Csak gondolj bele, hogy hol járhattak már azok az ujjak xdd 👌 ☝☝

Visitok magamtol, amugy jo olvasast❤

Jessica Kurt

Valahol az álmok világa és a valóság közt jártam már, amikor Louis beszélni kezdett. Hangja rekedt volt, a szokottnál is rekedtebb.

Miközben beszélt, hol az oldalamat, hol a karomat simogatta.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire megijedtem. Hirtelen azt se tudtam, mit csináljak veled. Nem tudom, hogy miért akartad megölni magadat. Azt hittem, hogy jól érzed magadat velem, hogy biztonságot nyújtok neked... Te viszont itt akartál hagyni engem. Nem értelek, de mindegy. Csak egyet kérek. Ilyet soha többet ne csinálj. Ezzel engem is bántasz, belehalok a hiányodba.

A szívem hatalmasat dobbant.

Hirtelen hatalmas bűntudatom támadt, jóvá akartam tenni mindent.

-Nem veled van a gond, hanem velem. Sajnálom.-suttogtam.

Louis egy puszit adott a hajamba.

-De ugye soha többé nem akarod bántani magadat?

-Ezt nem ígérhetem, Louis. Ez nem olyan, amit egyik napról a másikra abba lehet hagyni.

Louis csak egy aprót bólintott, majd lehunyta a szemét, és én is követtem a példáját.

****

A következő héten már én is Louisval tartottam a suliba.

Muszáj volt bemennem a közelgő érettségi miatt. Össze kéne szednem magamat, de nem tudom, hogy hogyan.

Ami Louist illetti...

Azt hiszem, kezdek függeni tőle. Még sosem volt senkim, aki ennyire közel tudott volna kerülni hozzám, és furcsa volt hirtelen ennyi törődést kapni.

Néha nem is tudtam felfogni, hogy ez az én életem, ami azt hiszem, lassan kezd helyrejönni.

-Hé, hercegnő!-hallottam a becenevemet magam mellől, mire a bambulásból kizökkenve néztem Louisra.

-Hm?

-Csak azt kérdeztem, hogy nem akarsz-e este elmenni moziba.-mondta, miközben váltott a sebességváltón, és elkanyarodott jobbra.

Őszintén szólva még sosem hívtak el sehova.

Furcsa volt nekem ez az egész.

Kicsit hiányzott a régi életem, de mindig rájöttem, hogy ez a mostani sokkal jobb.

Vannak, akikben megbízhatok, és hogy Harry és a bátyám szavait idézzem az egyik estéről; mióta Louis bekerült az életembe, kezd minden rendbe jönni, és én is boldog vagyok.

Talán csak ez hiányzott nekem.

Hogy valaki segítsen talpra állni.

Louis még mindig a válaszomra várt, ujjaival a kormányon dobolva.

-De, persze, elmehetünk.

Hetekkel később...

Apám tárgyalását néhány hét múlva megtartották. Én is ott voltam, tanúskodnom kellett ellenne.

Első fokon, jogerősen huszonöt évet kapott többek között többszöri nemi erőszak és kiskorú bántalmazása valamint megrontása miatt.

Az utolsó szó jogával nem élt, szó nélkül hallgatta meg az ítéletet, és még aznap megkezdte a büntetésének letöltését.

A bátyám pszichológushoz akart küldeni, de én ellenkeztem.

Azt mondtam, jól vagyok, és ez kivételesen igaz is volt.

Csak éppen azt nem tudtam, hogy ez meddig lesz még így.

Louis a múltkori csók, és a mozizás óta nem közeledett felém. Bevallom, nagyon fájt, de nem mutattam ki. Esténként sokszor sírtam magam álomba miatta, az ő nevét hajtogatja, és azt gondolva, neki se kellek.

Vágytam arra, hogy legyen végre egy igaz szerelem az életemben, és ez annak tűnt.

Igen, kibaszottul és visszacsinálhatatlanul beleszerettem Louisba, de mostmár  bánom is.

Tetszett, hogy törődött velem, és hogy valamennyire fontos voltam neki. Ő viszont föladta a harcot, de meg is értem.

Velem jár a világ összes problémája, ki viseli ezt el?

Persze mérhetetlenül fájt, hogy elhittem, hogy lehet valami köztünk, de nem hibáztatom azért, hogy inkább visszalépett.

Belülről szinte megöl az ezzel járó fájdalom, de nem mutattam ki. Szenvedtem, kerültem őt.

Bántottam magamat, nem is egyszer, de ez se tűnt fel neki.

Ugyan hogy tűnhetett volna, hiszen nem is foglalkozott velem.

Ő soha nem fogja megérteni.

***

Órák után igyekeztem minnél gyorsabban elhagyni az iskola épületét.

Lehajtott fejjel, a cipőm orrát bámulva sétáltam.

Percekkel később már az utcán voltam, és igyekeztem minél gyorsabban hazajutni, mert tudtam, hogy Ő is ebben az időben jár haza.

Pár sarokra voltam otthonról, amikor fékcsikorgást hallottam, és autómotor hangját.

-Hé Jess!-kiabált a kocsiból.

A számat beharapva mentem tovább, mintha nem hallottam volna, hogy szólt.

Hallottam, ahogy nyílik a kocsi ajtaja,  és tudtam, hogy szembe kell vele néznem.

Hallottam a lépteket, majd Louis elkapta a csuklómat, ami a ruha alatt be volt kötve, és maga felé fordított.

A karomat nézte, azt amit fogott. Mikor a vékony pulcsimon keresztül megérezte a kötést a kezemen, döbbenten, és kicsit mérgesen nézett rám.

-Jessi, mi a szart csináltál már megint? És miért?-kérdezte.

Miattad...

-Semmi közöd hozzá....-mondtam halkan, és kezemet kirántottam az övéből.

Azt akartam, hogy ő is szenvedjen végre valamiért.

-Mi van veled? Mi a baj?

Hitetlenül néztem rá, és nem gondolkoztam, csak lendült a kezem, és olyan erővel vágtam pofon, hogy a feje oldalra bicsaklott.

-Még meg mered kérdezni? Mondd, jó volt velem játszadozni, aztán lekoppintani?-suttogtam.

A sírás szélén álltam.

Mielőtt még reagálhatott volna, hátatfordítottam neki, és rohanni kezdtem.

Hallottam, hogy utánam kiabált, és akkor lefolyt az első könnycsepp az arcomon.

Az első, amit aztán még rengeteg követett.

Igazából nem tudok semmit mondani, hallgassatok Back to you-t, ennyi.

Ha tetszett, azt mindenképpen jelezd nekem kérlek!

Anna xx