*Jungkook szemszöge*

A mai nap csak ennyiből állt, így miután a barátaimtól elköszöntem, hazaindultam.

Még nem tudtam mit fogok mondani a szüleimnek, de abban biztos voltam, hogy nem fog érdekelni és befolyásolni a véleményük. Szeretem már most Jimint, és remélem ha megismerem majd őt, akkor ez a mértékű szeretet csak nőni fog.

A kapu után az ajtón belépve anyáék már rögtön ott toporogtak előttem, mint valami hűséges kiskutyák, akik egész nap azt várták, hogy a gazdájuk hazaérjen. Persze egyből jöttek is a várt kérdések.

-Na, kit kaptál, fiam? Milyen ember lett? - édesapám izgatottan állt ott anyám mellett, aki meg sem mert eddig szólalni.
-Hát... ilyen aranyos fiút még életemben nem láttam! - kezdtem neki izgatottan, elfelejtve azt, hogy a szüleim esetleg meglepődhetnének majd azért, mert fiút kaptam. - Egyszerűen már most imádom. Alig várom, hogy megtaláljam! - ebben a pillanatban emiatt a gondolat miatt el is szomorodtam. - Fogalmam sincs, hogy kellene megkeresnem.
-Nyugalom. Meg fogod találni azt a fiút. - mosolygott anya megnyugtatóan. - Minden jól ment, ugye? - kérdezte.
-Hát... a felvételben benne maradt a fiú neve. - suttogtam. - Jiminnek hívják.
-Nem mondott semmit a tanár, hogy mi lesz a hiba miatt? - kérdezte apa.
-Nem. Csak nagyon mérges volt. De majd tuti beszélnek velem emiatt.

Ezek után még beszélgettünk egy keveset, majd felmentem a szobámba aludni egyet.

Álmomban Jiminnel találkoztam. Egy fa alatt levő padon ültünk. Csodásan éreztem magamat. De hirtelen kiabáltak neki.

-Mi van, buzikám? Összeszedtél magadnak valami nyomorékot? - éreztem, hogy a fiú remeg a kezemben, én pedig iszonyat dühös lettem azokra az emberekre. Felkeltem hát mellőle, majd az ellenszenves srácok elé léptem.
-Még egyszer ilyet ne merj mondani neki. - hangom elmélyült, majd a következő pillanatban behúztam az egyik fiúnak egy hatalmasat. A másik kettő meg sem próbált megtámadni, elfutottak. Amelyiket megütöttem, az is hátrálni kezdett, de még belerúgtam egyet, csak hogy biztosan megtanulja a leckét.

Egyszer csak karokat éreztem meg a derekam körül. Tudtam hogy Jimin az.
-Köszönöm, Jungkook. - a nevemet hallani tőle valami eszméletlen volt.

Azonban mielőtt tovább élvezhettem volna a pillanatot, hirtelen felkeltem ebből az édes álomból.

Riadtan eszméltem fel, hogy tényleg csak álmodtam. Azonban továbbra sem tudtam, mit kellene tennem, hogy megtaláljam Jimint.

Napok teltek el, keveset aludtam, de olyankor mindig hasonlót álmodtam. Jiminnel töltöttem az időt, de mielőtt bármi kiderülhetett volna vagy történhetett volna, felébredtem. A szüleim nem tudtak velem mit tenni, így csak hagytak. A tanulmányi átlagomat a tavalyihoz hasonlóan szépen szinten tartottam.

Már november közepe fele jártunk, viszont még mindig nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá a kereséshez. Egyrészt suli volt, így ha lett is volna tippem merre menjek, akkor sem tudtam volna elindulni sehova. A gondolataim egyre csak gyűltek, de semmire nem jutottam. A felvételt már kismilliószor megnéztem, jelek után kutatva, hátha találok valamit. Egy boltot, egy embert... jártam már elég sok városban Dél-Koreában, így meg volt az esély arra, hogy talán felismerek valamit. De semmi ilyen nem történt. Csak ültem egyedül, magamba roskadva a szobámban és nem tudtam eldönteni, mitévő legyek...

Egyik este kedvet kaptam egy kis csillagnézéshez, így kifeküdtem a kertbe egy pokróccal, és csak néztem az égboltot. Elképzeltem, hogy Jiminnel vagyok itt.

Képzelgéseim közben elaludtam, de mikor másodpercekkel később felriadtam arra, hogy a hidegben elaludtam, egy város neve csengett a fejemben. Busan.

Lapos lett, tudom. De remélem tetszett mindenkinek ^^

Nemoo
2020.01.16.