Jessica Kurt


Hirtelen jött boldogság, öröm, gondtalanság. A látszat, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez mind egy pillanat alatt dőlt össze, helyét átvette a kétségbeesés, a tanácstalanság érzése. Jó lett volna, ha ott, abban a pillanatban találok egy biztos pontot, amibe kapaszkodhatok, de akkor még Louisra sem számíthattam ilyen téren. A fiú, aki mindig meg tud nyugtatni, aki soha nem adja fel és aki túllendül minden rossz dolgon, most tehetetlen, akárcsak én. Csukva tartottam a szemeimet, magamban tízig számoltam. Reméltem, hogy mire a számolás végére élek, felkelek ebből a rémálomból, és folytathatom tovább az életemet ott, ahol abbahagytam. Azonban amikor újra felnéztem, nem láttam mást, csak Louis kék szemeit, amik most nem csillogtak olyan vidáman, mint régen. Könnyek homályosítottak el a tekintetét, és akármennyire is erősnek akarta mutatni magát, egy könnycsepp folyt végig az arcán.

Nekem pedig ekkor véglegesen összetört a szívem.






Ahogy a napok teltek, úgy vesztettem el minden reményemet. Eleinte abban bíztam, hogy a rendőrök a betörő nyomára akadnak, és  kivallatják, hátha elvezet apámhoz. Tévedtem. A fickó úgy tűnt el, mintha sosem létezett volna.

A rettegés, a félelem folyamatosan emésztett fel belülről. Nem ettem, szó szerint belebetegedtem ebbe az egészbe. Louis rettentően aggódik értem. Próbáltam tettetni, hogy már kezdek jobban lenni, és úgy tűnt, ő el is hiszi, de aztán valamelyik nap rosszul lettem, ezzel pedig még ennél is jobban ráijesztettem.

Azt mondtam neki, hogy ne aggódjon értem, amin teljesen fölháborodott. Eléggé összevesztünk ezen, vagyis inkább ő akadt ki. Pedig én csak azt akartam, hogy ne rágódjon mindig rajtam. Én csak neki akartam jót...

***

Hirtelen egy kéz kúszott a vállamra. Egy kisebb sikoly csúszott ki az ajkaim közül, és a csésze, amit a kezemben tartottam, kiesett a kezeim közül.

A tea, ami érintetlenül állt a pohárban, a konyhakőre folyt, a porcelán pedig csörömpölve tört darabokra.

-Basszameg...-motyogtam.

Leggugoltam, és elkezdtem fölszedni a csésze darabjait, úgy, hogy lehetőleg ne vágjam meg magamat.

-Ne haragudjon Miss Kurt, csak meg akartam nézni hogy jól van e. Louis megkért, hogy nézzek be néha, ha ő nincs itthon.

Egy halvány mosollyal pillantottam fel Zack-re. A férfi hatalmas termete és mogorva arca ellenére egy rettentően kedves, és jószívű ember volt.

-Semmi baj Zack. És mondtam már, hogy ne magázz. Vagy tíz évvel idősebb vagy nálam.-mondtam.

Zack nevetve bólintott.

-Nem kérsz egy teát? Nemrég főztem, még meleg. Vihetnél Nicknek is.

-De igen, köszönöm szépen.

Két nagy bögrébe töltöttem a forró italból, majd megízesítettem őket. Zack kezébe adtam őket, aki ezek után menni is készült.

Mikor újra magamra maradtam, sóhajtva ültem fel az egyik bárszékre. Egyedül éreztem magam, és most, hogy Louval összevesztünk, nem is számíthattam arra, hogy amikor hazajön, összebújva tévézünk vagy valami ilyesmi.

Tekintetem a telefonomra siklott, ami ugyanúgy hevert a pulton, ahogy napokkal ezelőtt leraktam oda. Nagyon sok ideje nem jártam egyetlenegy közösségi oldalon sem, egyszerűen nem voltam kíváncsi a pletykákra, amik a fanok között terjengenek.

Feloldottam a keszüléket, és egyből szembetaláltam magamat a rengeteg értesítéssel. Üzenetek hegye, nem fogadott hívások.

Egyikkel sem törődtem, megnyitottam az instagarammot. Céltalanul lapozgattam lefelé, megnyitottam néhány fan üzenetét, válaszolgattam rájuk.

Kicsit sikerült elterelnem a figyelmemet, de nem sokáig. Kíváncsiságból megnyitottam az egyik rajongoí oldal profilját, és nézegetni kezdtem a képeit. Hiba volt.

Volt egy kép, amin Louis szerepelt, ahogy az utcán áll, és cigizik. De nem egyedül. Danielle állt mellette. Danielle Campbell. A kép alatt annyi állt, hogy Louis és Danielle ma délelőtt Los Angelesben.

Dühösen dobtam vissza a telefonomat a pultra.

Csalódott voltam, nem értettem, hogy Louis mit keres az exével. Van köztük valami, amit titkol előlem? Megcsal?


***

Louis hét óra felé érkezett meg. Mikor belépett a konyhába, kezében szatyrokkal, tudomást sem vett rólam. Elsétált mellettem, én pedig rögtön megéreztem rajta a női parfüm illatát.
És akkor döntöttem el, hogy rendesen beolvasok neki.

Ránéztem. A hűtőbe pakolta el a vasárolt cuccokat.

-Bevásároltál? Nagyszerű! Gondoltam főzök nekünk valamait vacsorára. Oh, vagy te már ettél Danielle-el? Mert nem gond, megértem.-szólaltam meg.

Louis keze megállt a levegőben, és felém fordult.

-Ne kezd, kurvára nincs most kedvem veszekedni.

Felhúztam a szemöldökömet. Ezt tényleg komolyan gondolja?

-És az exeddel lógni van kedved mi?-vágtam rá.

Lou idegesen dobta le a pultra a kezében tartott dolgokat.

-Nem kell ennyire túlreagálni a dolgokat! Elegem van a hisztijeidből!-kiabált.

Sosem gondoltam, hogy idáig jutunk azok után, hogy milyen boldogok voltunk.

-Milyen hisztijeimből? Csak az érdekel, hogy mit kerestél a volt barátnőddel, amikor tudtommal velem jársz!

-Ha így folytatod nem sokáig.-morogta, és az emelet felé indult.

Hitetlenül meredtem utána, és leugrottam a bárszékről. Utána siettem.

-Ne térj ki a válasz elől! Megcsalsz vele? Mert én mostanában nem megyek veled minden nap ágyba? Nagyon jól tudod, hogy ez egy rohadt nehéz időszak nekem! Ahelyett, hogy az exeddel kerülsz félreérthető helyzetbe, kicsit támogathatnál is!-mondtam.

Louis megtorpant a lépcsőn, és visszafordult.

-Én nem támogatlak téged? Nem is tudom ki vigasztalt és pátyolgatta a lelekedet hetekig. Egész egyszerűen próbálok visszazökkenni a normális kerékvágásba, és neked is ezt kéne tenned! Jessi, tudom, hogy félsz az apádtól, de biztonságban vagy, fogd fel! Nem zárkózhatsz magadba, abba előbb-utóbb beleőrülsz! Csak próbáld meg! Aggódom érted. Napok óta rosszul vagy, egy nap többször is. És ez amiatt van, hogy nem vagy képes túl tenni magadat a történteken.

Néhány pillanatig gondolkoztam a szavain. Igaza volt, de most nem tudtam a hallottakkal foglalkozni. A kérdésem még mindig megválaszolatlanul lógott a levegőben. És Louis valamiért nem akart rá válaszolni.

-Louis...mit csináltatok Danielle-el? Ne merészelj hazudni!-mondtam halkan.

Talán még sosem éreztem ilyet. Az a néhány másodperc, amíg Louis csendben volt, elég volt ahhoz, hogy a bizalmam kezdjen meginogni vele szemben. A szívem vadult vert, rettegtem attól, hogy mit fog mondani.

-Én...a menedzser azt akarja, hogy újra együtt legyünk a plusz hírnév miatt. Természetesen visszautasítottam.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Az ajkaimba harapva bólintottam, és két lépést hátráltam.

-Ezt volt ilyen nehéz elmondani?-kérdeztem, aztán hátatfordítva neki visszasétáltam a konyhába.

A boltból hozott szaryrok még mindig a pulton hevertek, így ami még bennük volt, elkezdtem kipakolni.

A sírás a torkomat folytogatta, de nem engedtem, hogy kibuggyanjanak a könnyeim.

Miért érzem úgy, hogy a kapcsolatunk kezd teljesen tönkremenni?

Ahoyyyy kids

Ki tudja mar hogy hany pontot irt? En igeeeeeen.

Komizzatok legysziiiii

Anna xx