Kinyitottam a szemeim, egyből éreztem a testem az ágyneműnek tapadni és a lüktető fájdalmat a fejemben. Lerúgtam magamról a takarót, megpróbáltam lehűteni magamat, ahogy tenyeremet a homlokomra tettem. Ez a stressz jele volt, amit leginkább az iskola okozott, állandóan migrénre ébredek fel az éjszaka közepén, csak ez alkalommal rosszabb volt, mint a többi.

Lehunytam a szemeimet, ahogy kibújtam az ágyból és eldöntöttem, hogy veszek egy hidegzuhanyt annak ellenére, hogy az órám szerint hajnali 4 volt. Kezeimmel megdörzsöltem az arcom és fáradtan bementem a fürdőszobába. Felkapcsoltam a lámpát és összehúztam a szemem a hirtelen jött világosságtól és eltakartam azokat a kezemmel.

Behajoltam a zuhanyzóba, megnyitottam a csapot és törülköző után kezdtem keresgélni. Szerencsémre egyet se találtam. Mérgemben morogtam egyet, kisétáltam a szobámból és a mosókonyha felé vettem az irányt. Gyorsan visszamentem a szobámba, majd a zuhany alá abban reménykedve, hogy egy rövid zuhanytól elmúlik a fejfájásom.

A testem nehéznek érződött, ahogy a víz hozzáért az egykor nedves testemhez. Áthúztam az ujjaimat a kusza hajamon és arcomat a hideg víz alatt tartottam. Jobban éreztem magam, de a lüktetés még mindig a fejemben volt.

Körülbelül 15 perc múlva léptem ki és lustán magam köré tekertem a vékony, pamut törülközőmet. A fiókokban keresgéltem gyógyszer után, de megálltam, mikor dörömbölést hallottam a fal másik oldaláról. A fejem a hang irányába fordítottam és felvont szemöldökkel nyeltem le a kezemben tartott gyógyszert.

A dörömbölést újra hallottam és rájöttem, hogy Luke szobájából jött. Szorosabbra fogtam a törülközőt magamon és csöpögő hajjal hagytam el a fürdőszobát. Halkan a szobájához sétáltam és felemeltem a kezem, hogy kopoghassak, de megálltam, mikor egy újabb hangos zajt hallottam a szobájából. Megráztam a fejem és kopogtam, pár pillanat múlva sem kaptam választ.

"Luke?" Szólítottam, megköszörülve a torkom a fáradt hangomtól. Csoszogást hallottam a szobájából és megkíséreltem volna csak úgy benyitni, de ki tudja mit csinálhat ilyen korán.

A kinyílt ajtó felfedett előttem egy elég rosszkedvű Luke-ot. Az elégedetlen arckifejezése eltűnt, ahogy meglátta az öltözékem vagy inkább a majdnem öltözékem.

"Meztelen vagy." Bökte ki, felvonva a szemöldökeit rajtam.

"Most panaszkodsz?" Kérdeztem és ő gyorsan megrázta a fejét. Belöktem az ajtaját és a nagy rend, amit bent láttam, összezavart, hogy mit is csinálhatott. "És te mi a fenét csinálsz?" Néztem vissza rá, elkapva fáradt tekintetét, ami hasonlított az enyémhez.

"Az ágyam a falnak ütődött." Magyarázta, ami még mindig nem adott választ számomra.

"Mitől?"

"Ó," Kezdte, felemelve kicsit a hangját. "Bedobtam valamit az ágyam mögé és a kezem nem fért be közé és én-"

"Miért vagy ébren?" Kérdeztem, félbeszakítva őt. Fel-le nézett rajtam és összefonta karjait a mellkasa előtt.

"Ezt én is kérdezhetném." Válaszolta.

Bólintottam, "Te kezdd."

"Az én szobám, az én szabályaim." Mondta. Összehúztam a szemeimet rajta és tettem egy lépést hátra az ajtajában.

"Hagy vegyek fel valami ruhát." Sóhajtottam.

"Várj," Állított meg, mikor elfordultam, hogy visszasétáljak a szobámba. Kétségbeesetten kezdett keresgélni valami után, egy pillanatra el is tűnt a szemem elől, majd visszajött a ruháival a kezében. "Vedd fel az enyémet." Ragaszkodott az ötletéhez és megajándékozott egy udvarias mosollyal.

"A szobám szó szerint 10 lábnyira van innen." Kuncogtam, a szobám ajtajára bökve.

"Kérlek?" Biggyesztette le az alsó ajkát, ami még mindig egy elfogadható útja volt annak, hogy rávegyen arra, amit ő akar. Kinyújtotta a ruhákkal teli kezét. "Hagy legyek aranyos barát." Mosolygott rám édesen és jobban kinyitotta az ajtaját, jelezve, hogy menjek be.

Könnyen beleegyeztem, kivettem a kezéből a ruhákat és bementem a fürdőszobájába, hogy felvegyem. Az éppen megszáradt testemhez szorítottam a ruhákat és megráztam a fejem a törülközőjével és a ruháival borított fürdőszoba padlón.

"Nem adtál nadrágot." Mondtam, ahogy kisétáltam a fürdőjéből az egyik boxerében.

"Igazán forró voltál." Vonta meg a vállát. Egy másodpercbe telt, hogy rájöjjek, igazából nem hívott dögösnek és ezzel csak arra utalt, hogy nedvesen és tűzön égve ébredtem fel.

"Honnan tudod ezt?" Vontam össze a szemöldökeimet rajta, emlékezve a napra, mikor a könyvtárban voltunk és letesztelte mennyivel jobban ismer engem, mint én saját magamat.

"Mindig lezuhanyzol, mikor migréned van az éjszaka közepén." Mondta ki könnyedén, leülve az ágyára. Lassan bólintottam és összefontam a karjaimat, majd odasétáltam hozzá.

"Kösz." Mosolyogtam rá féloldalasan, amit könnyen viszonzott, majd utána megdörzsölte a szemeit. Megragadtam a forgószéket az asztalánál és pont előtte ültem le. "Szóval, te tudod, hogy én miért voltam fel, te miért vagy fent ilyen későn? Vagy inkább koránt kellene mondanom." Könyököltem rá a térdeire és felbámultam rá.

Rám nézett, majd hátradőlt a kezeibe, amit addig maga mögött pihentetett.

"Nem tudom." Sóhajtotta, és ezzel csak azt mondta, hogy pontosan tudja miért van ébren. Megcsikiztem a lábait, hogy rám figyeljen.

"Azóta nem aludtál, mióta erre a helyre költöztünk." Mondtam halkan, elkapva a figyelmét. Nem mondott semmit, amivel semmire nem tudtam menni. "Nem gondolod, hogy ez a hely kísértetjárta, ugye?" Kérdeztem, mire röviden felnevetett.

"Nem," Mondta. "Csak szeretek fent lenni éjszaka, azt hiszem." Vont vállat. Hátradőltem a székben, térdeimet a mellkasomhoz húztam, ahogy tovább magyarázott. "Csend van és szeretek egyedül csinálni dolgokat és nem is tudom." Dőlt a hátára az ágyon és egyik kezével beletúrt a kócos hajába.

"Kicsit aggódok." Mondtam, az ujjbegyeimet a fejem oldalához nyomva.

"Jól van a migréned?" Kérdezte hirtelen és felemelte a fejét, mire bólintottam párszor. Felsóhajtottam és felkönyökölt, a szemeivel alaposan végigmért, mintha meg akarná jegyezni a pontos helyzetemet. Megráztam a vizes fejem azon, amit beképzeltem magamnak és a kényelmes csendben ültem.

"Sokat gondolkodok." Szólalt meg, elkapva a figyelmemet. "Mármint, mikor fent vagyok éjszaka." Tette hozzá. Intett, hogy menjek oda hozzá és én azonnal így tettem, odamásztam az ágyára.

Törökülésben ültem le mellé, hogy szembe legyek vele, míg ő nem mozdult a kinyújtott helyzetéből, csak felkönyökölt. Felemelte egyik kezét, ahogy letelepedtem mellé és finoman végigsimított a térdemen.

"A sulira is gondolok, hogy mennyire bosszantó tud lenni." Kezdte, mire mindketten nevetésben törtünk ki, hogy hányszor beszélünk erről. "És az otthonomra is gondolok, mert nagyon hiányzik." Egyetértésként bólintottam, ahogy rágondoltam, mikor is lehettünk utoljára szüneten, ami gyakorlatilag két hónapja volt.

"Még Effy is?" Kérdeztem. Újra megdörzsölte a szemeit, ahogy felnevetett az emléken, mikor Effy beköpött minket.

"Még Effy is." Biztosított. Ujjaival továbbra is vándorolt a lábaimon, elterelve gondolataimat a fejemben lévő fájdalomról. Beharaptam az alsó ajkam, ahogy folytatta.

"És legrégebb óta azon gondolkozok, hogy így vagy úgy de tennem kéne egy lépést feléd, az tuti." Nevetett, mire én is így tettem, a gondolat, hogy tényleg együtt vagyunk Luke-kal, arcon csapott.

"Luke, együtt vagyunk." Fújtam ki a levegőt, magunk közé mutatva, ami mindkettőnket megmosolyogtatott.

"Együtt. Jó volt megszerezni téged, Primrose." Nevetett. Megböktem őt és megragadta a kezem, egyből magához húzott. "És csak júniustól decemberig tartott végre rávenni téged arra, hogy tetszek neked."

"Hé, előtte is bejöttél!" Kuncogtam, ahogy belepte csókokkal az arcom. "Emlékszel arra a filmezős estére, mielőtt ez megtörtént és te csak megszólaltál, hogy 'Hé Autumn az nem furcsa, hogy még nem csókolóztunk?' és aztán folyamatosan az államnak dörgölted az ajkaidat?" Kérdeztem, emlékezve az éjszakára, ami túl tiszta volt számomra.

"Ja, szándékosan csináltam." Vallotta be, inkább rajtam nevetve, mintsem a sztorin. "De tényleg meg akartalak csókolni, csak aztán megijedtem, hogy esetleg ellöknél, mivel akkoriban Ellisszel jártál." Magyarázta.

A mosolyom eltűnt, "Egyértelműen nem tettem volna." Mondtam.

"Nem?" Emelte fel az egyik szemöldökét rajtam, ahogy az oldalához bújtam, felmásztam hozzá és a fejemet a vállára tettem.

Megráztam a fejem, "Nem bántam, mikor először megcsókoltál." Mondtam.

"Azt hittem, hogy mérges leszel rám." Nevetett fel, mire a szám sarkában megjelent egy mosoly.

"Össze voltam zavarodva." Mondtam, felpillantva rá és belenézve a szemeibe. "De attól még élveztem." Biztosítottam, megveregetve a mellkasát.

Megforgatta a szemeit az álláspontomon, míg folyamatosan mosolygott. Azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag őt bámulom, mire egy csavarral a gyomromban elpillantottam. Minden egyes dolog után, amin együtt mentünk keresztül, minden egyes centije meghökkentett.

Hozzábújtam, ami inkább Luke-ra volt jellemző, ő bújt mindig az oldalamhoz, nem pedig én. A csendben ültünk, csak az állandó szívdobogása a fülem alatt és a sarokban lévő lámpa fénye tartott ébren. Az ujjaival folyamatosan simogatta a hajam végét, majd levezette azokat a hátamon, mire el tudtam volna aludni.

"Rád is sokat gondolod." Mondta Luke gyengéden, megállítva engem a kidőlésben. Továbbra is játszadozott a hajszálaimmal és ujjait végigvezette a gerincemen. "Mármint, azért vagyok ébren éjszaka, mert nem tudom elhinni, hogy ez az életem." Egy kuncogás hallottam elhagyni az ajkait és felemelve a fejem ránéztem.

"Hogy érted?" Kérdeztem, megértve, hogy én voltam az oka az álmatlan éjszakáinak, de azt nem, miért találja a saját helyét az életben olyan különcnek.

Lefeküdt mellém és nyomott egy hosszú csókot az ajkaimra, "Jó éjt, Autumn." Mondta, közel húzva magához, ahogy próbáltunk elaludni, de ez alkalommal én voltam az, aki ébren maradt túl sok gondolattal.

-

Végignéztem a leveleket, míg a telefonomat a vállammal a fülemnél tartottam és anyával beszéltem. Sose kapunk sokat, mivel a szüleim fizették a hely nagy részét és a felesleges magazinoktól is próbálunk megszabadulni. Egy krémszínű boríték elkapta a figyelmemet, mivel nyomtatott betűkkel az én nevem állt rajta.

Hallgattam anya gagyogását arról, hogy milyen az élet otthon, nélkülem és milyen csönd van csak Effyvel. Mindig hümmögtem, hogy úgy tűnjön, figyelek, de fél óra után ez nehéz volt.

A krémszínű papír alá csúsztattam az ujjam és könnyedén felbontottam. Összevontam a szemöldökeim a fehér kártyán, ami egy esküvői meghívó volt. Végigpásztáztam a nyomtatott íráson, meglepődve, hogy kikről van szó.

"Anya, Travis mióta házasodik meg?" Vágtam a szavába, körbenézve az apartmanban Luke-ot keresve, hátha ő tud valamit. Újra elolvastam a kártyát. "Mikor kötelezte el magát?" Kérdeztem, még mindig összezavarodva.

"Ugyanezt kérdeztem." Sóhajtott. "Azt mondta, hogy pár hónappal ezelőtt történt és természetesen elfelejtett szólni róla." Mondta, ahogy besétáltam a szobámba, ahol Luke az ágyamon ült.

"'Meglepetés, megházasodok.'" Szörnyen utánoztam Travis hangját és megráztam a fejem azon, milyen ostoba tud lenni néha. Újra végigolvastam az esküvői meghívót, ami két hét múlva lesz.

"Azt hiszem, két hét múlva találkozunk." Fújtattam a telefonba és gyorsan elköszöntem anyától, majd ledobtam magam az ágyra Luke mellé.

Felpillantottam rá, míg ő felvont szemöldökkel nézett engem.

"Miért vagy a szobámban?" Kérdeztem, mire megforgatta a szemeit.

"Mivel te kimentél az enyémből," Válaszolta "És ki fog megházasodni?" Fordult szembe velem az ágyon, míg én felkönyököltem.

"Travis." Válaszoltam, ami egyértelműen sokkolta Luke-ot.

"A bátyád, Travis?" Kérdezte. Lassan bólintottam, lenézve a lábaimra, amik még mindig lelógtak az ágyról. "Az utolsó főiskolás éve közben?" Fogta meg a kezemet és felhúzott, hogy mellette ülhessek.

"Szerintem ez az ő döntésük. Örülök nekik." Mosolyogtam rá halványan és kicsit megcsikiztem a kezét. "Nem hiszem el, hogy a bátyám megházasodik." Ráztam meg a fejemet nevetve, visszaemlékezve anyára, aki mindig azt mondta, hogy én leszek az első, aki megházasodik.

"Nos, mikor mész, add át gratulációmat a friss házasoknak." Mosolygott Luke, bökdösve a vállam.

"Mikor megyek?" Vontam fel az egyik szemöldököm. "Te is jössz velem." Nevettem.

Ajkai 'O'-t formáltak, ahogy lenézett a padlóra. Elengedte a kezem és a tenyerébe temette az arcát halkan nyöszörögve.

"Ez azt jelenti, hogy szépen kell felöltöznöm." Nyomott hangját épphogy megértettem és megjegyzésén megforgattam a szemem.

"Emiatt aggódsz?" Kérdeztem. Felkapta a fejét és rám nézett, majd leszállt az ágyról és felállt.

"Legalább táncolhatok veled." Mondta, kinyújtva a karjait a feje fölött.

"Nem táncolok." Ráztam a fejem nevetve.

"Dehogynem." Vigyorgott, felém nyújtva egyik kezét.

"Luke," Kezdtem, de soha nem fejeztem be, mert felhúzott az ágyról.

"Könnyű," Mondta, ahogy a szoba közepén álltunk. "És sokkal könnyebb lenne zenével, szóval most improvizálok." 

Kuncogtam, ahogy a másik kezemet a vállára tette, végigfuttatta nyelvét az ajkain, míg lépéseimet az övéhez passzoltatta.

"Szeretni téged könnyű, mert gyönyörű vagy." Énekelte, megcsikizve a derekamat. Azonnal emlékeztem a számra, apa ezt választotta az esküvőjükre és anya mindig arról beszélt, hogy milyen kifinomult volt.

"Ó ne, ne a 'Szeretni Téged'-et". Mondtam, ahogy Luke közelebb húzott a mellkasához.

"Szeretkezni veled minden, amit tenni akarok." Húzogatta a szemöldökeit és megforgattam a szemeimet, hirtelen megforgatott a karja alatt.

"Szeretni téged több, mint egy valóra vált álom." Próbálta visszatartani a nevetését, míg visszahúzott magához, de nem meglepően nem sikerült neki.

"Miért Minnie Riperton?" Kérdeztem, felnézve a plafonra, majd vissza Luke-ra.

"És minden, amit teszek, az azért van, mert szeretlek." Döntötte oldalra a fejét, pont mielőtt váratlanul hátradöntött engem.

Felsikítottam a hirtelen mozdulattól és karjaimat szorosan Luke nyaka köré fontam. Visszahúzott, énekelt néhány férfias 'la la la'-t, majd folytatta a táncot velem vagy inkább a próbálkozást.

Nem fejezte be a dalt, mivel nem tudta tovább a szöveget, így csak az első versszak járt a fejemben állandóan. És ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy többé nincs 'próbáljuk meg és majd meglátjuk mi történik' játék, igazán szerelmes lettem belé.

Minden kedves olvasómnak kellemes ünnepeket kívánok! :)