*Jimin szemszöge*

Szeptember elseje. A gyomrom görcsben van a nyolcadika miatt már most. Barátaimmal gyorsan váltok néhány szót a kapuban, majd rohanok az osztálytermembe. Az osztályfőnök elmond mindent, amit tavaly és azelőtt is, de most idén nem tudok koncentrálni.

A szüleimen kattog az agyam. Elég szigorúak, és ez a probléma. Tudom magamról hogy meleg vagyok, körülbelül második osztály óta. Furcsa érzéseket keltettek bennem egyes fiúk, és sosem néztem meg lányokat később sem. Az évek alatt tudatosult bennem, hogy pontosan melyik nem iránt is érdeklődöm. És nagyon félek. Senkinek nem mertem elmondani, mert tudom hogy lenne, aki elítélne. Vagy esetleg tovább adná az információt. De úgyis mindenki tudni fog a titkomról nyolcadikán. Tudom hogy fiút fognak nekem szánni, hiszen meleg vagyok. De félek a szüleim és az iskolatársaim reakcióitól. Az lesz a legkisebb problémám, hogy megkeressem akit nekem választottak.

Órák után magányosan ballagok haza, keresztül a parkon. A gondolataim a családom és az életen körül forognak. Mit fognak reagálni, ha a vetítés után hazamegyek? Mindig kérdeznek és elvárják, hogy teljesen őszinte legyek. Persze rájuk nem mondhatok rosszat. Úgy gondolják, ők a legjobb szülők, mert mindent megadnak nekem, amit ők jónak tartanak.

Vajon milyen srácot kapok majd? Igazából mindegy is. Csak anyáék ne öljenek meg, amiért a fiúk érdekelnek...

Lassan rugdosom magam előtt a köveket, nem is figyelve, mennyi ideig gyalogolok. Fel se kell néznem, tudom hol járok. Mindig csak ezen az úton jöhetek haza. Megszabott időre kell otthon lennem. Persze kevés barátom van, így nem is nagyon tudnék sehova se menni esténként. De lehet jobb is, hogy ilyen lettem. Vajon tetszeni fogok élőben is annak, akit kapok? Ha egyáltalán megtaláljuk egymást, persze. Az is előfordulhat, hogy csak idős korunkban találkozunk. Mondjuk akkor meg nem ismernénk meg egymást. De úgy tudom, ha évek után nem találjuk meg egymást, akkor pont ennek elkerülése érdekében öt évente tartanak újabb vetítést azoknak, akik nem találták meg egymást ennyi idő alatt. De ehhez csak nem leszünk ennyire bénák...

Hazaérve az utcai ruháimat a helyükre rakom, majd elmegyek enni. Vagyis mennék, de út közben megállok, majd a szobám felé veszem az irányt. Ha többet eszem, elhízom, és akkor nem is fogok tetszeni annak, akit kijelöltek számomra. Az pedig ciki lenne. Vannak olyan emberek, akik egyedül maradnak. Amikor hiba csúszik a rendszerbe. Valaki halálos beteg, vagy esetleg nincs rendben fejben. Olyankor az emberek egyedül is maradhatnak, és onnantól kezdve maguknak kell valaki szintén egyedülit találniuk. De vannak persze itt is rosszabb esetek, amikor az ilyen emberek másokat bántanak, vagy rabolják el őket. Sokszor félek, hogy ilyen áldozat leszek egyszer én is. Bár értem kár lenne.

A délután további részében csak tanulok, aztán a vacsorát is kihagyva elmegyek zuhanyozni, majd mikor azzal végzek, bedőlök az ágyba és el is alszom szinte rögtön. Ez a stressz mindig nagyon lefáraszt...

Lassan történni is fog valami, ígérem 😅
Valószínűleg nem fogok nagyon gyakran részeket publikálni, hiszen még nincsen túl sokáig megírva ez a sztori és én pedig szeretem, ha már kész történettel állhatok elő. De igyekszem folytatni mindig, minél gyorsabban!

Nemoo
2019.11.20.