Louis Tomlinson

Nyolc előtt pár perccel a nappaliban vártam Jessire. Habár nem mutattam ki, rettentően izgultam az este miatt, hogy minden jól fog e alakulni. A tükör elé sétálva ellenőriztem magamat még egyszer. Fekete farmer, fehér ing és szintén fekete cipő.

-Louis, ne nézegesd már ennyit magadat. Mint egy rossz menyasszony.-forgatta a szemét Phoebe a kanapén elterülve, telefonját a feje fölött tartva.

-Nagyon vicces.-nyújtottam rá a nyelvemet, és a lábát arrébb tolva én is leültem az említett bútorra.

A hugom nem zavartatta magát, lábait ismét kinyújtotta, és az ölembe helyezte őket. Magamban legyintve vettem tudomásul, inkább nem szóltam érte.

-Daisy?-kérdeztem, hiszen a másik hugomat egy ideje már nem láttam.

-Oh, Tommal beszél FaceTime-on.-bökte ki.

Aztán a szájára tapasztotta a kezét, azt motyogva, hogy ezt nem kellett volna elmondania.

-Tom? Az meg ki?-öltöttem föl a védelmező báty szerepét.

-Nézd, ott jön Jessi!-biccentett Phoebe, terelve a témát.

Egyébként rászóltam volna, hogy ne kezdjen el másról beszélni, de most inkább a lépcső felé kaptam a fejemet. Elakadt a lélegzetem, amint megláttam Jesst.

Egy fekete, mélyen kivágott felsőt viselt, és egy szürke miniszoknyát. A magasságán egy fekete tűsarkúval dobott egy kicsit, de még így is néhány centivel alacsonyabb volt nálam.

Azonnal felpattantam, és felé sétáltam. A hugom bíztatóan megveregette a vállamat, majd Jessire kacsintva eltűnt az emeleten.

-Gyönyörű vagy.-nyögtem ki nagy nehezen.

A lány elpirult a szavaim hallatán.

-Köszönöm.-tűrt a füle mögé egy kósza hajtincset.

Igazság szerint órákig tudtam volna gyönyörködni a szépségében, de nem akartam még ennél jobban zavarba hozni, így megköszörültem a torkomat, és előhúztam a zsebemből a kocsikulcsot.

-Indulhatunk?-kérdeztem.

Mosolyogva bólintott, és velem a nyomában elindult a bejarái ajtó felé.

Mielőtt elhagytuk volna a házat, felkiabáltam a lányoknak, hogy elmentünk, és legyenek jók, habár a kérésem azt hiszem süket fülekre talált.

A kocsihoz érve kinyitottam Jessinek az ajtót, és miután beszállt, én is ugyanezt tettem.

-Na és, hova megyünk? Nem öltöztem ki nagyon?-kérdezte bizonytalanul.

Vezetés közben egy pillanatra ránéztem. Tekintetem a fedetlen combjaira, majd a mély dekoltázsára siklott. Az ajkaimba harapva vettem egy mély levegőt, és próbáltam összeszedni magamat.

Nem indulhatok be rá....Merevedéssel végig ülni az estét kicsit kellemetlen lenne.

-Egy étterembe és ne aggódj, tökéletes vagy így!-mondtam, miközben újra az útra pillantottam.

A szemem sarkából láttam, ahogy halványan elmosolyodik.

Hamarosan megérkeztünk az étterem elé. Az épület ki volt világítva, meg kell hagyni, remekül nézett ki. Az én figyelmemet viszont a kocsitól nem messze álló paparazzik kötötték le. Jessi is észrevette őket.

-Nem hiszem el, hogy nem hagynak az embernek egy perc nyugtot sem.-morogtam.

-Ne törődj velük, Louis. Nem ronthatják el az estét.-mondta Jessi, mire felé kaptam a fejemet.

Szélesen elmosolyodtam, és kipattantam a kocsiból. Nem zavarta, nem érdekelte, hogy az újságírók a nyakunkba lihegnek. Ő elfogadja hogy ez velem jár, és nincs ennél fontosabb.

A vakuk azonnal villogni kezdtek, de én nem törődve velük átsétáltam a túloldalra, és kisegítettem Jessit. Mielőtt elindultunk volna, Jess megragadta a kezemet, és ujjainkat egymásba fonta. Szorosan fogtam a kezét, miközben lehajtott fejjel átvágtunk a paparazzik tömkelegén.

A fényképezőgépek folyamatosan kattogtak, apró lépésekben haladtunk a bejárat felé, hiszen körbevettek minket.

Amikor a fél perces utat lassan két perce nem sikerült megtenni, úgy éreztem, elegem van. Én már hozzászoktam ehhez, de már szinte rosszul voltam a folyamatos vakuzástól. Éreztem, ahogy Jessi egyre erősebben szorította a kezemet.

Már nem sokáig bírta.

Hatalmas hangzavar volt, körülöttünk legalább harminc-negyvenen álldogáltak, teljesen elzárva előlünk az utat.

Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez a lány a hátam mögött számít rám. Bízik abban, hogy én kiviszem őt innen és nem hagyom, hogy tovább kelljen ezt elviselnie. Reménykedett abban, hogy tudom, hogy kezd megijedni és hogy rosszul lesz, ha még egy percig ennyi ember veszi körbe, elállva előlünk az utat.

-Utat, engedjenek már!-kiáltottam idegesen.

Embereket löktem félre, magabiztosan, gyorsan igyekeztem a bejárat felé. Csak Jessire tudtam gondolni, hogy ő jól legyen.

A vakuk folyamatos villogása miatt mindenhol foltokat láttam, melegem volt, annyian voltak körülöttem, de nem érdekelt.

Éreztem, hogy ahogy magunk mögött hagyjuk a tömeget, Jessi szorítása kezd lazulni. Némiképp megnyugodtam, de még mindig sietve kinyitottam az ajtót, és előreengedve a lányt, beléptem az étterembe.

A hangzavar megszűnt, az eddig bent tartott levegőt kifújtam. Ujjaimmal vegigszántottam a hajamon, miközben a falnak támaszkodó lányra pillantottam.

-Jól vagy?-kérdeztem.

Egy aprót bólintott.

-Igen. Köszönöm.

Halványan elmosolyodtam, és a kezemet nyújtottam felé. Belém karolt, és elindultunk az asztalok felé, mígnem meg nem érkeztünk a miénkhez.

Heláj bébik!

Igen, Jessi megijedt a tömegtől és a paparazziktól.

Btw, sajnálom a kihagyást, de nem jött az ihlet.

Anna xx