*Jimin szemszöge*

Nyolcadika után tulajdonképpen meglepetten vettem tudomásul, de már nem nyomultak rám annyira a melegségem miatt. Lehet hogy eddig azért csinálták, mert nem voltak biztosak a dolgukban, vagy nem tudom. A lényeg az, hogy már befejezték.

Az edzéseimbe pedig apa is beszállt, jött velem futni és erősíteni. Az elején nehezen tudtam elfogadni, hogy nem fog kiabálni velem vagy ilyesmi, de azóta eltelt lassan egy hónap és megszoktam, hogy jól elvagyunk ketten.

Ezalatt a másfél hónap alatt meg is erősödtem valamennyire és előfordult már, hogy a suliban tesi órán engem figyelt mindenki. Nagyon frusztráló volt, de úgy tudat alatt örültem, hogy nem a piszkálást kapom. Na meg lehet közrejátszott az is, hogy látták a felvételen azt a srácot akit én kaptam, és mondanom sem kell, kicsit beijedtek mi lesz, ha megtaláljuk egyszer egymást.

Jut eszembe, a srác. Fogalmam sincs hogy mit kellene tennem hogy megtaláljam. De ha logikusan gondolkodom, nagyon valószínű hogy ő sem tudna hogy kezdjen hozzá az egészhez.

Szóval folytatom az edzést apával, hogy valamennyire tetszek is annak a félistennek a videón. Tulajdonképpen furcsa hogy nem tudom a nevét, mert így nem tudok utalni rá. Hívhatnám mondjuk nyuszinak, mert ha az arcára nézek, rögtön azok a cuki állatkák jutnak eszembe a fogai miatt.

Ma délután az iskolából hazaérve apa már várt engem az edzőruháiban, mivel szerdánként kivételesen előbb ér haza mint én.

A szobámba rohantam átöltözni és ledobni a cuccaimat, majd egy novemberi időjárásnak megfelelő hosszú nadrágot és egy pólót meg egy pulcsit felkapva indultam meg apa felé.

-Na mehetünk? - kérdezte mikor leértem a lépcsőn.
-Igen, indulhatunk. - válaszoltam mosolyogva, majd miután kimentünk és bezártuk az ajtót és a kaput is, elindultunk futni.

A közeli kis erősítő placcra elkocogtunk, majd ott megálltunk és nekikezdtünk szokásos edzéstervnek.

Az idő gyorsan repült, és már teljesen fel tudtam oldódni apa mellett. Sokat nevettünk hogy melyikünk milyen gyakorlatban bénázott többet.

Azonban én ma úgy gondoltam, kicsit növelem az eddig megszokott szintemet és tizenöttel többet csinálok mindenből.

Pont emiatt a rámenős személyiségem miatt és a mai, kicsit szétszórt állapotom miatt amit a suli okozott, nem figyeltem oda eléggé és egyszer csak, ahogyan próbáltam megcsinálni az utolsó fekvőtámaszt, a kezeim felmondták a szolgálatot és a fejemet bevertem a rúdba ami alatta volt.

A kép egy pillanat sötétült el számomra, de még láttam hogy apa meglepetten fordul a koppanó fejem felé.

A sötétben egyszer csak megjelent a nyuszi srác és felém sétált. Mikor odaért hozzám, segített felkelni a földről, majd leporoltan a ruhámat. Elmosolyodott, majd adott egy puszit homlokomra, megfogta mindkét kezem és csak ennyit mondott:
-Nemsokára találkozunk. - majd amilyen hirtelen érkezett, olyan sebességgel tűnt is el.

-Jimin! Jimin megvagy? - hallottam apámat, majd elkezdtem nyitogatni a szemeimet.

Apa arcával találtam szembe magam, aki amint észrevette hogy ébren vagyok, rögtön felrángatott a földről.
-Megvagyok. Teljesen jól vagyok. - kezdtem el mosolyogni a nyuszi fiús bevillanás miatt. - Képzeld, amíg nem voltam magamnál, a választottam azt mondta, nemsokára látjuk egymást! - kiáltottam fel, majd hirtelen elszontyolodtam. - De ez valószínűleg csak az elmém játéka volt velem.
-Nem, fiam. Szoktak ilyenek történni. Hidd el, ha ő azt mondta találkoztok hamarosan, akkor fogtok is. - mosolyodott el. - Na de menjünk haza. Még vár ránk 20 perc futás!

Nemoo
2020.01.22.