Jessica Kurt

-Kérdeztem valamit Jessi! Mit kerestek ezek nálad?-emelte fel a hangját Louis, miután nem válaszoltam neki.

Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, de gyorsan adakaptam, és letöröltem.

Louis még mindig a kezében tartotta a két tárgyat, amik vigaszt nyújtottak nekem az elmúlt időszakban. A kis, ezüst színű penge és a gyógyszeres doboz, ami altatókat tartalmazott.

-Meg akartad ölni magadat, hm?-kérdezte mérgesen.

Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, sorra folytak végig az arcomon. A mellkasom fájt az eddig visszatartott sírástól, torkom összeszorult, ahogy belenéztem Louis csalódást tükröző szemeibe.

-Válaszolj már basszameg!-csattant fel.

Megremegtem. Utáltam, ha valaki kiabál velem, ráadásul ezt egy olyan személy teszi, akit szeretek és aki fontos nekem...

-É-én nem akartam! Csak...fájt ez az egész, és...ezekkel jobban éreztem magamat...vagyis...nem tudom, sajnálom, oké?-mondtam.

-A bocsánatkéréssel kurvára nincs megoldva semmi!-mondta ingerült.

Lou mellém lépett, és megragadta a bal kezemet, majd feltűrte rajta a pulcsim ujját. Összeszorított szájjal nézte a vágásokat.

-És abba nem gondoltál bele, hogy ez másnak is ugyanúgy fájhat? Ha ezt csinálod magaddal, az nem csak neked rossz, Jessi!-kiáltotta el magát, mire összerettentem, és még jobban sírni kezdtem.

Teljesen igaza volt, ebben az egyben egyetértettem vele. Csak arra gondoltam, hogy nekem mennyire rossz, az nem is jutott eszembe, hogy ezzel másnak is fájdalmat okozhatok.

-Sajnálom, Louis! Hidd el, ha visszamehetnék...-kezdtem, de félbeszakított.

-De nem tudsz!-mondta szárazon.

Az ajkaimba harapva sütöttem le a szemeimet.

-Tudod, azt reméltem, hogy vagy már elég érett ahhoz, hogy nem ilyesfajta dolgokba menekülsz. Asszem' tévedtem.-mondta szemrehányóan.

Dühösen kaptam fel a fejemet.

-Hogy mondhatsz ilyet? Te tudod a legjobban rajtam kívül, hogy min mentem keresztül apám miatt, és miattad is! Akkor ebbe menekültem, és teljesen tisztában vagy vele, hogy érzelmileg labilis vagyok, és ha bármi rossz történik, megint megteszem azokat a dolgokat! Ne merj elítélni emiatt, mert te is kibaszottul tehetsz róla!-mondtam a szemébe.

Állkapcsa megfeszült, ajkait egy vonallá préselte, és élesen beszívta a levegőt.

-Az elmúlt két évben...csináltad valamikor?-kérdezte végül.

-Majdnem minden egyes nap.-suttogtam.

Komor arccal bólintott, majd hátrálni kezdett, és az ajtó felé sétált. Útközben az éjjeliszekrényre ejtette a gyógyszeres dobozt és a pengét.

Kétségbeesetten néztem utána.

-Louis, ne menj el, kérlek!-szóltam utána.

Egy pillanatra hátranézett, mielőtt becsukta volna maga után az ajtót.

-De igen, rohadtul elmegyek. Egyedül akarok lenni. Érezd jól magadat a szarjaiddal.-intett hanyagul az éjjeliszekrényen hagyott tárgyakra.

Hitetlenül néztem utána. Az ajtó hangosan csapódva adta tudtomra, hogy elhagyta a szobát. Pár masodpercig csendben meredtem magam elé, aztán a szám elé kaptam a kezemet, a szemeimet összeszorítottam, és az ágyra hanyatlottam.

Hangosan zokogtam, és biztos voltam benne, hogy hallotta, mégsem jött vissza.

Magamra hagyott ebben a pillanatban, amikor talán a legjobban szükségem lett volna rá.

***

Estére a folyamatos sírás miatt ismét belázasodtam. Louis egész nap nem törődött velem, koradélután pedig elment itthonról, minden szó nélkül.

Fájt a viselkedése, nem is kicsit, de nem tudtam tenni ellenne semmit.

Csak ma kaptam vissza megint, és ismét elveszítettem. Hiányoztak a kedves szavai, ahogy engem néz, miközben azt hiszi, nem látom, az apró érintések, minden. Itt volt velem, de mégsem. Üresnek éreztem magamat, egy senkinek.

Egy hangos csattanás rántott vissza a való világba. Ijedten néztem le a földre, ahol az az üvegpohár hevert darabokban, ami az előbb még a kezemben volt.

Sóhajtva hajoltam le, hogy összeszedjem a szilánkokat, mielőtt még belelépek valamelyikbe. Megkerestem a seprűt és a lapátot, és felsöpörtem mindet.

Mikor az utolsó szilánkokat is a kukába dobtam, hallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó. 

Hallottam, ahogy leveszi a cipőjét, majd a lépteit, ahogy a konyha felé jön. Vadul dobogó szívvel vártam az érkezését.

Ahogy belépett a helyiségbe, felé kaptam a fejemet.

Az ajtófélfának támaszkodott, elég instabilnak tűnt. Messziről éreztem a semmivel sem összetéveszthető alkohol szagot, ami belőle áramlott.

-Louis te....részeg vagy?-kérdeztem bizonytalanul.

A barna hajú fiú nézett engem néhány pillanatig.

-Nem rémlik hogy ismernélek...valami egyéjszakás csaj vagy, ugye?

Elnevette magát a saját mondandóján, én pedig hitetlenül meredtem rá. Nem ismer meg.

-Menj a picsába Tomlinson.-mondtam hirtelen.

Felemeltem a fejemet,  szemébe néztem. Láttam rajta, hogy nem érti, mi történik.

A fejemet rázva indultam fel az emeletre, figyelmen kívül hagyva őt.

-Ó, hát tudom ki vaaaagy!-kiabált utánam vidáman.

A lépcsőn jártam, de visszanéztem rá. Kettőt láttam belőle a szédülés miatt, ami egész nap gyötört.

-Na ki?-kérdeztem.

Louis vonásai pillanatok alatt változtak meg. A vigyor lefagyott az arcáról, állkapcsát összeszorította. Megindult felém, én pedig arckifejezése láttán kétségbeesetten kezdtem hátrálni, de nem voltam eléggé gyors.

-Az, aki azt játsza hogy nem bízik meg bennem, de egy szóra szét tenné a lábát nekem.-köpte a szavakat.

Szemeimet pillanatok alatt könnyek lepték el, egyszerűen nem hittem a fülemnek. Louis részeg volt, de ez nem mentség semmire.

Keserű mosolyra húztam a számat.

-Tudod mit? Leszarom! Nem érdekel hogy ki vagy, hogy mennyi pénzed van, és magasról teszek a hírnevedre is! Nem érdekelsz, érted? Menj, süllyedj tovább, aztán hagyd, hogy a kis rajongóid sajnáljanak téged, és ribancozzanak engem, mert kurvára nem tudják az igazat! Engem nem hatnak meg a szavaid Louis. Majd ha kijózanodtál akkor beszélhetünk. Ja, várj! Elfelejtettem, hogy játszod a sértett óvodást!-kiabáltam az arcába.

Hátatfordítottam neki, és felfutottam a maradék négy lépcsőfokon. Hevesen töröltem le a könnyeket az arcomról.

-Juj, de kis tüzes valaki! Mondjuk, azt a szőke csajt a klubból nem múlod felül...elég jó volt az ágyban.-hallottam a hangját.

Remegve vettem levegőt, és próbáltam megállni azt, hogy odamenjek hozzá, és teljes erőből felpofozzam.

-Bazdmeg, Louis. Gyűlöllek!-üvöltöttem.

A vigyor újra eltűnt az arcáról. Kitört belőlem a hangos zokogás, és még mielőtt elindulhatott volna felém, beszaladtam az egyik szobába, és magamra zártam az ajtót.

Hey hey hey

Nekem ma nem volt suliiiiii ugyhogy elmentem vasarolniiiii yasss

Hogy tetszett a mai rész?

Komizzatok légysziiiiii :))))

Anna xx