Louis Tomlinson

-Igen?... Én vagyok az... H-hogy mi?

Kétségbeesett hangja hallatán rákaptam a tekintetemet. Arca falfehér volt, én pedig tudtam, hogy valami komoly dolog történt.

Ahogy lehetőségem nyílt rá azonnal félreálltam az autóval. Kikapcsoltam az övet, így teljes testemmel Jessi felé tudtam fordulni.

-É-értem... Köszönöm, viszonthallásra. - hadarta, majd az ölébe ejtette a kezét.

Aggódva néztem őt. Arca falfehér volt, mozdulatlanul ült, meredten bámult egy távoli pontot.

-Jess, kicsim. Mi történt? - kérdeztem.

Lassan felém fordította a fejét. Nagyot nyelt, mielőtt beszélni kezdett volna.

-A rendőrségtől hívtak.... Az apám...

Itt azonban félbehagyta a mondatot. Mintha ő sem akarná elhinni, amit mondani készül.

-Mi van vele? - nógattam.

Hitetlenül rázta a fejét.

-Meghalt. Az apám meghalt.

***

Két hét telt el azóta, hogy Jessi apja meghalt. A rendőrség egy régi raktárépületben talált rá több emberrel együtt, vérbefagyva. Valószínűleg egy bandaháború áldozata lett.

A temetés három napja volt itt, Los Angeles-ben. Nem mentünk el rá. Először próbáltam meggyőzni Jessit, hiszen mégiscsak az apja volt, de ő hallani sem akart róla. És talán ez így is volt rendben.

Jessica Kurt

Apám halálának a híre hirtelen ért, de egy pillanatig sem bánkódtam miatta. Kegyetlen dolgokat művelt velem, mégis abban reménykedtem, hogy az ő halála nem volt annyira fájdalmas és megalázó, mint a dolgok, amiket én éltem át miatta.

Jogos az, ami történt. Az ember nem tehet tönkre senkit következmények nélkül. Vagy ha mégis ezt gondolja, téved. A karma mindenkit utolér.

***

Reggel elég későn ébredtem fel, de nem igazán bántam. A terhességem alatt talán most pihentem ki magamat igazán először.

Louis már nem volt mellettem, amin nem lepődtem meg, mert egész éjjel a stúdióban volt, a dalain dolgozott. Valamikor hajnalban lementem a konyhába egy pohár vízért, és ő ott feküdt a kanapén utcai ruhában és cipőben. Mélyen aludt, gond nélkül le tudtam venni a ruháit és egy vastag pléddel is betakartam. Nagyon fáradt lehetett, úgyhogy nem is keltettem fel.

Sóhajtva tápászkodtam fel az ágyból. A derekamat fogva sétáltam ki a folyosóra, a lépcső felé.

Miután nagy nehezen leértem a földszintre, a konyhába indultam, hogy főzzek magamnak egy teát. Útközben benéztem a nappaliba, de Louisnak csak a hűlt helyét találtam. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy már elment dolgozni.

Ebben a hónapbam nagyon sokat volt bent a munkahelyén, szinte minden szabad percét ott töltötte. Ő persze otthon akart lenni velem, de a főnöke mindenképpen késznek akarta már tudni az albumot.

A konyhában finom illat fogadott, amin nem kicsit lepődtem meg.

A pulton egy nagy tányér rántotta volt, mellette egy pohár narancslé és a vitaminok amiket kötelező volt szednem.

A reggeli mellett egy kis papír volt, rajta Louis kézírásával.

Kicsim!

Ne haragudj, hogy nem voltam itthon amikor felkeltél, de muszáj volt bemennem dolgozni. Ma fejezem be az albumot, úgyhogy korán jövök. Edd meg a reggelidet, ne felejtsd el bevenni a vitaminokat, és persze PIHENJ SOKAT!
Sietek haza!
Szeretlek
Louis xx

Mosolyogva tettem félre a lapot, és a reggelimmel együtt leültem a konyhaasztalhoz.

***

A napom borzalmasan lassan telt. Délelőtt még valahogy lefoglaltam magamat, elmostam azt az egy tányért amiből ettem, rendetraktam Louis dolgozószobájában és lehúztam az ágyneműnket hogy tisztát rakhassak fel. Ezek a tevékenységek egy normál embernek 1 óra alatt megvannak, de nekem, 2 héttel a szülés előtt közel kettő és fél órába tartott mindezt megcsinálni. Viszont nem bántam a dolgot, hiszen legalább eltelt valahogy a délelőtt.

A nap második felében inkább pihentem. Eléggé kimerített az a kis munka, amit végeztem. Azt hiszem jobb, ha Louis erről nem szerez tudomást. Amúgyse csinálhatok semmi megerőltetőt ha ő itthon van, biztosan kiakadna ha megtudná mivel foglaltam el magamat.

A pici a hasamban lelkesen rugdalózott jelezve nekem, hogy ő bizony felébredt. A kislányom egy igazi energiabomba volt, akárcsak Louis.

Louisról jut eszembe, egy hete fejezte a kislányunk szobáját. Persze én csak akkor láthattam a pici jövendőbeli lakhelyét, amikor elkészült, de így utólag elmondhatom, hogy megérte rá várni.

A falak halványrózsaszínre voltak festve, rajtuk mindenhol színes pillangókat ábrázoló rajzokkal.
Az ajtó mellett egy fehér pelenkázó volt, aminek az alsó része polcokból áll. Oda már be is pakoltuk a pelenkákat, hintőport, és egyéb pelenkázáshoz szükséges dolgokat.

Az ablak mellett egy szintén fehér ruhásszekrény volt, benne mindenféle színű és méretű ruhákkal na meg persze néhány apró babacipő, amiknek Louis nem tudott ellenállni a vásárlás során.

Aztán jött az ágy. Ennek is fehér színe volt, mint minden bútornak a szobában. Az ágy rácsos volt, de át lehetett alakítani normális kisággyá is, ami jól fog jönni akkor, ha a kicsi már nagyobb lesz, és nem kell tartani attól, hogy kiesik az ágyból.

A vaj színű matracon egy rózsaszín pléd volt, ugyanilyen színű kispárnával. Az ágy sarkában néhány plüss állat kapott helyet. A kiságy felett rózsaszín baldachin lógott, illetve néhány játék, amik forogtak, amint a szerkezett be lett kapcsolva.

Az ágy feletti falra cifra, fekete betűkkel a "Lily" nevet írták. A kislányunk nevét.

Volt még a szobában egy hatalmas , puha rózsaszín szőnyeg, valamint a falra polcok lettek fúrva, rajtuk rengeteg játék és mesekönyv.

Imádtam a szobát, ez nem is volt kérdés.

Gondolataimból az szakított ki, hogy a bejárati ajtó csapódott, és nem sokkal később Louis hangját hallottam meg.

-Kicsim, hazaértem!

Széles mosoly jelent meg az arcomon. Nagy nehehen feltornáztam magamat a kanapéról, hogy Louis elé mehessek.

-Szia! - mosolyodtam el, amint megláttam.

Ő is mosolygott, tárt karokkal várta, hogy odaérjek hozzá. Amint ez megtörtént, szoros ölelésbe vont, már amennyire a hasam engedte.

-Hiányoztál. - húzódtam el tőle annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

Közelebb hajolt hozzám, és egy hosszú csókot nyomott a számra.

-Ti is nekem. Hát hogy van az én kis tündérkém? - váltott át idióta gügyögésbe, és térdre esett előttem hogy a hasammal egy vonalba kerüljön.

Na és ilyenkor van az, hogy Louist egy jó 10 percre elvesztem.

Természetesen türelmesen vártam, hogy végezzen, de amikor elkezdett fájni a hátam, szóltam Lounak, aki persze egyből a kanapéhoz kísért engem.

-Na és, mit szeretnél csinálni? - kérdezte.

-Nézzünk valami filmet. - néztem rá.

Louis beleegyezett.

-Amíg felmegyek átölzözni választas valamit?

Bólintottam, mire ő egy puszit nyomott a homlokomra, és felment az emeletre.

Feltápászkodtam, és a tévé felett lévő polchoz léptem, hogy megnézzem a választékot. Végigfuttattam a tekintetemet a filmeken, nyújtózkodni kezdtem, hogy elérjem a választott darabot.

Viszont abban a pillanatban hatalmas fájdalom nyillalt a hasamba, mire felnyögtem, és megkapaszkodtam a kis szekrényben, amin a tévé volt.

Mély levegőket vettem, hátha kicsit enyhül a fájdalom, de valami meleget éreztem végigfolyni a lábamon.

Lépteket hallottam, Louis bejött a nappaliba. Hallottam ahogy megtorpan.

-Jess, u-ugye csak bepisiltél? - kérdezte bizonytalan hangon.

Fájdalomtól eltorzult arccal fordítottam felé a fejemet. Könnyek folytak végig az arcomon, rettentően megijedtem.

-E-elfolyt a magzatvizem.

JEZUSOM

ne haragudjatok amiert aprilis ota nem hoztam nektek reszt, egyszeruen elment a kedvem mindentol....

Akar hiszitek akar nem, MÁJUS ELEJE ota szenvedek ezzel az 1038 szoval.... Jo mi?

Na mindegy, most itt vagyok, habar nem tudom meddig.

Hamarosan itt a sztori vege, szeretnem normalisan befejezni, utana nem tudom mi lesz....

Ha tetszett, azt jelezd nekem leeeeegyszi!

Anna xx