Jessica Kurt

A hasam már fájt a folyamatos nevetéstől, a szemeim könnyeztek, alig tudtam visszafolytani a folyamatos vihogásomat.

Nem mertem az előttem ülő fiúra nézni, mert féltem, hogy hangosan elnevetem magamat. Louis éppen az asztalunk mellett álló pincér komor fejét utánozta, aki persze ebből semmit nem vett észre.

A szemeimet összeszorítottam, és hallottam, ahogy Louis megkapja a számlát, majd távolodó léptek zaja csapta meg a fülemet.

Óvatosan felpillantottam, tekintetem egyből az egyből a fiúra irányult. Egy másodpercig néztük egymást, majd egyszerre tört ki belőlünk az irgalmatlan nevetés.

-Nem bírom. Olyan hülye vagy!-néztem rá.

Louis mosolyogva válatt vont.

-Mehetünk?-kérdezte.

Bólintottam. A zsebébe nyúlt, és a tarcájából elővett némi pénzt, amit az asztalra rakott. Felálltam, majd visszatoltam a székemet.

Louis is hasonlóképpen tett, és ezek után együtt indultunk a kijárat felé. Egy köszönés után elhagytuk az éttermet. A levegő kellemesen hűvös volt odakint. Az égre pillantva nem láttam a csillagokat, a fekete felhők takarták őket.

Csendben sétáltunk a kocsihoz. A paparazzik eltűntek, de tudtuk, hogy bármelyik bokorban vagy autó mögött megbújhatnak. Louis kinyitotta nekem az ajtót, aztán ő is beszállt.

-Mesélj valamit.-fordultam felé amikor már úton voltunk.

-Mit?-pillantott rám, és egy mosolyt villantott felém.

Elgondolkodva néztem ki az ablakon.

-Mondjuk arról, hogy mi történt veled az elmúlt két évben. Azon kívül, hogy híres lettél, semmit nem tudok.-vontam vállat.

Louis bólintott egyet. Az ajkaiba harapva kezdett mesélni, miközben továbbra is az utat nézte, de néha-néha rám pillantott.

-Miután te elmentél, teljesen magamba voltam roskadva. Nyálas, pocsék szerelmes dalokat kezdtem írni bánatomban, mintha ezzel enyhíthetném a fájdalmamat. Hetekig csináltam ezt, aztán a haverjaim megunták a depimet, és elrángattak egy pub-ba, hogy mozduljak ki egy kicsit végre na meg persze hogy felejtsek. Talán akkor kicsit túllőttem a célon és rettenetesen berúgtam. Hulla részegen beneveztem a karaoke-ra, és elénekeltem egy dalt. Két nap múlva megkerestek, hogy valami híres zenei producer beszélni akar velem. Valaki felvette a produkciómat, és felnyomta a netre. A producer, aki megkeresett hírnevet, pénzt, és csillogást ajánlott, nekem meg ez kellett, hogy magam mögött hagyhassam a régi életemet. Mint mondtam csak az életemet, az érzéseimet nem. Tehát téged sosem hagytalak el. Mindig gondoltam rád, még akkor is, amikor egy szerződés miatt összejöttem Danielle-el. Álompár voltunk mindenki szemében, és Dan tényleg belém szeretett. Nekem ő sosem volt több, mint egy álbarátnő, viszont nem akartam megbántani, ezért elkezdtem bemagyarázni magamnak, hogy én is szeretem, és a végén tényleg elhittem. Egyszer sem voltam felhőtlenül boldog vele, mert egyszerűen ő nem tudta nekem azt megadni, amire szükségem volt. Mert...nekem a te szereteted kellett. Tehát belecsöppentem a sztárvilágba, ebbe a végeláthatatlan mókuskerékbe, és lehetetlennek tűnt, hogy minden a régi legyen valaha, hiszen tudtam, hogy neked nem kéne a csillogás, hogy lépten-nyomon megállítsanak egy képre vagy aláírásra. Rá kellett jönnöm, hogy ez a világ nem lenne neked való, szóval egy időre feladtam azt, hogy visszaszerezzelek, de nem azért, mert már nem szerettelek. Viszont nem sokáig tudtam nem törődni veled.  Amikor a Back to You-t megírtam, és Bebe elvállalta, hogy duettezik velem, kiderítettem, hogy melyik cégnél dolgozol. A főnöködnek azt mondtam, hogy valamilyen indokkal téged küldjön. Nem hittem volna, hogy annyira felkavar téged a talalkozásunk, hogy rosszul leszel. Amikor megtudtam, hogy hazamész, nem is tudom mire gondoltam, de rohantam a reptérre. Nem tudtalak visszatartani, ami mérhetetlenül fájt. Nem tudtam eldönteni, hogy amikor azt mondtad, nem szeretsz, tényleg igazat mondtál e. Lényeg a lényeg, hagytam, hogy megint elmenekülj tőlem. Aztán néhány nappal később felhívtál, azzal, hogy az apád  megint megtalált. Nem gondolkoztam, azonnal magam mellett akartalak tudni. Tudod, sosem gondoltam, hogy egyszer megint veled lehetek. Vagyis reméltem, de nem ilyen okok miatt. Nekem csak az volt a fontos, hogy megvédjelek téged, és megőrjített a gondolat, hogy valaki bánthat. Folyamatosan szerettelek. Nem volt nap, amikor nem gondoltam volna rád, vagy nem képzeltem volna el, ahogy reggelente melletted ébredhetek, igazán boldogan. És azt hiszem, kijelenthetem, hogy engem csak te tudsz boldoggá tenni. Azért, mert szeretlek. Nem fogom erőltetni ezt az egészet, ha te nem akarod. Én mar attól is mérhetetlenül boldog lennék, ha csak mellettem maradnál, mint barát.

Sírásomat egy pillanatra sem tudtam csillapítani, miközben Louis megállt a ház előtt. A szemeimből megállíthatatlanul folytak a könnyek, mintha sosem akarnának elfogyni. Nem tudtam felfogni, hogy tényleg kimondta ezeket. Megnyílt előttem, mert bízik bennem. És én is bízok benne. Nekem kell ő, hogy értelmet nyerjen az életem.

-Tudod mikor lennék a világ legboldogabb embere?-kérdezte hirtelen.

Ránéztem. Szemeivel engem szugerált.

-M-mikor?-motyogtam a könnyeimet törölgetve arcomról.

És kimondta. A szám remegett, a lélegzetem elakadt, és újabb sírógörcs jött rám az örömtől. Hihetetlen volt számomra, hogy tényleg ezt mondta, féltem, hogy ez csak egy álom, ami túl szép, hogy igaz legyen. Őt néztem, a könnyeimtől elhomályosodott a látásom, így csak halványan láttam, ahogy a szája mozog, és megszólal.

-Akkor, ha újra a barátnőm lennél.

Heyyy lovessss

Betekintés Louis két évébe na meg az érzéseibe.

Hogy tetszett? Komizzatok légysziiiiiiii

Love

Anna xx