CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTBA ITT —-> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

Már pár órája ültem a szobámba és a Luke-tól kapott noteszba céltalanul firkálgattam. Ezzel kitudtam adni magamból a gondolataimat. Sok minden történt az elmúlt 10 órában. Soha nem hoztam meg még 'döntést', mivel nem voltam olyan helyzetben. Ez csak egy elképzelés volt.

Nem tudom pontosan hogyan éreztem magam. Azt biztosra tudtam, hogy mérges voltam Ciannara és Ellisre, de nem tudtam, hogy ez valamiféle féltékenység vagy sem. Nem látom értelmét annak, hogy féltékeny legyek erre a két emberre, mivel nem érzek tiszteletet irántuk.

Ami Luke csókját illeti, az egy nagy rejtély volt számomra. Mi mindig plátóiak voltunk, tehát mikor legelőször megpróbált megcsókolni, új érzések keltek életre bennem. És ez újra és újra megtörtént. Nem tudom, hogy valóban meg akartam-e őt csókolni, vagy csak a pillanat heve volt. A nehéz lélegzetvétel, a gyors szívverés és a bizsergés az ajkakon - ezek mind megtörténtek. Sosem remegtek meg a térdeim, ha egy srác megcsókolt és meglepett, hogy Luke volt az egyetlen, aki ki tudta ezt váltani az összes emberből.

Kopogtak az ajtómon, ami kizökkentett a gondolataimból és megállt a toll a kezemben. Lenéztem a papírra és megláttam, hogy az összes gondolatomat lejegyeztem. Becsuktam a könyvet, ahogy Luke tett egy lépést a szobámba. Ránéztem az ágyról. Nyilvánvaló aggodalom volt a szemeiben. Megveregettem magam mellett a helyet, mivel tudtam, hogy úgy sem szabadulnék a beszélgetés alól. Hezitálva odalépett és leült mellém.

Lábaim kereszteztem a takaró alatt, a hátam pedig a fejtámlának döntöttem. Ami Luke-ot illeti, a lábait lógatva fogta a matrac szélét.

A könyökömet a térdemre tettem, ujjaimat összekulcsoltam és ráhelyeztem az állam. Feszültem figyeltem és vártam, hogy mondjon bármit, akármit. Általában elválnak egymástól az ajkai, ha valamit szeretne mondani. De nem szólt semmit.

"Bocsánat." Hirtelen felszólalt. Rám pillantott, majd vissza a földre. Vettem egy mély lélegzetet és felültem.

"Nem kell bocsánatot kérned." Mondtam neki, megrázva egy kicsit a fejem.

"De kell." Beszélt gyorsan. "Hiba volt." Emelte fel egyik kezét és végigszántott a haján.

"Nem számít hibának, ha épp ezt akartad abban a pillanatban." Magyaráztam, ahogy a világos haját néztem, ami most még kócosabb lett. Halkan felsóhajtott és felém fordult.

"Talán, de te nem ezt akartad." Vonta fel a szemöldökeit, ahogy kihangsúlyozta a 'te' szót. Egyértelmű, hogy frusztrált, talán még zavarban is volt. Nem éreztem magam bűnösnek és neki sem kellett volna.

"És ezt te honnan tudod?" Kérdeztem, halkan nevetve.

"Hát, először is úgy meglepődtél, hogy időd sem volt gondolkodni azon, hogy akarod-e vagy sem." Kuncogott. Lehajtottam a fejem és magamban mosolyogtam a hozzászólásán.

"Nagyokos." Válaszoltam. Rám nézett, miközben beharapta a szája belsejét.

"Tudom." A mosolya megnőtt, ahogy az én nevetésem is. Ahogy tekintetünk találkozott rájöttem, hogy eltértünk a tárgytól.

"Még egy komoly dolog, szóval szükségem van arra, hogy meghallgass." Nyújtottam ki a lábaimat és odamásztam mellé, majd leültem. Őt figyeltem, megbizonyosodva arról, hogy tényleg rám összpontosít. "Csak időre van szükségem." Mondtam, aprókat biccentve a fejemmel. Lenyelte a szavaimat, nem tudva, hogy mi következik. "Nem számít, hogy hogyan fog ez végződni, mi mindig legjobb barátok leszünk. És minden, amire most szükségem van, az ez. Most arra van szükségem, hogy a barátom legyél." Biztosítottam. Halkan felsóhajtott és körém fonta a karjait, adva egy ölelést. Összeszorítottam a szemeimet; hálás voltam, hogy ezen is túlestünk.

"És tudod mit csinálnak a legjobb barátok?" Motyogta a vállam felett. Elhúzódtam, ahogy megfogta a vállaim. "Emlékeztetnek téged arra, hogy még van 2 oldalnyi számítás házid." Vigyorgott. Felnyögtem és a tenyerembe temettem az arcom.

"Nagyon nem oké dolog, amit mondtál." Mondtam neki, ahogy ránéztem.

"Gyerünk." Mondta, felém nyújtva a kezét és felállva. Vonakodva megfogtam, kicsit lelkesebb volt, mint én és kihúzott az ajtón.

-

Az üres lapot bámultam, amit Luke mondott az az egyik fülem be-, a másikon kiment. Azzal voltam elfoglalva, hogy hogyan fogom kezelni azt, hogy Ellis fölöttem lakik és azt, hogy beleeshetek Luke-ba.

"Szóval, érted?" Kérdezte Luke megbökve a vállam. Ránéztem, majd az egyenletre, amit ő írt nekem, de még mindig nem írtam oda semmit.

"Uhhhh..." Válaszoltam, elmerülve a gondolataimba. Éreztem, hogy fáradtan néz rám, csapdába zárva engem. "Mi?" Kérdeztem, a szemeibe nézve.

"Vissza akarod szerezni Ellist, ugye?" Vigyorgott, ahogy ujjaival megérintette a faasztalt.

"Nem!" Csattantam fel. Felvonta a szemöldökeit, majd elkezdett firkálni a megoldatlan egyenletbe. Bekarikázta a szavát és egyenesen rámutatott. A 'baromság' szó hanyagul virított az utolsó sorban.

"A válaszod baromság." Mondta ki egyenesen. A kezére tettem az enyémet, hogy hagyja abba a mérgelődést.

"Oké, talán az." Vallottam be. "De, hogyan kéne csinálnom?" Kérdeztem, lassan megrázva a fejem. Sosem próbáltam egy fiút féltékennyé tenni, mivel nem éreztem szükséget, de talán most jött el ennek az ideje. Néztem Luke-ot, ahogy megint elkezd vigyorogni és vártam az ötletére.

"Lesz egy Halloween buli ma este." Állapította meg.

"Jövő héten lesz Halloween." Hízelegtem, mielőtt tovább folytatta volna. Rám bámult kifejezéstelen arccal, pislogva néhányszor.

"Lesz egy Halloween buli ma este." Ismételte, teljesen figyelmen kívül hagyva engem.

"Ma este?" Kérdeztem.

"Ma este. És tudom, hogy Ellis és a kollégisták is ott lesznek." Erősítette meg. Végigsimított az állán párszor, majd folytatta. "Emlékszel még Michaelre a tájékoztatóról?" Kérdezte. Összeszorítottam az ajkaim, próbáltam a névhez egy arcot illeszteni.

"Őrült haj?" Tippeltem.

"Pontosan." Bólintott. "Ő hívott meg engem és 8-kor fog kezdődni." Magyarázott. Összeszűkítettem a szemeimet, ahogyan ő is.

"Mire akarsz kilyukadni?" Futtattam végig a nyelvem a felső fogsoromon, a válaszára várva. Kiegyenesedett és szétnyitotta ajkait.

"Elviszlek, mint a barátnőmet, vagy mint a kamu barátnőmet." Hencegett. Kiengedtem egy apró nevetést, majd arra gondoltam, hogy Ellis mindig is egy kicsit féltékeny volt Luke-ra, tehát nincs kétség afelől, hogy most ne lenne az.

"Mi a csapda?" Kérdeztem.

"Nincs csapda. Te megkapod a szemét expasid féltékenységét, én pedig elvihetek egy csinos lányt." Tisztázta, miközben az arcom sötétebb rózsaszín árnyalatot vett fel. Éreztem, ahogy megszorította a kezeimet, ami emlékeztetett arra, hogy a keze egész végig fogta az enyémet. "Megegyeztünk?" Körbenéztem a szobában óra után kutatva, miközben azon gondolkoztam, hogy mennyi ideje is csinálhatjuk ezt. Vagy legalábbis Luke mennyi ideje csinálhatja ezt, miközben én álmodozok.

"Majdnem 5 óra van. Van még időnk?" Botlott meg a nyelvem, csodálkozva, hogy mi tényleg megcsináljuk ezt.

"New Yorkban élünk. Bármit meg tudunk csinálni 3 óra alatt." Mosolygott féloldalasan, ahogy felvonta az egyik szemöldökét. "Szóval, mit mondasz?" Érdeklődött. Felemelte a kezeinket, megtámasztva a könyökeinket az asztalon és a tenyereinket egymásra tette, mint amikor fiatalabb korunkban összemértük azokat. Mélyen felsóhajtottam és egymásba fontam az ujjainkat, ahogy ránéztem.

"Megegyeztünk."

-

Végignéztem magamon a tükörben. A hajamat befújtam hajlakkal és felraktam az egyetlen műszempillámat. A lehető legvonzóbbra csináltam meg magam, még akkor is, ha ezt egy kicsit nevetségesnek tartottam, de ugyanakkor tudtam, hogy körülbelül 50, vagy még több lány lesz ott, sokkal kihívóbban, mint én.

Gyors döntés után, Luke és én eldöntöttük, hogy kosárlabda játékosok leszünk. Nem láttuk egymást azóta, mióta beszereztük a kellékeket a bulihoz, tehát gyakorlatilag egy új emberként sétáltam ki.

Sosem voltam olyan, aki sok bőrt mutatott, de azt hiszem, a Halloween kivétel ez alól minden lány számára. Volt rajtam egy gombos kosárlabda mez, ami egy kicsit nagy volt rám, mivel Luke-é volt. Teljesen ki volt gombolva, alatta pedig csak egy fekete sportmelltartó takarta a mellkasom. Szintén sosem volt a leglaposabb a hasam és legizmosabb a fenekem, mint minden lány álmában, de a megfelelő fekete rövidnadrág eltakarta ezeket. Fehér combig érő zoknikkal és fehér Converse cipővel elértem a megfelelő szexuális vonzerőt anélkül, hogy kiraknám a seggem vagy a melleim.

Utoljára végignéztem magamon a tükörbe, döntögetve a fejemet egy hülye mosoly kíséretében. Valójában nem tudtam elhinni, hogy én tényleg megcsinálom ezt, publikusan megcsinálom ezt, de volt egy érzésem, hogy megéri.

"Autumn!" Kiabálta Luke a szobájából.

"Csak egy másodperc!" Kiáltottam vissza, miközben felkaptam egy kis táskát. Felakasztottam a vállamra és az ajtóhoz futottam.

"Autumn, láttad-" Luke félbeszakadt, mikor nekifutottam a mellkasának, majdnem hátralökve ezzel mindkettőnket. Megragadta a kezemet, ahogy hátratántorodtam, kiegyensúlyozva engem. Felnéztem rá és láttam a felvont szemöldökeit, miközben végignéz rajtam fejtől lábujjig. Kicsit kínosnak éreztem, hogy nyilvánvalóan ellenőriz engem, míg hiányos öltözékben vagyok.

"Hé!" Kiáltottam a hajához nyúlva és megigazítottam egy tincset a feje tetején. "Ténylegesen látom a hajadat!" Mondtam szarkasztikusan. Felemelte a kezét, megpörgetve engem.

"És én pedig látom az egész testedet!" Hangjában ugyanúgy érezhető volt a szarkazmus, mint az enyémben és megálltam előtte, miután megtettem egy teljes kört. Kihúztam a kezemet és meglöktem a karját gyengén.

"Mit próbálsz kimondani?" Gúnyolódtam játékosan.

"Nem tudom." Mondta monoton hangon. "De egészen biztos vagyok benne, hogy nem Ellis lesz az egyetlen, aki féltékeny lesz." Ment el mellettem és néztem, hogy az ágyamra veti magát.

"Luke Hemmings fél attól, hogy az ő kamu barátnőjét elragadják mellőle." Ziháltam tettetve. Felült és rám nézett, ahogy megtámaszkodott a könyökein.

"Ezek egyetemista fiúk, Autumn. Ki tudja, hogy mikre képesek." Mondta komoly hangon.

"Jól leszünk." Biztosítottam, udvariasan mosolyogva. "Addig, amíg összpontosítani tudunk arra, hogy Ellist féltékennyé tegyük-"

"Ez rímelt." Állapította meg, félbeszakítva engem. Megmozdult, miközben odamentem hozzá.

"Oké?" Mondtam lassan, megragadva a karját és elhúzva őt az ágyamtól.

"Nem értékeled a második osztályos költészetet?" Kérdezte, ahogy kihúztam a szobámból. Pontosan nem tudtam, miért is csinálja ezt, de azt igen, hogy megpróbál eltérni a tárgytól valamilyen furcsa ok miatt.

"Nem, nem értékelem." Mondtam világosan a vállam felett.

"Nos, akkor hogyan-" Kezdte.

"Fogd be! Eltérek miattad a tárgytól!" Kiabáltam. Megálltunk a bejárati ajtónál és szembenéztünk egymással. Még mindig erősen szorítottam az alkarját, mivel féltem, hogyha elengedem, kiszaladna. "Mint ahogy mondtam, addig, amíg összpontosítani tudunk arra, hogy Ellist féltékennyé tegyük, semmi nem fog rosszul alakulni." Jelentettem ki higgadtan. Néztem, ahogy kicsit oldalra dönti a fejét.

"Sok dolog tud rosszul alakulni." Megforgattam a szemeimet, látva, hogy elkezdett kihátrálni a tervből. Luke híres volt a nagyszerű ötleteiről, de egyiket sem valósítja meg, mivel nem szeret a tűzzel játszani, egyszerűen túl kedves ahhoz, hogy ezeket megtegye. De néha a dolgok változnak.

"Ez a te ötleted volt, tudod." Mondtam neki, kinyitva a bejárati ajtót és egyből megéreztem a csípős őszi levegőt. Megragadta az ajtót, ahol az én kezem volt és kiengedett először engem.

"Tudom." Jelentette ki, félig mosolyogva. Becsukta a bejárót, majd megragadtam a pólóját és kényszerítettem rá, hogy rám nézzen. Egy mosoly kúszott az arcomra, ahogy a szemeibe néztem és ő is az enyéimbe.

"Csak maradj a tervnél."