CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTHOZ ITT ---> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

"Autumn!" Kiáltotta a 7 éves húgom, megragadva a derekam mindkét kezével. Az egész családból ő hiányzott a legjobban.

"Hát, téged is jó újra látni." Kuncogtam. A válla köré tettem a kezem és szorosabban öleltem magamhoz.

Effy a kocsifelhajtón üdvözölt engem, láthatta, ahogy kiszálltam a kocsiból. Odarohantam hozzá, mielőtt bármit is kivettem volna az autóból. Megrángatta a kezem, velem együtt akart a házba menni. Átnéztem a vállam fölött és láttam, hogy Luke keresgél a csomagtartóban a bőröndöm után. Félénken pillantottam rá, Effyre utalva; próbáltam ellenállni húzásának. Kedvesen elmosolyodott, így közölve velem, hogy mindent elintéz. Amint megállhattam volna, Effy az ajtóhoz húzott.

"Luke miért van itt?" Kérdezte, kicsit selypítve, mivel az első két foga hiányzik. Luke már akkor is itt volt, mikor megszületett, szóval gyakorlatilag a bátyja volt.

"Ő hozott ide." Mondtam neki, meglengetve a karjainkat, ahogy felmentünk a lépcsőn.

"Miért nem Ellis hozott ide?" Kérdezte, felnézve rám, mikor felértünk. Felsóhajtottam és leguggoltam hozzá, hogy egymással szembe legyünk.

"Ellis nem lesz itt többet." Válaszoltam, megdörzsölve az orrnyergem.

"Miért?" A hangja vékonyabb lett a kíváncsiságtól.

"Mert nem vagyunk együtt." Magyaráztam. Nehéz elmondani a kicsi húgodnak, hogy a pasid megcsalt és egy pöcs lett, a legszebben kifejezve.

"Ó." Mondta, lenézve a lábaira. "Hát, már Luke a barátod?" Csiripelte, megvillantva egy fogatlan vigyort, szó szerint. Megráztam a fejem, majd egy pillanatra lenéztem a földre.

"Nem." Kuncogtam, halványan mosolyogva. "De egy kicsit tetszik nekem." Vallottam be. Épphogy felálltam éreztem, hogy Luke megfogja a vállam, most Effy és ő közte álltam.

"Ki tetszik kinek?" Kérdezte Effyt, megszakítva a beszélgetésünket.

"Autumnak tetszel te." Mondta. Szellemileg megrúgtam magam, amiért kikotyogtam a titkom egy 7 évesnek, főleg egy olyannak, aki nem igazán tud titkot tartani.

"Ó?" Reagált Luke, felém fordulva és az egyik szemöldökét felvonva. Ránéztem, a tekintetünk találkozott, majd lepillantottam Effyre.

"Nem." Mondtam gyorsan.

"Az előbb mondtad!" Kiáltotta, feldobva a kezeit a levegőbe.

"Nem, nem mondtam!" Hazudtam, az arcom halvány rózsaszínbe borult. "Arról beszélgettünk, hogy hogyan tudnál magadnak szerezni egy kiszemeltet az osztályodban." Szerencsémre ki tudtam beszélni magam a helyzetből, mivel mióta én vagyok a nagy tesó, akármit is mondok, az igaz.

"Ú!" Kiabálta, mielőtt beszaladt a házba. Luke-hoz fordultam, aki a szája harapdálásával próbálta elrejteni egyre növekvő mosolyát. Megforgattam a szemeim, én is próbáltam visszatartani a mosolyom.

"Szállj le a magas lóról." Mondtam neki, ahogy elvettem tőle a bőröndöm. Az ajtóhoz sétáltam és megálltam, mielőtt bementem volna. Megfordultam és láttam Luke-ot, ahogy ugyanott álldogál ugyanazzal a hülye mosollyal az arcán. "Bejössz?" Kuncogtam. Gyorsan bólintott a a fejével, majd követett engem a nappaliba, ahol az egész családom ült.

Egyszerre álltak fel és gyűltek körém, mindannyian megöleltek és elmondták, mennyire örülnek, hogy ilyen hamar itthon vagyok. Utánam Luke-hoz mentek és ugyanígy üdvözölték őt is. Luke gyakorlatilag a családhoz tartozik, mivel velünk nőtt fel.

Először a szüleim, az idősebb testvéreim, April és Travis, majd Effy. Igazából meglepett voltam, hogy láthatom Travist, mivel gyakran van távol a barátnőjével. Mielőtt kíváncsivá váltam volna, hogy hol is lehet, megjelent a sarkon és integetett nekem, mire kedvesen elmosolyodtam.

Az őrület lassan lecsendesedett és mindenki beszélgetést kezdeményezett a másikkal, leginkább Luke-val, akit kicsit féltettem, mivel rengeteg kérdéssel kezdték bombázni. Szerencsére April behúzott az étkezőbe, ami már meg volt terítve Hálaadásra.

"Anya mesélt nekem rólad és Ellisről." Körülnézett, megbizonyosodva arról, hogy senki sem hallgatózik. Frusztráltan felsóhajtottam. Nem nagyon szeretném, ha anya elmondaná mindenkinek az egész családban a szakításomat.

"Rendben." Mondtam, miközben megvontam a vállam.

"Mi történt?" Kérdezte, mintha kötelező lenne elmondanom neki.

"Csak nem működött." Megbotlott a nyelvem, bizonytalan voltam. Mélyen beszívta a levegőt, majd megragadta a vállaim.

"Mi történt igazából?" Kérdezte. Egyenesen a szemeimbe nézett, ahogyan én is az övéibe. Megköszörültem a torkom, elnézve róla, kicsit szégyelltem elmondani neki a történteket.

"Megcsalt." Böktem ki. Beharaptam belülről az arcom, még mindig a földet figyeltem.

"Hé." Mondta gyengéden, elkapva a tekintetem és felemelve a fejem. "Ez az ő vesztesége. És, ha ettől jobban érzed magad, tetszik, hogy te és Luke többet vagytok együtt."

"Nem vagyunk együtt." Válaszoltam enyhe haraggal a hangomban, állandóan ezt feltételezik rólunk.

"'Nem vagyunk együtt' a picsába már. Láttam, hogy hogyan néz rád az elmúlt pár évben. Úgy, mint apa anyára." Nézett oldalra, másodjára is megbizonyosodva arról, hogy senki sem hallgatózik.

"Ez olyan közhelyes." Gúnyolódtam. "Nem néz úgy rám." Ráztam meg a fejem, nem elfogadva az ötletét.

"És ezt észrevettem ma rajtad is." Tette hozzá. Összeráncoltam a szemöldökeim, nem értettem, mire gondol.

"Mit vettél észre rajtam?" Kérdeztem, végignézve rajta ugyanazzal az arckifejezéssel.

"Szerelmes beléd, Autumn." Mondta ki könnyedén. A hülyesége visszarántott az életbe, nem hagytam, hogy szavai beleivódjanak a fejembe. "Mindenki látja ezt, ezért zaklatunk téged mindannyian erről." Tájékoztatott. Tényleg értelmet nyert a zaklatás része. De azt nem láttam, hogy egyik napról a másikra, ilyen hirtelen megváltoztak volna az érzései irántam.

"Ez nevetséges." Nevettem, megrázva a fejem.

"Akkor, érts velem egyet ezekben." Emelte fel az egyik ujját, mire felvontam a szemöldököm, végig kellett játszanom vele ezt a játékot. "Nem egy fasz, ráadásul jobban bánik veled, bárki másnál." Bólintottam, egyetértve vele. "Okos." Még egyszer bólintottam. "Jó haja van és egy igazán jóképű arca." Kicsit összerándultam arra, hogy a nővérem helyesnek tartja, de még mindig bólogattam. "Vicces." Tette hozzá, feltéve 4 ujját.

"Eh." Nem értettem vele egyet, de a valóságban ő tudott a legjobban megnevettetni engem.

"Mi tart vissza tőle?" A hangja olyan meghökkentnek tűnt, mint még soha. Nem mondom, hogy tudom, Luke szerelmes belém, mivel egyáltalán nem hiszem ezt el, de ez az egész felnyitotta a szemeim arra, hogy mit is kínált nekem mindeddig ezüst tálcán. Visszanéztem Aprilre, kicsit megvonva a vállam.

"Nem tudom, de nem akarom visszatartani magam tőle többé."

-

"Nemsokára mész?" Mondtam, miközben Luke odasétált hozzám. Fél órája a verandán lévő kényelmetlen széken ültem, ami igazából jobban hiányzott, mint gondoltam.

"Hát itt vagy." Fújta ki a levegőt, boldog volt, hogy láthat engem, a mosolya elárulta. Ránéztem, közben leült a mellettem lévő székre. Magam elé bámultam, látva, hogy a Nap már megy lefelé. Még csak 6 órája voltunk itt, de még Manhattan sem tesz olyan őrültté, mint az otthonom.

"Jó látni az összes kocsit, a fényeket és az embereket, tudod?" Kérdeztem. Sokszor kérdeztem Luke-tól retorikai kérdéseket, amikre gyakran úgy érezte, hogy válaszolnia kell, de most nem. Rápillantottam és megláttam, hogy ugyanúgy bámulja a naplementét, mint én.

Nem sok időbe telt, pusztán csak egy másodpercbe, mire rájöttem, hogy mostantól ez az életem. Luke és én felnőttünk és csak most kezdünk igazán élni. Már nem otthon lakunk, munkahelyeink vannak, oké, nem teljes munkaidős és nem nehéz állások, de hamarosan azok lesznek. Őrületes, hogy milyen gyorsan telik az idő.

"Hé, Luke?" Szólaltam meg halkan. Felém fordította a fejét és rám szegezte figyelmét. "Mit fogunk csinálni fősuli után?" Az államat a tenyerembe pihentettem és a szempilláim mögül pillantottam rá.

"Azt mondjam, amit én szeretnék vagy amit te szeretnél fősuli után?" Kérdezett vissza, megajándékozva egy lusta mosollyal.

"Amit te szeretnél." Mondtam, kíváncsivá váltam, hogy Luke vajon mit szeretne a jövőjében.

"Nos, igazából nem nagyon akarok erre gondolni." Kuncogott, maga elé nézve. "Úgy akarom a dolgokat, ahogy most vannak. Ráérek pár év múlva aggodalmaskodni." Válaszolta. Felültem a székben és felraktam a lábaim a keskeny korlátra. "Mi van veled?" Kérdezte.

"Nem tudom." Sóhajtottam. "Sok mindent akarok a jövőmben. Semmi nagyot vagy rendkívülit." Magyaráztam. Felállt a székéből és elkapta a tekintetem.

"Tudom mire célzol." Jelentette ki. Kinyújtotta felém a kezét. Gondolkodás nélkül megfogtam és követtem őt a kocsijáig. Összekulcsolta az ujjainkat, ahogy óvatosan lengettük a kezünket előre és hátra.

A sofőr oldalra vezetett engem, miközben a szabad kezével a zsebében turkált a kulcsai után kutatva. Elengedte a kezem és azzal is elkezdte keresni a másik zsebében, de végül sikeresen megtalálta.

Nekidőltem az ajtónak, a kezeimet lóbálva. Közelebb lépett hozzám, csak pár centi volt a testünk között. Elkaptam a tekintetét, mire a szívdobogásom felgyorsult, ahogy bedugta a kulcslyukba a kulcsot és kinyitotta azt. Éreztem a gyomromban lévő pillangókat, míg ő újra kiegyenesedett.

Tekintete a szemeim és a szám között cikázott, majd megragadta a derekam és eltávolította azt a kis helyet is köztünk. A kezeim mögülem a hirtelen jött közelség miatt a vállára tettem és éreztem, ahogy az arcomat elöntötte a forróság. Egy pillanatra elmosolyodott, majd újra egy vonalban voltak az ajkai.

Lehajolt hozzám, valami olyan volt, amit a legelső csókunk óta nem tapasztaltam. Az ajkait gyengéden az enyéimnek nyomta és a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, közelebb húzva őt magamhoz, miközben durvábban kezdett csókolni. Belemosolyogtam a csókba, mire ő is így tett. Kaptam az alkalmon és kicsit elhúzódtam tőle, hogy tudjak mondani neki pár szót.

"A családod már biztosan vár rád." Mondtam halkan. A homlokomnak döntötte az övét és a másik kezét, ami nem volt a derekamon a kocsinak támasztotta.

"Szerintem tudnak még egy kicsit tovább várni." Motyogta vigyorogva. Újra megcsókolt, majd később ő húzódott el tőlem, mikor már kezdtünk jobban elmélyülni, mint az tervezte.

Elvette a kezét a kocsiról és elhúztam a karjaim a nyakától, majd a derekamon lévő kezével összekulcsolta az ujjainkat. Mélyet sóhajtottam, lenézve a kezeinkre.

"Találkozunk szerda este." Mondta, utalva a Hálaadás előtti esténkre. Az elmúlt 5 évben, mindig felváltva alszunk egymásnál. Idén ő jön át hozzánk, tehát kétség kívül látni fogom őt aznap.

"Szerda este." Ismételtem. Elengedte a kezem és kinyitotta az ajtót, majd beült. Hátraléptem, mikor beindította a motort. Rám nézett az ablakon keresztül, halványan mosolygott, de még innen is meg tudtam állapítani, mennyire fényesek voltak a szemei. Integettem neki, ahogy elhajtott, otthagyva engem egyedül a kocsifelhajtón.

Lenéztem a földre úgy mosolyogva, mint egy idióta. Egy ujjammal hozzáértem az ajkaimhoz, végigsimítottam rajtuk, nem tudtam elfelejteni az érzést, ahogy Luke ajkai az enyéimen voltak.

Nem igazán tudom, hogy Luke mit akar kezdeni főiskola után, de azt tudom, hogy én mit akarok. És amit akartam, az Luke volt. Elvakított a 'legjobb barátok' felirat, ami miatt nem jöttem rá, hogy mit is hiányolok az életemből. És talán sosem szerettem Ellist, mivel végig szerelmes voltam Luke-ba.