CSATLAKOZZ A CSOPORTBA ITT ---> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

Felkapcsoltam a villanyt Luke szobájában, azonnal felkeltve őt. A kezemet a szemeim elé emeltem a hirtelen jött fényváltozás miatt. Ő is ugyanezt tette.

"Itt az ideje felkelni!" A hangom az egész házban visszhangzott.

Ami Luke-ot illeti, azt gondolnád, mivel felnőtt, nincs szüksége szülői irányításra és fel tud kelni egyedül is, különösen az első sulinapon. Nem volt valami felelősségteljes személy, de ez engem egyáltalán nem zavar, míg ki nem üti magát.

Mint minden reggel, most is túldramatizálva nyögdécselt. A reggeleit mindig kitöltötte a levertség, a nyögdécselés és a panaszkodás. 

"Te vagy az egyetlen, aki a 8 órás órát választotta." Közöltem vele, odasétálva és leülve az ágya szélére. Átfordult és hátat fordított nekem, hagyva, hogy az egyik lába megbökje a hátam. A hercegnő-méretű ágyához képest egy kicsit még így is nagy volt hozzá. "Vigyázz, Hemmings." Mondtam egy csipetnyi bosszúsággal a hangomban.

Pár másodperccel később felült, körbenézve egy kicsit zavarodottan. Évek óta nem láttam már így, ez olyan gyerekessé tette őt. Bármennyire is kigúnyolom ezért, akkor is aranyos volt. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

Figyeltem a kócos haját, miközben ő próbálta tekintetével kerülni a táskákat. Nem úgy, mint a normális emberek, akik nem is veszik észre az ilyen aprócska változásokat.

"Összezavarodottan nézel ki." Kuncogtam, ahogy rám bámult.

"Nem igaz." Beszélt. Hangja mélyebb volt, mint általában és sokkal zordabb. "Csak fáradt vagyok." Motyogta, összegörnyedve kicsit.

"Látom." Viccelődtem. Pislogott néhányat, majd végre felállt. "Nagy nap." Sóhajtottam, mikor rájöttem, hogy én is ma kezdek. "Csinálok magunknak valami kaját, jó?" Általában - mikor éhes vagyok - felajánlom, hogy csinálok neki is valamit. Bólintott néhányszor, közben felálltam, tekintetét rajtam tartotta. Láttam, ahogy ökölbe szorított kézzel megdörzsöli a szemeit.

"Istenem." Sóhajtott, le-, majd gyorsan felnézve. "Öregedtünk." Mosolygott halványan, felvonva a szemöldökeit. Az ajtóhoz mentem összefont karokkal.

"Ne is emlékeztess." Állítottam, kiengedve egy halk nevetést. A földre néztem, mikor csend töltötte be a szobát.

"Később is együtt fogunk lakni?" Kérdezte, ajkait mosolyra húzva. Ugyanolyan arckifejezéssel néztem rá.

"Valószínűleg." Biztosítottam. Az utolsó betűnél elharaptam a nyelvem, megfordultam és a konyha irányába mentem, hogy készíthessek reggelit mindkettőnknek.

"Várj!" Luke szólt utánam. Megálltam és visszafordultam a szobája felé, de mielőtt bemehettem volna a feje már ki volt dugva a résen. "Extra espresso a kávémba." Erőltetetten mosolygott rám, ami még cikibbé tette őt. Válaszra nyitottam a számat, de akkorra ő már kitalálta, hogy mit fogok mondani. "Kérlek." A mosolya nőtt, így lehetetlen volt neki nemet mondani. Nem mintha ezt akartam volna mondani, egyébként.

"Jó." Beszéltem meglehetősen gyorsan és újra a konyha felé vettem az irányt. "Csak siess." Szóltam a hátam mögé. "Nem akarod kihagyni az első órádat,  anyukád megölne ezért." Kiáltottam, addig nem tudtam, hogy meghallott-e, míg el nem kezdett rohanni a fürdőszoba felé.

"Anya nincs itt." Gügyögte a ház másik oldaláról. "Tudok egyedül is döntéseket hozni." Emelt hangerővel mondta, megnyitva a csapot. Ez teljesen normális volt számunkra, mindig ordibálunk egymásnak a ház különböző részeiről. Valószínűleg mi vagyunk a legidegesítőbb szomszédok az egész épületben.

"Nem is emlékszel már arra, hogy én ébresztettelek fel?"  Vágtam vissza.

"Ó, dehogynem." Kiáltotta. Ránéztem a vállam fölött, miközben az alvós ruhájában csoszogott, majd visszafordultam és megkevertem a kávéinkat. Éreztem, ahogy a karjait a vállaimra teszi, adva nekem valamiféle ölelést. "Te pedig nagyon szép munkát végzel ebben." Lehajolt és egy váratlan puszit nyomott a homlokomra. Elengedett és felült közvetlen elém a pultra; biztos vagyok benne, hogy nem ismeri a széket. Felnéztem rá, elkapva a tekintetét.

"Valaki nagyon barátságos ma reggel." Mondtam monoton hangon, hozzáadva a kávéinkhoz egy-egy kanál cukrot.

"Nem lehetek barátságos a barátomhoz?" Kérésére tettem hozzá extra koffeint, amire már 2 hete szüksége van és odaadtam neki, vigyázva, hogy nehogy kilöttyentsem. "Főleg egy olyanhoz, aki tökéletes kávét csinál?" Kortyolt bele, hagyva, hogy a szemei kikandikáljanak a bögre karimája mögül. Összepréseltem az ajkaimat, hogy elrejtsem az egyre növekvő mosolyomat az akcentusán, mintha a 'kávé' szót úgy mondaná: ez több, mint egy sima ital.

"Biztos vagyok benne, hogy nem ilyen vagy a többi barátoddal." Ittam bele a saját bögrémbe, megnyugtatva ezzel a hideg testem. New Yorkhoz képest a lakások hidegek voltak.

"Természetesen ilyen vagyok, hisz' mindannyian seggfej haverok vagyunk." Válaszolt. Félrenyeltem az italomat a pikáns felelete miatt, egyáltalán nem erre számítottam.

"Te jó Isten." Motyogtam. "Azt hiszem, itt az ideje, hogy végre elindulj." Borzoltam össze a haját, kiváltva belőle egy morgást. Leugrott a pultról, megragadta a vállaimat és gyengén megrázott.

"Első nap." Vigyorgott, mielőtt megfordult és a szobájába ment. Megráztam a fejem, azon gondolkodva, hogy hogyan tudja ilyen gyorsan megváltoztatni a hangulatát.

Az elmúlt 2 hétben Luke nem volt valami jól. Eleinte azt hittem, hogy ez csak a sulikezdési stressz miatt van, de kezdem azt hinni, hogy kicsit többről van szó. Mindig ébren van, például mikor hajnali 4-kor felkelek, hogy igyak egy pohár vizet, ő a számítógépe előtt ül a szobájában, fején a fejhallgatóval, teljesen éberen. Aztán, mikor kikelek az ágyból 8-kor, hallom, hogy fel van és mozgolódik. Majd egész nap talpon van. Nem vagyok az anyja és ő már felnőtt, szóval technikailag nem mondhatom meg neki, hogy mikor feküdjön le aludni, de ez az egész egy kicsit aggaszt engem.

Alapvetően, ez az egész akkor kezdődött, mikor újra elkezdtük megtartani a filmezős estéinket. Elmondta aznap, hogy nem alszik valami jól, de nem tudtam, mióta. Nem világosított fel. Akárhogy is, mindkettőnknek ma van az első napja és ezt semmi sem akadályozhatja meg. Keményen dolgoztunk az időbeosztásunkon, így lett egy óránk ebédkor, amikor tudunk beszélni és megegyeztünk, hogy ezt minden nap be is tartjuk.

Épp befejeztem az étkészletünk rakosgatását az asztalon, mikor Luke sétált be. A szokásos fekete cipőjét és egy laza pólót viselt. A haja fel volt állítva és meglepően nem rejtette egy beanie alá.

"Csípősen nézel ki." Mondtam szarkasztikusan, figyelve, ahogy odasétál hozzám. Megállt mielőtt leült volna és lenézett rám egy ravasz mosoly kíséretében. Fölém magasodott és egy kicsit meg kellett döntenem a fejem, hogy egy jó pillantást vethessek rá.

"Ez egy főiskola, Autumn." Fogta meg a székét és végre leült. Szemmagasságban voltam vele és így láthattam, hogy mennyire élénkebb az arca, mint mikor felébresztettem. "Viselhetnék pizsamát vagy szmokingot is, de örüljünk, amiért egyiket sem hordom." Röhögött, felvéve a villáját és megmutatva nekem. "Most pedig, mikor van az első órád?" 

"Már egyszer tisztáztuk ezt." Nyögtem, a tenyerembe temetve az arcom. Pár másodpercen belül elvettem a kezeimet és elkezdtem magyarázni neki. "Neked van egy 8 órás órád és nekem egy 9." Figyelmesen nézett, néha a mozgó kezeimet bámulta. "11:30-tól 12:30-ig azt csinálunk, amit akarunk, majd mindketten 15:30-kor végzünk." Jelentettem ki, beleharapva a bagelembe.

Lassan bólintott, jelezve, hogy érti. Nem volt túl nehéz felfogni, dehát Luke inkább volt könyveiesen okos, mint utcaiasan okos, ha értitek, mire gondolok. Luke különc volt, hogy őszinte legyek. Bár tényleg kedveltem ezt benne. Boldog voltam, amiért nem volt nyájas, unalmas és nagyon komoly mindenben. Annak ellenére, hogy nem rendelkezett a legjobb modorral vagy nem érezte szükségét mindenbe beleszólni, ezek tették a mi kapcsolatunkat aranybarátsággá.

-

Már egy hete, hogy Ellis és én szakítottunk, vagy legábbis megcsalt engem. Egy szót sem beszéltem vele és nem is tervezek. Úgy gondolnád, hogy mivel elég közel lakunk egymáshoz, így legalább egyszer összefutunk, de Manhattan egy elég nagy város. Sok mindent lehet csinálni, csak nem belefutni az exedbe.

A dolgok jobbra fordultak, de nem volt elég időm abbahagyni a gondolkozást ezen és azon, hogyan szeghettem meg egy magamnak szánt ígéretet. Örülök annak, ahogyan kezeltem ezt a helyzetet, hogy őszinte legyek. Nem akartam, hogy azt higgye, ha beállít virágokkal a kezében és a bocsánatomért esedezik, azt ő meg is kapja. Nem egy hiba volt, amit tett, hanem egy döntés. Tudta, hogy mit csinál és azt, hogy ezzel elveszti minden tekintélyemet iránta. 

Nyilván nem tudtam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna köztünk, hisz' hatalmas szerepet játszott az életembe, a legfontosabb éveimben. De amit a legfurcsábbnak találok az az, hogy sosem volt nagy hatással rám. Soha nem húzna ki a tűzből vagy lökne el egy golyó elől. Nem adtam neki a szüzességem vagy sosem csókolóztunk romantikusan az esőben, szóval, ha belegondolok, nem ő volt a nagy Ő. Nem mintha ezek a dolgok határoznák meg, hogy ki a 'nagy Ő'.

Az ágyamba feküdtem, a bézs színű plafont bámulva. Festeni akarok erre a helyre, hiszen megkaptuk a tulajdonostól az engedélyt rá. Körülbelül este 11 óra lehetett az első napom után, ami elég mozgalmas volt, csakúgy, mint amire számítottam. Szerencsére kiismertem magamat a kampuszon, tehát nem tartoztam azok közé, akik sosem tudták hol vannak. 

Váratlanul a telefonom csörögni kezdett a mellettem lévő kis asztalon, betöltve az egész szobát. Odafordultam és felvettem: anya hívott.

"Szia Anya." Mondtam halkan, mosolyogva. Hiányzott, hogy őszinte legyek. Itt nincs semmi, ami támogatást adna. 

"Szia." Reagált egyből, kicsit nevetgélve. "Milyen volt az első napod?" Hangja nyugodt volt, ellentétben azzal, mikor még otthon éltem. Egy igazán őrült házunk volt, ami állandóan csak zengett, persze a jó értelemben.

"Jobb, mint amit vártam." Ismertem be, felülve az ágyon.

"A tanárok kedvesek?" 

"Eddig igen." Sóhajtottam. Ez aztán eszembe juttatta, hogy nekem most a suli a legfontosabb és sok mindenben kell alkalmazkodnom hozzá.

"Hogy van Luke?" Kérdezte egy kis szünet után. Hangja most élénkebb volt, mindig is szerette Luke-ot, szinte a második anyja volt. Abban is reménykedett, hogy egyszer az anyósa lehet, amit jó sokszor el is mondott neki és ezt a mai napig furcsának találom.

"Még mindig Luke." Fújtam ki a levegőt egy nevetéssel együtt.

"És Ellis?" Kérdezte egyből. Állandóan ez a körforgás ment végbe, Luke után Ellis-t kérdezte, ami miatt eszembe jutott, hogy senkinek sem szóltam a szakításunkról - kivéve Luke-ot.

"Um, tulajdonképpen mi szakítottunk." Dadogtam.

"Igazán? Mikor?" Hangja meglepett volt. Mindig is olyanok voltunk, mint egy magazin címlapján lévő boldog pár, de azért a részletek másképp voltak.

"Egy vagy hét hete. Kölcsönös volt." Technikailag az igazat mondtam. Egy vagy két hete szakítottunk és kölcsönös volt, mivel többé már nem éreztünk egymás iránt semmit. Tudom, hogy nem és az, hogy valaki más volt az ágyában, csak még jobban megerősített ebben.

"Sajnálattal hallom, drágám." Együttérzőnek hangzott, de ugyanakkor megkönnyebbültnek is. Ami miatt egyáltalán nem voltam meglepve, Ellis és az én családom egyáltalán nem jöttek ki jól egymással és ha valaha is összeházasodtunk volna, a karácsonyi vacsoránk elég kínos lett volna, ahogy mi a pizsamáinkba, míg Ellis családja ünneplő ruhában üldögél.

"Ez teljesen rendben van, tényleg. Csak már nincsenek érzéseink." Ami szintén igaz.

"Ez azt jelenti, hogy te és Luke hamarosan egy pár lesztek?" Zihált finoman, mint a drámai anyukák. Reménykedett abban, hogy Luke és én szerelembe esünk, akárcsak a mesékben, de sajnos tönkre kellett tennem az elképzelését.

"Anya." Nyafogtam, az évek elteltével még mindig zavarba jőve. Nem voltam még elég nagy ahhoz, hogy tudjak vele beszélni a szerelmi életemről.

"Bocsi, bocsi." Kuncogott. "Hagylak aludni. Hamarosan találkozunk Hálaadáskor, szeretlek."

"Én is szeretlek, jó éjt." Leraktam a telefont és azonnal éreztem a testemen lévő fáradtságot. Felsóhajtottam és felkeltem az ágyamból, kimenve a folyosóra, majd a konyha felé indultam.

Átmentem Luke szobájába, aminek az ajtaja nyitva van egész éjszaka -  ez szerintem nagyon ijesztő - és láttam, ahogy hánykolódik és forgolódik a takarója alatt. Megálltam az ajtóban és a hideg miatt összefontam a karjaimat.

"Jól vagy?" Kérdeztem, nem túl hangosan, 'hisz már fél egy volt.

"Nem tudok aludni." Motyogta, ahogy felém fordult.

"Látom." Viccelődtem, a fejemet felé biccentve. "Van valami, amit tehetek érted?" Sosem voltam jó tanácsadásban vagy segítség adásban, de Luke ezt tudta és valószínűleg nem fog kérni tőlem semmit.

"Nem, megleszek." Mérgelődött, újra megfordulva. Kihátráltam a szobájából és bementem a konyhába, megragadva egy pohár vizet, majd visszaindultam a szobám felé. Csendben maradtam, nem akartam megzavarni Luke-ot, de neki más tervei voltak.

"Autumn?" Kiáltotta csakúgy, mint azt gondoltam. Visszamentem és megálltam az ajtóban, várva, hogy mit szeretne.

"Nem aludnál velem?" Nyújtotta ki a karját, hagyva, hogy a meztelen mellkasa kikandikáljon a takaró alól. Tehetség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen fagyos házban póló nélkül tudjon aludni. Megforgattam a szemeimet a kívánságán, majd bentebb mentem.

"Hány éves vagy te?" Kérdeztem, intve, hogy menjen arrébb. A túloldalra mászott és megveregette a maga mellett lévő helyet.

"Hét." Válaszolta. Majdnem teljesen sötét volt, csak a város fényei világítottak be. Ugyanazt a mosolyt láttam az arcán, mint amit egész nap.

"Egy kicsit már öreg vagyok hozzád." Viccelődtem, miközben a fagyos testemre húztam a takaróját. Az orrom hegye hozzáért a vállához, míg fészkelődtem.

"Akkor meg hét és fél vagyok." Kuncogott, végre normálisan körém fonva a karjait.

Feltekertem egy hajtincset, míg egymással szemben voltunk. Kezeimmel erősen szorítottam a takarót, azokat melegen tartva. Olyan érzésem volt, mintha több órán keresztül beszélgettünk és sugdolóztunk volna. Mióta Luke-ot ismerem, ugyanakkor tud megnevettetni és kifárasztani is. 

Egy darabig eltartott, míg rájöttem, hogy a beszélgetéseink alatt körvonalakat rajzoltunk egymás kezére a takaró alatt. Egyszerű, de gyakorlatilag eufórikus volt. Nem mintha nem érintettem volna már meg a kezét, csak ez most más volt. Miután felfigyeltem rá, minden egyes vonal és karcolás, amit az ujjbegyeivel végzett elbűvölőnek tűnt.

Úgy éreztem, mintha ez az apró dolog egészen nagyra nőne a fejemben. Nem furcsa, inkább új volt és olyan, mintha ezt már rég hiányoltam volna. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyire zavarodott voltam Ellisszel és talán ez az oka, hogy nem szerettem őt. Vagy talán ez a zavarodottság Luke volt.