*Jimin szemszöge*

Hihetetlen, hogy tényleg itt van... az ágyamban pihen, és remélhetőleg nincs semmi baja a kis esőn kívül.

A nappaliban ültem és apával beszélgettünk, mikor egy apró köhintés zavart meg minket a konzultációban.

-Jimin? - hallatszott a rekedtes kérdés az ajtóból.

Felpattantam, és szorosan átöleltem őt. Most találkoztunk először, de megtalált... és érzem, hogy kötődök hozzá.
-Én vagyok. Igen, én vagyok Jimin. - szipogtam kicsit. - De te... honnan tudod a nevemet? És hogy kerültél ide egyáltalán? - elég zavarodott arckifejezésem lehetett, mert egy aprót nevetett rajta, majd elmesélte, hogy hibás volt a felvétel, és hogy megszökött otthonról az anyukája miatt. Vagyis eljött hozzám és áthágta a szabályokat miattam.

-És... téged hogy hívnak? - kérdeztem.
-Jungkook vagyok. Vagyis Jeongguk, de Jungkooknak hívnak az ismerőseim. És Szöulból jöttem.

Beljebb intettem, hogy ne ácsorogjunk, szóvak már hárman ültünk a kanapén, és hallgattunk Jungkook történetét.

-Az egész... tegnap kezdődött.. anya valamiért nagyon kiborult, és elküldte apát. Eddig olyan szép családként éltünk, most pedig csak úgy elküldte, és engem sem akart elengedni ide. Nem akarta, hogy találkozhassak veled. Nem tudom mi van anyával, de ijesztő. Féltem őt.

Apa és én is döbbenten hallgattuk őt, és egyikünk sem tudott mit mondani, így kezdett a helyzet elég kínossá válni.

-Hát... sajnálom, Jungkook. De anyukád rendbe jön majd valahogy, biztos vagyok benne. Addig is segítünk neked bármiben. - mosolygott rá apa, majd az órájára pillantott. - Jut eszembe, ebéd. Éhes lehetsz, szóval nekiállok főzni. Jimin, addig vezesd körbe, beszélgessetek csak. Tudom hogy erre vártok már szeptember óta, és itt a remek pillanat. Majd szólok ha készen vagyok. - mondta, aztán felállt és kisétált a konyhába, ahol sejtésem szerint belerúgott valamibe, mert egy hatalmas csörömpölést és egy káromkodást hallottunk.
-Azért valami ehető legyen kérlek, és te se halj bele! - kiáltottam oda neki, majd Jungkookra néztem. - Gyere, menjünk. Körbeviszlek.

Végigjártuk a házat, megmutattam neki minden szobát, és már csak az enyém volt hátra.

-Nos. - léptem be az ajtón. - Ez már ismerős lehet, mert ide tettünk le mikor behoztunk. Ez az én szobám, a napjaim nagy részét az iskolán kívül itt töltöm, meg persze apával, mikor edzeni megyünk. - mosolyogtam rá, ő pedig elkezdett nézelődni.
-Tetszik a szobád. - szólalt meg kissé félénken. - És kicsit irigyellek, hogy ilyen jó a kapcsolatod a szüleiddel.
-Nem mindig volt ez így... - nevettem fel halkan, majd folytattam. - Szeptemberig rendszeresen bántottak engem a suliban, és itthon is mindig el voltam nyomva, és lecsesztek mindenért... de mikor elmondtam nekik, hogy kit kaptam, és megkértem őket hogy hadd mehessek el edzeni, hogy később megvédhessem magam, szinte csoda történt, ha fogalmazhatok így. Apa és anya elsírták magukat, és bocsánatot kértek, amiért egész életemben rosszul bántak velem. - meséltem el neki a történetemet nagy vonalakban. - Azóta imádom őket, és mint láthattad, apával nagyon is jól kijövünk. Rendszeres lett a futás és az erősítés. - fejeztem be mondandómat.

Jungkook pár pillanatig csak sokkoltan nézett rám, aztán picit feszengve megszólalt.
-Én... sajnálom, hogy eddig ilyen rossz volt neked. Amint megláttam a felvételt, tudtam, hogy segíteni akarok neked, és biztosítani, hogy ne bántsanak. Meg akarlak védeni mindenkitől. - halkult el a végére, aztán a szemembe nézett. - Esetleg... tudod.. megölelhetlek? - kérdezte félve.
-Igen, sőt.. jól esne, azt hiszem. - nevettem el magam és pirultam el egyszerre. - Bármikor megölelhetsz.

Erre a mondatomra közelebb lépett hozzám, és szorosan magához húzott.
-Nem sietünk sehova, ugye? - kérdezte, és szinte éreztem, hogy ő is mosolyog.
-Sehova. Ráérünk, szerintem. Van időnk, és lesz is még. - válaszoltam.
-Bizony. Egy egész élet! - nevette el magát óvatosan, majd egy kis idő után eltolt magától. - Kicsit zavarban vagyok azért, bevallom. Nem gondoltam, hogy ilyen lesz az első találkozásunk. Jobbra terveztem, azt hiszem. Nem akartalak megijeszteni titeket elsősorban. - miután befejezte, leült az ágyamra, szóval én is leültem mellé.
-Lehetett volna kevésbé ijesztően, ez igaz. - kuncogtam. - De ennek ellenére, szerintem ez így volt tökéletes. Visszacsinálni már nem lehet úgysem. - mosolyogtam rá újfent.

Még nem igazán tudtam mit mondhatnék, így kicsit megmentésnek éreztem, mikor megszólalt a csengő, és mindketten felkaptuk a fejünket rá.
-Csomagot rendeltünk volna? - tettem fel félig magamnak a kérdést, de Jungkook lelkesen megrántotta a vállát, majd egy óvatos sóhaj mellett a vállamra dőlt és lehunyta a szemeit. Ez a srác egy nyúl-angyal.

-Most olyan vagy, mint egy nyúl és egy angyal keveréke. - nevettem fel halkan, mire csak kinyitotta a szemeit villantott egy mosolyt rám. Ennek hatására persze én zavarba jöttem, és szinte lefejeltem a lábaimat, az arcomat pedig közben elfedtem a kezeimmel.

-Srácok, gyertek enni! - hallatszott apa hangja a földszintről, szóval felkeltünk és elindultunk lefelé a lépcsőn.

Megérkeztem, visszatértem. Valamennyire. Remélem tudom folytatni mostmár s végéig, hiszen időm jelenleg, mint a tenger.

2020.04.05.