Jessica Kurt

-Jessi?

Louis állt velem szemben. Barna haja kócosan állt szerteszét, kék szemei pedig engem figyeltek.

-Szia.-mondtam halkan, de nem néztem rá.

Féltem, hogy bántani fog. Az évek során már mindenkiben a rosszat láttam meg, és ő is csak egy fiúnak tűnt, aki árthat nekem.

-Mit keresel itt?-kérdezte.

Először nem akartam válaszolni, de végül mégis rászántam magamat.

-És te?-vágtam vissza, de a hangom továbbra is halk volt.

-Én...beszélni akartam veled. Láttam, hogy kijöttél a suliból, úgyhogy utánad jöttem egy kicsivel később.

Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Mit akarhat tőlem?

-Mit akarsz?

Ugyan, mit veszthetek? Nekem már nem számít.

Louis mély levegőt vett, látszólag nem tudta, hogy mit mondjon. Aztán egy nagy sóhaj után belekezdett a mondanivalójába.

-Figyelj...miért mondja mindenki azt rólad, hogy...szóval, hogy....-kereste a szavakat.

Keserű mosolyra húztam a számat, és megráztam a fejemet.

-Hogy egy kurva vagyok?- segítettem ki.

Louis döbbenten nézett rám. Nem számított erre.

-Hát...igen.-mondta.

-Te is annak hiszel ugye? Sokat meséltek rólam, mi?

Fogalmam sincs, hogy hogyan jött ez a hirtelen bátorság, de úgy éreztem, hogy már nem számít.

-Én...-kezdte, de nem fejezte be.

Gúnyosan elmosolyodtam, és elindultam, magam mögött hagyva a döbbenten álló fiút.

Könnyek csordultak ki a szememből. Fájt, hogy egy ember, aki nem is ismer engem, ezt gondolja rólam.

-Várj! Én nem úgy gondoltam!-kapott utánam.

A bal karomat kapta el, én pedig felszisszentem, ahogy a vágásokhoz ért a ruhámon keresztül.

-Mi van a kezeddel?-kerekedett el a szeme.

Kitéptem a kezemet az ővéből, és megráztam a fejemet.

-Ne érdekeljen.-suttogtam, és ismét elindultam.

Az eső cseperegni kezdett, és nem sokkal később már szakadt.

A vízcseppek a könnyeimmel keveredve folytak le az arcomon.

Teljesen élázva értem haza. Mindenem csupa víz volt, de nem törődve ezzel átvágtam az előszobán, és felrohantam az emeletre, a szobámba.

Rögtön a fürdőbe mentem, és megengedtem a forró vizet a kádba.

Néha-néha még mindig lefolyt egy-egy könnycsepp az arcomon, de nem érdekelt.

Levetkőztem, és beültem a kádba.

Lehunytam a szememet, és néhány pillanatra elfeledtem minden gondomat és bajomat. Egy olyan világban jártam, ahol minden rendben volt.

Aztán minden olyan gyorsan történt.

Apám hirtelen berontott a fürdőbe, és végignézve a helyiségben, tekintetével megtalált engem.

Undorító mosoly kúszott az akjaira, és két nagy lépéssel mellettem termett. A kezemnél fogva felrántott, és a mesztelen testemet kezdte fogdosni.

Benyúlt a lábam közé, miközben undorító szavakat suttogott a fülembe.

Zokogva kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Kirángatott a kádból, és lelökött a földre. A nadrágövével összekötözte a kezeimet, és levetkőzött.

Megtette.

Csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt vége. Imádkoztam, hogy hagyja abba, de haszontalanul.

Amikor vége lett a terrornak, eloldozta a kezeimet, és otthagyott a fürdőben.

Valahogy elkúsztam a mosdókagylóig, ahonnan remegő kezekkel levettem a pengéimet.

A lehető legerősebben nyomtam a kezemre, és húztam el rajta a pengét. A bőröm szétnyílt, mint valami papírlap, és ömleni kezdett belőle a vér.

Fájt, iszonyatosan fájt.

A testi fájdalomnál a lelki sokkal nagyobb volt.

*****

Napokkal később még mindig ugyanolyam rosszul voltam.

A lehető legjobban undorodtam apámtól, de magamtól is. A tükörbe nézve egy gyenge, megtört lány nézett vissza rám.

Nem ettem szinte semmit napok óta. Azt a néhány falatot, amit leerőltettem a torkomon, később ki is hánytam.

Nem akartam ezzel a fájdalommal tovább élni...

Mindig azon gondolkozom, hogy miért én. Miért nekem jutott ez a rengeteg szenvedés ebben a kibaszott életben?

Hogy fogom én ezt kibírni még éveken át?

Már most egy kész romhalmaz vagyok.

Csak egyet akarok.

Meghalni.

De azt nagyon.

Sziasztok!

Remélem nem okoztam nektek csalódást, és tényleg kicsit izgalmasabb lett ez a rész.

Ha tetszett, akkor kérlek hagyj nyomot magad után!

Anna xx