Louis Tomlinson

A tegnap esti vitánk után fölöslegesen vártam arra, hogy Jessi feljöjjön az emeletre, és szokás szerint velem aludjon. A vendégszobába zárkózott, és az éjszakát is ott töltötte.

Tisztában voltam vele, hogy rosszul kezeltem a helyzetet. Én csak aggódom miatta, az egészsége miatt. Lassan belebetegedik ebbe az egészbe. Én tényleg csak segíteni szeretnék neki.

Valamikor fél kilenc felé úgy döntöttem, hogy csinálok Jessnek egy ágybareggelit, és megpróbálom kiengesztelni.

Rántottát készítettem neki, mert azt tudom hogy szereti. Meg persze ez az egy dolog amit általában gond nélkül el tudok készíteni.

A rántottát egy tányérra raktam, mellé zöldségeket vágtam, és egy pohár narancslevet öntöttem. Ezeket mind egy tálcára raktam, és még egy kis kártyát is mellé tettem, amire ráírtam, hogy szeretem.

Mielőtt még megcéloztam volna a vendégszobát, felöltöztem. Csak egy térdnadrágot és egy pólót kaptam magamra. Ezek után kézbe vettem a tálcát, és igyekezve, hogy a lépcsőn fölfelé menet ne ejtsem le a reggelit, elindultam.

A vendégszoba előtt állva vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam. Feszülten füleltem, aztán meghallottam a hangját.

-Gyere.-hangzott a halk válasz.

Félkézzel egyensúlyoztam a tálcát, míg a másikkal lenyomtam a kilincset. A lábammal löktem meg az ajtót, így az teljesen kitárult előttem.

A szobában körbenézve megláttam Jessit az ágyon ülve. Az ajtónak háttal ült, a hatalmas ablakon át nézte a tengert. Sokszor csinálta ezt. Ilyenkor mindig olyan nyugodtnak tűnt, mintha teljesen elmerült volna a gondolataiban.

Közelebb sétáltam az ágyhoz, az éjjeliszekrényre raktam a reggelit.

-Ha azért jöttél, hogy a veszekedést folytassuk,...akkor nem érdekel.-sóhajtott.

Hangja halk volt, kissé rekedt. Nem sokat aludhatott az éjjel.

Szó nélkül másztam fel az ágyra. Mögé térdeltem, karjaimat a dereka köré fontam, és közelebb húztam magamhoz. Államat a vállán pihentettem.

-Nem azért jöttem. Bocsánatot szerettem volna kérni. Nem akartam annyira durva lenni, de meg kell értened, hogy csak aggódom érted. -mondtam.

Éreztem, ahogy ujjaival a kezemet piszkálja, amik a derekát fogják közre.

-Tudom hogy aggódsz, Louis. Ebben én is hibás vagyok, de ígérem, hogy megpróbálom elfelejteni a történteket, és a régi lenni. Csak...nehéz.-motyogta.

Fejét lehajtotta, kezét összekulcsolva az ölébe ejtette.

-Tudom hogy nehéz. De én itt vagyok neked, mégha eddig nem is érezted mindig így. Megmondom a főnökömnek, hogy kevesebb munkát fogok vállalni, hogy veled lehessek. Nem hagyom, hogy ezzel egyedül birkózz meg.-mondtam.

Jess pillanatok alatt fordult meg az ölelésemben, és a nyakamba vetette magát. Isteni érzés volt újra magamhoz ölelni, és a karjaimban tartani. Arcát a nyakamba fúrta, éreztem, ahogy a levegőt veszi. Szeméből forró könnycseppek hullottak a bőrömre.

-Ne sírj, minden rendben lesz.

-Ígéred?-kérdezte.

Elhúzódott tőlem, könnyes tekintetét az enyémbe fúrta.

-Igen, ígérem.

***

Jessica Kurt

Louis és én az egész napot együtt töltöttük. Semmi különöset nem csináltunk, csak élveztük egymás társaságát. Mert pont erre volt szükségünk.

Este hét felé elhatároztuk, hogy vacsorát fogunk csinálni. Közösen.

-Mit szeretnél, mit főzzünk?-kérdeztem, míg összefogtam a hajamat, hogy ne lógjon bele a kajába, és ne is zavarjon.

-Hmm, valami nevetségesen egyszerű kell, ami finom is. Mondjuk spagetti tészta öntettel?-fordult felém.

Bólintottam, és neki is kezdtünk. Úgy voltunk vele, hogy max egy óra alatt megleszünk mindennel, még az elpakolással is.

Minden tökéletesen indult a fejünkben, egészen addig, amíg el nem kezdtük megvalósítani a tervünket.

Minden ott kezdődött, hogy Louis túlforralta a tésztafòzéshez szánt vizet, ami fröcskölni kezdett, és az egész tűzhely vizes lett. Tíz perc után újrakezdtük, a még nyers tészta mostmár bele is került s vízbe.

Persze ez még nem minden, a vacsorakészítő akciónkat további két pohár és egy tányér bánta. Azt már meg sem említem, hogy én megégettem az ujjamat, Louis pedig megvágta a kezét egy üvegszilánkkal.

Közel két óra utan fogyasztottuk el a vacsoránkat, ami hozzánk képest finom volt.

Kaja után kiterülve fetrengtem a kanapén, várva a megváltást, hogy a konyha rendbe teszi saját magát, és nem nekünk kell.

-Nemár Jess, még kis is kell takarítani! Gyere már!-szólt Louis a konyhapult mellett állva.

-Nem...-dünnyögtem az egyik díszpárnába.

-Kifejezetten nyűgös vagy ma.-hallottam Louist. A nevetést próbálta visszafogni.

-Kapd be!-vágtam rá.

Lou elnevette magát.

-És szeszélyes is. Megérkezett a Mikulás, vagy mi?-kérdezte szórakozottan.

Unottan néztem fel rá.

-Nagyon vicces...Amúgyis, még van...-kezdtem, de nem tudtam befejezni.

Összeráncolt szemöldökkel ültem fel. Az agyam folyamatosan kattogott, és arra gondoltam, hogy nem lehet igaz.

-Jess? Mivan?-hallottam Louis értetlen hangját.

Kétségbeesetten pattantam fel, és a konyhába rohantam.

-Nem nem nem nem! Ez nem lehet igaz!-hajtogattam.

A hűtő előtt megtorpantam, és a mágnessel felerősített naptárra néztem. Most hónap vége van.

Két hete kellett volna megjönnie...

-Bazdmeg...-kaptam a szám elé a kezemet. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben.

-Jessi, mi a baj?-sétált be a helyiségbe Louis.

Felé kaptam a fejemet. Láttam az értetlen tekintetét.

-Louis.-nyeltem egy nagyot.

-Igen?

Alig bírtam kimondani. A szám kiszáradt, a lábaim remegtek, azt hittem azonnal elájulok. Nem tudtam elhinni. Ez nem lehet igaz...

-Azt hiszem terhes vagyok.

ahoy

Jezusom nagyon szar resz en haragudjatok

Anna xx