CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTHOZ ITT ---> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

"Be kell fejezned a róla való dumálást, Autumn." Mondta Luke az ágyam széléről. Rápillantottam, majd folytattam a dolgaim rendezgetését az asztalomon. Úgy tűnik, mikor elmentem főiskolára, nem igazán takarítottam ki és tulajdonképpen elég nagy volt a rendetlenség.

"De annyira nehéz." Sóhajtottam. Ide-oda forogtam a székemben, pakolgatva a dolgokat magam előtt. "Ha valami nagy történik, beszélni akarok róla." Magyaráztam.

"Akkor próbálj meg nem beszélni róla." A hangja tompa volt, mivel fejjel lefelé volt az ágyon, így egy darabig eltelt, mire megértettem a mondandóját.

"Megtenném, ha tudnám." Mondtam kicsit ingerülten, amiért nem ért meg engem. Nem hibáztatom őt, még én sem tudom igazából, hogy miért vagyok ilyen. El akarom felejteni, de olyan érzelmi szorongást okozott, hogy nem igazán megy ez.

"Mit kéne csinálnunk, hogy kiverd a fejedből?" Kérdezte. Felült, majd a hasára feküdt, az állát a tenyerébe téve figyelt. Megfordultam a székemmel együtt és ránéztem.

"Például?" Vontam össze kíváncsian a szemöldökeimet. Mostanában olyan kiszámíthatatlannak tűnik. Merészebb, mint eddig volt.

"Nem tudom." Vonta meg a vállát és elvette a kezeit az arcától. Figyeltem, ahogy összekulcsolja az ujjait és az irányomba mutatja.

"Ez elég sok segítség." Viccelődtem, félig mosolyogva. Kinyújtottam a lábaim és hátradőltem. "Nincs semmi, amit csinálhatnánk este 8-kor." Mondtam, visszanézve rá. Körbenézett a szobában, miközben az állához nyúlt.

"Éhes vagy?" Kérdezte hirtelen.

"Nem nagyon. 2 órája ettünk." Válaszoltam, ahogy legördült az ágyamról. Felállt és az ajtó felé sétált, közben pedig a zsebében turkált.

"Jó, gyerünk." Vigyorgott, kivéve a kocsikulcsát és megforgatva azt az ujján. Felvontam az egyik szemöldökömet, majd felálltam.

"Hová?" Követtem őt a bejárathoz, arról motyogva, hogy miről is beszélt az előbb, mire félúton jártunk a lépcsőn és végre a szájához emelte az egyik ujját.

A nappaliba vezetett, ahol a szüleim a TV-t nézték. Figyeltem Luke-ot, akinek fültől fülig ért a mosolya.

"Autumn és én elmegyünk pizzázni." Jelentette be. Tudta, hogy a szüleim ritkán mondanak neki nemet, ez meg egy sima igen volt. Technikailag meg sem kellett volna kérdeznie, mivel már törvény szerint is felnőtt, amit a saját hasznára vesz.

"Rendben." Anya halványan visszamosolygott és apára nézett. Luke az ajtó felé biccentett, így jelezve nekem, hogy kövessem. "Legyetek óvatosak, rendben?" Kiabált utánunk.

"Azok leszünk!" Kiáltott vissza, kinyitva az ajtót és szokásosan kiengedve engem először. Szó nélkül léptem ki és magam köré tettem a karjaimat, mikor megéreztem az ilyenkor szokásos hideget.

"Hová is megyünk pontosan?" Néztem hátra a vállaim fölött.

"Azt mondtam, pizzázni megyünk, nem?" Motyogta kicsit vigyorogva. A kezét a derekamra tette, ahogy lementünk a lépcsőn és a kocsija felé indultunk.

"Igazából hová megyünk?" Néztem rá és behuppanva az ülésre vártam, hogy beindítsa a kocsit.

"Az előbb mondtam." Válaszolta és lehajtott a kocsifelhajtóról. Az ajkait összeszorította, a szemöldökeit felemelte, ezek elárulták nekem, hogy 'ferdít az igazságon', ahogy ő hívja.

"Szörnyű hazudozó vagy." Nevettem és felraktam a lábam a műszerfalra. Rám pillantva, de közben az utat is figyelve minden egyes másodpercben ráütött a lábamra.

"Vedd le a műszerfalamról a lábad." Nyafogott.

"Addig nem, míg el nem mondod hová megyünk." Válaszoltam, huncutul mosolyogva. Megforgatta a szemeit és a mosolya kiszélesedett, ahogyan az enyém is.

"Meglepetés."

-

"Luke, ki fognak rabolni minket." Ez volt az első dolog, amit a karjába kapaszkodva suttogtam.

"Nem fognak kirabolni." Biztosított, halkan nevetve. "Ez egy tetkószalon, nem a Times Square-en egy sétány." Úgy sétált a bejárat felé, mintha már vagy százszor járt volna itt. Nagyot nyeltem, ahogy beléptünk, pár idősebb férfi beszélgetett kint egy-egy cigit tartva az ajkuk közt.

Fél órába telt, mire ideértünk, ebből is látszik, hogy a modern városrészen élünk, nem pedig a belvárosban. És most, hogy Luke elhozott ide, valamiért nem éreztem idevalósinak magam. Nem egy kényelmetlen vagy kínos érzés, hanem inkább idegesség, mivel fogalmam sincs, hogyan fog ez az este végződni.

A csengő megszólalt, mire egy srác a sarokból felénk fordította a fejét. Halvány barna, rendezetlen haja keretezte gödröcskés arcát, pont, mint Luke-nak. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam hová tenni. Meglepetésként ért, hogy itt dolgozik, mivel nincs egy darab tetkó sem a karján vagy piercingje valahol, határozottan nem ide illet.

"Luke!" Kiáltotta. Felvontam az egyik szemöldököm és Luke-ra néztem, aki kibújt a szorításom alól. Követtem őt, ahogy a sarokba ment és köszönt egy hellóval a srácoknak.

"Ashton, emlékszel még Autumnra, ugye?" Kérdezte Luke és maga mellé húzott.

"Igen, persze!" Szélesen rám mosolygott, amit viszonoztam. Tudtam, hogy már láttam valahol és az a valahol Cianna buliján volt pár hónappal ezelőtt. Nem gondoltam, hogy ilyen közel lakik hozzánk. "Nos, ki lesz az első?" Kérdezte Ashton, ahogy megnyomott pár gombot a törzskönyvben.

"Ó, én nem-" Kezdtem, de nem tudtam befejezni a mondatom.

"Én leszek." Szakított félbe Luke, lenézve a bűnbe esett kifejezésemre. Ashton összedörzsölte a kezeit, kisétált a sarokból és egy üvegablakkal ellátott szoba felé ment.

"Nekem nem lesz tetkóm." Mondtam neki komolyan, mikor hallótávolságon kívül voltunk.

"Ki beszélt tetkókról?" Kuncogott, elsétálva az ékszerek mellett.

"Akkor miért vagyunk itt?" Hirtelen összezavarodva éreztem magamat. Sose volt tetkóm, szóval nem igazán tudtam, hogy mi folyik itt.

"Piercingem lesz, Autumn." Állította, feltételezve, hogy tudok róla. Nekidőlt az üvegnek, hiába mutatta vagy száz jelzés, hogy ne tegye. "És neked is." Tette hozzá, önelégülten mosolyogva.

"Nekem? Nem egyeztem ebbe bele." Ráztam meg a fejemet, megfordultam és láttam az üvegen keresztül, ahogy Ashton előveszi a dolgokat, amire szüksége van. "Komolyan engeded annak a gyereknek, hogy egy tűt szúrjon át rajtad?" Mondtam halkan.

"Igen, engedem." Válaszolta nagyobb lelkesedéssel, mint vártam. Mindketten a nyíló ajtó felé fordítottuk a fejünket.

"Kész vagyok, ha te is." Ashton hangja töltötte be a szalont, jelezve Luke-nak, hogy menjen be.

"Gyerünk már, addig gondolkozhatsz azon, milyet akarsz, míg az enyémet csinálja." Javasolta és megragadva a csuklómat elkezdett a szoba felé húzni.

"Remélem fizetsz ezért." Motyogtam.

"Már fizettem." Mondta vigyorogva. Kiengedtem egy halk nyöszörgést, látva, hogy innen már nincs visszaút. Megálltam az ajtó előtt, mivel láttam egy táblán, hogy csak a dolgozók és a vendégek mehetnek be. Ashton és Luke egymásra néztek, majd rám.

"Bejöhetsz, ha akarsz, csak ne nyúlj semmihez." Kuncogott Ashton. Bólintottam a fejemmel és beléptem, az idegesség újra megjelent a hasamban.

Luke leült a kipárnázott székre, ami hasonlított a fogorvosokéhoz, és hátradőlt, ahogy azt Ashton mondta neki. Néztem, ahogy magához vesz egy fém tálcát, megfog egy fogót és egy ijesztő tűt. Úgy gondoltam, hogy a fülét szúratja át, de meglepetésként ért, mikor megláttam a tűt az ajkánál.

"Nagy alsó ajkad van." Nevetett, ahogyan Luke és én is. Felém fordult a székében és megfogta a díszt a tálcán. Rám pillantott, miközben az ajakkarikával játszott. "Szerencsés hölgy vagy." Vigyorgott. Az arcom égni kezdett, Luke pedig hangosan felnevetve próbálta elrejteni saját zavarát.

"Nem vagyok a barátnője." Mondtam pár másodperccel a nevetés után. Elszántan figyelte, amit csinál, vigyázva nehogy megszúrja Luke-ot. Összerándultam kicsit, mivel nem igazán tudtam, mennyire is fájhat ez.

"Sose mondtam, hogy az vagy." Fordult újra felém Ashton, pár dologgal babrálva a tálcán és ugyanúgy vigyorogva, mint Luke ezelőtt. Megforgattam a szemeimet és ráhagytam, nem akartam mélyebbre menni ebben a beszélgetésben.

"Kész is." Mondta, ahogy eltolta a székét és felállt. Levette a kesztyűjét, majd egy tükröt adott oda Luke-nak.

Luke mögé sétáltam és előrehajoltam, hogy belelássak a tükörbe, amit tartott. Sosem tudtam elképzelni Luke-ot piercinggel, viszont ez igazán tetszett. Illett hozzá és még vonzóbbá tette őt. Nem mintha ezelőtt nem lett volna az, de egyértelműen tett valamit vele.

"Jól néz ki." Mosolyogtam mögötte, mire letette a tükröt.

"Te milyet szeretnél?" Kérdezte és hátradöntötte a fejét, rám bámulva. Beharaptam az ajkamat, nem tudtam elképzelni, milyen érzés lehet egy ajakkarika, de nem azt akartam.

"Tudod," Kezdtem. "15 éves korom óta akarok egy orrkarikát." Jelentettem ki. Luke rám mosolygott, az új ajakkarikája pedig a fény miatt csillogni kezdett.

"Szerezd meg." Állapította. Pislogtam párszor, majd az ujjamat az ajkához raktam és körberajzoltam az új fémet. Vigyáztam, nehogy hozzáérjek, mivel az fájt volna neki, de biztos vagyok benne, hogy nem bánta volna, hisz' akárhogyan megérintem az arcát, mindig megőrjíti.

"Meg fogom." Válaszoltam és kiegyenesedtem. Luke felült a székben és kinyújtotta a lábait, egyértelműen 5 perc fekvés túl sok volt neki. Odamentem hozzá és leültem mellé, észrevéve, hogy míg az ő lábai leértek a földre, addig az enyéim a levegőben lógtak.

"Anyukád meg fog ölni." Kuncogtam, előre-hátra hintáztatva a lábaim, néha meglökve az övéit.

"A tiéd is." Mondta, ahogy megbökte a vállamat gyengén. "Legalább legálisan is felnőttek vagyunk, így technikailag nem tudnak csinálni semmit." Mutatott rá. Szétnyíltak az ajkaim, hogy folytatni tudjam a beszélgetést, amikor Ashton visszajött és mindketten ránéztünk.

"Rendben, Autumn, neked milyen lesz?" Dőlt az ajtókeretnek, az alkarjával a feje mellett támasztva magát.

"Egy ékszer az orromba." Mondtam, bágyadtan mosolyogva. Bólintott, majd véghezvitte ugyanazokat az intézkedéseket, amiket Luke-nál is. Egyenesen ültem a székben, míg vártunk pár percet, míg mindent sterilizált és megbizonyosodtam arról, hogy tényleg ezt akarom.

Ugyanúgy feküdtem a félelem miatt, hogy esetleg a tűt a szemembe szúrja, nem mertem megmozdulni. Ránéztem Luke-ra, aki az ujját harapdálva próbálta visszatartani a nevetését. Gondolom a fém dologtól van, ami az orrlyukamnál volt. Én is azon voltam, hogy visszatartsam a nevetésem, de hirtelen egy meglepő nyomást éreztem az orromnál, a mosolyom csökkent, tudva, hogy most már egy gyémánt ékszer van az orromban.

Ashton elhúzódott, újra kimondva, hogy 'kész is'. Odaadta a tükröt nekem, amit azonnal az arcom elé tartottam. Az orrom kicsit vörös volt, de elégedett voltam a munkával. Pont, mint a Luke-é, jobban tetszett, mint vártam.

"Aw." Gügyögte Luke, ahogy odasétált hozzám. "Tetszik." Egészítette ki.

"Köszi." Nevettem halkan. Leraktam magam mellé a tükröt és megráztam a fejemet, miközben Luke elém állt. "Nem hiszem el, hogy rábeszéltél erre."

"De jó dolog sült ki belőle." Biggyesztette az ajkát.

"Ez igaz." Értettem egyet. Rám nézett, leguggolt elém és a kezeit a combjaimra tette. A szék nem volt alacsonyan, szóval lehajolnia hozzám nem volt nehéz. 

"Fájt?" Kérdezte aggodalommal teli hangon. Alig pár centire volt az arcomtól és nem tudtam elszakadni attól a fekete ékszertől, amije volt. Megráztam a fejem párszor és a kezemet az arcára tettem. Végighúztam a hüvelykujjam az ajkán, mire azonnal elmosolyodott.

"A tiéd fájt?" Kérdeztem, a szemei világosabb kéknek tűntek a fény miatt.

"Egyáltalán nem." Motyogta és felém hajolt, majd az ajkait az enyéimnek nyomta. Mikor visszacsókoltam, elhúzódott és mindketten halkan felnevettünk.

"Talán egy kicsit." Javította ki magát, a hely még mindig kicsi volt köztünk.

"Tengeri só ízed van." Kuncogtam, utalva arra, hogy tengeri sót használnak az elfertőződés megelőzése érdekében és ez még mindig érződött az alsó ajkán.

"Jobb, mint a pizza íze." Mondta. Teljesen elfelejtettem, hogy Luke azt mondta a szüleimnek, pizzázni megyünk és akaratlanul is, de még egyszer felnevettem. Egy kisebb csókot nyomtam a másik sarkába a szájának, félve, hogy újra fájdalmat okozok neki.

"Pontosan."