Jessica Kurt

Az új szobámban üldögéltem az ágyon. Furcsa volt az új környezet, ami körbevett. Hiányzott a régi, megszokott lakásom.

Kezemben görcsösen szorongattam a telefonomat. Csak arra az üzenetre tudtam gondolni.

Nem vagyok biztonságban, és miattam Louis is veszélyben lehet.

Sóhajtva tápászkodtam fel, és a bőröndöm felé indultam. Kinyitottam, és kihalásztam belőle a pizsinek szánt sortot és pólót.

Ledobtam őket az ágyra, és vetkőzni kezdtem.

Fehérneműben álltam a tükörrel szemben. Furcsa volt kívülről látni magamat. A bőröm  világos színétől elütött a sötétre festett hajam, és a fekete fehérneműm. Arcom fáradt volt. A szemeim alatt halvány karikák éktelenkedtek.

Halk kopogás törte meg a csendet.

-Gyere.-szóltam ki, teljesen megfeledkezve arról, hogy öltözetem eléggé hiányos.

Az ajtó nyílt, és Louis hangját hallottam meg.

-Jess, a lányokkal spagettit csináltunk, nem kérsz egy ki.....azta kurva isten. Ez aztán fogadtatás!

Felé kaptam a fejemet, és egy pillanatra megmerevedtem. A kék szemű fiú végigmérte az egész testemet, elidőzve a melleimnél.

Mit bámulhat?

Azt a két szúnyogcsípést?

-Basszus...-motyogtam, és felkaptam a pólót az ágyról, majd magamra rángattam.

-Nem kell szégyenlősnek lenni. Láttalak már mindenhogy, rémlik?-kuncogott.

Lesütöttem a szememet, és a sortot is felhúztam.

-Bár ne emlékeznék.-dünnyögtem.

-Mert? Nem hiszem hogy olyan rossz volt!

Unottan pillantottam rá.

-Rémlik miért fektettél meg?

Louis arcára döbbenet ült ki. Sóhajtva lépett be a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót.

Leroskadtam az ágyra, és magam elé bámulva egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

Elém lépkedett, és leguggolt.

-Jessi...Te is tudod, hogy nem a fogadás miatt volt ez az egész. És hogy visszacsinálnám ha tehetném.-mondta.

Szomorúan néztem rá.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnék hinni neked Louis, de ez nekem nem megy ilyen könnyen. Egyszer sikerült elérned, hogy bízzak benned, és nem tudom, hogy másodjára is megvalósítható e. És tudom, hogy neked rengeteget kéne küzdened, de mire elnyernéd újra a bizalmamat, fel fogod adni a harcot, és én egyedül maradok. Sajnálom, el sem tudod hinni, hogy mennyire.

Hangos zokogásban törtem ki. Utáltam ezt a helyzetet.

Erős karok húztak szoros ölelésbe. Kétségbeesetten kapaszkodtam a fiúba, mintha azt akarnám, hogy ne engedjen el.

Minden olyan volt, mint régen, ha csak egy pillanatra is.

-Ne sírj, ez nem a te hibád. Miattam rendült meg a bizalmad bennem, és el kell fogadnom, hogyha nem tudsz újra úgy viszonyulni hozzám, mint régen. Küzdeni fogok érted, még akkor is, ha tudom, hogy nem járhatok sikerrel. És egyet ne feledj; amíg én élek, te sosem leszel egyedül.-duruzsolta a fülembe.

Nyugtatásképpen a hátamat simogatta.

Rettentően hiányzott ez az érzés.

Tudtam, hogy korántsem sincs rendben minden, én mégis úgy éreztem, hogy igen.

-Köszönöm.-suttogtam szipogva.

-Mégis mit?-kérdezte értetlenül.

-Hogy szeretsz.

Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit reagál.

-Ez természetes Jess.

Nem voltunk teljesen kibékülve. Voltak még  dolgok, amiket tisztáznunk kellett, de ez akkor nem számított.

Nagy valószínűséggel úton voltunk affelé, hogy újra jó legyen köztünk a kapcsolat.

És én csak ezt akartam.

Hiszen Ő az életem egyetlen értelme.

Chiao babiessss

NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON sajnálom, hogy egy hete nem volt rész, és hogy ez is ilyen szar rövid lett.

Remélem maradtatok azért még valamennyien....

Ha tetszett, azt kérlek mindenképpen jelezd nekem!

Anna xx