*Jungkook szemszöge*

A hét további része csak a szokásos iskola eleji teendőkkel telt: nyári élményekről beszéltünk az órák többségén, megkaptunk minden maradék tankönyvet, leírtuk a végleges órarendet... Persze voltak azok a tipikus tanárok is, akik szokásukhoz híven rögtön tanítani akartak, nem érdekelték őket a nyáron történt dolgok. Volt, elmúlt. Ez a véleményük.

A napok lassan monotonná váltak volna, azonban mindenkinek a nyolcadikán járt az esze. Nem értem, miért kell ezen ennyit agyalni még. Persze, életbevágóan fontos dolog lesz a hétfői napunk, de ennyire nem kellene izgulni. Nem mondom hogy én nem stresszelek a választás miatt, de nem fogok ezen visítozni egész héten. Inkább igyekeztem természetesen viselkedni, hogy a nekem szánt lány minél hamarabb belém szeressen.

Mert nem feltétlen szeretünk bele rögtön a nekünk választott személybe. Persze, az esetek egy részében rögtön megvannak e kellő érzések, mert mégiscsak egymásnak lettek szánva az adott emberek. De van, mikor ehhez idő kell. De hát, az embernek van ideje megkedvelni élete szerelmét amíg keresi, nem?

Péntek este a szokásos hétvége előtti rutinomat végeztem. Táskámat a sarokba hajítva hétfőig bedőltem az ágyamba és elkezdtem sorozatot nézni. Lehet, hogy ez rossz szokás a suli miatt, de nyáron is ezt csináltam a barátaimmal való találkozás mellett. Tanév idejére pedig maradnak a péntekek sorozatozásra.

Egyszer csak anya belépett a szobámba.

-Szia kincsem... - tudat alatt éreztem, miről akart velem beszélni.
-Szia anya. Mit szeretnél? - mosolyogtam rá kedvesen.
-Csak a nyolcadikával kapcsolatban akartam veled beszélni... - tudtam.
-Anya, nyugi. Nem lesz baj, tudod hogy minden rendben lesz aznap. - próbáltam megnyugtatóan nézni rá, de nem tudom, mennyire hatott nála.
-Figyelj, Kook... nincs semmi, amit el akarnál mondani? Tudod, mindent elfogadunk apáddal. - furcsán hatott a kérdése számomra. El kellene valamit mondanom neki? De mit?
-Nincs semmi, amit el kellene mondanom. Mire gondolsz? És mi az, hogy mindent elfogadtok? Teljesen átlagos vagyok, nem tudom mire gondolsz. - kínosan felnevettem, majd megvakartam a tarkómat.
-Akkor rendben. Csak ennyit szerettem volna. - ezzel felkelt az ágyamról, majd az ajtóhoz sétált. - Kookie! - fordult vissza hozzám.
-Hm? - néztem rá érdeklődve.
-Mi mindig szeretni fogunk, rendben? Bármi történjen. - mosolygott szeretetteljesen.
-Tudom, anya. És köszönöm. Hálás vagyok nektek ezért. - én is mosolyogtam, majd visszafordultam a sorozathoz.

Anya szavai késő estig nem hagytak nyugodni. Mit értett azalatt, hogy el kellene mondanom valamit? Átlagos 16 éves srác vagyok, teljesen átlagos baráti körrel. Nem ítélek el senkit se a kinézete, se az identitása, se a szexualitása miatt... mi az akkor, amit mondhatnék neki? Ezeket mind tudja.

A gondolkodásban elfáradtam, ezért a mai napot egy gyors visszagondolással zártam. A napom szép eseményeire gondoltam vissza, majd lassan, egy nagy mosollyal ajkaimon el is aludtam.

Sziasztok! Tudom, rövid és uncsi rész lett, de már unom, hogy nem tudok mit írni, amivel húzhatnám az eseményeket, szóval kicsit felgyorsítom a dolgokat, mielőtt megunom az egészet.

Nemoo
2019.12.08.