"Csak fejezd be az utolsó 10-et." Javasolta Luke. Ledobtam a ceruzámat a faasztalra, aminél legalább heti egyszer tanulok Luke-kal. A könyvtár kezdett megtelni, mivel már csak 2 hét van az első féléves vizsgákig.

"Nem." Nyögtem. Frusztráltan hátradőltem a székben. Órák óta itt voltunk és a látszólag véget nem érő számítások ezen egyáltalán nem segítettek.

"Már csak 10 maradt!" A hangja olyan hangos volt, hogy visszhangzott a csendes könyvtárban. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, ahogy ő a fejét a tenyerébe tette.

"Felidegesít." Mondtam, megdörzsölve a szemeimet, szükségem volt még egy kávéra a sarkon lévő kávézóból. Megrázta a fejét és magához húzta a könyvet.

"Minden felidegesít téged." Tette hozzá. Figyeltem, ahogy keres egy oldalt a könyvben, végigpásztázva néhány lapot, valószínűleg segítséget keresett a problémámhoz.

Éreztem az asztal koppanását, Luke és én egyszerre néztünk fel és találtuk szembe magunkat egy lánnyal, akin szoknya volt Decemberben. A szőke haja a vállára omlott és az ismerős fekete keretes szemüvegből egyből rájöttem, hogy ki ő.

"Cianna?" Szólalt meg Luke, látva a lány meglepődöttségét. Mintha pont annyira lepődött volna meg, mint mi.

"Sziasztok." Csiripelte röviden, ránk mosolyogva. Viszonoztam egy erőltetett mosollyal, ahogy visszasétált az ő asztalához, ami pont a látókörünkbe volt. Lassan felültem, miközben Luke ugyanolyan zavarodottan fordult felém, mint én voltam.

"Ez furcsa volt." Motyogta.

"Tudom." Válaszoltam és gyorsan átnéztem felette. "Nem gondoltam volna, hogy tudja, mi az a könyv." Suttogtam, figyelve, ahogy egy tincs hajat az ujjai köré teker.

"Ne legyél bunkó." Sóhajtotta Luke.

"A szemüveg meggyőző tud lenni, míg meg nem hallod őt beszélni." Tettem hozzá, megfordulva, így a térdeim Luke lábának ütköztek.

"Minden vasárnap idejön, legutóbb, mikor láttuk őt, pont ugyanazzal az oktatóval volt." Magyarázta, rám nézve és megfogta a ceruza végét. 

"Mikor láttuk őt itt?" Kérdeztem. Megpróbáltam kivenni a kezéből a tárgyat, de az idegesítő hang megállított engem.

"Mikor mondtam, hogy korábban elmegyek." Kezdte, szembefordulva velem. "A szünet előtt?" Összevontam a szemöldökeim az új híreken. Nem emlékszem Cianna arcára, de arra a szőke lányra igen, akiről Luke nem tudta levenni a szemét.

"Ciannara kacsintgattál aznap?" Kuncogtam, próbálva halknak lenni.

"Nem kacsintgattam." Védekezett, bezárva a könyvét és eltéve a táskájába. Megköszörülte a torkát, majd én is elkezdtem elpakolni a cuccaimat, pedig még közel sem végeztünk. "Azon gondolkoztam, hogy mi van vele és az ő, uh, 'tanárával'." Mutatott ujjaival idézőjeleket, mire elkomolyodtam.

"Mit értesz 'tanár' alatt?" Ismételtem. Megvonta a vállát, ahogy felállt és a táskáját átvetette rajta.

"Mindig együtt voltak. Kínosan érintett engem." Vallotta be. Magamban gúnyolódtam rajta, mivel ez a viselkedés Ciannara vallott.

"Nem Ellisszel van együtt?" Kérdeztem.

"De, legalábbis úgy hiszem. Még mindig együtt laknak. Láttam őt bemenni pár éjszakával ezelőtt, mikor Ashtonhoz mentem." Ragadta meg a táska pántjait, míg én diszkréten Ciannara pillantottam, aki egyedül üldögélt.

"Ami Ashtont illeti." Motyogtam Luke-nak, ahogy Ashton felé mutattam, aki épp átverekedte magát a diákokon a polcok mellet. Figyeltük, ahogy az asztalok felé vette az irányt, közben a könyvet bújta, majd leült Cianna mellé. "Ne már." Kerekedtek ki a szemeim, pont, mint Luke-nak, mikor egymásra néztünk.

"Legalább már nem vadászik elsőévesekre." Morogta Luke. Felálltam és átdobtam a táskám a vállamon.

"De azt mondtad, hogy nem szakítottak Ellisszel." Állapítottam, újra összezavarodva. Követtem őt, ahogy a dupla ajtós kijárathoz vezetett.

"Hacsak nem arra használja, hogy legyen hol aludnia." Mondta és kiengedett az ajtón.

"Nem lepődnék meg rajta." Szóltam a vállam fölött, miközben elhaladtam mellette. "Valószínűleg csak akar valamit Ashtontól." Luke utolért engem, beállt a csend közénk, így inkább témát váltottam. "Szóval, mit kellene tennem ezzel a teszttel, ami-"

"Hová szeretnél menni holnap?" Szakított félbe Luke.

"Azt hittem, meglepsz engem." Nevettem, elkapva, ahogy bámul engem. A kezei a zsebébe voltak dugva, míg az enyéim elrejtve pihentek az összekulcsolt karjaim alatt. Manhattanben a december minden évben hidegebbnek tűnt.

"Igen." Mosolygott. "Csak nem akarlak olyasmivel meglepni, amit nem szeretsz." Megálltunk egy gyalogátkelőnél, ahol rengeteg ember volt.

"Tulajdonképpen nem muszáj elvinned valahová. Maradhatunk otthon is." Böktem meg a vállát, türelmetlenül várva a jelre, hogy átkelhessünk.

"Gyerünk már, szórakozni akarok." Nyafogott, lebiggyesztve alsó ajkát, amibe előbukkant az ajakkarikája, ez emlékeztetett az orromban lévő gyémántkőre. 

"Akkor vigyél olyan helyre, ahol szórakozhatunk." Nevettem, ahogy átmentünk az úton. Pontosan előttem állt meg, így nekirohantam a mellkasának. Körbenéztem, pár embernek a szemébe néztem, akik minket kikerülve továbbhaladtak.

"Mint például? Mi szórakozás neked?" Nézett le rám, pajkosan mosolyogva.

"Nem az, hogy elüssenek, ebben biztos vagyok." Löktem meg a mellkasát, mire hátratántorodott, ami nem éppen a legjobb módja volt egy zsúfolt úton való átkelésnek. "Azt hittem, jobban ismersz, mint én magamat." Pillantottam fel rá, mikor elértem a járdaszegélyt.

"Fogd be, Primrose." Luke mellém állt és minden egyes másodpercben nekem jött. Egy percig csendben voltunk, mindketten azon gondolkodtunk, hová is kéne mennünk holnap, ami kicsit butaságnak tűnt számomra, mivel, ha a a mező közepére vinne és fűszálakat számolnánk, az is megfelelne nekem.

Minél többet gondolkodtam, annál furcsábbnak találtam. Randizni fogok Luke-kal, amire sosem számítottam, pláne arra nem, hogy már milyen sokszor csókolóztunk. De akárhányszor eszembe jut, csak mosolyogni tudok. Nem tudtam mit kezdeni vele, akármennyire is hangzott nyálasan.

Egy ötlet jutott eszembe, nem éppen a legjobb, de megteszi. Halkan zihálva fordultam felé, mire ő is így tett. Felemeltem az egyik ujjam, mikor elkezdtem beszélni. "Miért nem megyünk-"

"Tudom már, hová viszlek." Vágott közbe közönyös hangszínnel, megajándékozva egy apró vigyorral. Magam mellé ejtettem a karjaimat és figyeltem, ahogy a tömeg keresztülmegy a városon. A Nap ugyanúgy lemenőben volt, mint a hőmérséklet.

"Akárhányszor van egy ötletem, te előjössz a sajátoddal." Ráztam a fejem. Luke gyorsabban kezdett sétálni, könnyen lehagyott. "Várj!" Kiáltottam, hátha lassít. Átnézett a válla felett és bólintott, így jelezve, hogy kapjam el.

Átvágtam a tömegen, csak Luke haját és a sötétkék, karácsonyi mintás beanie-jét láttam. Pont, ahogy gondoltam, a gyalogátkelőhely tömve volt, Luke hirtelen befordult egy sarkon és ekkor már tudtam, hogy megőrült.

Szerencsére, a sarkon nem voltak sokan, így könnyen utána tudtam futni. Nekitámaszkodott egy téglaépületnek, amit egy apró sikátor választott el egy másiktól.

"Megőrültél?" Kiabáltam rá, ahogy odaértem hozzá, lihegtem a futástól. Pont előtte álltam meg és összevontam a szemöldököm a még este is világító szemein. Jobbra, majd balra nézett, aztán féloldalasan rám mosolygott. Épphogy elválasztottam az ajkaim, hogy mondjak valamit, megragadta az alkarom és a téglának döntött.

A karomon lévő kezéről a tekintetem az arcára vezettem. Halkan felnevetett, mire a szám sarkában egy apró mosoly jelent meg. Gyorsan lehajolt hozzám, nehogy el tudjak menekülni, majd hirtelen kibújtam alóla, mielőtt elérhette volna az ajkaim.

"Luke." Mondtam egyszerűen. Még mindig közel volt hozzám, a szája vészesen közel volt az államhoz.

"Mi az?" Röhögött. A meleg levegő, ami kiáramlott a száján pont az ellenkezője volt annak a hidegnek, amit másodpercekkel ezelőtt éreztem.

"Nyilvánosság előtt vagyunk." Nevettem. Hátralépett tőlem, még mindig a szemeimet bámulta, majd könnyedén betolt a sikátorba.

"Most már nem." Csúsztatta le a kezét a karomról a csuklómig, amit a nyaka köré tett. A mosolya tovább nőtt, akárcsak az enyém, mivel ebből már nem volt kiút.

"Ki fognak minket rabolni." Suttogtam, bágyadtan nevetgélve, ahogy a karját a derekam köré tekerte.

"Nem, nem fognak." Nevetett velem együtt. Még közelebb húzott a mellkasához és végre bezárta az utolsó helyet is köztünk.

-

Felültem az ágyamban, a fejem sajgott. Valószínűleg attól, amiért későn feküdtem le. Visszatérő migrénjeim voltak a zavaros alvásom miatt. Kitapogattam az éjjeliszekrényemen a telefonomat, majd azt feloldva láttam, hogy már délután 4 óra van. Morogtam magamban, tudtam, hogy hazajönni és reggel 6-ig filmezni egy Luke-kal folytatott elég intenzív smárolás után egy sötét sikátorban közel sem volt jó ötlet.

Kimásztam az ágyból és a fürdőszobába mentem valami fejfájásra való gyógyszer után keresgélve. Kinyitottam a csap alatt lévő szekrény ajtaját, arrébb söpörtem a kosarakat és már kezdtem feladni.

"Luke!" Kiáltottam, még mindig az üveget keresgélve. Feladtam, becsuktam az ajtót és a folyosóra mentem. "Luke?" Ismételtem, őt keresve tekintetemmel. Körbementem az egész házon, hátha meglátom.

Felsóhajtottam és visszaindultam a szobámba. Megálltam Luke szobája előtt, mivel a legegyértelműbb helyen még nem kerestem őt. Kinyitottam az ajtót, semmi jele nem volt annak, hogy ott van, de egy cetli az ágyán elkapta a tekintetem. Beljebb mentem, leültem az ágyára és felvettem a lapot. Mellette hevert a gyógyszeres üvegem és egy toll, amivel a jegyzetet írta.

"Nem hiszem, hogy felkelsz késő délutánig, szóval itt van a fejfájás-csillapítód. Mellette pedig a kedvenc dzsekid az enyéim közül és egy új csizma csak neked. Találkozzunk 6-án a W. 50. és a W. 51. között 6 órakor."

Átpillantottam az ágy másik oldalára, látva, hogy nemhogy az ő, de az én kedvenc dzsekim és egy vadonatúj csizma van ott. Hasonlít az ócskámra, amit már rég le akartam cserélni, de Luke megtette helyettem.

Kezemben tartva az üzenetet felálltam és összeszedtem a ruhákat. Visszasétáltam a szobámba és leraktam a dolgokat az asztalom előtti székre. Felnéztem a tükrömbe és növekedő mosollyal megráztam a fejemet, lenyűgözött Luke kedvessége. 

Sziasztok! :)

Mostantól heti 2 (kettő) résszel fogok jönni. A fejezeteket csütörtökönként és vasárnaponként várjátok. Ha valami folytán nem lesz rész, jelezni fogom előre! 

Köszönöm, hogy vagytok nekem és kitartotok mellettem!