Jessica Kurt

A suliban az első utam a szekrényemhez vezetett.

Éreztem, hogy mindenki bámul, de próbáltam nem foglalkozni velük. A folyosó túloldalán, velem szemben Louis a saját szekrényénél állt, és pár sráccal beszélgetett.

Egy pillanatra találkozott csak a tekintetünk, mire ő elmosolyodott.

Elkaptam a fejemet, és a szekrényemhez fordulva a matek cuccomat kezdtem keresni.

Lépteket hallottam, majd valaki megállt mellettem. Felnézve Ambert és Zoet láttam meg.

-Megmondtam, hogy szállj le róla, nem?-húzta fel a vékonyan ívelt szemöldökét Amber.

Zoe végignézett rajtam, és éltátotta a száját.

-Neked adta a pulcsiját?-kérdezte vékony hangon a szőke ciklon.

A két lány gyilkos tekintettel méregetett engem. Amber nyitotta a száját, de ahogy felém pillantott, nem szólalt meg végül.

-Hagyjátok békén!-hallottam a hátam mögül az ismerős hangot.

Lesütöttem a szemeimet.

-De Louis cica, ugye nem gondoltad komolyan, hogy vele lógsz?-nyávogott Zoe.

-De igen, komolyan gondoltam. Jessi ezerszer jobb nálatok és ha mégegyszer meglátlak titeket a közelében, garantálom, hogy mindenki megtudja, hogy hány plasztikai műtéttől lett ekkora feneketek. Értve?

A lányok meglepetten pislogtak, majd sértődötten eltrappoltak.

Vettem egy mély levegőt, és a könyveimmel a kezemben becsuktam a szekrényajtót.

-Jól vagy?-hallottam a kérdést a hátam mögül.

Mielőtt elindultam volna, hátranéztem a kék szemű fiúra, aki engem figyelt.

-Igen. Köszönöm.- sóhajtottam fel.

Louis bólintott, majd a szekrényéhez sétált és becsukta. Ezek után elindult felém, és szótlanul  követett a teremhez.

***

Az utolsó óra után szótlanul követtem Louist a kocsija felé.

Lopva végigpillantottam rajta. Nem tudtam felfogni, hogy létezik ilyen tökéletes ember a világon.

Ez a fiú volt minden lány álma, ő még is inkább mellettem van, ahelyett, hogy egy népszerű, szép és legfőképp gondtalan csajjal összeálljon.

Túl szépnek tűnt az egész ahhoz, hogy igaz legyen.

Olyan hirtelen bukkant fel az életemben, amilyen hirtelen csak lehetett.

Nehéz felfogni, hogy minden kezd jóra fordulni, mégha igaz is.

Louis az első olyan ember az életemben, aki nem akar megalázni, vagy a lelkembe tiporni. Ő az, akiben kezdek megbízni, és aki lerombolhatja a magam kőré épített falat, ami eddig meghatározta az életemet.

Ő lehet az, aki képes boldoggá tenni, és aki elérheti, hogy megint őszintén mosolyogjak.

Nem akarom, hogy ő is itthagyjon engem akkor, amikor a legnagyobb szükségem van rá.

-Jessi!-szakított ki Louis hangja a gondolataimból.

Megráztam a fejemet, és már csak annyit éreztem, hogy a csuklómat megragadva hátraránt.

Fél másodperccel később egy autó száguldott el ott, ahol eddig én is álltam. A lámpára pillantva láttam, hogy az pirosan világít.

-Bocs. Elbambultam.-motyogtam összeszavarodva.

Éreztem magamon Louis fürkésző pillantását, de nem törődtem vele, csak elindultam amint zöldre váltott a lámpa.

A hazafelé tartó út csendesen telt. Louis sokszor pillantgatott felém miközben vezetett, de nem szólalt meg.

Amikor leparkolt a házunk előtt, felkaptam a táskámat és kippatantam a járműből.

-Köszi a fuvart. Szia, Louis.-mondtam halkan.

-Szia Jess. Holnap reggel itt vagyok érted.

Tiltakozni akartam, de mire megszólalhattam volna, Louis már az utca végén kanyarodott el.

A ház felé indultam. Az ajtót nyitva találtam, gondoltam Harry vagy Adam otthon van.

-Megjöttem!-mondtam hangosan, amikor az előszobába értem.

Lépteket hallottam, mire megfordultam, és a lábam földbegyökerezett. Farkasszemet néztem vele, az emberrel, aki tönkretett.

-Apa....-suttogtam döbbentem.

Az ő arcára egy gúnyos mosoly ült ki, és közelebb lépkedett hozzám.

-Azt hitted nem tallálak meg te kis ribanc? Megmondtam, hogy tönkreteszlek, nem igaz? Te is csak egy olcsó kurva vagy, mint amilyen anyád volt!-köpte felém a szavakat.

-Anyát ne merd a szádra venni!-néztem rá dühösen.

Bátorságom azonban azonnal elszállt, amikor is apám elém lépett, és teljes erőből felpofozott. Az ütés erejétől a földre kerültem, onnan néztem fel rá.

-Mert mi lesz? Nem vagy különb, mint ő! Te is és a bátyád is ugyan olyan haszontalanok vagytok, mint ő! Ti vagytok a hibásak azért, hogy meghalt!-ordította magából kikelve.

A szememben könnyek gyűltek, mielőtt kimondtam azt a mondatot, amitől teljesen elvesztette az eszét.

-Te tetted őt tönkre azzal, hogy össze-vissza csaltad a kurváiddal!-mondtam a szemébe.

Apám szemében harag izzott, ahogy megindult felém. Felrángatott a földről, de csak addig, hogy egy újabb, erősebb ürést mérjen rám.

Próbáltam a nappali felé kúszni, de ő a hajamnál fogva rángatott az emelet felé.

Szabadulni próbáltam, de csak roszabb lett.

Egészen a szobámig húzott, ahol az ágyra lökött. Lehunytam a szemeimet, tudtam mit akar csinálni.

Nem volt menekvés.

Innen már nem.

Heyyy

Sorry a kimaradasert de megint nyaralok, egeszen szombatog sooooo jaaaas.

Anna xx