Jessica Kurt

Egy héttel később....

Unottan lapoztam tovább a kémia könyvem ben, és szemeimet végigfuttattam a nyomtatott sorokon.

Molekulák.....kémia részecskék.....másodrendű kötések....

Sóhajtva csuktam be a könyvemet, és az ágyam másik felébe hajítottam. Ugyan tanulnom kellett volna a közelgő dolgozatok miatt, mégsem tudtam koncentrálni.

Fáradtan hunytam le a szemeimet, miközben mély levegőt véve végigfeküdtem a puha matracon.

Fejemet a párnámra hajtottam, ami mellett ott volt az a bizonyos Adidas pulóver.

Egy mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy a kezembe vettem a ruhadarabot.

Hiányzott.

Nem láttam azóta, amióta kiengedték a kórházból.

Fogalmam sincs, hogy mi is van köztünk jelenleg.

Puszta barátság?

Nem tudom...

Felsóhajtottam, és felültem az ágyon. A csuklómon lévő hajgumival egy rendezetlen copfba kötöttem a hajamat, és újra magam elé húztam a tankönyvemet.

Olvastam a mindenféle kémia részecskékről és hasonló butaságokról írt sorokat, az agyam mégis teljesen máshol járt.

Mindig csak rajta járt az eszem.

Hogy vajon most mit csinálhat, hogy hol van.

A boldog nevetése, és a kissé rekedt hangja viszhangzott a fejemben, ezzel lehetetlenné téve azt, hogy a tananyagra figyeljek.

Egy éles hang zavarta meg a gondolataimat. Felkaptam a fejemet, és a mobilomra pillantottam, ami azt jelezte, hogy üzenetem jött.

Megnyitottam, és a kis boríték ikonra kattintva meg is láttam a beérkezett levelet.

Louis: 10 perc múlva a parkban? Xx

A szívem hevesen dobogott, a kezeim remegtek, a szám kiszáradt. Mindez pusztán egy üzenet miatt.

Rákanttintottam az üzenet írása menüpontra, és pillanatok alatt begépeltem a választ.

Én: Ott leszek. Xx

Két másodpercen belül a könyvem a földön landolt, én pedig a szekrényem előtt toporogva próbáltam rájönni, hogy mégis mit vegyek fel.

Mivel az időm fogytán volt, kirántottam egy fekete szakadt farmert, és azt rángattam magamra. A rózsaszín trikómat magamon hagyva belebújtam az Adidas pulcsiba, és miután magamhoz vettem a telefonomat, leszaladtam a lépcsőn.

-Hova-hova hugi?-lesett ki Adam a konyhából, amikor a cipőmet húztam fel.

-Találkozok Louisval a parkban.-mondtam, miközben bekötöttem a cipőfűzőmet.

Adam bólintott.

-Tudod, örülök hogy vele vagy. Ő egy jó srác.-mondta az ajtófélfának dőlve.

Halványan elmosolyodtam, majd intettem a bátyámnak, és kiléptem a bejárati ajtón.

Az alig néhány perces út során megannyi gondolat kavargott a fejemben. Nem tudtam, hogy miért akar velem találkozni.

Talán el akar hagyni?

Basszus Jessi, hogy hagyna el, amikor együtt sem vagytok?!

Mély levegőt vettem, amikor beléptem a parkba. Nem voltak sokan, így fél percnyi séta után meg is láttam az egyik padon őt.

Ott ült, fekete farmerben, Vans cipőben, és egy szürke kapucnis pulcsiban.

Amint észrevette, hogy közeledek, elmosolyodott és felállt.

-Szia Hercegnő!-tárta szét a karját.

Mosolyogva megöleltem, mélyen beszívva férfias illatát.

-Szia.-suttogtam.

Miután elengedtük egymást, Louis megfogta a kezemet, és sétálni kezdett.

-Miért akartál találkozni?-kérdeztem, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni azt, hogy a hűvös tavaszi szél beférkőzik a ruhám alá.

-Nem hívhatlak el csak úgy?-kérdezte, és felnevetett.

Egy félmosollyal vállat vontam.

-De egyébként beszélni szerettem volna veled.-mondta komolyan.

-Miről?-kérdeztem kíváncsian.

Louis rámnézett, majd vett egy mély levegőt, és a szabad kezével a kócos barna tincseibe túrt.

Arrébb rúgott egy követ, majd miközben tovább sétáltunk beszélni kezdett.

-Tudod, ezt már nagyon régóta el akartam neked mondani. De előtte még annyit, hogy nem fog érdekel mások véleménye. Nem fog érdekelni, ha emiatt elítélnek akár a suliban, akár máshol. Csak az lesz nekem a fontos, hogy te boldog legyél mellettem, oké?-kezdte.

Kis szünetet tartott, én pedig kihasználva az alkalmat közbevágtam.

-Louis nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni...-néztem rá összeszavarodva.

Hirtelen megállt, velem szembe fordult, és az ajkaiba harapva kémlelte az arcomat.

-É-én....szerelmes vagyok beléd.... Jessi, lennél a barátnőm?

Döbbenten néztem rá, és akármennyire is akartam, nem tudtam megszólalni.
A szememben könnyek gyűltek, és úgy néztem a fiút, aki előttem állt.

Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, teljesen leblokkoltam.

-Jess....-hallottam Louis hangját.

Kétségbeesetten nézett engem, mire nyeltem egyet, és megyszólaltam.

-Igen....leszek a barátnőd.

Ahogy ezt kimondtam, hangos zokogásban törtem ki, de az örömtől sírtam. Pillanatokon belül Louis ölelő karjaiban találtam magamat.

Boldog voltam, akkor tényleg.

Heyyy

Hiányoznak a kommentek, de ha nem, hát nem... :/

Élvezzétek ki ezt az átmeneti boldogságot....uppsz, elszóltam magamat?

Mindegy.

Anna xx