CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTBA ITT ---> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

Mondanom sem kell, a buli abszolút kudarcot vallott. Nos, nem maga a parti, mivel Luke és én kézben tartottuk a dolgokat, hanem inkább a tervünk. Míg Ellis összes barátja felbukkant, ő nem. Miután ezt megtudtuk, hagytuk a tervet és inkább megpróbáltuk ezt az estét a legjobbá tenni. És ebben mi nagyon jók voltunk.

"Ugh, miért mész ilyen hamar?" Nyögtem Luke-nak, ahogy bejeztem az asztalon lévő ceruza tapogatását. Csendre intett, mivel egy könyvtárban voltunk, pár blokknyira a házamtól.

"Csak 3 nap." Nevetett fel halkan. Hátradőltem a széken és összefontam magam előtt a karjaimat.

"De megegyeztünk, hogy együtt megyünk." Duzzogtam. Megforgatta a szemeit; már vagy hússzor elmagyarázta, hogy hazamegy a Hálaadási szünetben, mert segítenie kell az anyukájának, mivel óriási vacsorát rendeznek.

Az elmúlt 10 év minden Hálaadásakor ez várt ránk. Luke és a közvetlen családja átjönnek egy korai ebédre, beszélgetünk pár órát, majd hazamennek és várják az unokatestvéreiket és a nagyszülőket a házukba egy óriási vacsorára. Soha nem voltam még egyen sem, mivel ez az ő családja, de mindig mesél nekem róla és minden évben elmondja, hogy ők a definíciója a káosz szónak.

Úgy terveztük, hogy együtt lépünk le, hisz' egy mérföldes körzetben lakunk egymáshoz. Az utcánk túloldalának a közelébe költözött, szóval ez így elég kényelmes volt. Ragaszkodtam az eredeti tervhez, de már nem akartam túl sokszor felhozni, hisz' nem akartam, hogy azt higgye: az útjába akarok állni. De volt 2 hetünk arra, hogy helyrehozzunk pár dolgot és ez nem zavart.

Már egy hete volt a halloweeni parti és még mindig emlékszek rá, hogy meddig volt Luke másnapos. Bár ez nem igazán lehetséges, de itt egy italt, aztán azt követte sorban a többi. Elég könnyű volt lerészegednie, amit nekem józanon szórakoztató volt nézni, de egy pontnál meg kellett állítanom és hazavinnem őt.

"Csak segíts." Morogta, ahogy az állát a tenyerébe illesztette. Hátradőltem és átfutottam a végtelennek tűnő fizika kérdéseket. Szerencsések voltunk, hogy egy osztályba jártunk, de a nehéz tantárgyakkal már nem, szóval most próbáljuk kitalálni, hogy hogyan fogunk átmenni a hétfői vizsgákon.

Próbáltam megoldani a feladatokat, de még csak most kezdtem megérteni azokat. Folyamatosan olvastam a papírt, néha egy-egy szót vagy mondatot kinyögve, de Luke megzavart azzal, hogy közelebb csúszott hozzám.

"Mit csinálsz?" Kérdeztem világosan, tekintetem nem vettem le az előttem lévő tankönyvről.

"Kényelmetlenül érzed magad miattam?" Kérdezte. Felnéztem rá, kicsit visszacsúsztam, mikor megláttam milyen közel is van már hozzám.

"Igen." Válaszoltam halkan nevetve. Még közelebb hajolt hozzám, megbökve a vállával az enyémet.

"Jó." Vigyorgott önelégülten. Kilöktem a könyökét az álla alól, mire majdnem leesett a székről, olyan ügyetlen.

"Tudod, bosszantó vagy." Motyogtam, miközben félmosolyra húztam az ajkaim. Megvonta a vállát és szembefordultam vele.

"Tudom." Válaszolta, felnézett és tekintete találkozott az enyémmel.

"Nem, nem tudod. Ezért is csinálod folyamatosan." Állapítottam meg.

"Ó, de tudom, Primrose." Rosszallóan néztem rá, már rég hallottam, hogy az első nevemet használja, de ő csak azért is csinálja, mikor tudja, hogy utálom. "Jobban ismerlek, mint te saját magadat és pontosan ezért csinálom folyamatosan. Mert nem gondolod komolyan, hogy bosszantó vagyok, csak nem szereted, ha az emberek túl közel vannak hozzád." Magyarázta.

"Nem ismersz jobban, mint én magamat." Szűkítettem össze a szemeimet; figyeltem az arckifejezését, várva, hogy mondjon valamit.

"Milyen színűre szeretnéd festeni a szobád?" Kérdezte hirtelen. Rábámultam, mintha értelmet keresnék a kérdésében. Beharapta az ajkát, mire nyeltem egyet, majd válaszoltam.

"Pirosra." Válaszoltam röviden. Felvonta a szemöldökét és elengedte a fogai közt tartott bőrt.

"Nem." Mondta. "Világos kékre szeretnéd, mivel ez a kedvenc színed. Azért mondtál pirosat, hogy passzoljon a ház többi részéhez." Luke-nak igaza volt, nagyon is igaza volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most zavart engem vagy sem, vagy csak annyira lenyűgözött ezzel, de nem hagytam magam, hisz' akkor egész életemben felhozná ezt ellenem és azt hinné, hogy egy általa töltött pohár víztől is le lennék nyűgözve.

"Milyen kutyát szeretnél, hogy szaladgáljon a ház körül?" Kérdezte újra.

"Egy mopszot." Vágtam rá rögtön.

"Csak azért mondtad ezt, mert én akarok mopszot. Te huskyt akarsz." Kuncogott. A súlyát a karjára helyezte, ahogy azt a faasztalra helyezte. Kicsit nyikorgott és néztem néhány pillanatig, ahogy pörgeti a ceruzát az ujjai közt.

"Milyen kávét szeretek?" Kérdeztem. Ahogy kinyitotta a száját egy könyv esett le a szoba másik végén, mire a fejünket egyből odafordítottuk. Egy szőke hajú lány már fel is vette azt a földről. Visszafordultam Luke-hoz, de a figyelme még mindig a lányon volt.

"Vaníliásat." Miközben beszélt lassan visszafordult hozzám a testével, de tekintetét csak egy kicsivel később fordította rám. Mosolyogtam magamban rajta.

"Mogyorósat." Javítottam ki. Rosszallóan nézett rám, csakúgy mint én, mikor elkezdtük az ő kis játékát. Ledobta a ceruzát és ahogy hátradőlt a székben, nyikorgott egy kicsit, mire pár ember felénk fordította a fejét.

"Hát, ja, minden nap mogyorósat iszol. De a vaníliásat jobban szereted, csak olyat nem veszünk, mivel jóval drágább." Billentette oldalra a fejét, tudva, hogy igaza van. Úgy tűnik, tényleg jobban ismer, mint én magamat.

"Francba." Motyogtam, ránézve a nyitott tankönyvre, amiről teljesen megfeledkeztünk.

"A káromkodást szintén tőlem tanultad. Bocsi." Kuncogott és felült. Megforgattam a szemeimet, a figyelmemet a tanulásra próbáltam fordítani. Luke nagyon jó munkát végzett az évek alatt a kiismerésemet tekintve, ami egyben az egyik különleges képessége.

Átfutottuk a kérdéseket és próbáltunk rájuk választ találni, de fél óra alatt is épphogy kész lettünk egy oldallal. Elmondhattam, hogy Luke kezdte elveszteni az erejét a koncentrációját tekintve. Sosem volt neki túl sok belőle, de most gyakorlatilag teljesen eltűnt. Ami engem illet, meg tudtam volna fojtani magamat ezekben a kérdésekben és mikor Luke a kezét a combomra tette teljesen megbotlottam a szavaimba.

Elviselhetetlennek éreztem és minden pillanatban csak fészkelődtem. Ez megtörtént párszor előtte, de gyakran be is fejeződött. Most, ahogy az oldalak között lapozgatott, próbáltam rendben lenni, már amennyire ez lehetséges.

Kezdtem sokkal jobban figyelni rá, mint ő rám. A haját túrja, ha frusztrált és az ujjait tördeli, ha nyugtalan vagy ideges. Csak akkor húzza össze a szemeit, ha valakit meg akar győzni vagy ha egy kicsit mérges. Felfigyeltem a reakciójára, mikor meglátta a pár asztallal arrébb ülő szőke lányt. Még mindig nem láttam az arcát, de szerintem Luke igen.

Egy csipetnyi irigységet éreztem a mellkasomban. Luke nem az a fajta, aki egyik lányról a másikra ugrál és ahogy ránézett arra a csajra az határozottan új. Lefogadom, nem gondolta volna, hogy a legjobb barátja féltékeny. Amit Luke igazán nem tudott az az, hogy nem akarom, hogy egy másik lánnyal úgy bánjon, ahogy velem.

-

"Vajon én csak egy darab hús voltam neki?" Kiabáltam dühösen, járkálva a nappali padlóján. "Úgy értem, 2 év. Jelentett ez bármit is?" Lesimítottam a frufrumat és szembefordultam Luke-val, aki még egyszer végighallgatta az Ellis iránt érzett dühömet.

Miután befejeztük a meglehetősen hosszú tanulásunkat a könyvtárban, a szomszédunk meghívott egy pizzára minket. Teljesen elvesztünk a nagy beszélgetésben, így tovább maradtunk, mint akartunk volna: fél 11-re estünk haza.

"Hé, nyugodj meg." Mondta halkan, intve, hogy üljek le mellé. Éreztem, hogy egyre jobban ideges leszek és visszautasítottam az ajánlatát.

"Nem tudok megnyugodni." Fújtattam, ahogy összekulcsoltam a karjaimat a mellkasom előtt. Utáltam, hogy Luke kezdett közönyössé válni, mivel soha nem volt az. Muszáj volt kiadnom valahogy a gőzt magamból. "Még mindig sokkol, hogy ő tényleg képes volt azt megtenni." Vallottam be.

"Nos, megtörtént. És minden, amit tehetsz, hogy továbblépsz." Válaszolta, miközben a talpára állt. "Itt az ideje, hogy elengedd." Tette a kezét a vállamra, az ajkait egyenes vonalban tartotta.

"Elengedni?" Gúnyolódtam. Elmozdítottam tőle a vállam, hagyva, hogy a keze maga mellé essen. "Nem tudom csak úgy elengedni. Nagy része volt ő az életemnek." Ropogtattam meg az ujjperceim öntudatlanul.

"Az a múlt, Autumn. Nem tudod helyrehozni." Döntötte oldalra a fejét, mintha ez teljesen megváltoztatná a véleményemet a dologról. Hátraléptem és hátat fordítottam neki, az ujjamat a halántékomra téve.

"De őt helyrehoztam. Tudod, hogy mekkora seggfej volt, mielőtt randizni kezdtem vele. Ha nem miattam változott meg, akkor nem lenne sehol."

Mielőtt Ellis és én randizni kezdtünk ő volt a laza focicsapat kapitánya, akivel minden lány együtt akart lenni. Előtte ültem a kémiai előadóban és innen már minden ment simán. Vett egy 360 fokos fordulatot és egy teljesen új személy lett belőle.

"És te ezt elhiszed?" Mondta szarkasztikusan. Megpördültem és láttam, hogy a bal lábára helyezi a súlyát.

"Természetesen elhiszem, ez az igazság." Emeltem fel a hangom. Sose vágott még vissza, hogy még dühösebb legyek, de úgy látszik, ez most más volt.

"Tudod, később akartam ezt elmondani, de tudnod kell: Ellis szart sem változott. Ugyanaz a gyerek, mint aki azelőtt volt, mielőtt randizni kezdtél vele." Hangja gyors és hangos volt, olyan, amilyet még nem hallottam tőle. Kifújta a levegőt és megrázta a haját.

"És te ezt elhiszed?" Ismételtem a szavait.

"Tudom. Ahogyan bánt veled kontra ahogyan továbblépett, hát, mindenki más beteggé tesz." Tette hozzá. "Nem az az ember, akinek te gondolod."

"Ugyanannyira ismerted őt, mint én!" Ordítottam, a kezemet a mellkasomra téve, ahogy közelebb jött hozzám.

"Tudtad, hogy nehéz lesz és hogy kockázatot vállalsz. Valami annyira elvakított, hogy nem voltál tisztában a ténnyel: neki nem csak ez az egy oldala van. Nem változtathatsz meg csak úgy embereket!" Kiabálta vissza. Nem hallottam még őt kiabálni velem, szóval ez meglehetősen új és ijesztő volt. Nem ő volt ijesztő, Luke sosem tudott megijeszteni. Inkább a tény, hogy mi ténylegesen mérgesek vagyunk egymásra.

Éreztem a könnycseppeket a szemem sarkában, ahogy csak meredtünk egymásra. Pislogtam párat és hagytam, hogy lecsorogjanak az arcomon. Arckifejezése dühösből lágyra és szomorúra változott.

"Túl nehezen próbálkozok." Nyögtem ki, ahogy lehajtottam a fejem. Nem tudom miért, de mosolyogtam. Nem voltam benne biztos, hogy látja-e vagy sem, de jelenleg nem is érdekelt. Felemeltem a kezeimet és letöröltem a könnyeket a szemem alól.

"Nem, Autumn." Luke lágyan beszélt. Odalépett hozzám és kezeit a könyököm fölé helyezte. "Sajnálom. Nem úgy értettem-"

"Állj." Mondtam hirtelen, ellépve tőle. Vettem egy mély levegőt és felnéztem rá. A legfájdalmasabb tekintettel nézett rám és azonnal megéreztem a rám telepedő bűntudatot. "Nem akartam összeveszni veled. Sem most, sem semmikor." Mondtam neki.

Elengedte a karom és a vállaim köré tette az övéit egy ölelésre húzva engem. Abban a pillanatban átöleltem a testét és szorosan kapaszkodtam belé. Éreztem, hogy kezével a hajammal játszik a hátamon és még akkor sem engedtük el egymást, mikor beszélni kezdett.

"Rendbe fogom ezt hozni neked, oké? Megteszek bármit-"

"Tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna." Szakítottam félbe és eltoltam őt magamtól. Lenézett rám, szemei kicsit élénkebbek voltak.

"Én sem akartam veled veszekedni, egyébként." Sóhajtotta, könnyedén megrázva a fejét. Hangunk tökéletes ellentéte volt a pár perccel ezelőttinek.

"Szedjünk össze néhány filmet és menjünk a szobámba." Ajánlottam fel, megajándékozva őt egy halvány mosollyal. Bólintott egy aprót, majd a szobámba indultam Luke-val a nyomomba.

Sokszor csináltuk már ezt, egy jó film mindenre megoldás. De általában nem voltak problémáink egymással, tehát soha nem tartottunk filmezős estét csak azért, hogy elfelejtsünk egy vitát. Egyáltalán nem voltam dühös rá, mivel gyakorlatilag én kezdtem. Csak arra, amiről veszekedtünk. Máig nem tudtam, hogy Luke-nak problémái voltak Ellisszel. És ezt csak most derült ki, egy hónappal a szakításunk után.

-

A szemeim lassan nyíltak ki, nem aludtam valami sokat. Félig le voltam csúszva az ágyról és mikor eldöntöttem, hogy visszamászok észrevettem egy testet mellettem. Átkukucskáltam a vállam felett és rájöttem, hogy Luke terült szét majdnem az egész ágyamon. Halkan felsóhajtottam és megpróbáltam felhúzni magam, ami nem volt egyszerű.

Ez történt majdnem minden alkalommal, mikor együtt aludtunk. Legyen az ágy, kanapé vagy akár egy kocsi, Luke mindig elfoglalja az egész teret. A talpaimra álltam és azonnal ébernek éreztem magam, gondolom körülbelül egy órát aludhattam.

Kikapcsoltam a TV-t, amin az egyik film menüje ment. Luke olyan fáradt lehetett mint én, mivel már a film kezdete után fél órával kidőltem. Elmozdult a helyéről, így ráirányult a tekintetem, miközben az asztalom felé mentem. Hirtelen egy erős szúrást éreztem a csípőmnél: nekimentem a szélének. Néhány csendes káromkodás közben dörzsölni kezdtem a fájó pontot, amit ez a hülye bútor okozott.

Leültem a párnázott székre és megnéztem az asztalomon lévő tárgyakat. Megdörzsöltem a szemeimet és felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Elég fény volt ahhoz, hogy lássak, de nem elég, hogy az alvó fiú felébredjen.

Adtam magamnak időt arra, hogy leüljek és átgondoljam, mi is történik most köztünk. Úgy éreztem, szükségem van egy egyenes válaszra. Szükségem van arra, hogy elmondja a gondolatait, mivel egyszer beszéltünk csak, miután megcsókolt és az nem elég.

Nem tudtam, ha akartam vele valamit. Vagy ha tényleg megtettem. Nem tudtam, ha a közelembe jön, izgatott leszek. Nyilvánvaló volt, hogy Luke érez valamit irántam, de ezt csak bizonyos időszakokban mutatta ki, ami engem lefárasztott. Még nem volt bátorságom rákérdezni, mert nem akartam, hogy sugalljak felé valamit és teljesen tönkretegyem ezt.

Elvettem az előttem lévő jegyzetfüzetet és fellapoztam a teleírt oldalakat. A legnagyobb része értelmetlen firka vagy néhány véletlenszerű emlékeztető, de újra és újra átolvastam a hanyag kézírásomat és próbáltam ötletet találni pár dolog megoldásához.

Ledobtam a könyvet a padlóra, szerencsére van rajta szőnyeg, így nem adott ki hangot. Felnéztem Luke-ra, miközben lehajoltam a könyvért. Megmozdult, ahogy felvettem a könyvet és észrevettem, hogy van valami firkálva a hátuljába. Összehúztam a szemem a legutolsó oldalakon, a kézírás olyan volt, mint az enyém, csak hanyagabb és több áthúzás volt benne.

Felismertem, ezt akkor írtam, miután Luke megcsókolt engem. Még mindig nem tudtam, hogy mit hagytam ki az oldalról és ez kíváncsivá tett engem. Átlapoztam néhány oldalt, hogy valahol találok egy szót válaszként.

Már majdnem feladtam a keresgélést, mikor a legutolsó oldalra lapoztam. Elolvastam a bekarikázott szavakat és a lélegzetem a mellkasomban ragadt.

"Mikor szerettem bele a legjobb barátomba?"

Ez volt az én egyenes válaszom. Eltoltam magam az asztaltól, megragadva az egyik karomat a másikkal. Nehéz volt elhinni, hogy én ezt leírtam, mivel egyáltalán nem emlékeztem rá. De ez a gondolat tényleg az enyém volt. Ez a saját kérdésem volt. És mintha meg lett volna írva, hallottam az ágyam nyikorgását és a takaró hangját. Becsuktam a szemem, remélve, hogy nem ébresztettem fel Luke-ot és nem kell magyarázkodnom a kiakadt arckifejezésem miatt. Vártam pár másodpercet, mielőtt kinyitottam a szemeimet és sikeresen hallgattam a csendet, de ez hamar elillant, mikor egy kezet éreztem a vállamon.

"Autumn?"