Akkor, hogyha újra a barátnőm lennél.

Jessica Kurt

-Hogy mi?-kérdeztem vissza értetlenül, mert az agyam teljesen össze volt zavarodva.

Louis elmosolyodott, és feltartotta a mutatóujját, hogy várjak, majd kiszállt a kocsiból. A szélvédőn keresztül néztem, ahogy megkerüli az autót, majd az én oldalamra érve kinyitotta az ajtót. A kezét nyújtotta felém, és kisegített a kocsiból. Bezárta az ajtót, és a bejárat felé kezdett húzni.

Köszöntünk az őrőknek, majd bementünk, és a hátsókert felé sétáltunk. Nem értettem ezt az egészet, hogy miért megyünk oda, de nem szóltam semmit. Végig Louist figyeltem, aztán észrevettem valami furcsát. A félhomályban valami fény világította meg az arcát.

Értetlenül néztem le a földre, és abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. Egy szív alakban mécsesek voltak kirakva a medence melletti kőre, a szív közepén egy csokor virág helyezkedett el.

A szám elé kaptam a kezemet, és tettem egy lépést előre. Gyönyörű volt. Letöröltem a könnyeimet az arcomról, és visszafordultam Louis felé. Mosolyogva nézte a reakciómat, aztán tett egy lépést felém.

-Jessi, remélem tudod, hogy nagyon szeretlek téged, és hogy te vagy az életem értelme. Nekem te vagy a boldogság, az ok, hogy felkeljek reggelente, te vagy az a személy, aki ösztönöz mindenre. Sajnálom, hogy anno összetörtem a szívedet, és hogy megbántottalak. Bízom abban, hogy a múlt sebei már begyógyultak, és hogy bízol bennem annyira, hogy újra kezdjük a kapcsolatunkat. Szóval, Jessica Kurt, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?

Nem hittem el, hogy tényleg megtörténik. Amikor két éve elválltunk, sosem gondoltam volna, hogy egyszer minden olyan lesz, mint régen. Makacskodhattam volna magammal, hogy biztos bízzak e benne, és agyalhattam volna azon, hogy jól döntök e, de minek? Az érzéseimet semmi nem tudta felülmúlni, és ezt el kellett fogadnom. Kibaszottul szeretem ezt a fiút, aki előttem áll, egyszerűen nem tudok nélküle élni.

Sírtam, homályosan láttam a könnyeimtől, és vadul bólogattam Louis kérdésére.

-Igen, ezerszer is igen!-mondtam.

Louis megkönnyebbülten kifújta a levegőt, majd szoros ölelésbe húzott. Erősen karoltam át a felsőtestét, és arcomat a nyakhajlatába fúrva beszívtam a jellegzetes, férfias illatát.

-Istenem, köszönöm...Nem fogod megbánni, megígérem.-mondta, és egy puszit nyomott a hajamba.

Hangosan zokogtam a karjaiban, de ezek örömkönnyek voltak. Nem akartam őt elengedni, soha de soha többet.

-Jess, ne sírj, kérlek!-simogatta a hátamat Louis.

Szipogva húzódtam el tőle, és a kézfejemmel felitattam a könnyeimet az arcomról.

-Ezek csak örömkönnyek, Louis. Annyira boldog vagyok.-mosolyogtam.

Lou elnevette magát, és kezét a derekamra csúsztatta. Egymáshoz préselte a testünket,  éreztem a szívének gyors dobogását. Az államnál fogva emelte fel a fejemet, és ajkait az enyémek ellen nyomta. Lassan csókolt, szeretetteljesen, törődve. Amikor kezei a fenekemre csúsztak, ajkaim elnyíltak egymástól, és nyelvünk vad táncba kezdett. Ujjaim Louis barna tincsei között kalandoztak.

Azt kívántam, bárcsak így maradnánk örökre. Egymás karjaiban, boldogan, és nem törődve semmi mással, csak egymással.

*****

Nem emlékeztem, hogy este mikor kerültünk ágyba, de reggel kipihentem keltem fel, hiszen hosszú idő után az egész éjszakát végig aludtam. A redőnyök már fel voltak húzva, és a mellettem lévő hely is üred volt, ebből arra következtettem, hogy a barátom már felkelt.

A barátom...

Két év után rettentően furcsa volt őt így hívni.

Este, miután ő elaludt, én még órákig ébren voltam. Többször is végiggondoltam, hogy nem lett e elsietve ez az egész, hogy biztosan meg tudok benne bízni a történtek után.

Az aggályaim ellenére is rá kellett ébrednem, hogy előbb-utóbb úgyis a karjaiba táncoltam volna, és csak idő kérdése volt, hogy ez mikor történik meg.

Rájöttem, hogy a szerelem erősebb minden más érzésemnél, és eldöntöttem, hogy innentől kezdve nem érdekel az, ami a múltban történt.

Ő küzdött értem, és ha azt is hittem, hogy feladta, ez nem így volt. Megérdemli azt, hogy tiszta lappal indítsunk.

Ásítva kászálódtam ki a takaró alól, és elindultam a szobához tartozó fürdő felé. A tükörbe nézve egy igazán boldog lány nézett vissza rám, egy olyasvalaki, akit már rég nem láttam. Az elmúlt két évben csak árnyéka voltam az igazi önmagamnak, annak az embernek, aki Louis mellett voltam. Szinte senki sem tudta, hogy a mosolyok, nevetések többsége csak a látszat volt, hiszen belülről pocsékul voltam.

Megráztam a fejemet, és megynyitva a csapot egy kis hideg vízzel mostam meg az arcomat.

Visszamentem a szobába, és Louis szekrényében kezdtem kutakodni. Kivettem belőle az egyik melegítőjét, és a pólót, ami egyébként szintén az övé, magamon hagyva felvettem az Adidas darabot.

Mivel Lou nem egy égimeszelő, a nadrág nem volt olyan nagy rám, de azért lehetett látni, hogy nem az én méretem.

Mielőtt lementem volna a földszintre, hogy megkeressem Louist, a kócos hajamat egy hajgumival összefogtam a fejem tetején.

Hangtalanul sétáltam le a lépcsőn, és mivel a konyhából hallottam hangokat, ezért arra felé vettem az irányt.

A helyiség ajtajába érve csodálatos látvány fogadott, és magamban hálát adtam Istennek, amiért egy ilyen férfit teremtett a földre.

Louis a tűzhely előtt szorgoskodott egy szál bokszerben, ami miatt teljes rálátásom nyílt az izmos hátára, és a lányokat megszégyenítő, kerek fenekére és lábaira.

Hangtalanul mögé osontam, és a felsőtestét ákarolva egy puszit nyomtam a lapockájára, mire egy pillanatra megfeszült, de mikor rájött, hogy én vagyok az, megfordult, és egy széles vigyor kíséretében nyomott egy csókot a számra.

-Jó reggelt!-mosolygott rám, majd még egy puszit hintett a hajamba.

-Neked is. Mi készül?-próbáltam belelesni a serpenyőbe, de Louis nem hagyta.

Kezeivel az ebédlőasztal felé kezdett terelgetni, ahova le is ültem.

-Titok. Várd ki a végét.-kacsintott rám.

Mosolyogva forgattam meg a szememet.

-De a konyha ugye egyben marad?-kérdeztem szórakozottan.

-Haha, nagyon vicces. Csipkelődös vagy ma.

A serpenyő tartalmát négy tányérra kezdte kiszedni, végül azokat narancslé kíséretében az asztalra rakta.

-Te meg gyanúsan kedves. Mit akarsz?-szűkítettem össze a tekintetemet.

Az asztalon pakolászva mosolyogva válatt vont.

-Csak szeretnélek boldognak látni. Jó, egy kicsit meztelennek is, de...-mondta.

Unottan csaptam homlokon magamat, és a biztonság kedvéért háromszor az asztalba vertem a fejemet. Ezt nem hiszem el...

-Elbasztad az amúgy romantikus pillanatot...-motyogtam.

Elnevette magát, és az emelet felé indult. Mikor elhaladt mellettem, egy puszit nyomott a hajamba, majd folytatta az útját gondolom azzal a céllal, hogy lehívja a lányokat reggelizni.

Ahoy kidssss

Hogy tetszett a mai rész?

Szerintetek nem siettem egy kicsit el??

Komizzatok légysziiiiiiii légysziiiiiiii

Love

Anna xx