Sziasztok! 

Az elmúlt pár napban/hétben/hónapban (már magam sem tudom) kaptam két díjat két csodálatos írótól. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy kirakjam-e ezeket vagy sem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem fogom kitenni. Ezek a díjak nem engem illetnek, hanem a When We Collide igazi írónőjét, fluffycashton-t. Nem érzem tisztességesnek, hogy én ezeket az elismeréseket magaménak tudjam, hiszen én csak fordítom a történetet. Természetesen, hatalmas köszönet jár azért, hogy gondoltatok rám, lányok! Örülök, hogy ennyire tetszik a sztori és ilyen sokan rajongtok érte! Köszönöm patacska és cryxie!

Most pedig kezdődjék a 14. fejezet...

Reggel 9 volt és épp segítettem Luke-nak elkészülni, ahogy azt ígértem neki. A szünetünk tegnap délután kezdődött az utolsó órák befejeztével, kivéve Luke-nak, aki állította, hogy időre van szüksége, míg bepakol, ezért nem ment be az órákra.

Luke ugyanolyan kimerültnek tűnt, mint én. Kócos haj, álmos szemek, otthoni ruhák. A suli teljesen kikészített bennünket, szóval igazán megérdemeltük ezt a szünetet. Még több órás tanulás és végtelen mennyiségű kávé után sem ismertük a trükköt.

"Minden rendben lesz a vezetéssel?" Kérdeztem, kinyújtva a kezeimet a fejem felett és ásítva. Előttem állt és megigazította a fején lévő beanie-t.

"Egészen a házatokig vezettem, amikor felhívtál az éjszaka közepén és elmondtad, hogy betegen vagy egyedül otthon." Emlékeztetett. Tisztán emlékeztem arra az estére, de még tisztábban a WC-re. Miután felhívtam olyan gyorsan megérkezett, hogy még csak egy cipőt vagy egy pólót sem vett magára.

"Alig egy mérföldre laktál tőlem." Álltam fel a kanapéról és a bejárati ajtóig követtem. Egy kicsi bőrönd volt a lábánál és egy utazótáska lógott a vállán.

"Jól leszek." Kuncogott és magához húzott. Mint mindig, mikor magamra hagy több, mint egy napra, most is megpuszilta a fejem tetejét. Tulajdonképpen így közölte velem, hogy 'vigyázz magadra' vagy 'kérlek ne égesd le a házat'. Még nem jöttem rá.

Felsóhajtottam, mielőtt elhúzódott. Halványan mosolyogtunk mindketten, ahogy kihúzta a bőröndje fogantyúját. Megigazította a táskáját, majd kinyitotta az ajtót, beengedve a reggeli hideg levegőt a házba.

"Találkozunk 3 nap múlva." Mondta. Bólintottam, ahogy összefontam a karjaimat melegítésképpen.

"Igyekszem nem hiányozni." Mondtam neki szarkasztikusan. Megvonta a vállát.

"Valószínűleg nem fogsz." Válaszolta. Megragadtam az ajtót, miközben kilépett, az egyetlen dolog, ami köztünk volt, az az ajtókeret volt.

"Szia, Luke." Mosolyogtam rá, lassan bezárva az ajtót.

"Szia, Primrose." Kiáltotta, mielőtt újra kinéztem és láttam, hogy elindult lefelé a lépcsőn.

Kulcsra zártam az ajtót, hogy még csak véletlenül se jöjjön be a hideg szél. Még a nagy pulcsi és a hosszú pizsama ellenére is próbált leteríteni a téli időszak. Visszaültem a kanapéra, végigszaladtam a Netflixen, hátha találok valami filmet, ami érdekel, még akkor is, ha valószínűleg Luke-val az összes jót már láttuk.

Feladtam pár perc elteltével és elkezdtem nézni egy klasszikus filmet, amit már vagy százszor láttam. Talán 10 perce nézhettem a filmet, amikor már meguntam. Kimentem a konyhába és öntöttem magamnak a megmaradt kávéból, amit még Luke ivott korábban.

Épp öntöttem, mikor meghallottam egy kopogást az ajtón, nem vártam senkit, egyrészt azért, mert agyonvertként éreztem magam, másrészt a kinézetem sem volt épp szalonképes.

"Egy másodperc!" Kiabáltam, lerakva a kávékiöntőt és beszaladva a fürdőszobába. A hajam egy szoros kontyba fogtam és felkaptam magamra a földön heverő farmeromat. Megnéztem magam a tükörben, gyorsan ledörzsöltem az elmosódott sminkem és a bejárati ajtóhoz futottam.

Gyorsan nyitottam ajtót egy kedves mosollyal az arcomon, hiszen általában az egyetlen ember, aki ilyen korán szokott jönni, az csomagot hoz. De a mosolyom azonnal eltűnt, amint szembetaláltam magam Ellisszel.

"Ó." Mondtam. Összehasonlítható volt Luke-val az én fáradt kinézetem, míg ő inkább aggódónak tűnt.

"Szia, Autumn." Üdvözölt a kedves mosolyával. A sarokra néztem, hátha jött vele valaki, majd újra ráirányítottam a figyelmemet. "Bemehetek?" Döntötte a fejét a lakás felé, ami miatt még inkább csak rá akartam csapni az ajtót.

"Miért is?" Kérdeztem gorombán, a kilincs hozzáért a véraláfutásos csípőmhöz, ami miatt hátrahőköltem.

"Csak beszélgetni szeretnék." Válaszolta, megdörzsölve a nyakát.

"Beszélgetni miről?" Kérdeztem vissza. Összeszűkítettem a szemeimet, tudtam, hogy készül valamire csak azt nem, hogy mire.

"Azt hiszem, tudod." Válaszolta kínosan. Megfeszültem, mikor eszembe jutott, hogy minden gondot ő okozott. Nem számít, hogy mennyire meg akartam őt ütni és kirugdosni az ajtómból, nem tehettem. Úgy tűnt, igazi szándékai vannak.

"Miből gondolod, hogy van erre időm?" Kicsit megemeltem az orrom a levegőben, nem engedtem neki könnyen. Körbenézett, felpuffasztotta az arcát, mielőtt kiengedte a levegőben látható leheletét.

"Nézd, már-már fagypont alatt van a hőmérséklet idekint és én csak szeretnék tisztázni néhány dolgot." Sóhajtotta. Megrágcsáltam az alsó ajkam, bizonytalan voltam abban, amit csinálnom kéne. Nem akartam még elengedni, a zsigereimben éreztem. Megforgattam a szemeimet és tágabbra nyitottam az ajtót.

"Rendben. 10 perced van." Jelentettem ki, tisztázva, hogy nem akarok össze-vissza zagyválni dolgokat.

"Köszönöm." Motyogta, ahogy belépett az otthonomba. Bezártam az ajtót mögötte, figyelve, ahogy leveszi a kabátját. Vettem egy mély levegőt, hirtelen végigfutott rajtam a természetszerűség és az emlékek visszajöttek hozzám. Pislogtam párat és lenyeltem a torkomban lévő kis gombócot.

"Szeretnél valamit inni?" Dadogtam, próbálva megszabadulni a kínos érzéstől. Kicsit megrázta a fejét, besétálva a nappaliba.

"Rendben vagyok." Villantotta meg a szokásos mosolyát és követtem őt. Elfoglalta a helyemet, szóval úgy döntöttem, hogy a mellette lévő fotelben foglalok helyet. Bekövetkezett a csend, aminek ő vetett véget a torka megköszörülésével.

"Tehát, um, csak át akartam jönni és alapvetően bocsánatot kérni, talán kimagyarázni magamat." Mondta. Megharaptam a nyelvem, visszafojtva azokat a kegyetlen dolgokat, amiket mondani akartam neki, de inkább csendben maradtam és vártam a folytatást. "Először is, sajnálom. Nagyon rosszul érzem magam amiatt, amit tettem." Megforgattam a szemeim még egyszer, áttéve a lábam a másikon.

"Jól teszed." Nem vagyok benne biztos, hogy ez hogyan csúszott ki a számon, valószínűleg véletlen volt, de örültem, hogy hallotta. Megmozdult a kanapén, jobban felém fordulva.

"Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, hogy hogyan is történhetett mindez. Féltékeny voltam, gondolom." Vallotta be. Felvontam az egyik szemöldököm, bizonytalan voltam abban, hogy mire is lehetett féltékeny. "Mármint, rád és Luke-ra. Mindvégig kicsit kemény volt látni, hogy másodikként kezeltél."

"Sosem voltál a második." Vágtam közbe.

"Csak ezt éreztem." Tette hozzá, a könyökét a térdére téve. "Egyébként, mikor találkoztam Ciannaval úgy gondoltam, hogy jó barátom lesz és nem fog emlékeztetni erre és aztán a dolgok csak úgy megtörténtek." Dörzsölte meg az orrnyergét, majd visszaengedte a kezét.

"A dolgok csak úgy megtörténtek." Idéztem, használva az ujjaimat. "Az, hogy megcsaltál, nem csak úgy megtörtént." A hangszínem inkább volt komoly, mint dühös, de ugyanakkor az érzések dobálóztak bennem.

"Hiba volt." Válaszolt gyorsan.

"Most meg vele jársz. Tudod, szomszédocskám. Pont fölöttem lakik. Jól tudta, hogy veled jártam." Álltam fel a helyemről és hátat fordítottam neki, eszembe jutott, hogy van egy forró kávém a pulton, amire most kétségbeesetten szükségem volt.

"Nem tudta." Rázta meg a fejét, felállva utánam. Megragadtam a pultot és visszafordultam, alig állt tőlem pár lépésnyire.

"Tudta. Százszor látott téged." Mutattam rá, a szavaim gorombábbnak tűntek, mint azt szándékoztam. Végigszántott ujjaival a haján, a szemébe lógó szőke tincseket kisimítva.

"Akár tudta, akár nem, valamivé váltunk. Nehéz volt, oké? Biztos vagyok benne, hogy meg tudod érteni." Magyarázta, miközben visszasétált a nappaliba. Megálltam és lassan Ellis felé fordultam.

"Igazából, nem, nem értem." Emeltem fel a fejem, letéve a bögrém a szék mellett lévő faasztalra.

"Beleszeretni a legjobb barátodba? Szerintem érted." Kulcsolta össze a karjait, felemelve az egyik szemöldökét.

"Luke és én nem olyanok vagyunk." Válaszoltam gyorsan. "Luke-nak semmi köze ehhez." Tisztáztam. Leengedte a kezeit és elindult felém.

"Kiszívtad a nyakát majdnem meztelenül. Hozzáteszem, miközben jártunk." A szavai megleptek, mivel már elfelejtettem, hogy Luke rajtakapta Ellist és Ciannat és azt mondta nekik, hogy a nyakán lévő sebeket én okoztam. Közelebb léptem hozzá és egyre jobban kezdett eluralkodni felettem a düh.

"Lefeküdtél Ciannaval aznap este. Hozzáteszem, miközben jártunk." Ismételtem meg a szavait. Sokkal jobban zavart az, mint vártam, hogy talán 2 hétig tartott, míg meg tudta fektetni Ciannat, míg engem 2 év után sem sikerült.

"Egyszer feküdtem le vele." Mondta reménykedve, hogy ez talán megvédi őt, de nem sokat számított. Nem érdekelt, hogy hányszor csinálták vagy nem csinálták és biztosan nem is akartam tudni.

"Én pedig részeg voltam. Túlságosan átvette tőlem az irányítást." Mondtam, feltornázva magam.

"Szóval, érted?" Kérdezte, csücsörítve ajkaival. Megráztam a fejem és összeszűkítettem a szemeimet, mivel még mindig fogalmam sem volt arról, hogy mit akar velem megértetni. Pár másodpercig bámultam, majd tágra nyíltak a szemeim, mikor kezdtem rájönni a dologra.

Kezdtem megérteni, hogy az, hogy beleszeretett Ciannaba tulajdonképpen felülmúlta az irányítóképességét. Nem nagyon tudott mit tenni, ahogyan senki sem tud az érzéseivel mit kezdeni. És most arra utal, hogy beleestem Luke-ba.

Ökölbe szorítottam a kezeimet, míg az ujjperceim el nem fehéredtek, a düh végigszáguldott rajtam. Sosem tudtam magam nyugton tartani, mikor mérges voltam, és szerintem ez miatt veszekedünk néha Luke-val. Azért, mert ő nyugodt tudott maradni és a helyzetet nem tudta rosszabbá tenni.

Odamentem Ellishez, készen állva arra, hogy leüvöltsem a fejét, mikor egy újabb kopogás hallatszott. Mindketten az ismétlődő hang felé fordultunk és odaléptem az ajtóhoz.

"Szerencséd van." Sziszegtem. A kopogás még erősebb és hangosabb lett, ami miatt még zavartabb lettem. Elfordítottam a kulcsot és gyorsan kinyitottam az ajtót. "Mi van?" Kérdeztem bunkón, mielőtt megnéztem, hogy ki is jött.

"Jézusom, először kizárnak a saját lakásomból, majd leordítasz." A tekintetem találkozott Luke-éval és a megkönnyebbülés hulláma végigfutott rajtam, aztán rájöttem, hogy Ellis még mindig a házban van, ami miatt teljesen kiborultam.

Luke átnézett a vállam felett, a mosolya elhalványult, ami szerint megláthatta Ellist. Visszanézett rám, a szokásos halványkék szemei most szürkébbek voltak. Megragadta az alkarom, magához húzva. A fejem a válláig ért, tudtam, hogy Ellis is látja Luke-ot.

"10 perce mentem el és ez a kölyök máris a házunkban van." Egyértelműen mérges volt, az én dühöm alábbhagyott és most elkezdtem aggódni a miatt, hogy hogyan magyarázom meg ezt Luke-nak. Elhúzódtam tőle és próbáltam a figyelmét magamra irányítani.

"Figyelj,-"

"Miért van itt?" Kérdezte, megszakítva a mondandóm. A hasára tettem a kezem és próbáltam megakadályozni, hogy ellökjön maga elől.

"Csak bocsá-" Kezdtem.

"Kérlek, mondd, hogy nem jöttél újra össze vele." Nyögte, zavart tekintettel lenézve rám. Gyorsan megráztam a fejem.

"Nem, én-"

"Oké, jó, ő-" Megállítottam őt, elegem lett a kérdéseiből és a feltételezéseiből.

"Befognád végre és hagynád, hogy elmagyarázzam?" Kiáltottam hangosabban, mint azt akartam.

"Ja, haver. Engedd, hogy elmagyarázza." Mondta Ellis mögöttem, rátéve egyik kezét a vállamra. Leráztam magamról, undorodtam az érintésétől. Arrébb álltam, látva, hogy Luke őt bámulja, míg Ellis aljasan mosolyog rá.

"Tulajdonképpen," Kezdtem, felváltva nézve rájuk. "Ellis épp távozni készült." Ragyogtattam meg egy kamu mosolyt, kinyitva az ajtót, így jelezve neki a távozást.

"De még nem fejeztük be a beszélgetést." Mondta gyorsan, zavart tekintettel.

"Tűnés." Követeltem. Tágabbra nyitottam az ajtót. Fújtatott, akár egy gyerek, majd kiviharzott, nem foglalkozott azzal, hogy felvegye a kabátját a hőmérséklet ellenére. Ugyanolyan hülyén mosolyogtam rá, mint ahogy ő ránk, majd bevágtam az ajtót. Megfordultam és összetalálkoztam a rendkívül elégedetlen Luke-val.

"Mi a franc volt ez?" Kérdezte haraggal a hangjában. A frusztráltság miatt fújtattam és kezdtem egy kicsit túlterhelt lenni.

"Azért jött, hogy beszéljen velem. Nem tett és nem mondott semmi rosszat." Mondtam neki. Nem reagált semmit, ami váratlanul ért, csak bámult rám pár másodpercig, mielőtt megfordult és elindult a folyosónkon a hálószobáink felé.

"Hová mész?" Kiabáltam, ahogy utána mentem a szobámba. Mögötte mentem és láttam, ahogy elkezd a cuccaim között kutatni. Elővett egy bőröndöt és az ágyamra tette.

"Te hová mész. Velem jössz." Odajött hozzám, és elhagyta a szobát. Nem hagyott választási lehetőséget, bár nem láttam értelmét vitatkozni vele, de azért megpróbáltam.

"Nem pakolhatok össze és mehetek el csak úgy!" Kiabáltam, miközben már eltűnt a szobájában.

"Tanulni fogsz!" Kiáltott vissza. Az ajtófélfánál álltam, bizonytalan voltam abban, hogy tényleg össze kéne pakolnom a dolgaimat vagy csak túlreagálja az egészet. Hirtelen kidugta a fejét az ajtaján, megajándékozva engem egy mosollyal. "20 perc múlva indulunk." Jelentette ki.

"Luke, nem hiszem, hogy el kéne mennem veled." Mondtam, áthelyezve a súlyom a másik lábamra.

"Nem tetszik, hogy egyedül vagy itthon, miközben Ellis próbálja magát visszalökni az életedbe." Lépett ki a szobájából és elindult felém. "Nem tudom, hogy mire készül." Sóhajtotta, megborzolva a haját, mielőtt visszatette a beanie-ét. 

"Nem készül semmire." Biztosítottam.

"Kérlek, Autumn." Kérlelt jobban a szemével, mint a hangjával. Bólintottam, megadva neki magam. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy a családom örülni fog a meglepetésnek.

"Rendben. Elmegyek. Csak szükségem van egy kicsivel több időre." Dörzsöltem meg az orrnyergem, majd visszament a szobájába félmosolyra húzva a száját.

"Köszönöm." Kuncogott, könnyítve a hangulaton.

Visszamentem az enyémbe, összeszedve pár random ruhát és pár elkerülhetetlen dolgot a bőröndömben, amiknek a nagy része otthon is megtalálható. Tudtam, hogy van egy rakás ruhám és ugyanolyan szappanom, samponom otthon. Tényleg minden, amire szükségem volt, az megvan ott és ez megkönnyítette a pakolást. 

Bementem a fürdőszobámba, megmostam az arcom, mielőtt felraktam egy kis sminket és megigazítottam a szanaszét álló kontyom. Lecseréltem a pulcsim egy tiszta pólóra és a rongyosra használt bakancsomra.

Kimentem a nappaliba, magammal vittem a bőröndöm és megláttam Luke-ot, ahogy a hátát a szék egyik karfájának dönti, míg a lábai a másikról lógtak le. Felnézett a telefonjából, ami miatt hazajött, mivel a konyhapulton hagyta, akárcsak szinte mindig.

"27 perc." Mondta, felkelve és kivéve a kezemből a bőröndöm. "Jobb, mint gondoltam." Nevetett. Vissza akartam venni a poggyászom, de Luke ellökte onnan a kezem. "Én viszem." Jelentette ki lazán, ahogy az ajtóhoz sétált velem a nyomában.

"2 óra veled egy kocsiban." Sóhajtottam fel, kulcsra zárva az ajtót. Hallottam, hogy Luke már elindult lefelé a lépcsőn a kocsihoz, egyértelműen izgatottabb volt, mint én.

"Én élek veled, mégis azt hiszed, hogy egy hazaút rossz lehet?" Kiáltotta vissza, pár lépcsőfokkal lentebb. Semmi nem volt nálam, amit levihettem volna, nem úgy, mint neki, és végül utolértem a lépcső alján.

"Nem mondtam, hogy rossz lesz." Mondtam szemtelenül, követve őt a kocsihoz. Kinyitotta azt, pislogva rám önelégülten mosolyogva.

"Szóval nem bánod, ha te vezetsz?" Kérdezte. Odadobta nekem a kulcsokat, mielőtt válaszolhattam volna. Meglengettem az ujjamon a kulcsot, mielőtt visszadobtam neki.

"De." Válaszoltam. A kocsi oldalához sétáltam, összetalálkozott a tekintetünk, miközben vártam, hogy kinyissa az ajtókat. Megrázta a fejét, majd szélesen elmosolyodott.

"Igazán szórakoztató vagy."

CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTHOZ ITT ----> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/