Épp egy törülközőt csavartam a hajam köré, amikor Luke írt nekem, hogy itt van a házunknál. Alig volt reggel 7 óra és nem akarta csengővel vagy kopogtatással felkelteni a családom.

Nem tudom, miért ilyen korai időpontot választottunk visszamenni a főiskolára, de így tettünk. Luke-ot ismerve, késő délután indult volna, de szerintem a mai nap kivételnek számít.

Hagytam, hogy a törülköző leessen a nedves hajamról, Luke még ezen is nevetni tudna, majd halkan lefutottam a lépcsőn, hogy beengedhessem. Lassan elfordítottam a kulcsot a bejárati ajtóban, próbálva elkerülni bármiféle zajt, mivel eléggé visszhangzott minden a házban. Kinyitottam az ajtót és megláttam Luke-ot, előre-hátra dülöngélve a sarkain és az új ajakkarikájával játszva, de azonnal megállt, mikor meglátott.

Felvonta az egyik szemöldökét és egy halvány mosoly bujkált a szája sarkában. Gondolom nem számított arra, hogy kócos, vizes hajjal és gyapjú karácsonyi pizsama alsóban jelenek meg előtte.

"Jó reggelt." Mondta, lehajolva, hogy megcsókoljon. Hátrahőköltem és az egyik kezemet a mellkasára tettem. Zavarodott tekintettel nézett a szemeimbe.

"Megőrültél?" Mondtam gyorsan.

"Mi van?" Kuncogott, fel-le nézve rajtam.

"Ugye tudod, hogy a családom itt él?" Mondtam neki, félve attól, hogy esetleg valamelyik családtagom rajtakap minket.

Nem az, hogy nem akarom, hogy a szüleim tudjanak a Luke és a köztem lévő 'érdeklődésről', amit egymás iránt érzünk, hanem ismerem a szüleimet és nem örülnének, ha azzal a sráccal laknék együtt, akivel állandóan csókolózok és világosan elmagyarázták nekem, hogy 'nem akarnak 40 évesen nagyszülők lenni'. Megkaptam tőlük ezt a beszédet milliószor, még akkor is, hogy tudják, nem csinálok semmi hülyeséget. Csak nem akarok kockáztatni.

"És ki kel fel 9 előtt a Saunders családban?" Gúnyolódott viccelődve Luke, miközben besétált. Becsuktam az ajtót mögötte és felvezettem a lépcsőn.

"És ki kel fel 9 előtt a Hemmings családban? Mert te általában nem." Válaszoltam és visszanéztem rá.

"Apukám." Válaszolta, vigyorogva, ahogy felértünk.

"Ez hazugság, apukád ugyanakkor kel fel, mikor te." Mondtam halkan, de még nem suttogva. Luke bólintott egyet, majd a kezeit a zsebeibe dugta.

"Oké, ez igaz." Ismerte be.

Bementem a fürdőszobába, ami szerencsére a szobámból nyílt és így nem kellett végigkiabálnom a házon, hogy Luke-kal beszélni tudjak. Beletúrtam a kócos hajamba, ami még mindig vizes volt és kicsit göndör is lett. Túl lusta voltam egyenesre szárítani vagy bármit csinálni vele, így összefogtam egy sima lófarokba.

Elkezdtem összeszedni a dolgaimat, amiket magammal hoztam az apartmanból és az ágyon lévő bőröndbe tettem. Majdnem beterítette az egész ágyamat, de Luke-nak ez sem okozott gondot, csak arrébb lökte és lefeküdt az ágyra. Közelebb húztam magamhoz a csomagot és beledobáltam a cuccokat.

"Jézusom, Autumn. Jéghideg van itt." Mondta, ahogy a karjait maga köré fonta. Lenéztem a ruhámra, ami buggyos ruhákból állt és eltérő zoknikból. Én nem fáztam, de Luke hiányos öltözetéből tudtam, hogy ő igen.

"Szerintem odaadhatom neked kölcsönbe Travis egyik kabátját." Ajánlottam fel, az öltözködőasztalomhoz sétáltam és kihúztam az alsó fiókot. Keresgéltem a saját pulóvereim közt, majd kihúztam egy feketét, amiről tudtam, hogy nem az enyém és Luke-hoz dobtam. Könnyen elkapta és rám bámult, miközben odasétáltam hozzá. "Mi van?" Kérdeztem, ahogy összevontam a szemöldökeim.

"Ez az enyém." Kezdett mosolyogni a mondata közepén, mire én is ezt tettem.

"Nos, most visszakaptad." Nevettem. Felállt, felvette a pulcsit a hozzápasszoló fekete pólójára. Becipzároztam a bőröndöt, miután mindent beletettem. "Kész." Informáltam és leraktam a poggyászt a földre.

"Biztos vagy benne?" Kuncogott halkan. Luke magassága, széles vállai és megfélemlítő ajakkarikája ellenére is tudott úgy nevetni, mint egy kislány.

"Igen?" Válaszoltam, én is nevetve. Figyeltem, ahogy tekintetével végigméri a testem, mire én is lenéztem magamra és ekkor vettem észre, hogy még mindig a kinyúlt pulcsit és pizsama alsót viselem. "Igaz." Mutattam rá egyik ujjammal, majd megfordultam, hogy keressek valami megfelelő ruhát.

Luke a telefonjába temetkezett, így nem gondoltam, hogy el kéne rejtenem magam előtte. Levettem a pulcsit, majd egy hasonlóba bújtam bele. Épp belebújtattam a lábaim a farmeromba, mikor Luke telefonja elkezdett csörögni, mire mindketten megugrottunk.

Egyből elkezdett kutakodni a zsebében, hogy minél hamarabb elhallgattassa és egyértelműen mérges lett, mikor meglátta, ki hívja őt.

"Mi van, ember?" Nyögte. Felvontam az egyik szemöldökömet, míg próbáltam a csípőmnél felrángatni magamra a nadrágot, mire ő csak mosolygott. Egyből utána fel is állt az ágyról. "Szerezz magadnak mástól fuvart." Beszélt kicsit keményen. Pár másodperc múlva odasétált hozzám, mikorra már teljesen fel voltam öltözve. 

"Ki az?" Suttogtam. Egyik ujját a szájához rakta.

"Autumnnal vagyok." Mondta a személynek. A szemei kicsit tágra nyíltak és az arca halvány rózsaszín lett. "Nem, mi-nem." Morogta gyorsan és megrázta a fejét, miközben továbbra is engem bámult. Az ajkait néztem, ahogy beszél a telefonjába. A kezét könnyen és észrevétlenül a karomra tette, pont a könyököm fölé. Túlságosan próbáltam meghallani a tag hangját, amíg nem vettem észre milyen közel is vagyunk egymáshoz.

"Tökmindegy, visszajövök dél előtt." A tekintete lentebb vándorolt és a szemembe nézett, még csak hátra sem hőkölve. "Szia." Motyogta, mielőtt bedugta a telefont a hátsó zsebébe. A szabad kezét pár pillanatig a levegőben tartotta, majd ellépett tőlem és ekkor vettem észre, hogy a másik keze végig körülöttem volt.

"Mi volt ez?" Vontam össze a szemöldökeimet, mivel nem hangzott valami boldognak a telefonba.

"Ashton volt. Valami buliról beszélt, ahonnan most jött el. Kéne neki egy fuvar haza." Magyarázta.

"Most jött el? Reggel 7 óra van." Nevettem, a szemeit pásztázva.

"Tudom." Kuncogott. "De Michael elég közel lakik hozzá, szóval mondtam neki, hogy hívja fel őt."

"Miért nem visszük haza?" Nevettem, nem értve, miért küldte Ashtont a másik haverjukhoz. Lassan elkezdett vigyorogni, mire nem tudom miért, de én is ezt tettem.

"Hogy ezt tudjam csinálni." Hajolt le hozzám és már majdnem megcsókolt, mire újra hátrahőköltem, tudva, hogy bármikor besétálhat valaki. "Autumn." Nyöszörögte a nyakamba. Megharaptam a nyelvem hegyét és a karjaimat a nyaka köré fontam.

"Sajnálom." Mondtam halkan. Félénk tekintettel ellépett tőlem.

Rosszul éreztem magam amiatt, hogy már másodjára utasítottam vissza és ez önzőség lehet, de félek bajba kerülni és ezzel őt is védem. Kedvelem Luke-ot és meg akarom tudni, hogy ő mit gondol erről, pont annyira, mint ő az én gondolataimat. Az egyetlen probléma az volt, hogy még mindig azon aggódtam, hogy a barátságunk kárára menne, ha több lenne köztünk. Nem is álltam még készen egy kapcsolatra és azt sem tudtam, hogy Luke akar-e egyet is. Minden, amit tudtam az az volt, hogy szeret megcsókolni és ennyi.

"Tudod, még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, amit egyik este tettem fel neked." Mondta hirtelen.

"Milyen kérdés?" Döntöttem oldalra a fejem, hiszen nem emlékeztem semmire.

"Mi folyik itt?" Már-már könyörgött. "Mármint, velünk." Semmit nem kellett megmagyaráznia, abban a pillanatban tudtam, miről van szó, amint kiejtette az első szavakat. Szétnyitottam az ajkaim és élesen beszívtam a levegőt.

"Beszéljünk erről a kocsiban." Javasoltam. Elkezdtem lefejteni a karjaimat a nyakáról, mikor megragadta az alkarom és mélyen a szemembe nézett.

"Nem, most akarok róla beszélni." Kicsit erősebben szorította a kezem, de szükségem volt néhány percre, hogy tisztázzam magamban, mi is folyik köztünk.

"Kérlek, Luke." Suttogtam. Párszor pislogott, majd elengedte a karjaimat. Megfogta a bőröndömet és az ajtóhoz sétált vele. Szótlanul figyeltem.

"Rendben, menjünk." Nyitotta ki az ajtót, mire hezitáltam pár pillanatig, majd felkaptam a legközelebb lévő pár cipőt. Átbújtam a karja alatt, amivel az ajtót tartotta és gondolkodás nélkül a kocsi felé vettem az irányt.

-

"Autumn." Luke gyengéd hangját hallottam meg. Figyelmen kívül hagytam, míg a szemeim az alvás miatt még mindig csukva voltak. "Autumn." Hallottam meg még egyszer, ezúttal hangosabban és rövidebben. A kényelmetlen ablaknak dörgöltem a fejem és reménykedtem, hogy magamra hagy a kocsiban. "Primrose!" Kiáltotta, mire a szemeim kipattantak és felültem az ülésben. Gyorsan Luke felé fordítottam a fejemet, aki áthajolva a sebváltón rázta a testem.

"Mi van!" Kiabáltam vissza, a harag tisztán hallatszott a hangomban. Rám nézett és megajándékozott egy mosollyal.

"Itthon vagyunk." Mondta, a hangja most gyengédebb és halkabb volt.

"Itthon vagyunk?" Ismételtem meg. Megdörzsöltem a fejem és kinéztem az ablakon, tényleg az apartmanunk előtt voltunk. "Mikor aludtam el?" Az utazás egyik pillanatára sem emlékszek csak arra, amikor elhajtottunk a szomszéd mellett.

"Olyan 10 perc múlva." Nevetett halkan. Bólintottam, majd kinyitottam az ajtót, olyan fáradságot éreztem, hogy semmihez nem volt kedvem, csak az alváshoz. A kocsi hátuljához sétáltam és vártam, hogy kinyissa a csomagtartót. Kivettem a bőröndöm, mielőtt egyáltalán elindulhatott volna felém és egyenesen a lépcsőkhöz mentem.

Egyesével vonszoltam fel a dolgaimat és közben figyelmen kívül hagytam Luke-ot, aki halkan a nevemet kiabálta mögöttem. Az ajtóban megvártam őt és álmosan figyeltem, ahogy a kulccsal kinyitja az ajtót, miközben engem néz. Csak bámult rám, de nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem az okát. Beléptünk és mindketten egy nagyot sóhajtottunk. 

"Visszamegyek aludni." Motyogtam. Összevonta a szemöldökeit, mire elindultam a szobám felé, de megragadta a karomat, így meg is álltam.

"Még mindig nem beszéltünk." A hangja üres és kiolvashatatlan volt, ami miatt aggódni kezdtem.

"Beszélhetünk később?" Nyafogtam. Úgy éreztem, mintha kerülném a témát és ez nyugtalanított. Nem tudtam, hogy mit fog Luke mondani és mit fogok én mondani.

"Nem." Mondta világosan. Leengedtem a vállaim és egy pillanat töredékére elnéztem róla, majd vissza rá. "Tudni akarom, hogy mit gondolsz." Engedte el a karomat, amiről már meg is feledkeztem.

"Azt hittem jobban ismersz, mint én magamat." A hideg miatt összefontam a karjaimat és legyőzöttnek éreztem magam, mivel tudtam, hogy ebből már nincs kiút.

"Nem, mikor ilyen dologról van szó." Vonta fel a szemöldökét, nehéz volt megállapítani, hogy vicces kedvében van vagy sem. Felsóhajtottam és éreztem a bűntudatot a hasamban.

"Nem hiszem, hogy ez jó ötlet." Böktem ki. Luke meglepődöttként nézett rám, mintsem sértődöttként. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot és ettől a pillanattól kezdve gyávának éreztem magam.

"Szóval ez," Nyomta meg az 'ez' szót, mivel még nem tudjuk igazából mi is az az 'ez'. "Jelentéktelen?" Nyögte ki és ez az egy szó fájdalmasabbnak hangzott, mint maga az egész mondat.

"Nem jelentéktelen." Ráztam meg a fejemet és bármilyen érzelmet kerestem rajta. Tudtam, hogy nem bírja már sokáig magában tartani.

"Akkor miért nem jó ötlet?" Nevetett halkan, ezt értettem viccként.

"Félek attól, hogy-"

"Félsz?" Szakított félbe. Felvonta az egyik szemöldökét és a mellkasa előtt összekulcsolta karjait. Kinyitottam a számat és a megfelelő szavakat kerestem.

"Igen. Nem tudom, hogy mi fog történni." A hangom a saját szégyenemről és aggódásomról zengett. Lebámultam a földre és idegességembe lábujjhegyre álltam a cipőmben.

"Mi a legrosszabb, ami történhet?" Felemelte a hangját, de egyből vissza is vette, mikor rám nézett. Hagytam, hogy a karjaim magam mellé essenek. Mindenfelé néztem, de rá nem, aminek ő pont az ellentettjét csinálta.

"Ki leszel rúgva innen, a végén gyűlölni fogsz engem és-" Egyre hangosabban beszéltem, ahogy soroltam a dolgokat, de egyszer csak közbeszólt.

"Ne aggódj miattam." Suttogta. Csendben maradtam, ahogy láttam a szemeiben növekvő zavart. "Mondj el valamit, Autumn. Az elmúlt pár hét jelentett neked valamit?" Felnéztem rá. Tudta, hogy nem adom ezt fel csak úgy és ő sem.

"Persze, hogy jelentett." Kicsit megráztam a fejemet rajta, csodálkozva, hogy hogyan is kérdezhet ilyet egyáltalán.

"Akkor miért viselkedsz így?" Nevetett fel a mondata közepén, frusztrálva feldobva a karjait.

"Nem akarom, hogy bármelyikünk is megsérüljön." Mondtam halkan, már-már suttogva. A szemeim közé nézett, ahogy a csend megtöltötte a szobát. Végigfuttatta ujjait a haján, ajkain keresztül kifújva a levegőt.

"Azért csináltad ezt velem, mert tényleg akarod ezt vagy azért, mert magányosan érezted magad Ellis után?" Kérdezte. Fizikailag teljesen meglepett ez a kérdés, ahogy kicsit szétnyitottam ajkaim, keresve a megfelelő választ, miközben elnéztem róla. Tudtam, hogy tényleg akarok tőle valamit, azonban jól esett hozzáfutni Ellis után, szóval sehogy se tudtam egyenes választ adni neki. Felnéztem rá és láttam, hogy üveges tekintettel és összepréselt ajkakkal néz. Megrázta a fejét, elmosolyodott és ellépett tőlem.

"Elmegyek Ashtonhoz." Morogta, ahogy az ajtó felé vette az irányt.

"Luke, várj." A hangom elcsuklott, épp indultam volna utána, mikor meghallottam az ajtó csapódását.