"Biztos vagy benne?" Kérdeztem a pasimtól a telefonomon keresztül.

"Persze. Elég időt töltöttünk együtt a városban rohangálva. Menj és legyél egy napot Luke-val, valószínűleg hiányzol neki." Mondta Ellis, mosolya hallatszott a készülékben. Ragaszkodott hozzá, hogy egy napot távol legyek tőle és azt töltsem Luke-val, mert nyilvánvalóan nem tettem volna azt, ha nem laknánk együtt. 

Ellis más volt. Nem az az 'ő az egyetlen' típusú könyvmoly és film imádó más, hanem mint ember más. Nagyon nyitott és optimista volt bármilyen alkalomkor. Egy volt azok a 'reggeli emberek' közül, aki én nem voltam. Egyáltalán. Rendkívül okos és tapasztalt volt. Ha összehasonlítasz őt és engem, több különbséget találsz, mint hasonlóságot, de ez az, ami érdekessé teszi a kapcsolatunkat. 

"Rendben." Sóhajtottam nem igazán elégedetten azzal, hogy feláldozzak egy napot Ellistől. Próbáltunk minél több időt együtt tölteni, mielőtt elkezdődik a suli és mindketten őrülten elfoglaltak leszünk. 

"Miénk a hétvége, ne zsörtölődj. Látlak később, jó?" Hangja sima és csendes volt, ami mindig megnyugtatott. Mosolyogtam szavai hallatán,  majd beleegyeztem. 

"Oké. A hétvége, felfogtam. Később találkozunk." Véget vetettem a mondatomnak, mintha egy mentális jegyzetet csinálnék. A hangom újra normál állapotba került, de még mindig egy kicsit izgatott volt. 

"Hiányozni fogsz." Elköszüntünk egymástól és leraktam a kagylót, mielőtt besüllyedtem volna a bőrkanapéba. 

Mi mindig ugyanúgy köszönünk el egymástól a telefonon keresztül, 'Később találkozunk.' 'Hiányozni fogsz.' Mivel tulajdonképpen még nem mondta nekem, hogy szeret, ez egy jó pótlás volt. Csak úgy megnyugtat, hogy látni fogjuk egymást és ez az eszünkben vannak, szerintem. Ez elég ízléstelen és ostobaság, de ez az, amit bírunk benne. 

Ami miatt még nem mondta nekem, hogy szeret, annak sok köze van a szüleihez. Olyan szülei vannak, akik már előre megtervezik az életét az embernek. Nem akarták, hogy a barátnője legyek vagy bármi. De a szülei nagyon megfélemlítőek voltak. Tele pénzzel, üzleti partnerek, szigorúság, csak a szokásos. Mikor találkoztam velük majdnem összeomlottam az ítélkezésük miatt, de Ellis tisztázta velük, hogy kedvel engem és boldog, hogy engem választott. Minden másodpercben erre gondoltam, de végül abbahagytam, mikor rájöttem, hogy a szülei nem tudnak szétszakítani minket, ez egy kapcsolat volt köztünk. 

Ami az én őseimet illeti, ők nem szeretik az Ellis 'típusúakat' a családban. Könnyű dolgom volt, felsoroltam egy csomó embert a családból, akik szintén egy kicsit furák voltak. Hihetetlen támogatást kapok tőlük, ha azt nézzük, csak azt akarják, hogy boldog legyek. Nem arról van szó, hogy nem tetszett nekik Ellis vagy a családja, csak különbözőek voltak. 

Most, a szüleim szerint boldogabb lennék, ha nem mennék suliba Ellisszel, mint a pasimmal, de Luke. Ez az a tipikus dolog, mikor aranyosnak gondolnak minket kicsiként, aztán úgy gondolják, hogy a barátságunk kivirágzik valami szerelemmé, amit egy kissé nevetségesnek gondolok, hogy őszinte legyek. Úgy értem, szeretem Luke-ot, mint egy barátot, majdnem mint egy testvért. Van egy bátyám és egy öcsém, akik Luke-val nem nagyon jönnek ki, de érted a lényeget. 

Mindent összevetve, a családom Luke-ot többre tartja, mint Ellist és titokban azt kívánják, bárcsak randiznék Luke-val, de tudják, hogy én boldog vagyok Ellisszel, szóval nem emlegetik ezt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy minden úgy történik, ahogy szeretném. 

"Luke!" Üvöltöttem az egész házba, hogy tájékoztassam a tervek változásáról. 

"Mi van?" Kiáltott vissza elég durván. Kigúnyoltam magamban és próbáltam kitalálni, hogy honnan jön a hangja. Annak ellenére, hogy kis lakásunk van, még kiabáláskor sem tudjuk megmondani, hogy hol van a másik. 

"Nem kell, hogy goromba legyél." Mondta, még mindig ordítva. Átmentem a konyhába és ott megtaláltam őt a pulton, felmászás közben. Térdelt a grániton, felette nyitva volt a szekrény ajtó, nyilvánvalóan keresett valamit. 

"Bocsi." Motyogta, rám nézett egy fehér bögrével a kezében.

"Ne kérj bocsánatot." Nem szeretem, mikor az emberek bocsánatot kérnek tőlem vagy jót tesznek értem. Nem engedem meg, hogy ilyeneket tegyenek, szép gesztus meg minden, de azt sem akarom, hogy barátságtalannak tűnjek. 

"Rendben, szóval," Kezdte, miközben óvatosan leugrott nagy puffanással kísérve. Keresztbe tett karokkal és üres tekintettel néztem, ahogy a csészét a pultra teszi maga mellé. "Mi újság?" Kérdezte, s közben végigmérte a testem.

"Van kis létránk, tudod." Állapítottam meg, röviden témát váltva.

"Nem, nincsen." Vágott vissza.

"Látod, hogy használom minden alkalomkor!" Hagytam, hogy a karjaim leesenek mellém és kuncogás hagyta el az ajkaimat. Néztem őt keresve a létrát. Kíváncsi voltam, hogy miért is kell neki, mivel ő elég magas volt, hogy elérje a legfelső polcot, ami engem illet, nekem szükségem volt rá. 

"Hol van?" Kérdezte szemöldökeit ráncolva. 

"Össze van csukva a pult és a hűtő között." Néztem őt, ahogy kiszedte és nézegetve azt szétnyitotta. Felmászott rá és újra túrkálni kezdett. Megráztam a fejem és könnyedén felugrottam a pultra. "Egyébként, ma-"

"Mozdulj." Megbökte a lábam, így oldalra fordultam, csak a vállam és a fejem volt felé. 

"Egyébként." Mondtam több, mint drámaian, bosszúsan pillantva Luke-ra. "Ellis lemondta a mai randinkat. Azt mondta, hogy veled kellene lennem egy kis ideig." Borzoltam össze a haját, amit azonnal kisimított. Utálta, mikor ezt csináltam, de mivel a legjobb barátja vagyok, nekem megengedte. 

"Lemondott téged? Ez nem jó." Jelentette ki, két bögrét megtöltve vízzel. 

"Majdnem minden nap vele voltam. Mi lenne, ha valamit csinálnánk ma?" Javasoltam, miközben a bögréket a mikróba helyezte, ami arra utal, hogy kávét vagy forrócsokit csinál nekünk. Megfordult és megajándékozott egy szkeptikus pillantással és elindult felém.

"Tudja, hogy együtt lakunk, ugye?" Mondta egy gyenge nevetéssel. Odajött hozzám és letette kezeit mindkét oldalamra, meggátolva engem a mozgásban. 

"Tudja, hogy együtt lakunk, ugye?" Próbáltam kigúnyolni az akcentusát utánozva. "Persze, hogy tudja. Csak, valójában mi még nem mentünk el körülnézni a városba."

"Voltam már kint Ciannaval, nem nagy szám." Felnyögtem Cianna említésére, tudta, hogy nem bírtam őt. 

Akkor találkoztunk Ciannaval, mikor a lakásba költöztünk. Ugyanabban az épületben élt és felajánlotta, hogy segít behordani a dobozainkat. Nagyon aranyos volt, összebarátkozott velünk, beszélgetéseket kezdeményezett és kérdezett az otthoni életünkről. Az elején kedveltem, de most már határozottan nem. 

A hozzáállása ahhoz, hogy milyen képet festett magáról, rövid, szőke haja és vastag keretes szemüvege adta. Ez addig tartott, míg meg nem láttam Ciannat, ahogy megragadta Luke arcát, összezavarodott arcát inkább, és ajkait az övéire nyomta. Félbeszakítottam őket és körülbelül ez a beszélgetés ment végbe 'Annyira sajnálom!' és aztán 'Várj, ő nem a pasid?' majd Luke felé fordult és azt mondta 'Nos, akkor hívj fel.' Utána elment és az egész annyira kínos volt.

Nem sokkal azután, hogy kiderült, nem szeret szemüveget és kényelmes melegítőnadrágot hordani, átváltott a műszempillára és a rövid ruhákra. Mármint, nincs ezzel semmi baj, szerintem. Ez miatt Luke barátja már több hónapja. Annak ellenére, hogy ő valószínűleg nem egy jó lány, mindezek után. 

"Miért találkozgatsz még mindig vele?" Siránkoztam, nem akartam megemlíteni még a nevét sem.

"Gyerünk már, Autumn. Tudnád róla, hogy kedves, ha megismernéd." Jött közelebb hozzám, amitől a kezeimet hátrébb tettem. Soha nem szerettem, hogyha az emberek túl közel voltak hozzám, pláné beszélgetés közben.

"Hadd emlékeztesselek rá, hogy gyakorlatilag ő rád veti magát." Mondtam tárgyilagosan. Nem válaszolt a megjegyzésemre és megforgatta a szemeit. "Bejön neked." Kuncogtam.

"Nem jön be nekem." Mondta idézőjeleket rajzolva a levegőbe. Kiegyenesedtem és felé fordultam, ahogy átment a konyha túloldalába és kivette a csészéket a mikróból. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ő megelőzött engem. "És nem, én sem 'jövök be neki'." Tudta, hogy ezek voltak a pontos gondolataim, amik irritáltak, hogy ennyire ismer engem. 

"Luke, bármelyik lányt megkaphatnád a világon, talán még néhány srácot is." Biztosítottam őt erről már vagy századjára. Hallottam, hogy a halkan nevet a próbálkozásomon, hogy könnyítsem a hangulatot. 

"Mindaddig, míg meg nem kaplak téged." Mondta közömbösen, miközben keverte az italainkat. Gúnyosan felnevettem, ahogy egyre nagyobb mosoly nőtt az arcomon. 

"Te pöcs." Mondtam viccelődve. Odajött hozzám és felém nyújtott egy bögrét, amit elvéve azonnal felismertem benne a forró csokit. "De tényleg, miért nem randizol már vele?" Kérdeztem, ahogy belekortyoltam az italba.

"Még csak nem is kedveled őt." Jelentette ki, mintha nekem tudnom kellett volna a válaszát. Felvontam a szemöldököm, furcsa volt, hogy miért is van közöm nekem ehhez. 

"És az én véleményem miért számít?" Áttettem az egyik lábamat a másikon, meglökve a csípőjét. 

"Mert te vagy a legjobb barátom, ezért." A fejét kissé oldalra billentette és egy nagyvonalú pillantással ajándékozott meg. "És nem tetszik nekem úgy, nem az én esetem."

"Akkor mi a te 'eseted'?" Rajzoltam idézőjeleket a levegőbe, ahogy az előbb Luke is. Mindig homályos válaszokat kaptam tőle régebben, és mióta van szerelmi élete, mindig tudni akartam, hogy mibe keverte magát. Elővigyázatosságból. 

"Nem lehetne ezt a beszélgetést abbahagyni?" Sóhajtotta. Ez azt jelentette, hogy mérges lett rám, ami az egyik közös tulajdonságunk volt, könnyen irritálhatóak vagyunk. 

"Gondoltam, hogy bejönne neked valaki, akinek az IQ-ja nagyobb, mint a kora." Gúnyosan mosolyogtam. 

"Autumn." Figyelmeztetett. Egymást bámulva ültünk, míg végül feladtam.

"Oké." Emeltem fel a kezemet védekezve, megtörve a szemkontaktust. "De még mindig kikapcsolódunk ma. Kell néhány sulis bevásárlásra mennem és tuti, hogy neked is." Ugrottam le a pultról és hagytam, hogy fölém magasodjon. "Megegyeztünk?"

"Megegyeztünk." Bólintott és mosolyra húzta ajkait. Normál mosoly volt egy csipetnyi csínnyel. 

Luke nagy konzervatív volt, azt hiszem, ki tudod mondani. Általában nem volt kedve a nagy változásokhoz, így meglepődtem, mikor bevallotta, hogy otthonról suliba akar menni. Rendkívül laza volt, nem szerette az extravagáns partikat vagy a csicsás vacsorákat. A rendetlen szobája (és haja) fő tényezői voltak a személyiségének. 

Eltekintve ezektől a dolgoktól, ha izgatott, dühös vagy bármi vagyok, mindig kiáll mellettem és megkérdezi, hogy mi a baj. Tényleg megtesz bármit bárkiért, bár elég szarkasztikus gyerek volt, jó szíve van jó szándékokkal, ami a lányoknál bejön. 

Első évben, a randi estémen elutasítottak és azt hittem, hogy elvesztem az én igazi legjobb barátomat. Az emeleten voltunk a szobájában, adott nekem váltóruhát és ekkor jöttem rá, hogy 'Wow, megakarom csókolni ennek a gyereknek a fejét.' De soha nem tettem meg, Luke és én nem csináltunk több szexuálisat, mint az ölelkezés, de ez még csak nem is számít. A kiborulásom rajta körülbelül 2 hétig tartott, míg rájöttem, hogy mennyire fontos a barátságunk és nem akarom elrontani, úgyhogy csak nem foglalkoztam vele, így az érzéseim elhalványultak. 

Utána mindkettőnknek lett kapcsolata, nekem természetesen Ellisszel, Luke-nak pedig valami rosszindulatú 11-es lánnyal. Volt pár dobása, de semmi komoly. Ő egyike azoknak, akik csak továbblépnek és hagyják az egészet. 

Ahogy készülődtem, volt néhány olyan gondolat a fejemben, mint ezek. Mindig is kíváncsi voltam, hogy miért nem néz más lány után az utolsó szakítása óta. Tudtam, hogy még mindig nem voltak érzései iránta, alig volt valaki az első helyen. Luke még nem volt komoly kapcsolatban egy lánnyal sem azóta. Ez elgondolkodtatott engem, de rájöttem, hogy ez a főiskola miatt van, nem akarja elszúrni, elveszíteni a lakásunkat és az esélyt, hogy ebben a suliban maradjunk. 

Megragadtam a pénztárcám és kivettem a telefonomat a székrényből, majd kimentem a szobámból és bementem a nappaliba, ahol Luke-ot alva találtam a kanapén. Odamentem hozzá, leguggoltam és megráztam a fejem. Bárhol képes elaludni. 

"Luke." Énekeltem halkan, megrázva a vállát. A szeme azonnal tágra nyílt, és néztem, ahogy kitágult pupillái normál méretre csökkennek, majd újra kicsit megnagyobbodnak. Sosem láttam a szemeit még ilyennek. "Jól vagy?" Kérdeztem, miközben felült és megdörzsölte azokat. Pislogott párat, mielőtt válaszolt és felhúzott volna a földről a kanapéra.

"Jól vagyok, és te?" Kuncogott.

"30 percig készülődtem és te addig kidőltél a kanapén. Mi újság?" Kérdeztem és fürkészve néztem, ahogy válaszolni próbált a kérdésemre. 

"Nem sokat aludtam az éjjel." Vont vállat. Felálltam vele és követtem őt a bejárati ajtónál lévő szekrényhez, amiben tartottuk a kabátjainkat. 

"Miért nem?" Mindig kérdésekkel bombáztam, hogyha a dolgok nem tűntek jónak, csak a szokásos rutin. 

"Volt egy pár dolog a fejemben," Jelentette ki, kivett egy dzsekit és beledugta a karjait. "De ez semmiség. Jól vagyok." Mosolygott rám, de nem a szokásos mosolyával. Levette az egyik kabátomat a fogasról és felém nyújtotta, de megállítottam a kezét. 

"Nem kell elmennünk, ha akarod itthon maradhatunk." Fogtam a karját és vártam a válaszára. Belenézett a szemeimbe és intett, hogy vegyem fel a dzsekimet. 

"Ha nem megyek ki veled ma, akkor valószínűleg nem kapok még egy esélyt, hogy veled legyek egy kicsit." Elengedtem a karját és bólintottam párszor, hogy tudassam velem, megértettem anélkül, hogy bármit mondtam volna. Megragadta a kulcsot és kinyitotta a bejárati ajtót, kiengedve először engem. 

A hideg szél élesen az arcomba csapott, de elviselhető volt. Aztán, csak pár háztömbnyire sétáltunk el. Becsukta az ajtót maga mögött és bezárta, majd egy finom mosollyal ajándékozott meg. Kinyújtotta a karját és hagyta, hogy belekaroljak. 

"Készen állsz, hogy felfedezzük Manhattant?" Kérdezte meg, miután pár lépést tettünk. Halkan felsóhajtottam és felnéztem rá,  találkozott a tekintetünk, az övé már eleve rajtam volt. 

"Készen."