CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTHOZ ITT: https://www.facebook.com/groups/561182053982142/?fref=ts

Felpattantam a székemből és a jegyzetfüzetet a hátam mögé tettem, ahogy kínosan felé fordultam. A párnázott szék választott el minket egymástól és attól, hogy elvegye tőlem a könyvet.

"Mi van a hátad mögött?" Kérdezte álmosan. Nyilvánvaló volt, hogy még csak félig volt ébren és ezt ki is akartam használni.

"Semmi." Válaszoltam gyorsan, megajándékozva őt egy hamis mosollyal, amit tuti nem látott, hisz' még elég sötét volt. Becsúsztattam az ujjaim az utolsó laphoz, ahol a gondolataimat írtam le, majd a mutató- és hüvelykujjammal tartottam azt.

Mint ahogy azt vártam, Luke megpróbálta elvenni tőlem a könyvet, nem tudva, hogy mi is az igazából. Szerencsére elég gyors voltam, így hátrahőköltem, mielőtt elért volna odáig. Áthajolt a széken és az egyik kezével megfogta a hátam, míg a másikkal megtámasztotta magát.

Felnézett rám, feje a derekammal volt egy vonalban. Felvontam a szemöldökömet, lassan kitépve az utolsó lapot, miközben végig a szemébe néztem. Összegyűrtem a lapot, mire felkapta a tekintetét a hangra. 

"Mi ez?" Kérdezte újra. Megint megpróbálta elvenni tőlem a tárgyat, de  gyorsan elfutottam a szék mellett. Üres arckifejezéssel állt fel, miközben én titokban becsúsztattam a papírt az ágykeretembe.

Felé nyújtottam a jegyzetfüzetet és figyeltem, ahogy a tekintete a sima borítóra irányul, amin a mögöttem lévő lámpa fénye megcsillant.

"Ó." Mondta. A könyv után nyúlt és kivette a kezemből. Félelmemben nyeltem egy nagyot, hátha van benne más is, ami Luke-hoz köthető.

Meglepetésemre visszadobta azt az asztalra és újra rám nézett azokkal a lusta szemeivel. A kíváncsiskodó természete miatt csodálkoztam, de valamilyen szinten bennem volt az az érzés, hogy tudja: nem szeretném, ha elolvasná. Talán azért, mert ő se akarná, hogy valaki az övét futná át, még én sem.

Luke megragadta a felkarom és az ágyhoz húzott. Követtem őt ma este már másodjára. Lefeküdt és felém fordult, miközben leültem.

"Tudod, van saját szobád." Állapítottam meg, ahogy magamra húztam a paplanom és megigazítottam a párnáimat, mielőtt lefeküdtem mellé.

"Tudom." Sóhajtott szemtelenül, a karjait és lábait körém tekerve. A hosszú végtagjai egy koaláéhoz hasonlított a kicsi testem körül. Nem helyezkedtem el igazán kényelmesen, de már nem tudtam ellene mit tenni.

Aznap éjszaka nem aludtam sokat a meglepetéstől, hogy szerelmes lettem ebbe a hülyébe mellettem. Órák múlva kibogozta magát az én testemből és visszatért a normális pózához. De egyszer, mikor hátat fordítottam neki, éreztem a leheletét a nyakamon, ahogyan pár ujjával a gerincem csiklandozta.

Abban a pillanatban nem felejtettem el Ellist. Elfelejtettem azt a Luke-ot, akit évek óta ismerek, akivel felnőttem, aki bebizonyította, hogy jobban ismer engem, mint én magamat. A belső harc, amit éreztem vajon hozzá vonzott vagy ahhoz, amit adott nekem. Az érintése vaddá tesz és ezt ő is nagyon jól tudta.

-

"Luke Hemmings, vedd le rólam az a nagy segged!" Kiabáltam rá. Épphogy lefeküdtem, miután hazaértünk iskolából és elég kimerülten éreztem magam, de Luke nem sokat segített.

"A seggem nem is olyan nagy!" Kiabált vissza megsértődve. A mellkasa a hátamnak nyomódott, ahogy teljesen elnyelte testével az enyémet és elterült rajtam. Megragadta a csuklóim és a hátamhoz szorította, nem szándékozva elengedni azokat. Nem tudtam rúgni a lábaimmal, mivel az övéivel összetekerte. Gyakorlatilag alászorultam és nem volt semmi, amit tehettem volna.

A következő napokban sok tudat alatti dolgot leírtam a jegyzetfüzetem hátuljába. Nem tudtam megfejteni, hogy a zavart érzéseim miatt, vagy ténylegesen gondolva írtam ezeket, de inkább csak hagytam szárnyalni a dolgot. Nem akartam rágondolni vagy még jobban erőltetni a dolgot, szóval úgy döntöttem, így hagyom. Ha felerősödik, ha elgyengül, felülmúlja a tudásomat.

De az elég egyértelmű volt nekem, hogy Luke nem csak játszadozik velem. Ha mégis így lenne, a dolgok nem úgy alakultak volna, mint most. Ez egy fent és lent dolog: néha eljátsszuk, hogy sosem csókolóztunk és néha eljátsszuk, hogy már vagy ezerszer csináltuk. Elkezdtem egyre jobban vonzódni hozzá, de még nem vagyok benne biztos, hogy szeretem-e őt. Azt hiszem, ha szeretném, már rég egyértelmű lenne.

"Még mindig szunyókálni akarsz?" Kérdezte Luke, a feje az enyémen pihent. Az egyik fele az arcomnak a kanapénak nyomódott, a másik pedig az ő arcának.

"Igen." Nyafogtam.

"Én is." Dörgölte az orra hegyét az arcomhoz és addigra már megszoktam a súlyát. "Jó éjt." Mondta gyorsan. Próbáltam megfordulni alatta, de az, hogy elaludt egyáltalán nem segített és még fáradtabbá tett. Megpróbáltam a kanapé szélére fordulni és ledönteni őt a földre.

"Luke." Nyöszörögtem. Semmi válasz. Mozgolódtam alatta és amint a szélére értem, elkezdett keresni valamit amibe megkapaszkodhatna. Egy másodperccel hamarabb már le is gördült rólam és egy nagy puffanással a szőnyegre esett.

"Hé!" Kiabálta, a szemöldökét ráncolva. Lekukucskáltam a kanapé széléről, végre normálisan tudtam levegőt venni. Mielőtt visszakiabálhattam volna, megfogta a karjaimat és magára rántott.

Éles fájdalmat éreztem a csípőmnél Luke csípőjétől. Ma reggel észrevettem egy lila zúzódást, ahogy tegnap este nekimentem az asztalnak. Összerezzentem a fájdalomtól, Luke arcára kiült az ijedtség.

"Megsérültél? Nem akartalak bántani. Én annyira-" Megállt, mikor meghallotta a halk nevetésemet.

"Nem, jól vagyok. Csak tegnap este beütöttem a csípőm az asztalba." Magyaráztam, miközben a fájó pontra tettem a kezem, ahol Luke keze is volt, hogy megvédjen egy újabb fájdalomtól.

Felkönyököltem a mellkasára, vigyázva, hogy ne nyomjam nagyon be a csontom a bőrébe. A tenyerembe tettem a fejem és párszor megrebegtettem a szempilláim rajta. Éreztem, hogy megcseréli a lábait mögöttem, ami még kényelmesebbé tette számunkra a helyzetet, már amennyire kényelmes lehet egy fiún feküdni egy szőnyegen.

"Kényelmes?" Kérdeztem, aranyosan mosolyogva és észrevéve, mennyire ki tud világosodni a szeme.

"Nem igazán." Vallotta be, bekukucskálva az összenyomódott törzsünk közé.

"Jó." Borultam rá figyelmeztetés nélkül, kikényszerítve belőle egy kisebb nyögést. A fülem a mellkasa közepéhez nyomódott és elkezdtem számolni a szívverését, de az megállt, mikor felemelkedtem róla.

Luke megragadta a felkaromat és felsegített. Meglepetésként ért és nem is realizáltam a helyzetet addig, míg a talpam a talajt nem érintette. Lepillantottam, majd körbe, aztán Luke-ra, aki engedett a karomon lévő szorításán.

"Ez nem fair." Ráncoltam a homlokomat.

"Sok dolog nem fair." Kuncogott, besétálva a konyhába. Követtem őt összefont karokkal, amit mostanában elég sokszor csinálok.

"Mint például?" Kérdeztem, amint megálltam a szoba közepén. Megveregette a szabad pultot maga mellett, jelezve, hogy üljek le. 

"Dolgok." Állapította, vállát vonogatva. Elkezdtem lóbálni a lábaimat előre és hátra, míg ő elővett az egyik fiókból egy zacskót. "Mint például van egy horzsolásod egy élettelen tárgytól." Mondta, kinyitva a fagyasztót és kivéve belőle egy maréknyi jeget. Összerezzentem a gondolattól, hogy a kezemhez érhet a jég, sosem szerettem a hideget, ami kicsit ironikus, mivel New Yorkban éltem.

"Nagyon vicces." Mondtam szarkasztikusan. Egy papírtörlőbe csavarta a zacskó jeget és odahozta hozzám, nyúltam érte, de csak ellökte a kezem onnan.

"Hagy nézzem." Vonta fel az egyik szemöldökét és lenézett a csípőmre.

"Nem olyan csúnya." Biztosítottam róla. Ahhoz képest elég csúnya volt és össze is rezzentem, mikor szereztem.

Egy rosszalló pillantást vetett rám, tudta, hogy hazudok, sosem voltam jó benne. Megforgattam a szemeimet és felemeltem a pólóm szegélyét, megmutatva neki a lila foltot.

"Jézusom, Autumn. Visszaütött?" Kérdezte, ahogy óvatosan rátette a jeget a foltra.

"Ez egy élettelen tárgy." Utánoztam gúnyosan az ő szavait. Észrevettem, hogy a sebhez akar nyúlni, mire elütöttem onnan a kezét. "Ne érj hozzá." Követeltem.

"Még lentebb is folytatódik." Mutatott rá, rám pillantva. "Húzd le a nadrágod szélét." Mondta.

"Nem." Ráncoltam a szemöldökömet, felállt még mindig tartva a jeget a csípőmön, amit biztosan én is megtudnék csinálni.

"Gyerünk."

"Nem fogok félmeztelenül a konyhámban állni. Itt szoktunk enni."

"Nem lennél félmeztelenül, ez csak a csípőd." Magyarázta. Megforgattam a szemeimet és egy vagy két centire lentebb húztam a leggingsem, ahol szerencsére befejeződött a seb. "Másrészt," Kezdte, vizsgálgatva a csípőm. "Már láttalak meztelenül." Somolygott, nem nézve rám.

"Miért hozod ezt mindig fel?" Nyöszörögtem. Az arcomat a tenyerembe temettem, emlékeztetett arra a kínos pillanatra, mikor zuhanyzás után öltöztem. Hiába mondtam neki számtalanszor, hogy csak félig voltam meztelen, nem érdekelte. Még mindig úgy gondolta, hogy ez vicces.

"Mert zavar téged." Mondta. Megfogtam a kezében lévő jeget és elvettem tőle. Rám nézett, mielőtt tett egy lépést felém és rátette a kezét a térdemre. Folytattam a lábaim lóbálását, vigyázva rá, nehogy megrúgjam a mellkasát, bár most igazán megérdemelt volna egyet.

"Szóval," Kezdte. "Elmegyek pár napra." Állította. Már tudtam erről, de Luke nagyon jól tud megállapítani egyértelmű dolgokat. "Mit fogsz csinálni nélkülem?" Húzogatta a szemöldökét és megkapta a megérdemelt rúgást a mellkasába. Egyáltalán nem volt erős, sosem bántottam őt, de elég volt ahhoz, hogy közöljem vele: nem vagyok vevő a vicceire.

"Csak 3 napra Luke." Mondtam tárgyilagosan. Elhessegettem a karjait, felállítottam őt, miközben leugrottam a pultról és felhúztam a leggingsem oldalát. "Mi rossz történhetne?" Kérdeztem a vállam fölött bombasztikusabban, mint bármi más. Bementem a szobámba, kevésbé éreztem fáradtnak magam, mint ez előtt.

Mint azt ahogy vártam, jött mögöttem és lehuppantam az ágyamra, várva, hogy felbukkanjon az ajtóban. A mellkasom fel-le emelkedett és üres gondolatokkal figyeltem a mennyezetet. Minden, ami most foglalkoztat, hogy egy kiadós szünet igazán jól jönne. Pár pillanattal később Luke bedugta a fejét az ajtón. 

"Hé, Autumn." Kérdezte halkan. Felemeltem az eddig párnán pihentetett fejemet.

"Igen?" Gügyögtem.

"Jól vagy?" Döntötte a fejét oldalra, amire nem számítottam.

"Jól vagyok." Mosolyogtam halványan, miközben az egész testével bejött a szobámba.

"Oké." Mondta egyszerűen, megállva a szoba közepén. Egy másodpercre lenézett, majd újra fel rám. "Biztos vagy benne?" Piszkálta a legalsó gombot a flaneljén, amit viselt és ez meglehetősen zavaró volt, de végre kinyögtem egy igaz választ magamból.

"Nem." Ráztam meg a fejem, ahogy felültem. A tekintetem elszakítottam az ujjairól a szemeire, amik fájdalmasabbnak tűntek, mint bármi más.

"Oké." Ismételte kifejezéstelenül.

Luke az ágyamhoz sétált és elraktam onnan a zacskó jeget. Úgy tűnt, mintha már ezerszer lettünk volna ilyen helyzetben, csöndben élvezve egymás jelenlétét. Olyan gyorsan mentem oda hozzá, amilyen gyorsan csak tudtam és a fejemet a vállára tettem, mire a kezével lazán átkarolta a derekam. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor ültünk így, de végül megszakította a csendet.

"Nem akarsz róla beszélni?" Húzódott el tőlem és felnéztem rá, megrázva a fejem párszor. Tudtam, hogy Luke tudja, elhallgatok pár dolgot előle, de azt még mindig nem tudta, hogy jó párszor megfordult a fejemben annak a gondolata, hogy szerelmes vagyok belé.

Hosszú ideig üldögéltem csendben Luke mellett, míg ő az ujjaival a bőrömet cirógatta a vékony pólómon keresztül. Az érintése sokkal inkább érzelgős volt, mint együtt érző és ez ébresztette rá, hogy ezt, vagy minket akart igazán. Nem mondta még nekem, de vannak dolgok, amiket nem kimondani, hanem éreztetni kell.

Luke-val lenni az volt, amit minden nap akartam az elkövetkezendő életemben, akár barátokként, akár a későbbiekben többként. Habár akartam adni ennek egy esélyt. Valami az elmém mélyén azt súgja, hogy menjek tovább, kockáztassak. De leginkább azt gondolom erről, hogy talán Luke az a valami. Talán Luke metaforikusan a hang a fejemben, aki azt mondja, hogy talán, csak talán, de szeretem ezt a fiút.