Jessica Kurt


-Nem akarok róluk beszélni...




Kíváncsian néztem őt, nem értettem, hogyha én kiöntöttem neki a szívemet, ő miért nem képes erre.

-Miért?-kérdeztem.

-Mert...csak nem és kész. És ezt ne hozd fel mégegyszer. -szorította össze a száját.

Csalódottan néztem rá, majd felálltam, lesimítottam a ruhámat. Ő kíváncsian nézte, hogy mire készülök.

-Azt hiszem ez az egész mégsem működik köztünk...-mondtam a könnyeimmel küzködve.

Fájt, hogy megint csalódnom kellett.

-Mi? Ezt meg hogy érted?-kérdezett vissza rögtön.

Gúnyosan elmosolyodtam, és széttártam a karomat.

-Hát nem veszed észre, Louis?! Te elvárod, hogy nyissak feléd, hogy megbízzak benned, hogy beszéljek az érzéseimről és a múltamról, viszont ez már visszafelé nem működik... Én próbálok megnyílni feléd, de ez nem kölcsönös, hát nem veszed észre?! Most is elzárkóztál a válaszadás elől, megfutamodtál, pedig hidd el, nekem is ugyan olyan nehéz volt erről beszélnem! Én akarom azt, ami köztünk lehet, de erre nem építhetünk kapcsolatot! Arra, hogy te nem vagy képes megbízni bennem... Hagyjuk ezt az egészet...

Mivel választ egy jó ideig nem kaptam, a fejemet rázva kezdtem hátrálni, majd megfordultam, és a járda felé kezdtem sétálni, hogy minél hamarabb eljussak a legközelebbi buszmegállóhoz. Akkor már a könnyeim nagyban folytak le az arcomon, és csak most vettem észre, hogy mennyire hűvös is van itt kint.

-Jessi, várj, kérlek!-kiabált utánam Louis, én azonban nem álltam meg.

Amikor a járdára léptem, egy kéz ragadta meg az enyémet, és maga elé fordított.

-Ne menj el, kérlek!

A fejemet ráztam.

-Miért ne? Te nem látod, hogy ez nem működik köztünk? Igazán hálás vagyok, hogy megpróbáltad velem ezt az egészet, de valld be, hogy ez a történet több sebből vérzik. Neked nem én kellek, fogd fel. Most pedig, hagyj elmenni, és ne keress többet. Legyen boldog életed, de nélkülem.-mondtam a szemébe nézve.

Ahogy láttam a könnyes tekintetét, én is majdnem megtörtem, de csak intettem egyet az előttem álló fiúnak, és az összetört szívemmel együtt a lehető legmesszebbre igyekeztem tőle.



Louis Tomlinson

Egészen addig néztem a lány távolodó alakját, amíg két sarokkal arrébb be nem fordult az egyik utcába.

Értelmetlen lett volna utána menni, hiszen igaza volt.

Én azt akarom, hogy mindent elmondjon nekem, és bízzon bennem, de én nem teszem ezt vele szemben.

Teljes joggal akadt ki, és hagyott itt.

Csalódottan kezdtem sétálni a pár sarokkal arrébb parkoló terepjáróm felé. Akkor már semmi nem érdekelt az ég világon.

Muszáj volt egy kicsit kikapcsolnom az agyamat, így amint beindítottam az autót, a legközelebbi éjjel-nappalihoz vezettem.

Miután a boltban felmutattam a személyimet, gond nélkül kiadták nekem az üveg vodkát amire most jó nagy szükségem volt.

Valahonnan erőt kellett merítenem a folytatáshoz, és ez tűnt a legjobb módszernek.

Beültem az autómba, és megbontottam a piát, aminek már a puszta illatától is rosszul lettem, mégis belekortyoltam.

Száguldoztam a forgalmas utakon, lehúzott ablakoknál bömböltettem a zenét, teljesen kizárva a külvilágot.

Aztán nem sokkal később, néhány perc múlva hirtelen megláttam az előttem álló kocsisort. Hirtelen rántottam jobbra a kormányt, nemsokára pedig az árokban találtam magamat. A legzsáknak préselődtem, és hallottam, ahogy a szélvédő darabjai sorra potyognak ki a keretből.

A fejem lüktetett, mindenem fájt.

Az árokba csapódás után néhány másodperccel, azt hiszem, csak Jessi arca lebegett a szemem előtt, majd minden elsötétült.





Bummmmmm bicccs.

Ilyen is kell, nem mindig Jessinek kell hogy baja essen na.

Amúúúgy, igen, megint drámáznak....bocsesz.

KVÍZKÉRDÉS: Szerintetek valaha összejönnek, és Louis teljesítí a fogadást?

Anna xx