Kinyitottam fáradt szemeim, felfedve a sötét házat magam előtt: nem volt itthon senki. Ez addig igaz is volt, míg a fájó testem mellett meg nem éreztem egy másik testet rajtam fekve és meg nem hallottam a halk horkolást.

A kanapé karfája volt egész este a párnám, ezek szerint Luke párnája pedig én voltam. Karjaival erősen ölelte át derekamat, fejét a vállamon pihentette, míg lábaink összegabalyodtak. Ez a pozíció kényelmesnek tűnt, míg aludtam, de 8 óra alvás után már meggondoltam magam.

A könyökömet a vállára tettem és egyik kezemet lapos hajához emeltem. Végigfuttattam ujjaim a haján, közben a telefonomat kerestem, majd megtaláltam az asztalon.

Összeráncoltam a homlokom és Luke telefonja után kezdtem kutatni. Miután nem láttam sehol, forgolódtam Luke karjai alatt és megnéztem a zsebeimbe, de nem volt szerencsém. Épp, amikor szorítása erősödött, megláttam, hogy a hátsó zsebéből kilátszódik a telefon és egyből utána nyúltam. Mozgolódni kezdett egy kicsit, mire teljesen lefagytam. Pár másodperc után befejezte és visszanyúltam a telefonért.

"Autumn, kérlek, ne fogdosd a fenekem." Morogta. Hangjától megijedtem, hiszen nem számítottam arra, hogy megszólal, a szemei még mindig csukva voltak, lélegzete pedig egyenletes volt.

"Nem akartam!" Nevettem, megragadva a telefont azzal a kezemmel, amelyikkel a haját turkáltam.

"A kezed a fenekemen volt." Hangja rekedt és halk volt, talán ő is ugyanazt a fájdalmat érezhette, amit én. Feloldottam a telefonját, hogy megnézzem az időt, meglepetésemre csak 9 óra volt és már mindenki elment itthonról.

"A zsebedben volt." Állítottam, védve magam.

"Akkor nem így volt?" Vezette le kezét és belemarkolt a fenekembe, mire felsikítottam.

"Nem!" Löktem meg a mellkasánál fogva és figyeltem, ahogy végre felül. "Nem így volt." Mondtam, miközben odahajolt hozzám.

"Jézusom, jó, hogy vettem fel pólót aludni." Pislogott rám párszor, megdörzsölve a mellkasát, ezzel utalva arra, hogy talán erősebben ütöttem meg, mint szándékoztam. "Mi történt a 'párodnak sose kéne kezet emelnie rád' kijelentéseddel?"

"Ew, nem vagyok a párod." Viccelődtem, fel- és lenézve rajta.

"Akkor mi vagyok? Egy szelet kenyér?" Gúnyolódott. Kiegyenesedve felültem, mire Luke-nak muszáj volt leszállnia rólam.

"A legjobb barátom vagy." Mosolyogtam rá szélesen és természetesen hamisan. Összekulcsoltam a lábaim, ő pedig rám vigyorgott.

"A legjobb barátod, aki szeret ilyen csinálni." Hajolt le gyorsan hozzám és durván, de lustán megcsókolt. Megragadtam a pólóját, ökölbe szorítottam a kezeimet, egy másodpercig hozzányomtam magam, majd el is löktem őt magamtól.

Újra elmosolyodott és a nyakamhoz hajolt, majd minden centire nyomott puha ajkaival egy-egy puszit.

"Állj." Kuncogtam. Megfogtam a pólója gallérját és visszatoltam ülőhelyzetbe. Kinyújtottam a lábaim a combján, mire felvonta egyik szemöldökét és felrakta a lábait az asztalra. Elkezdte felfuttatni egyik ujját a lábamon, mire a csiklandós érzéstől ellöktem onnan a kezét.

"Ne ütögess!" Nyafogta, megfogva azt a kezem, amelyikkel megütöttem.

"Ezt csak játékból csinálom! Mellesleg, te markoltál bele a fenekembe." Figyeltem, ahogy összefonja és megszorítja ujjainkat.

"Ami a fenekeket illeti," Kezdte. "Mikor is lesz az a vacsora?" Fejét kissé oldalra döntötte, ami tökéletesen passzolt az én kifejezésemhez.

"Mi köze van ennek a fenekekhez?" Kérdeztem. Átnézett a vállam fölött, mire megfordultam és megláttam a konyhánkat, ahol az étkezőasztal volt.

"A székek." Magyarázta. Visszafordultam, lassan megrázva a fejem, még mindig nem értettem. "Rajtuk ülünk!" Emelte fel a hangját és velem nevetett.

"Istenem." Motyogtam. Felemeltem a kezem a homlokomhoz és megdörzsöltem a halántékomat. "Most úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna meg." Néztem vissza Luke-ra, aki szélesen mosolygott, eltakarva a fogait és gödröcskéit mélyítve. Az összes arckifejezése közül ez volt a kedvencem, de sosem mondtam neki, mivel elég aranyosan néz ki. "Ne nézz így rám." Parancsoltam, megbökve az egyik gödröcskéjét.

"Miért?" Ráncolta össze homlokát, mire a gödröcskéi eltűntek. Alsó ajkát lebiggyesztette és leemeltem arcáról a kezem.

"Mert aranyosan nézel ki." Mondtam félénken, lenézve az ölemre és látva, hogy még mindig fogja a kezemet.

"Nem vagyok aranyos, felnőtt férfi vagyok." Fújtatott. Hangosan felnevettem.

"Felnőtt férfi, aki nem tud szakállat növeszteni." Gúnyolódtam.

"Hé! Csak azért, mert-" 

"Min civakodtok ti ketten?" Egy hang kérdezte mögöttünk. Mindketten odafordultunk és megláttuk anyát, ahogy zacskókat tart a karjain. Elkaptam a kezem Luke-étól, remélve, hogy anya nem látta meg.

"Cheryl, aranyos vagyok?" Kérdezte Luke, miközben anya lerakott pár cuccot. Halkan felnevettem, ahogy Luke a keresztnevét használta, mindig úgy gondoltam, hogy vicces, ahogy anyát barátként kezeli mintsem, nos, az anyámként.

"Persze, hogy az vagy, édes." Mondta vékony hangon, mire Luke felé fordultam és elhúztam tőle a lábaim.

"Ha!" Kiáltottam, felálltam és rámutattam egy ujjal. Morgott egyet és megragadta a kezem, mire kénytelen voltam felsegíteni őt a kanapéról. Ha erősebben húzott volna, biztos, hogy mindketten a bőrön kötünk ki.

"Miért rossz ez?" Nézett hátra vállai fölött anya, bepakolva a cuccokat a hűtőbe, miközben mi is a konyhába mentünk.

"Ez hátráltatja a tomboló férfiasságát." Forgattam meg a szemeimet és nekidőltem a pultnak, súlyomat egyik lábamra helyzetem.

"Igen, mert az évek alatt átszállt rád mind, Primrose." Vágott vissza Luke. Ránéztem és láttam, hogy már mosolyogva veszi fogai közé az ajakkarikáját, ez nála egy új szokás.

"Könyörtelenek vagytok egymással." Kuncogott anya. Hátat fordított nekünk és felnyúlt a legfelső polcon lévő gabonapehelyért. "Esküszöm, úgy veszekedtek, mint egy házaspár." Sóhajtott, ezt 10 éve hallgatjuk.

A szám kezdett mosolyt formálni, mikor megéreztem egy kezet a fenekemen. Gyorsan megfordultam és láttam, hogy Luke próbálja visszatartani a nevetést. Hátat fordítottam neki, miközben mérgesen ránéztem, még akkor is, ha ez egyáltalán nem zavart engem. Hátrálás közben megbotlott, majdnem átesve az egyik székünkön. Elkapta, mielőtt eldőlhetett volna, kiegyenesedett és angyalian rám mosolygott.

Összehúztam a szemeimet rajta, mielőtt anya felé fordultam, aki gyanakodva nézett minket. Felemelte egyik ujját és megrázta.

"Vigyázz, nincs szükségünk törött széklábakra ma este." Viccelődött, de biztosan azt akarta, hogy óvatosak legyünk és lehetőleg ne törjünk össze semmit a házban.

"Nem hiszem, hogy a széklábak fognak ma este eltörni." Mondtam, részben összeszorított fogakkal, majd Luke felé fordultam.

"Nos, nekem mennem kéne." Bólintott lassan Luke és összeütötte a kezeit.

"Kikísérlek." Pislogtam párat, majd ellöktem magam a pulttól és hamisan rámosolyogtam.

Megragadtam a pólója ujját és a bejárati ajtóhoz húztam. Anya köszönése még hallatszott, de nem vettük figyelembe, mivel úgyis újra látja őt pár órán belül. Félig kinyitottam az ajtót.

"Mikorra is kell jönnünk?" Kérdezte Luke és bedugta kezeit a zsebeibe.

"Hétre." Mondtam, mire lábával belerúgott a küszöbbe. Újra ránéztem, ezúttal már közelebb jött hozzám. Fölém hajolt és gyorsan megcsókolt.

"Hétre." Ismételte, miközben elhúzódott tőlem. Bólintottam párszor, teljesen elkábultam a csóktól. Hátat fordított nekem és leugrált a lépcsőfokokon.

Lassan bezártam az ajtót, megfordultam és nekidöntöttem a hátamat, bizonytalan voltam.

-

"Csak gyorsan csináld meg." Luke beletúrt a hajamba, míg én a farmerján lévő gombbal szerencsétlenkedtem, fokozatosan lehajolva, míg már a térdemen voltam.

"Nem vagyok benne biztos, hogy milyen gyorsan tudom megcsinálni." Motyogtam, beharapva az alsó ajkamat, pár pillanattal ezelőtt elég durva volt vele. 

Miattam kerültünk ilyen helyzetbe, eleinte szórakoztatóbb volt Luke-nak, mint nekem, de ez felcserélődött. Az étkezőasztalnál ültünk, a szüleink arról beszélgettek, hogy kimennek szilveszterkor a Times Square-re, míg mi Luke-kal majdnem elaludtunk a székünkben. Én voltam az, aki lépett és hagytam, hogy a kezem egy kicsit tovább időzzön Luke lábán. Kimentem a mosdóba, mire Luke pár perccel később utánam jött, mondva a szüleinknek, hogy 'Megvágtam az ujjam, szükségem van egy sebtapaszra.'

Egy maroknyi hajat tartott a kezében, nem markolt erősen, de elég volt ahhoz, hogy tudjam, jól végzem a munkát. Emlékezve, hogy rövidnek és édesnek kéne lennie, gyorsítottam az iramon. A keze, amivel a pultot szorította maga mögött fehérebbé vált az erősebb markolástól.

Hátrahajtotta a fejét, egy lágy és rekedt nyögés visszhangzott a fürdőszobában, amit egy eufórikus mosoly követett. Elengedte a hajam és kezét a vállamra tette. Lepillantott rám, de ekkor már elkezdtem felállni, szerencsére voltam olyan okos, hogy a szőnyegen térdeltem és nem a csempén.

"Milyen romantikus viszonozni a szívességet a szüleid fürdőszobájában." Vigyorgott Luke a tükörképemre és felhúzta a nadrágját. Beletúrtam a hajamba, megpróbálva visszaállítani az ezelőtti formáját.

"Ki mondta, hogy az enyém szívesség volt?" Fordultam felé és halványan elmosolyodtam, még mindig nyugtalan volt.

"Ez csak egy mondás, Autumn." Nevetett. Megforgattam a szemeimet és az ajtóhoz mentem, óvatosan elfordítottam a zárat, nehogy túl hangos legyen. Kisimítottam a ruhámat és visszamentem hozzá, majd odébb löktem őt a fiókoktól.

Keresgéltem egy sebtapasz után, hogy a sztorija még hihetőbb legyen. Kihúztam egyet, felé fordultam és leszedtem a csomagolást. Luke bámulása nyomasztó volt, ahogy megfogtam a kezét és rátekertem az egyik ujjára.

"Mi az?" Néztem fel rá, majd vissza le, hogy ellenőrizzem a ragadós anyagot a bőrén.

"Jól nézel ki." Bökte ki. Elmosolyodtam és nagy levegőt véve elengedtem őt. Ugyanezt tette, csak az orcái sötétebb rózsaszínűek voltak.

"Köszönöm." Gyerekes nevetés bukott ki ajkaim közül, míg kezeimet a vállára tettem. Meg tudtam mondani, hogy még mindig próbálta teljesen összeszedni magát, mivel a mellkasa lassan emelkedett és a szavai is akadoztak.

Egy koppanás az ajtón mindkettőnket arra kényszerített, hogy a hang irányába forduljunk. Levettem a kezeimet a válláról, pont mielőtt anya bedughatta volna a fejét az ajtón.

"Rendben vagytok, gyerekek?" Gyanított valamit, de biztosan nem azt, ami tényleg történt. Inkább azt hihette, hogy lökdössük egymást, mivel erről voltunk híresek.

Lepillantottam a kezére, amit még mindig fogtam, majd megláttam, hogy a nadrágját még nem gombolta és cipzározta be. A szemeim egy pillanatra tágra nyíltak.

"Küszködünk a sebtapasz technikájával." Emeltem fel Luke kezét bizonyítékként, mire mindketten felnevettek.

"Siessetek." Mondta, majd magunkra hagyott minket. Pár másodpercet vártam mielőtt kinyitottam a számat, hátha úgy dönt, hogy visszajön, de szerencsére nem tette.

Nagy levegőt vettem, megráztam a fejemet Luke arckifejezésén, ami üresből nyugodttá vált. Megragadtam a vállát, míg másik kezem az arcán volt.

"Most szerencséd volt." Mosolyogtam, miközben levezettem kezeimet a farmerjához és a szemkontaktust tartva becipzároztam és begomboltam.

Elmentem mellette, gyakorlatilag odaugrottam az ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset, észrevéve, hogy nem követ. Megnéztem a tükörképét és láttam, hogy leragadt egy helyben.

"Jössz?" A kérdésem visszarántotta őt a valóságba és gyorsan odajött hozzám. Mellém állt, kezét a derekamra tette és visszavezetett az étkezőbe.