A szobám közepén állva vettem fel az egyetlen ruhámat.  Még anya vette nekem a ballagásomra, de visszautasítottam, mivel Ellis sosem szerette, ha ruha van rajtam. Nem azért, mert nem néztem ki jól benne, hanem mert nem az ő 'ízlése' volt. Most már tudom, mennyire hülyén és nevetségesen hangzik, hogy engedtem egy fiúnak, akár a pasim, akár nem, hogy megmondja mit hordjak.

Egyszerű ruha volt; hosszú ujjú, a derekamnál szűk és halványan virágmintás. Megkönnyebbültem, mivel jó volt rám, nem tudtam volna mást felvenni, mióta Luke hazahozott. Szerencse, hogy anyának jó ízlése van.

Háttal álltam a tükör előtt, így fel tudtam húzni a cipzárt. Néhány rángatás és ügyetlenkedés után végre sikerült teljesítenem a feladatot, így szemtől szembe lehettem magammal. Végignéztem magamon és kisimítottam néhány gyűrődést.

"Autumn?" Luke tompa hangja szűrődött át a vékony fán. Megigazítottam a vállamnál a ruhát és megfogtam az ajtókilincset, de akkorra már beengedte magát. Belépett a szobába és kedvesen elmosolyodott. "Azóta nem láttalak ruhában, mióta kicsik voltunk." Mondta, végigmérve engem.

Visszanéztem a tükörbe és szétszedtem a kócos kontyomat, amit még újra kellett csinálnom. "Úgy néz ki a hajam, mint egy felmosórongy, de te a ruhámról beszélsz." Mondtam, halkan nevetve.

"Rájöttem, hogy kevésbé lennél megsértődve." Válaszolta. Megráztam a fejem és arrébb löktem őt, hogy be tudjak menni a fürdőszobába és meg tudjam csinálni a hajam.

Kivettem a hajgumit és hagytam, hogy a hajam a hátamra omoljon. Észrevettem, hogy az egykori ombré hajam kezd elhalványulni és visszatérni eredeti színéhez. Végighúztam az ujjaim a nedves tincseken, elég szerencsés voltam, hogy természetes hullámaim vannak, így nem kellett azzal is bajlódnom.

Luke felbukkant mögöttem a tükörben és elkezdtem kifésülni a hajamat, mindig egy kicsit a vállamra téve. Épp meg akartam kérdezni, hogy mi újság vele, amikor kivette a kefét a kezemből és a pultra tette. A fehér mosdókagylóról felemeltem a tekintetem a tükörre, látva, hogy Luke az állát a fejem tetejére teszi. Átrakta karjait a vállamon és összekulcsolta az ujjait.

"Miért nem hordasz többször ruhát?" Sóhajtott. Halványan rámosolyogtam a tükörből, majd lenéztem a földre és elkezdtem babrálni a ruha aljával.

"Nem tudom." Sóhajtottam. Egyértelműen ez hazugság volt és Luke meg tudta ezt mondani abból, ahogy kiejtem a számon a szavakat. Felemeltem a fejem a tükörképünkre, hogy láthassam a reakcióját. "Ellis sosem szerette, ha ruhákat hordtam." Ismertem be, várva a reakciójára.

"Hát, én szeretem." Mondta halkan egy kis szünet után. "Ha ez számít valamit." Tette hozzá. Rámosolyogtam, amit egyből viszonzott.

"Köszönöm." Mondtam. Megfordultam, markolva a mosdókagylót mögöttem és Luke magas alakjával találtam szembe magam. "Én pedig szeretem rajtad az ingeket." Böktem meg gyengén a hasát, mielőtt kimentem a fürdőszobából. "Ha ez számít valamit." Ismételtem meg a vállam fölött.

Hallottam, ahogy élesen beszívja a levegőt és szólásra nyitja a száját, de anya kiabálása, hogy menjünk le ebédelni, megszakított minket. Megfordultam a magassarkúmon és láttam, hogy ő már az ajtó felé sétál. Kinyitotta, de a kezét a kilincsen tartotta, ami alatt gyorsan átbújtam és kiszaladtam. A lépcső alján kapott el, a nevetésünk összemosódott a többiek hangjával, akik már az asztalnál ültek.

Az ebéd, amit mindig megtartunk belőlem, a húgomból, a nővéremből, Luke-ból és a szüleiből állt. Travis az elmúlt három évben a barátnőjénél van ilyenkor, szóval nem lepődtem meg azon, hogy nem látom az összejövetelen a többiekkel együtt.

Végigmentünk a konyhán, ami úgy nézett ki, mint egy büfé, majd elfoglaltuk a helyünket. Minden évben az asztal vége felé ülök Aprillel az oldalamon és Luke-kal szemben. Effy Luke mellett ült, mint mindig és gyakorlatilag ez a mi részünk az asztalnál, amit a húgom csak 'a menő gyerekek'-nek hív.

Mindannyian próbáltunk beszélgetni a felnőttekkel, viccelődni velük, de ez zsörtölődésbe fajult, szóval Effy úgy döntött, felszólal.

"Hé, Autumn?" Vinnyogó hangjára felkaptam a fejem, ahogy Luke és April is. Leraktam a poharat, amiből épp ittam.

"Hé, Effy?" Válaszoltam, ugratva őt egy kicsit. Egy újabb falat ételt tömött a szájába, mire visszafogtam a nevetésemet.

"Miért késtetek Luke-kal az ebédről?" Kérdezte kissé hangosan. A szüleim a beszélgetésünk irányába fordultak, miközben Luke szüleivel beszélgettek. "Megint barátos és barátnős dolgot csináltatok?" Összehúzott szemöldökkel nézte, ahogy nem tudja felszúrni a villájára a húst.

"Miről beszélsz?" Nevetgéltem, Luke-ra pillantva, aki felvont szemöldökkel bámult rám. Csend volt, mivel mindenki Effyt hallgatta.

"Mint mikor láttalak Luke-kal csókolózni a kanapén tegnap este." Mondta nekem. Idegesen Luke-ra néztem, aki eltátogott egy 'Francba.'-t magában, miközben valaki ledobta a villáját a tányérjára. A felnőttekre néztem, akik meglehetősen sokkolva és kínosan néztek ránk. April megcsapkodta a lábamat az asztal alatt, aminek hangját a köhögésével próbálta elrejteni.

"Ez nem igaz." Mondtam Effynek nyugodtan, megpróbálva eltussolni a tényt, hogy igazából hazudok. 8 emberből az asztalnál 4 tudta, hogy Effynek van igaza.

"De igen!" Emelte fel még jobban a hangját. Halványan mosolyogva körbenéztem, próbáltam nem úgy viselkedni, mint akit most kaptak rajta. "Lejöttem, miután rosszat álmodtam és láttalak titeket." Magyarázott a kis kezeit használva, amikkel megütötte Luke karját. Luke-ra néztem, aki a legördögibb arckifejezéssel bámult Effyre, amit nem hagyhattam nevetést nélkül.

"Valószínűleg azt is csak álmodtad." Kuncogtam. Kapkodtam a tekintetem Effy és a felnőttek között, ahogy ők is ezt csinálták egymást közt. Az elképzelés, hogy Luke-nak és nekem 'meghitt' pillanataink voltak egymással sosem jött elő a 12 évnyi barátság közben. Nem mintha ez érdekes lenne, csak simán meglepő.

"Miért álmodnék ilyen durva dologról?" Fonta össze a karjait és fújtatott rám.

"Elég volt, Effy. Ez nem történt meg." Mondtam részben összeszorított fogakkal.

"Láttam-" Megrúgtam az asztal alatt a lábát, mire azonnal elhallgatott. Kinyújtotta a nyelvét, amit egyből viszonoztam.

Mindannyian befejeztük az ebédet anélkül, hogy felemlegettük volna a témát. Meglepő volt, hogy anya nem szólt közbe és nem kavarta meg még jobban a dolgokat. Luke-val váltottunk pár pillantást és szót, mivel mindketten aggódtunk, hogy esetleg a szüleink hisznek Effynek, aki tényleg az igazat mondta.

Én fejeztem be elsőként, mikor éreztem, hogy lesz itt egy kis feszültség, ami a dolgokat kényelmetlenné teszi. Felvettem a tányéromat és a mosogatóhoz vittem, megfordultam és láttam, hogy Luke felém tart.

"Mi volt ez?" Kérdezte Luke. Kivettem a kezéből a tányérját, ahogy elhallgattattam őt, nem akartam, hogy bárki is meghalljon minket.

"Nem tudom." Válaszoltam őszintén. Átnéztem a válla felett megbizonyosodva arról, hogy senki nem jön vagy hallgatózik. "Nem gondoltam volna, hogy az egészet csak úgy kiköpi a szüleim előtt." Suttogtam, miközben mosogattam, vigyázva, nehogy összeüssem a tányérokat.

A bal oldalamhoz lépett és lehajolt hozzám, tehát így hallhattam a halk hangját. "Hát, nyilvánvalóan." Felvonta a szemöldökeit, ahogy mérgesen ránéztem.

"Nem kell aggódnunk semmi miatt." Sóhajtottam, letépve egy papírt a tekercsről és megtörölve a kezem.

"És mi is történt, mikor legutóbb ezt mondtad?" Követett engem, ahogy a kukához mentem és kidobtam a papírt. Tudtam, hogy Aprilre utal, mikor meglátott és megalázott minket.

"Hé, te vagy az, aki megcsókolt engem a kocsidnak dőlve." Suttogtam, még mindig figyelve arra, hogy halkan beszéljek. A konyha közepén álltunk egymással szembe alig egy lépésnyire.

"Te is benne voltál." Szűkítette össze a szemeit, miközben egy lépést tett felém. Megforgattam a szemeimet, nem akartam most erről beszélni. Tudom, hogy csak viccelődik, de nem akartam ezt úgy, hogy a családom a közelben van.

Közelebb léptem hozzá és rátettem az egyik ujjamat a mellkasára. "Igen, de te-"

"Nincs verekedés a konyhámban." Énekelte anya, megszakítva engem. Berakott pár tálat a mosogatóba, nem aggódva, hogy esetleg eltörnek.

"Nem fogunk verekedni egymással, anya." Fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, kiengedve egy halk nevetést.

"Legalábbis még nem." Tette hozzá Luke, bólogatva nekem. Rácsaptam a karjára, kiérdemelve egy boldogtalan pillantást tőle.

Anya pár pillanatig minket nézett, mire mindketten kényelmetlenül kezdtük érezni magunkat. "Mi van Effy sztorijával?" Kuncogott, ahogy megrázta a fejét. Leengedtem a vállaimat, mivel nem éreztem feszültséget és odamentem az egyik bár székhez, majd leültem rá.

"Nem tudom." Mondtam, megpróbálva meggyőzőnek tűnni. "Szerintem csak álmodta, de az igaz, hogy lejött, miközben mi egy filmet néztünk." Rámutattam a tényre, nem akartam Effy sztoriját teljesen butaságnak beállítani. Figyeltem, ahogy Luke anyához sétál és az egyik könyökét a vállára teszi.

"Valószínűleg rajta feküdtem." Viccelődött, ahogy összekulcsolta szabad kezét a másikkal.

"Ja." Értettem egyet, anyára vigyorogva.

"Valószínűleg." Sóhajtott. Kibújt a karja alól és az ajtóhoz ment. "Még akkor sem hinném el, ha látnám."

"Ne aggódj, anya. Nem tervezem megcsókolni Luke-ot a közeljövőben." Mondtam, a pult szélét markolva. Intett nekem, majd kiment a szobából, miközben visszanézett Luke-ra. Elégedetlennek tűnt a szavaim miatt.

"Mi van?" Vigyorogtam halványan. Meglengette a karjait, ahogy odasétált hozzám.

"Nem tervezem megcsókolni Luke-ot a közeljövőben." Gúnyolódott magas hangon, ami borzalmasan passzolt az enyémhez.

"Ó, ne már." Nyafogtam, ahogy leült mellém. A székkel forgolódott, majd pontosan velem szemben állt meg a térdünket egymáshoz érintve. A szemei közt cikázott a tekintetem, várva, hogy mondjon valamit.

Helyette a kezeit a térdeimre tette és kicsit közelebb csúszott hozzám. Kiengedett egy nagy sóhajtást és alig láthatóan mosolygott.

"Milyen közel van a te közeljövőd?" Kérdezte, hangja most észrevehetően mély volt.

"Olyan közel, hogy nem most." Válaszoltam felvont szemöldökkel. Megragadtam a csuklóját és megpróbáltam lefeszegetni a térdemről, mire gyorsan elvette a kezeit és megfogta az alkaromat magához húzva.

"Gyerünk, Autumn." Mondta lebiggyesztett ajakkal, mint egy kisgyerek és megpróbálta össze-vissza puszilgatni az arcomat, de én nem engedtem neki. Küzdöttem vele, de bizonyára nem működött.

"Nem!" Kiabáltam suttogva. "Valaki simán besétálhat." Próbáltam elrántani a csuklómat, mire a szorítása felerősödött.

"Csak egyet." Továbbra is próbálta elérni az ajkaimat, de én küzdöttem ellene, majd hamarosan mindketten nevetni kezdtünk. "Autumn, fejezd be." Nevetett. Meglepetésemre tettem, amit mondott és befejeztem a vergődést.

Mielőtt bármit is tehettem volna, Luke gyorsan megcsókolt és elengedte a karjaimat, szóval megfoghatta az arcom két oldalát. Pislogtam párat, mire lehunytam a szemeimet és mikor elhúzódott tőlem és újra kinyitottam azokat, pontosan Aprilre néztem, aki az ajtóban állt meglehetősen boldogtalanul.

"Itt eszünk, tudjátok." Állította, ahogy a mosogatóhoz sétált. Luke-ra néztem, akinek az arca kissé rózsaszín volt, amiért már megint rajtakaptak minket.

"Nem csináltunk semmi rosszat." Mondtam védekezően. April csípőre tett kézzel fordult meg és pontosan kettőnk közé nézett.

"Jobb lesz, ha óvatosak lesztek, srácok." Figyelmeztetett. "Tudjátok, hogy anya és apa kiborulnak, ha rajtakapnak titeket." Rázta a fejét miattunk, vagy inkább az ötlet miatt, hogy rajtakapnak minket.

"Tudom, tudom." Sóhajtottam.

"Csak vigyázok rátok, srácok. Tudom, hogy anya gyorsabban kirúgná egyikőtöket az apartmanból, mint azt gondolnátok." Hajolt le, megbizonyosodva arról, hogy halkan beszél, csak úgy, mint Luke és én ezelőtt.

"Az én lennék." Tisztázta Luke. April pár pillanatig bámult minket, majd végigfutott rajta a hidegrázás.

"Olyan furcsa titeket így látni." Vallotta be. Éreztem, ahogy Luke keze az enyémet keresi, majd megragadta azt. Diszkréten lepillantottam az összefonódott ujjainkra, majd a szemtelen arckifejezésére, aztán Aprilre. Kicsit megráztam a fejemet, ahogy halkan felnevettem.

"El sem tudod képzelni mennyire."