"Szóval, milyen volt a karácsony?" Kérdezte Luke, halk hangját tompította a telefon.

"Mint régen." Sóhajtottam. Hátamra fordultam az ágyban, magamra tekerve az ágyneműt. "A szüleim pont egy órája vitték le Effyt a nagyszüleimhez." Kétszer is megnéztem az időt, hogy megbizonyosodjak igazamról.

Minden évben a karácsonyi vacsora után Effyt elviszik a nagyszüleimhez, régebben én is vele mentem, de mostanra már én döntöttem és nemet mondtam. Nem akartam ott ragadni egészen szilveszterig, főleg mivel Luke meglepetésbulit csinál az én házamban.

"Unalmas nélkülem, mi?" Nevetett. Halványan elmosolyodtam és a mennyezetet kezdtem bámulni. Már majdnem este 11 volt és teljesen kifáradtam az egész napos ajándékbontásban és főzésben és takarításban és gyakorlatilag a rohangálásban.

"Persze, hogy az volt." Mondtam, vele együtt nevetve. Általában karácsonykor legalább 10 percre látjuk egymást, de most teljesen elfoglaltak voltunk a saját családjainkkal, így nem tudtunk találkozni ma.

"Mhmn." Morogta a telefonba, a hangja egyértelműen fáradt volt.

"Szeretnéd, hogy elengedjelek?" Kérdeztem aggódva. Hallottam a takaró hangját és összevontam a szemöldökeimet.

"Tudunk találkozni 5 perc múlva a házatok előtt?" Kérdezte hirtelen. Lerúgtam magamról a takarót és felültem, megragadva a karomat a hideg levegőtől.

"Nincs kifogásom ellene." Mondtam. "De a szüleim valószínűleg hamarosan hazaérnek." Bizonytalan lettem, nem tudtam, hogy mire készül. Nem tartott sokáig, mivel vezetés helyett inkább gyalogolt.

"Hol van April és Travis?" Az ajtó csukódása kicsit hangos volt, majd egy 'francba' szó hagyta el a száját. Luke szülei nem nagyon aggódtak érte.

Természetesen törődtek vele meg minden, de tudták, hogy nem olyan, aki komoly bajba kerülne és legtöbbször hozzám jött át, szóval még kiosonnia se kellett.

"Travis a barátnőjével van, Aprilről fogalmam sincs. Mindannyian leléptek vacsora után." Magyaráztam. A vállammal tartottam a fülemnél a telefont, miközben elkezdtem lecserélni a rövidnadrágomat egy hosszúra a hideg miatt.

"És anyukád meg se kérdezte, hogy miért mennek el?" Simán meg tudtad mondani a lihegése alapján, hogy kint volt, mintha keresztül futna az úton.

"Nem." Válaszoltam és felkapcsolva a lámpát lementem a lépcsőkön. Hallgattam, ahogy arról fecseg, hogy a szülei hamar ki akarnak menni a Times Square-re megnézni a gömb leejtését. Besétáltam a konyhába, már teljesen összezavarodtam a mondandójától.

"Autumn?" Luke gyakorlatilag beleordított a telefonba.

"Mi az?" Válaszoltam ártatlanul.

"Beengedsz?" Hallottam egy koppanást az ajtón, valószínűleg már egy ideje kopoghat, csak túlságosan el voltam merülve a saját gondolataimba.

Odaszaladtam az ajtóhoz. A hirtelen jött izgalom miatt alig tudtam elfordítani a kulcsot az ajtóban, de végre sikerült és könnyedén kinyitottam.

Luke a lépcső tetején állt, háttal nekem. Koppintottam egyet az ajtóra, hogy a telefonjáról rám szegezze figyelmét. Felnézett, majd hátra a válla felett és elkezdett vigyorogni rajtam vagy inkább a karácsonyi pizsamanadrágomon.

"Jól nézel ki." Nevetett. Lepillantottam, a zavaromtól orcáim felmelegedtek. "De ne aggódj, aranyos vagy." Tette hozzá gyorsan, kivéve kezeit a zsebéből.

"Aw, köszi." Mondtam szarkasztikusan és felmutattam a középső ujjam.

"Szemtelen." Gügyögte, ahogy az út felé fordult. Nem tudtam, mit csinál, továbbra is összezavart voltam. Halkan felsóhajtottam és tettem egy lépést kifelé, a hideg azonnal megcsapta a vállaimat, amiket nem takarta a trikóm.

"Elfelejtettem, hogy néha van akcentusod." Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és mellélépve megböktem. Lenézett rám, kedves mosolya és lágy tekintete előbújt.

"Jól vagy?" Kérdeztem, érezve, hogy valami nem stimmel vele.

"Igen." Mondta egyszerűen. Újra lenézett rám, míg én nem szakítottam el pillantásomat róla. "Te jól vagy?" Hangja a normál hangerejéhez képest gyengédebb volt.

"Aha." Biztosítottam és közelebb húzódtam hozzá. 

Csendben ültünk, míg pár elhaladó kocsi zaját lehetett csak hallani. A fejem a karjának döntöttem, mindketten kezeinkkel védtük magunkat a hidegtől. Semmi értelme nem volt a hidegben kint ülni, de egymás mellett elviselhető volt.

Karjait a libabőrökkel fedett vállaimhoz vezette és maga felé fordított. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem vagy mondanom, mivel gyakorlatilag fogalmam sem volt arról, mit csinál az elmúlt 10 percben, csak vagyunk itt kint, szóval a dolgok kezdtek kissé kínossá válni számomra, míg vártam, hogy mondjon valamit.

Talán ezt ő is érezte, mivel fölénk nézett, ajakkarikája csillogott a telihold fénye miatt. Ugyanezt tettem, összehúztam szemeimet a fölöttünk lévő tárgyon, azonnal rájőve, hogy többet akart, mint szándékosan üldögélni egy fagyöngy alatt.

Mindketten lassan egymás felé néztünk, ködös tekintetünk összetalálkozott. Egyből elkezdtem nevetni, amihez csatlakozott, próbáltam hangomat a kezemmel elfojtani. Ujjait a derekam közé helyezte, kezemet elvette a számtól és lassan fölém hajolt.

Középen találkoztam vele, ajkaimat ugyanolyan gyengédséggel nyomtam az övéinek. Ha lenne bármilyen kisebb nyomás, az ajkaink össze sem érnének. Egyszerre húzódtunk el, ez alkalommal gyermeki kacagás ütötte meg a fülem.

"Mi olyan vicces?" Kérdeztem, beharapva az alsó ajkamat, így próbáltam visszafogni növekvő vigyoromat. Karjaimmal a testét öleltem át, míg az övéi a vállamon pihentek és ujjaival a lapockacsontomat birizgálta.

"Emlékszel, mikor ez alatt a fagyöngy alatt voltunk 9 évesen és-"

"Ne, ne ezt a sztorit." Morogtam félbeszakítva őt. Megpróbáltam kibújni a szorítása alól és elmenekülni a témától, de karjait szorosabban fonta körém, így lehetetlen volt elmenni.

"Hagy mondjam el! Olyan vicces." Nézett rám olyan mosollyal, amit akkor használ, ha akar tőlem valamit vagy, ha rá akar venni valamire.

"Annyira megalázó." Nyafogtam. Döntöttem a fejemet a mellkasának, a nevetését éreztem a homlokomon.

"Talán nem kellett volna elfutnod, mikor megpusziltam az arcodat, ugye?" Húzódott hátra tőlem és óvatosan az ajtó felé lökte a hátam.

"Felbuktam a tornáclépcsőben és eltörtem a csuklóm." Mondtam a vállam fölött és lenyomva a kilincset kinyitottam az ajtót.

"A legmenőbb világoszöld gipszed volt az egész suliban."

"Ja, te voltál az első, aki aláírta." Kuncogtam, ahogy felkapcsoltam a lámpát a nappaliban. Hallottam, hogy Luke becsukja az ajtót és leültem a kanapéra, a fáradtság újra eluralkodott rajtam.

"És aztán mindenki azt kérdezte, hogy mi történt." Sétált be a szobába, a vékony kabátját az ujján tartotta.

"Mindenkinek azt mondtam, hogy elestem bicajjal." Ragadtam meg a párnát, a mellkasomhoz öleltem és felhúztam a lábaimat a kanapéra, így figyeltem, hogy leül mellém.

"Utána, azt hiszem mérges voltam rád, amiért ezt mondtad, mert én menőbbnek akartam."

"Úgy érted, azt akartad, hogy azt mondjam az egész harmadik osztálynak, hogy te tényleg megpusziltad az arcom." Motyogtam a párnába, az államat nekitámasztottam, majd lassan felvihogtam.

"Olyan menő lettem volna!" Dobta fel kezeit a levegőbe, mintha tényleg sikerült volna ez anno, majd visszafordult felém. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mit csinál, mikor hátradőlt az ölembe.

Halkan felsóhajtottam, nem értettem, hogy Luke és én hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Egy nap még ugyanaz a Luke és Autumn voltunk, akiket legjobb barátokként ismernek, aztán a következő nap 'zárt ajtók mögött' előjön a valóság és most jöttem rá arra, hogy semmi sem áll az utunkban ezt illetően.

"Hé, Luke?" Kérdeztem, ahogy az előttem lévő üres falra bámultam. Lenéztem Luke-ra, aki oldalra döntötte a fejét, hogy fel tudjon nézni rám. Párszor rám pislogott, így adva tudtomra, hogy engem figyel.

"Emlékszel, mikor először megcsókoltál?" Kérdeztem félénken, még akkor is, ha tudtam, hogy tisztán emlékszik arra a napra. Láttam, hogy lassan nyel egyet, nem volt biztos abban, hogy mit is akarok. "Miért csináltad?" Elszántan figyeltem, ahogy arckifejezése félénkből zavarttá, majd nyugodttá változik.

"Nem egyértelmű, hogy miért tettem?" Szavai halkak voltak, sokkal halkabbak, mint ezelőtt. Elnéztem tőle, a TV-re irányítottam figyelmemet. Éreztem, ahogy Luke kezeit a nyakamra teszi, így kényszerítve arra, hogy újra rá figyeljek. "Kapcsold ki." Parancsolta.

Megfogtam a távirányítót, kikapcsoltam a TV-t, majd ledobtam a pár centire lévő székre. Karjait elhúzta tőlem, de egyik kezét az arcomon hagyta. Ujjbegyei hidegek voltak a bőrömnek, így libabőröket hagytak maguk után.

"Kedvellek, Autumn. Ha nem tudnád." Húzta mosolyra piercinges ajkát. "Hónapokkal ezelőtt megkedveltelek és ez most is így van. Talán még jobban." Vallotta be.

"Ezelőtt is kedveltél? Azt hittem, azért csináltad, hogy elhallgattass." Nevettem.

"Azért is." Értett egyet. Felült az ölemből és teljes testével felém fordult. "De emlékszem, mikor Ellis elment Manhattanből két hónappal ezelőtt, te meg annyira ragaszkodtál hozzá és csak arra tudtam gondolni, hogy 'Miért is zavar ez engem ennyire?'" Fogta meg a térdeit, miközben elmagyarázta a gondolatait.

"Nem ragaszkodtam hozzá." Tettem hozzá, nem akartam, hogy a vallomása elmenjen a 'Nem tudtam, hogy a legjobb barátomnak bejövök' irányba.

"Lépjünk tovább." Bámult rám, mire halkan felnevettem. "Egyáltalán nem tudtam, hogy érzel. Szóval, mikor megcsókoltalak, te meg elrohantál, csak azt mondogattam, hogy 'picsába'. Újra és újra és nem tudtam, hogy mit csináljak, féltem, hogy ezzel mindent összezavarok és örökre gyűlölni fogsz ezért." Ragadta meg hátul a nyakát, kínosan lebiggyesztve az ajkait és megmutatva fogait.

"Tényleg azt hitted, hogy megutálnálak ezért?" Kérdeztem. Soha, száz évvel később sem tudnám gyűlölni őt semmiért. Még a gondolattól is rosszul leszek.

"Hát, ja, akkor igen. Aztán beengedtél, miután járkáltam a ház körül és próbáltam tartani magam ahhoz, hogy ne törjem be az ajtód és kérjek bocsánatot ezerszer, szóval leszaladtam a drogériába és megvettem neked azt a fekete jegyzetfüzetet." Ujjait végigfuttatta a térdeimen, tekintetével azt figyelte, ahogyan apró köröket rajzol rá. Egyértelműen fogalma se volt arról, hogy hová vezetnek a szavai.

Gondoltam a könyvre és arra, hogyan nyílt meg felém Luke, még akkor is, ha nem hittem volna, hogy ez lehetséges lehet. Tudtam, hogy voltak titkai, mindannyiunknak voltak. Aztán elővettem az összehajtogatott jegyzetet az ágykeretemből, ami biztosított arról, hogy szerelmes vagyok ebbe az idiótába, amit még mindig nem tudok elhinni.

Szeretem Luke-ot, mint egy embert. Csak még nem szoktam hozzá a gondolathoz, hogy érzelmeket táplálok iránta. Legtöbbször, ha rágondolok, nem jelennek meg olyan képek a fejemben, hogy fogja a kezemet vagy hogyan csókolja végig a csípőmet, de inkább a dolgok zavarják össze a fejemet és elcsodálkozok rajta, hogyan is vagyok képes összekapcsolni magamat vele. De szerintem ez teszi egy kicsit még különlegesebbé ezt az egészet.

"Utána, mikor megtudtam, hogy Ellis Ciannahoz költözik, összezavarodtam és én-Nem is tudom. Azt gondoltam, hogy napok kérdése és megbocsátasz neki, aztán majd bámulhatlak egy mások sráccal, miközben elfelejtesz engem és valószínűleg szomorkodok majd egész nap." Hangja zengett füleimben, az arcom egyből kipirult a hosszú vallomása után.

"Olyan hülye vagy." Ütöttem meg a mellettem lévő párnával, majdnem lelökve őt a kanapéról.

"Nem vagyok az." Védte magát, ahogy visszahelyezkedett a kanapéra. "De féltékeny vagyok." Bökte ki, mintha erről nem tudtam volna. "És ezt jól tudod, mivel már kicsi korunkban sem szerettem osztozkodni rajtad." Simította meg kezeivel a combom.

"Ez igaz." Döntöttem oldalra a fejemet.

"Egyébként, most itt vagyok egy szerethető hölggyel és nem tudom, hová fogunk kilyukadni, de nem is bánom." Sóhajtott fel boldogan. Megkönnyebbültnek hangzott. Nem mondtam semmit, mivel nem volt bátorságom beleszólni, nem tudtam, hogy hová akar kilyukadni, szóval pár pillanatig csendben ültünk, míg azt kívántam: Luke bárcsak ne kényszerített volna a TV kikapcsolására.

"Mit szeretnél, hová lyukadjunk ki?" Kérdeztem halkan, gyorsan lenézve a körmeimre.

"Valami jó felé." Mondta. Egy mosoly növekedett az arcomon, de a hasamban lévő kínos csomó elrejtette. "És tudom, hogy lassan akarsz haladni, de ezt már akkor romba döntöttem, mikor leelőztem Ellist." Tette hozzá.

"Nem fizikailag értettem a lassítást, hanem szellemileg." Világosítottam fel. Felemeltem a fejem, hogy találkozzak a bámulásával. "Például, ha együtt fejezzük ezt be, remélem tovább megyünk az úton." Vontam meg a vállam, nem nagyon tudtam, hogy mit mondjak.

"Szóval, ez azt jelenti, hogy hajlandó vagy szexelni velem ezen a kanapén most rögtön?" Kérdezte hirtelen. Morcosan ránéztem és erősen meglöktem a vállait.

"Luke!" Kiáltottam. Nevetségesen tehetséges volt ahhoz, hogy megváltoztassa a beszélgetésünk témáját.

"Ez egy komoly kérdés!" Vágott vissza. Tiszta volt, hogy nem pont így akarta ezeket a szavakat kimondani, de nem zavart.

"Nem, ez nem az." Mondtam. Összekulcsoltam a karjaimat a mellkasom alatt, kiegyenesítettem a hátamat és viccesen felhúztam az orromat. "És nem, nem vagyok hajlandó." Fújtattam.

"Kemény." Lökte meg a hátam gyengén.

"Az első alkalmamat nem egy kanapén akarom a szüleim házában, amikor bármikor besétálhatnak az ajtón." Tekertem egy hajtincset az ujjam köré és elkaptam Luke zavart arckifejezését.

"Az első alkalmad?" Ismételte meg. Most már tiszta volt, hogy Luke nem tud a szüzességemről.

"Igen?" Válaszoltam ugyanazzal a hangsúllyal, mint ő.

"Várj." Mondta gyorsan, megrázva a fejét. "Szűz vagy?" A kérdése hallatán mozgolódni kezdtem és hirtelen gyengének éreztem magamat.

"Úgy mondod ezt, mintha rossz dolog lenne." Morogtam.

"Nem, nem, nem. Csak nem tudtam." Mondta félénken és visszamászott hozzám. "Csak azt hittem, hogy két év után Ellisszel-"

"Nem." Válaszoltam gyorsan félbeszakítva őt. Hasra feküdt mellettem, könyökölve tartotta a fejét, míg másik kezével a derekam karolta át. Arrébb csúsztam, hogy mindketten kényelmesen elférjünk.

"Ettől most jobban érzem magam." Fújta ki a levegőt a vállamra, míg vettem egy nagy lélegzetet.

"Seggfej." Gúnyolódtam.

"Mármint, eddig csak egyszer szexeltem." Jelentette ki, felvonva a szemöldökét és ránézve a fekete TV képernyőre. Orcái rózsaszínek voltak, csakúgy mint az előbb az enyéim, nem volt túl boldog a vallomása miatt.

"Ne szégyelld emiatt magad, ez teljesen rendben van." Biztosítottam róla és egyik kezemmel beletúrtam a hajába. Meghallottam a kulcs csörgését, mire Luke és én egyszerre ültünk fel a kanapén, megigazítottuk az összegyűrt ruháinkat és a párnákat.

A szüleim beléptek a házba, anya intett egyet, majd apa is.

"Ó, szia, Luke." Üdvözölte őt apa, miközben az ágy felé vánszorgott. Halkan nevetgéltem, apa mindig így köszön Luke-nak. Luke szerint ez ijesztő volt, de most már viccesnek tartja ő is.

Anya odasétált hozzánk, a fáradtságtól a halántékát dörzsölte. Kíváncsian legeltette szemeit köztünk, mire Luke és én is összenéztünk.

"Miért vagy a házamba?" Kérdezte anya hirtelen. Luke felnevetett, míg nekem leesett az állam.

"Anya!" Kiabáltam el magam.

"Karácsony után van, mellesleg éjfél, nem tudom!" Védekezően felemelte a kezeit, majd elindult a konyha felé. Anyukám és Luke úgy viccelődtek egymással, mintha barátok lennének, amit nem tudom, hogy aranyosnak vagy furcsának tartsak.

"Csak átjött szórakozni." Mondtam neki a kanapéról.

"Mit csináltok, skacok?" Kérdezte, miközben egy pohár vízzel a kezében visszajött. Egyik kezét a csípőjére tette, míg várt a válaszunkra. Mindketten megvontuk a vállainkat, egymásra néztünk, majd vissza anyára.

"Semmit." Mondtuk egyszerre. Bólintott és elindult a hálószobájuk felé. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót, megállt és ránk nézett.

"A vendégszoba ki van takarítva, aludhatsz ott a kanapé helyett." Informált minket. Figyeltem, ahogy Luke bólint egyet és felmutatja a hüvelykujját.

"Értem, köszönöm." Luke hátradőlt a kanapén, feldobta karjait a háttámlára és felrakta lábait az asztalra, igazán otthon érezve magát.

"Jó éjt, ti dinkák." Kiáltotta el magát, mielőtt becsukta az ajtót és magunkra hagyott minket.

"Jó éjt!" Válaszoltuk, ok nélkül vihogva, mint a gyerekek. Karjait körém fonta és a mellkasához húzott. Pár percig csak feküdtünk, élvezve a csendet és hagyva, hogy az emelkedő mellkasunk összehangolódjon.

A térdeim felhúztam a mellkasomhoz és Luke-nak döntöttem az oldalam, míg ő lassan, de biztosan álomba merül. Szorosabban bújtam hozzá, míg karjaival ugyanezt tette. A szemeim fáradtak lettek, az óra homályossá vált és a testem elzsibbadt. A kezeim elvettem magamtól és Luke köré tettem, vagy inkább a pólójának a széle alá.

"Miért nem szereztelek meg hamarabb?" Mondta Luke halkan, ujjait elindította a fejemen, majd végighúzta a hajamon egészen a hátamig. Csukva hagytam a számat, Luke tényleg azt hiheti, hogy alszok és talán ezt nekem nem kellett volna meghallanom.

Felsóhajtott, mozgolódott alattam, mire a teste helyett a mellkasán feküdtem. A szemeim csukva voltak és arra gondoltam, hogyan tud az alvó elmém biztosabb lenni a dolgokban, mint a tudatában lévő.