A szüleim és Luke szülei mindig elmentek Hálaadás napja előtti estén, otthon hagyva a gyerekeket és Luke-ot elhozva hozzánk. De idén April, Travis és a barátnője csatlakoztak hozzájuk, tehát Luke és én egyedül maradtunk Effyvel. Nem láttam ennek akadályát, ha Effy csinálja, amit mondok neki és valószínűleg már azelőtt aludni fog, mielőtt Luke megérkezne.

9 órakor ágyba tettem a húgomat annak ellenére, hogy csatlakozni akart hozzánk, azt mondogatva nekem, hogy 'ő már nagy lány és fel tud maradni 11-ig'. Ekkor az egyszer vitatkozott csak velem, aztán szégyentelenül otthagytam őt a szobájában.

Lekocogtam a lépcsőn, mikor hallottam pár koppanást az ajtón. Leugrottam az utolsó lépcsőfokról és az ajtóhoz mentem, kinyitottam azt és megláttam Luke-ot, ahogy zsebre dugott kézzel ácsorog.

"Szia." Fújtam ki a levegőt, megajándékozva őt egy mosollyal. Visszamosolygott, miközben belépett a házba. Fura volt, hogy ugyanez a jelenet már 2 éve történt. "Effy már lefeküdt aludni, szóval gyakorlatilag miénk az egész ház." Mondtam, ahogy követtem őt a nappaliba.

Leült a kanapéra, kinyújtotta a karjait és felrakta a lábait a szoba közepén álló kis asztalra. A szoba sarkában álltam felvont szemöldökkel, ahogy egymásra néztünk pár másodpercre.

Luke inkább fáradtnak tűnt, vagy az alváshiánytól vagy mert most ébredt fel. Teljesen rendben volt, ahogy kedvesen mosolygott rám, de a szemei alatt éktelenkedő karikák másról árulkodtak.

"Mikor feküdtél le tegnap este?" Kérdeztem, miközben nekidőltem a falnak.

"Nem aludtam." Bökte ki.

"Nem aludtál?" Ismételtem. Lassan bólintott, majd megmozdult. "Nem vagy fáradt?" Megvonta a vállát, nem nagyon érintette meg az alváshiány.

"Nem igazán." Válaszolta.

Lenéztem a földre, majd újra Luke-ra, aki most a kezeit felém nyújtotta, intve nekem, hogy üljek le mellé. Odasétáltam hozzá és leültem, a hátam a kanapé karjának döntöttem, átraktam a lábam a másikon, a kezem pedig épphogy hozzáért az ő lábához. Kisebb kanapénk volt, mint ami az apartmanba van, de ezen is könnyű volt elhelyezkedni, miután már vagy ezerszer ültünk így.

"Miért maradtál fent egész éjszaka?" Kérdeztem kíváncsian. A szemei az előtte lévő TV képernyőjére ragadtak, de egy pillanatra rám nézett, majd vissza.

"Mert fel tudtam." Mondta, félig mosolyogva. Megforgattam a szemeimet, nem akartam tovább nyaggatni a kérdéseimmel.

A dolgok nem érződtek másnak Luke és én köztem, még akkor sem, mikor szükségszerűen minden megváltozott. Tiszta volt, hogy mindketten többet akartunk a másiktól, de még nem igazán tudtam, mi van Luke fejében addig, míg nem beszélünk róla. Amit biztosra tudok, hogy Luke csak összezavart lehet, de a többi dolgok megváltoztatták az elképzelésemet erről.

Még mindig rajta tartottam a tekintetemet, megvizsgálva az összes centijét, míg ő a képernyőt figyelte. A szemeim végigvonszoltam a törzsén, a nyakán, majd az ajkain, aztán lefagytam, mikor találkozott a tekintetünk. Egy halvány vigyor jelent meg a szája sarkában.

"Tényleg tudni akarod, hogy miért voltam fent egész éjszaka?" A hangja kritikus volt, miközben teljes testével felém fordult.

"Hát, ja." Válaszoltam, kezeimet ügyetlenül az ölembe téve. A mellkasa megemelkedett, ahogy vett egy mély levegőt.

Odacsúszott hozzám, bezárva azt a kis helyet, ami köztünk volt. Elakadt a lélegzetem, ahogy egyik kezét mellém tette. Egy kicsit lefelé döntöttem a fejemet és beharaptam az alsó ajkamat belül az izgatott érzés miatt. Picit felemeltem a fejem és megéreztem, ahogy az orrom hozzáér az övéhez.

"Nem bánod, ha megcsókollak?" Kérdezte halkan.

"N-Nem." Válaszoltam dadogva. Néztem, ahogy a nyelve hegye végigsiklik az ajkain, megnehezítve nekem, hogy nehogy megmozduljak. Mint ahogy azt gondoltam, lehajolt a fülemhez, a közelséget még nagyobbra emelve.

"Azt mondtad, hogy szükséged van egy barátra." Motyogta. Nem válaszoltam azonnal, csak akkor, mikor megéreztem ajkait a nyakamon. Halkan felsóhajtottam a hirtelen jött érintéstől, amire egyáltalán nem számítottam.

"Igen." Válaszoltam, ahogy behintette csókokkal a nyakamat. Lassan elhúzódott tőlem és lenézett egyenesen a szemeimbe. Cikázott köztük, kicsit szétválasztva duzzadt ajkait.

"Akkor mi folyik itt?" Suttogta, kicsit megrázva a fejét. Kinyitottam a számat, de azonnal be is csuktam, mivel nem volt válaszom.

"Nem tudom." A hangom remegett az apró bűnösségtől, amit éreztem.

A kulcs hangja mindkettőnket arra késztetett, hogy az ajtó felé fordítsuk fejeinket. Visszanéztem rá, ahogy lassan elhúzódott tőlem és visszamászott az eredeti helyére. Az arca érzelemmentes volt, az ajkait pedig összeszorította, egymás szemeibe néztünk. Luke felkapta a fejét, ahogy kinyílt az ajtó, míg én még mindig a hatása alatt voltam.

"Sziasztok, madárkáim." Kiáltotta el magát April, miközben becsukta az ajtót, kirántva engem a gondolataimból.

"April." Morogtam. A kezemet az arcomhoz tettem, megpróbálva elrejteni a pirulásomat. "Miért jöttél haza ilyen hamar?" Kérdeztem, nézve, ahogy bejön a szobába.

"Unatkoztam. A felnőttek unalmasak." Mondta, miközben levette a magassarkúját. A legalsó lépcsőfokon állt, ahová ledobta a cipőjét és vigyorogva nézett Luke-ra és rám. "És ne gondoljátok, hogy nem láttalak titeket, srácok, Luke kocsijánál pár nappal ezelőtt."

Az arcom azonnal elvörösödött, ahogy tágra nyílt szemekkel bámultam Aprilre, aki még mindig minket nézett.

"Úristen." Motyogta Luke. Rápillantottam és láttam, hogy neki is ugyanolyan vörös az arca, mint nekem.

"Tipikus rosszfiú film. Nem tudtam, hogy képes vagy erre." Gúnyolódott April, lépkedve felfelé a falépcsőn.

"April, fogd be!" Kiáltottam. Sokkal kínosabb volt, mint bármi más, hogy a nővéred látott téged egy fiúval csókolózni a kocsijának dőlve.

"Tudod, anya és apa hamarosan meg fogják tudni." Nevetett. Luke és én összenéztünk, majd visszapillantottam Aprilre, kicsit megrázva a fejemet.

"Nem, ha nem mondod el nekik." Válaszoltam durván.

Tudtam, hogyha a szüleim rájönnek arra, hogy vonzódom ahhoz a fiúhoz, akivel együtt lakok, kizárt dolog, hogy túléljük a hét elkövetkezendő napjait, még akkor sem, ha ez a fiú Luke.

"Nem fogom, nem fogom." Tette fel a kezeit védekezésképpen, ahogy felsétált a lépcső tetejére.

"De megmondtam neked, hogy ez meg fog történni." Fonta össze a karjait, ördögien mosolyogva ránk. Egyértelmű volt, hogy megtisztelve érezte magát és a jövendölését.

"Szóval, tudsz róla?" Luke kérdezte Aprilt.

"Hát, tudom, hogy szexuálisan vonzódsz a húgomhoz." Kuncogott. Megforgattam a szemeimet, látva, hogy Luke megdörzsöli a halántékát.

"Rohadt szerencsés vagy, hogy a lécső tetején állsz." Morogta, hátradőlve a kanapén.

"Csak reménykedem, hogy biztonságosak vagytok a lakásotokban." Mondta, mielőtt hátradobta a haját a válláról és megfordult, majd elindult a szobája felé.

"April!" Kiabáltuk Luke-val egyszerre. Hallottuk az ajtó csapódását, jobban bevágta azt, mint bármi mást, majd egymás felé fordultunk. Figyeltem, ahogy kiegyenesedik, leveszi a lábát az asztalról és a könyökét a combjára támasztja.

Rájöttem, hogy mennyire komoly dolog is az, ha valaki rajtakap minket, a legrosszabb, ha ez a valaki April, hiszen neki van a legnagyobb szája ebben a családban. Effy mellett, természetesen, de neki van mentsége, mivel még csak 7 éves.

"Francba." Motyogta Luke. Halkan felsóhajtottam, rágondolva az előbb történtekre. A vállára tettem a kezemet, kényszerítve arra, hogy rám nézzem.

"Nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne."

-

12 óra körül lehetett és még mindig nem keltünk fel a kanapéról. A lábaim az asztalnak támasztottam, míg a hátam a párnáknak döntöttem. Az egyik kezemmel végigsimítottam Luke haján, miközben a fejét a combjaimon pihentette, míg a másik kezemmel a telefonomat nyomkodtam.

"Autumn?" Szólalt meg Luke, miután egy ideig nem beszéltünk. Lenéztem rá, elszakítva tekintetem a telefonról. "Akarok csinálni valamit." Duzzogott.

"Csinálunk valamit." Kuncogtam, utalva a filmre, ami a TV-ben ment. A képernyő felé fordította a fejét és bámulta egy ideig, majd visszafordult felém.

"Kezdek unatkozni." Állapította meg. Lebámultam rá és figyeltem, ahogy megrebegteti a szempilláit és gyerekesen mosolyog. Halkan felnevettem, megbökve a gödröcskéjét arcának jobb oldalán.

"Autumn, ne fogdosd az arcom." Mondta, miközben meg akarta harapni az ujjamat.

"Olyan hátborzongató vagy." Vihogtam, ahogy felkelt és a kezemért nyúlt.

"Te sokkal több vagy, mint hátborzongató." Kuncogott, megfordulva az ölemben, most a háta nyomódott a combomnak. Összehúzott szemekkel néztem rá, de a játékos mosoly ott pihent az arcomon.

"Ez mit akar jele-" Kezdtem, de megszakított Luke, ahogy ajkait az enyéimnek nyomta. Csupán egy pillanat volt az egész, esélyt nem adott arra, hogy visszacsókolhassak. Elhúzódott, fültől fülig vigyorogva, de a fogait nem mutatva.

"Be kell fejezned ezt." Fújtam ki a levegőt. Hátradöntve a fejét nevetett a szavaimon.

"Ne csókoljalak meg vagy ne lepjelek meg?" Kérdezte, rátéve egyik kezét az arcomra és hüvelykujját végighúzva orcámon.

"Mit gondolsz?" Mondtam halkan, pimaszul mosolyogva, akárcsak ő.

Magához húzott és keményebben csókolt meg, mint ezelőtt. Kiegyenesedve hagytam a lábaimat, engedve neki, hogy a párnákra döntse a hátamat, miközben nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a helyzetben ő a domináns. Átkulcsoltam a nyakát a karjaimmal, még közelebb húzva magamhoz, mire a mellkasa az enyémnek nyomódott. Most már a hátamon feküdtem, ahogy Luke egy kézzel tartotta magát felettem, míg a másikat a derekamon pihentette.

Az érzés felülmúlt mindent. Még akkor is, ha ez valami új volt és amit eddig nem fedeztünk fel Luke-val, olyan volt, mintha már vagy ezerszer csináltuk volna ugyanezt. Tudta, hol vannak a gyenge pontjaim és hogy egy bizonyos ponton, ha megérint a derekamon, teljesen elgyengülök. Jónak és normálisnak tűnt, mégis még többet akartam. Izgatottá tett, ahogy próbálkozás nélkül tökéletesen simult össze testünk.

Megragadtam a haját, bátorítva őt. Szétnyitottam ajkaimat, beengedve nyelvét. Elkezdtem lassan felülni és megtámasztani a hátamat a kanapé karján. Érdekes volt Luke-nak ezt az oldalát látni. Pontosan tudta, hogy tartsa magát kordában és ezt nem feltételeztem volna róla. Már-már tökéletes ellentéte volt a valódi személyiségének.

Elhúzódott tőlem annyira, hogy beszélni tudjon. Csendben ültünk pár másodpercig, majd megszólalt.

"Tudod," Kezdte, megmutatva szokásos mosolyát. "Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezen a kanapén fogok smárolni a legjobb barátommal." Nevetett könnyedén és én is ezt tettem, érezve leheletét a felső ajkamon.

"Mindenből kell lennie egy elsőnek, nem igaz?" Válaszoltam. Összedörzsöltem az ajkaimat, még mindig érezve az övét rajta. Felsóhajtott, ahogy még egyszer megcsókolt, ezúttal óvatos és gyengéd volt. A hümmögése vibrálta az ajkaimat, ami arra késztetett, hogy mosolyogjak. Még csak pár másodperce csinálhattuk ezt, mikor egy hang a falépcsőről megszakított minket.

Ellöktem Luke mellkasát magamtól, megszakítva a csókot és a lépcső felé néztem. A fal eltakarta azt, szóval csak a legalsó lépcsőfokot láthattam. Hunyorogtam, mikor megláttam April cipőjét elterülve a padlón.

"Várj itt." Motyogtam Luke-nak, miközben felálltam a kanapéról. Lefordultam a sarkon és megálltam a lépcsővel szembe, látva, hogy Effy félúton jár. "Effy?" Mondtam halkan.

Egyesével lépkedett lefelé, magához szorítva a plüssállatát. A haja kócos volt, az arca pedig úgy nézett ki, mintha most látott volna egy szellemet.

"Miért vagy ébren? Jól vagy?" Kérdeztem tőle, felkaptam őt és bevittem a konyhába. Felültettem a pultra és figyeltem, ahogy előre-hátra lóbálja a lábait.

"Volt egy ijesztő álmom." Mondta, rám nézve félelemmel teli szemeivel. Átnézett a vállam felett, mire megfordultam.

Luke épp akkor sétált be a konyhába. Az ajkai még mindig pirosak és duzzadtak voltak a korábbi cselekedeteinktől, kezdtem aggódni, hogy Effy megláthatott-e minket.

"El akarod nekem mondani?" Öleltem magamhoz, éreztem, ahogy megrázza a fejét: nem akart beszélni a rémálmáról.

"Oké, akkor menjünk vissza az ágyba." Kezdtem felvenni őt, de elvette kezeit a csípőmről és eltolt magától.

"Luke tudna vinni engem?" Kérte, ahogy ujjával Luke felé mutatott.

"Miért nem én?"

"Mert Luke nagy és erős és tud harcolni a szörnyekkel." Tájékoztatott engem. Luke-ra néztem, aki felvont szemöldökkel és önelégült arccal figyelt minket. Felsóhajtottam és arrébb léptem, látva, hogy Luke sokkal izgatottabb volt, hogy visszaviheti őt az ágyba, mint maga Effy.

Luke azóta Effy kedvence, mióta megszületett, szinte már jobban szerette őt, mint az igazi bátyját, Travist, mivel Luke sokkal több időt töltött vele. Jobban szerette őt nálam is, amivel Luke állandóan cseszegetett. Másrészt, Luke túl jól bánt a gyerekekkel, annak ellenére, hogy nincsen kis tesója vagy ehhez hasonló.

"Ne fussatok bele szörnyekbe." Viccelődtem, miközben felvitte őt a lépcsőn.

Elképesztő, hogy rohan az idő az újtól a régiig, valamitől, ami nem voltam valamiig, ami vagyok. Új lehetőségek álltak rendelkezésünkre azon a kanapén, mikor régebben Luke sokkal többet foglalkozott a húgommal, mint velem, mikor itthon voltunk. Jelen pillanatban nem tudom, hogy a múltat ápolgatom vagy a közös jövőnk után sóvárgok.