott, és Hazza meglepett arcával találtuk szembe magunkat.

-Asszem....megzavartam valamit....-motyogta a szobát pásztázva.

Hát igen, én is félreértettem volna a helyében a helyzetet.

Rajtam nem volt póló, és csak a derekamig voltam betakarva, a ruháim pedig a földön voltak. Jessi viszont nyakig be volt takarózva, az ember azt hihetné, hogy azért, mert meztelen.

-Mi? Nem! Harry bazdmeg, te idióta!-visított fel Jess.

Elnevettem magamat, Hazz viszont még mindig tanácstalanul álldogált a nyitott ajtóban.

-Szóval akkor ti nem....izé...értitek....-dölöngélt előre-hátra, miközben mindenhova nézett, csak ránk nem.

Furcsa volt, nagyon furcsa.

-Nem, de.... tulajdonképpen miért jöttél?-kérdezte Jess.

Harry felsóhajtott, és hadarni kezdett.

-Én csak....beszélni akartam veled Kellyről, de mindegy. Jó szórakozást...vagy mi...-motyogta, és kiment a szobából az ajtót becsukva maga mögött.

Nagyot nyeltem, amikor Kelly nevét kiejtette a száján.

Újból eszembe jutott a fogadás, és félve néztem a lányra, aki csak sóhajtott egyet.

-Ki az a Kelly?-próbáltam oldani a feszültséget. Vagyis inkább próbáltam elterelni a figyelmét rólam.

-Kelly volt Harry barátnője másfél évig. Hazz nagyon szerette, az első igaz szerelme volt a sok egyéjszakás kaland után. Úgy tűnt, Kelly is komolyan gondolj ezt az egészet, de egyik nap úgy állított be Harryhez, hogy szakítani akar. Kiderült, hogy megcsalta Harryt. Hazz meg tudott volna neki bocsájtani, de Kelly ott hagyta őt. Hazza azóta is keresi azt, aki miatt tönkrement a kapcsolatuk, de nem találta meg.-mesélt.

Vadul kalapáló szívvel hallgattam, miközben továbbra is természetesen viselkedni.

Ez az egész nehezebb lesz, mint gondoltam...

Néhány nap múlva....

Louis Tomlinson

Idegesen toporogtam a szobámban, a tükör előtt. Újra és újra végignéztem magamon, mire végül úgy döntöttem, jó vagyok így.

Egy fekete csőfarmert viseltem fehér inggel, amit a nadrágba tűrtem, a lábaimon pedig egy fekete cipő volt.

Izgultam, nem tudtam megmaradni a seggemen öt percig sem.

Az óra rettentően lassan váltott egyik percről a másikra, de végül eljött a háromnegyed hét, én pedig kocsiba ültem, és Jessiért indultam.

A házuk elé érve alig kellett fél percet várnom, nyílt a bejárati ajtó, és Jess jött ki rajta.

Nem tudtam róla levenni a szememet.

Egy halványrózsaszín, majdnem térdig érő ruhát viselt, fekete balerinacipővel. A haját kiengedve, egyenesen hagyta, sminkje se volt túl erős.

Ahogy beszállt a kocsiba, felbúgattam a motort, de mielőtt elindultam volna, ranéztem.

-Mehetünk, hercegnő?-kérdeztem.

Elmosolyodott, de egyben el is pirult, én pedig magamban vigyorogtam a reakcióját látva.

-Persze.-válaszolt.

Sebbeségbe tettem az autót, majd elindultam a Donchaster legjobb étterme felé vezető úton.

****

Jessica Kurt

A csodálatos vacsora után Louis elvitt a közeli tóhoz, ahol egy padon ülve néztük a nyugodt vizet, amit megvilágított a hold.

Louis lehajolt egy kavicsért, amit nem sokkal később nagy lendülettel és erővel a tóba hajított.

Néztem, ahogy a víz fodrozódik ott, ahol a kavics a mélybe süllyedt, amikor is Louis megszólalt mellettem.

-Mesélsz nekem az anyukádról?-bukott ki belőle a kérdés.

Meglepetten néztem rá, először nem tudtam mit mondjak.

Végül nagy nehezen bólintottam, és belekezdtem.

-Anya volt a legcsodálatosabb ember a világon számomra. Rengeteget dolgozott azért, hogy a bátyám és én jól éljünk, de sajnos apám már akkor sem vetette meg az alkoholt, így olyan is volt, hogy anyu fizetése a hónap első napjaiban már sehol nem volt. Apa sosem becsülte meg igazán anyát. Hűtlen is volt hozzá, de anyu nem akart elválni, nem akarta, hogy én és Adam úgy nőjünk fel. Mindig a mi érdekeinket tartotta szem előtt, amiért még most is nagyon tisztelem. Nekem ő volt az életem, a mindenem, de sajnos a sors közbeszólt. Az éves szűrővizsgálat alatt találták meg a szervezetében a rák egyik legagresszívebb fajtáját. Anya küzdött a betegség ellen, az első hetekben ugyanúgy bejárt dolgozni. Aztán úgy egy hónap múlva rosszabbul lett, és az orvos megmondta neki, hogy otthon kell maradnia. Adammel együtt végig mellette voltunk, támogattuk, de az egyik napon, reggel anya nem kelt fel többé. A szemei örökre csukva maradtak, a szíve nem vert többet. Életem legrosszabb napja volt az. Elvesztettem az egyetlen személyt, aki fontos volt nekem.

Nem sírtam, de közel voltam hozzá. Újból a szemem előtt lebegett az a reggel, amikor megtudtam, hogy anya végleg itt hagyott minket, engem.

-Én...sajnálom. Nem akartam felhozni...-hallottam Louis hangját magam mellől.

Megráztam a fejemet, jelezve, hogy semmi baj, aztán egy nagy levegő után Louis felé fordultam.

-És a te szüleid? Még semmit nem meséltél róluk.-néztem rá.

Louis lesütötte a szemét, és az ajkaiba harapva újra felnézett rám. Szemében könnyek csillogtak, én pedig hirtelen nem tudtam elképzelni, hogy mi baja lehet.

Aztán nyitotta a száját, és szomorú, rekedt hangon a következőt mondta;

-Nem akarok róluk beszélni...

Huhhhh, nem tudom.

Eredetileg balhét terveztem a végére, nem tudom, hogy jól döntöttem e ezzel a befejezéssel, de mindegy.

Ki tudja, a balhé nálam mindig jöhet.

Anna xx