Jessica Kurt

Másnap korán reggel kidobott az ágy. Néhány perc forgolódás után sóhajtva vettem tudomásul, hogy mostmár nem fogok tudni visszaaludni, így kibújtam a meleg takaró alól, és belebújtam az ágy mellett tartott papucsomba.

Halkan masíroztam végig a folyosón, hiszen az ikrek és Louis is biztosan alszanak még.

Tanácstalanul érkeztem a konyhába, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy Louis mit hol tárol. A hűtőt kinyitva kivettem a tejet, és sorra végignézve a konyhaszekrényeket megtaláltam a poharakat is.

Újabb néhány percnyi kutatas után megvolt a kávé is, úgyhogy öntöttem vizet a kávéfőzőbe, és bekapcsoltam.

Amíg vártam, hogy lefőjön a koffeinbomba, a konyhapulthoz leülve támaszkodtam meg a fa bútoron.

Rettentően fáradt voltam, de a megannyi gondolat, ami a fejemben kavargott, nem hagyott nyugodni.

Az apám emberei iránt érzett félelmet elnyomta a bizonytalanság, amit Louis váltott ki belőlem.

Küzd értem, harcol, de én tudom, hogy bele fog fáradni, mégha ezt tegnap este meg is cáfolta.

Az ölelése minden percben eszembe jutott, ahogy a semmihez sem fogható, férfias illata.

Bizonytalanságom viszont legyőzi a szívemet. Nem merek neki még egy esélyt adni, most még nem. Illetve akarok, de valami a szívem mélyén azt súgja, hogy ne tegyem.

Mindig azt mondják, hogy aki egyszer megbántott, az meg tud mégegyszer.

És én ettől félek a legjobban.

A kávé isteni illata percekkel később betöltötte a helyiséget, így lekapcsoltam a főzőt, és öntöttem magamnak a kávéból. Egy kis tejjel és cukorral ízesítettem, majd mindent elpakoltam.

A kezembe fogtam a poharat, és hirtelen felindulásból a nappaliban található hatalmas üvegajtó felé indultam. Kinyitottam, és máris kint voltam a nagy, füves hátsókertben.

A kerti bútorok felé vettem az irányt, és leültem az egyik párnás székre.

Megpillantottam két focikaput a kert két végében, és az egyik mellett rengeteg labdát.

Elképzeltem, ahogy Louis melegítőben és egy egyszerű pólóban szabadidejében hobbiként néha kijön ide, és gondtakanul rugdossa a labdát. Elfelejti, hogy híres, kizár minden stresszt és esetleges rossz dolgot, és csak élvezi azt, amit csinál.

Akaratlanul is eszembe jutott, ahogy Louis a kisfiát focizni tanítja. Megtanítja neki a játék minden apró szabályát, megmutatja neki, hogyan kell cselezni. Direkt bénázik, hogy a kicsinek sikerélménye legyen amiatt, hogy legyőzte az apukáját.

Megráztam a fejemet, hogy kiverjem belőle ezeket a gondolatokat.

Viszont a kép, ahogy Louis egy kisbabával, mosolyogva áll, és tényleg boldog, még mindig előttem volt.

És ebbe a képbe én is bele szerettem volna tartozni. Én akartam lenni az, aki mellett Louis boldog. Aki felvidítja, aki miatt mosolyog és boldog. Én akartam lenni az, aki minden reggel mellette ébred, aki édes reggeli puszikat kap az arcára. Én akartam lenni az élete értelme, azt akartam, hogy szeressen és sosem engedjen el.  Vele akartam lenni, hozzámenni feleségül, gyereket szülni neki, és leélni vele egy egész életet.

Az élete része akartam lenni, de annyira, amennyire még eddig sosem.

Vágytam arra, hogy törődjön velem, hogy megvigasztaljon, ha valami rossz történik.

Szeretni akartam őt, és azt szerettem volna, ha ezt ő is viszonozza.

Azt akartam, hogy velem legyen és hogy sose hagyjon magamra.

-Jó reggelt.-hallottam meg a hangot a hátam mögül.

Zavartan kaptam oldalra a fejemet, mintha azt hinném, hogy hallotta az összes gondolatomat, amik az imént a fejemben jártak.

Még mindig a kezemben szorongattam a kávémat, ami már kezdett kihűlni a reggeli hűs levegőn.

-Neked is.-mondtam végül.

Leült a mellettem lévő székre, és egy mozdulattal rám terített egy vastag plédet, amit gondolom bentről hozott ki.

-Köszönöm.-motyogtam.

Néztem, ahogy lerakja az energiaitalát az asztalra, és előtúrja a zsebéből a cigisdobozát, majd az öngyújtóját, és rágyújt.

Engem is megkínált, amit elfogadtam.

Mélyet szívtam a dohányból. Számomra ez a fajta cigi kicsit erősebb volt annál, amit én szívni szoktam, de nem volt vészes.

-Mit csinálsz itt ilyenkor? Még csak fél hét van.-mondta egy ásítás közepette.

-Nem tudtam aludni. És te?-kérdeztem, hiszen tudtommal ő sem a koránkelés embere.

Vállat vont, majd szívott egyet a cigijéből, és lepöckölte róla a hamut.

-Ihletet kaptam egy dalhoz, és muszáj volt leírnom. Amúgy miért nem jöttél át?

Értetlenül meredtem rá.

-Azt mondtad nem tudsz aludni. Átjöhettél volna hozzám. Vagyis, régen ez segített, asszem'....-motyogta.

-Nem akartalak felkelteni.-nyögtem ki.

Néztem, ahogy nagy, szükre füstfelhő hagyja el a száját, majd ujjaival végigszánt a barna tincsein.

-Emlékszel, amikor rosszat álmodtál, és én átmentem hozzád? És utána velem aludtál el?-kérdezte hirtelen.

Az ajkamba harapva bóligattam.

-Hát hogyne emlékeznék?-sóhajtottam.

A majdnem elszívott csikket meg utoljára a számhoz emeltem, és egy nagyot szívtam belőle, majd az asztalon lévő üveg hamutartóban elnyomtam.

Éreztem magamon Louis tekintetét, miközben hátradőltem a széken.

-Az jó volt....nagyon-nagyon jó...-mondtam végül.

Oldalra néztem, tekintetem összekapcsolódott az övével. Szavaimra egy biccentéssel reagált, majd belekortyolt az energiaitalába, miközben továbbra is a szemembe nézett.

Ahoyyy kidssss

Remélem nem okoztam nektek csalódást a mai résszel :)))))

Anna xx