Jessica Kurt

Nem tudom, hogy hogyan támolyogtam haza ebben a szakadó esőben, de nemsokára megérkeztem Adam háza elé.

A ház ablakain a villanyok fénye szűrődött ki, tehát vannak otthon.

Bementem a házba, és csuromvizesen átvágtam az előszobán.

A konyhával egybenyitott nappaliból a bátyám, és egy számomra ismeretlen lány nézett vissza rám.

-Jessi, veled meg mi történt?-kérdezte Adam döbbenten.

Csak megráztam a fejemet, és újból utat engedve a könnyeimnek, felrohantam a szobámba, ahol az ajtót magamra kulcsoltam.

Abban a pillanatban hangos zokogás szakadt ki belőlem, csak éppen azt nem tudtam, hogy most pontosan miért sírjak...

*****

Este hat felé kopogást hallottam a szobám ajtaján.

-Igen?-kérdeztem elcsukló hangon.

-Jess, mi a baj? Megijesztesz.... Jól vagy?-hallottam a bátyám hangját.

Vettem egy mély levegőt, hogy tudjak neki válaszolni.

-Nem vagyok jól...de majd jobb lesz...egyszer biztosan.-mondtam.

A bátyám sóhajtását hallottam kintről.

-Értem...Egyébként Harry holnap jön, és valószínűleg itt is marad egy jó ideig.-mondta.

Kicsit jobb kedvem lett a hírtől.

Harry az unokatesóm, aki a munkája miatt Los Angelesben él.

Nagyon ritkán látjuk egymást.

A telefonom pittyegése szakította meg a szobában uralkodó csendet.

Értenyúltam az éjjeliszekrényhez, majd megnyitottam az üzeneteket.

Ismeretlen szám:

Sajnálom... Nem tudom, hogy miért löksz el magadtól, de nincs rá semmi okod.
Remélem épségben hazaértél!

Xx

Remegő kezekkel koppintottam a képernyőre, és megnyomtam a billentyűket, és némi gondolkodás után elküldtem a csupán egyszavas üzenetet.

Én:

Louis?

Pillanatokon belül megérkezett a válasz.

Ismeretlen szám:

Igen én vagyok az.

Gyorsan átírtam a nevét, és válaszoltam neki.

Én:

Nem értelek...ha a suliban megtudják hogy beszélgetünk téged is cikizni fognak...mint engem

Louis:

De engem nem érdekelnek a többiek...

Hatalmasat dobbant a szívem, és megbabonázva bámultam azt az egy sort, amit írt.

Éppen visszaírtam volna neki, amikor egy másik üzenetem érkezett.

Ismeretlen szám:

Azt hitted hogy annyiban hagyom ezt az egészet, mi? Megtalállak, és azt nem éled túl, kiscsillag!

Louis Tomlinson

Percek óta vártam, hogy Jessi visszaírjon.

Pislogás nélkül meredtem a kijelzőre, végül tíz perc után sóhajtva letettem a telefonomat.

Lehet, hogy csak elaludt.

Ki tudja.

-Cliff!-kiabáltam el magamat.

A kutyám hamarosan megjelent mellettem, én pedig megsimogattam a fejét, és ráadtam a pórázát.

Szerencsére elállt az eső, úgyhogy kiviszem egy kicsit Cliffet.

Az utcán egy árva lélek sem volt, így elengedtem a pórázról a kutyát, had futkosson.

Sétálás közben a zsebembe túrva elővettem a cigisdobozomat és rágyújtottam.

Lassan sétálgattam a még nedves betonon, amikor Clifford ugatását hallottam meg.

Előrenéztem, és megláttam a kutyámat, ahogy egy földön ülő emberre ugat.

Odaszaladtam, és lecsitítottam a kutyámat.

-Ülj!-néztem rá.

Amint ezt megtette, lenéztem a földön ülő személyre.

A hűvös idő ellenére csak egy nadrágot és egy pólót viselt. Barna haja miatt először nem láttam az arcát, de hirtelen felnézett rám.

-Jessi?-kérdeztem, ahogy megláttam a könnyektől áztatott arcát.

Heyyyy

Az igazat megvallva.

Rövid lett és unalmas de...

A köviben több dolog fog történni és hosszabb is lesz soooooo jjjaaa

Ha tetszett, azt kérlek mindenképpen jelezd nekem!

Anna xx