CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTBA ITT —-> https://www.facebook.com/groups/561182053982142/

Cianna lakásának ajtaja tárva-nyitva volt, mikor megérkeztünk. A kezeink még mindig össze voltak kulcsolva és ebben a pillanatban rendkívül hálás voltam a kettőnk közt lévő forróságnak. Isten tudja min nevetgéltünk, mikor meghallottuk Cianna hangját mögöttünk. 

Csak egy rövidnadrágot és egy kapucnis pulcsit viselt, ami szerintem elég nagy volt rá. Annak ellenére, hogy hideg volt fel-le rohangált dobozokkal a kezében. Még előttünk költözött ide, szóval ez furcsa volt.

"Jó látni, hogy végre együtt vagytok." Mosolygott ránk, letéve a dobozt a lábaihoz. "Mióta megismertelek titeket, ezért szurkolok, srácok." Mosolya szélesebb lett, megvillantotta fehér fogait. Ha őszintének kell lennem, kicsit féltékeny voltam Ciannara, mivel tökéletes fogai, csinos szőke haja és vékony alkata van, de a személyisége egyfajta roncs számomra.

Elhúztam a kezemet Luke-étól és a kabátom zsebébe dugtam. "Nem vagyunk együtt." Mondtam gyorsan. A lány biccentett, ahogy vetettem egy pillantást Luke-ra, aki a hideg kezeit szintén a zsebeibe mélyesztette. Visszanézett rám, de  elkaptam a fejem.

"Bocsánat, az én hibám." Tette egyik kezét a mellkasára és az arcára fagyott a mosolya. "Szóval, mit tehetek értetek, skacok?" Kérdezte, tekintetét Luke és én köztem kapkodva.

"Azon gondolkoztunk, hogy mi lehetett a koppanás." Luke felém fordult Cianna helyett, úgy tűnt, hogy jobban félt tőle, mint gondolta. Nem számít, hányszor mondta már, hogy mennyire jó és nem idegesítő, a tettei nem győztek meg ebben.

"Csak segítek a barátomnak beköltözni." Vékony karjaival felkapta a dobozt és bement a lakásába, intve, hogy kövessük őt.

Pár lépéssel hátrébb követtük, sokkal több minden volt összezsúfolva, mint mikor utoljára jártam itt. Eddig még csak kétszer voltam itt, de mindig változott valahogyan. A háza sok színben tündökölt, amik nem nagyon illettek össze. Piros kanapé, sötétzöld székek, világoskék falak. Egy csomó dolog volt még, enyhén szólva.

"Rossz érzésem van a pasijával kapcsolatban." Luke motyogta a fülembe. A számhoz emeltem a kezemet, visszafojtva a nevetésem, ahogy ő tette korábban. Megálltunk a nappali közepén, itt volt a legtöbb doboz. Luke és én szembeálltunk Ciannaval; csak mosolygott, mintha semmi nem történt volna. 

"Elnézést kérek a rendetlenségért. Nagyon sok cucca van." Kuncogott. Magamban már kezdtem beszólni neki, hogy hogyan lehet ennyire nyálas a fiúkkal, köztük Luke-val is. Meglepetésemre rá nem csapott le, mint ahogy azt vártam. Akárcsak az új barátjára. "Ellis!" Kiabált a sarokból.

Luke és én egyszerre fordultunk egymás felé, kitágult szemekkel. Kinyúltam és erősen megragadtam a karját, ahogy visszanéztem Ciannara.

"Nem lehet ugyanaz a srác." Luke suttogta nekem. A szavak az egyik fülemen be, a másikon kimentek, ahogy a belépő fiúra fókuszáltam. Ahogy sejtettem, az expasim sétált be a sarkon. 

"Autumn." Mondta lassan Luke, mikor megérezte, hogy megfeszültem.

"Ő itt Ellis." Cianna beszélt hozzánk, átölelve Ellis testét. "Ellis, Luke és Autumn, Luke és Autumn, Ellis. Ők az alattunk lévő lakásban laknak." Kuncogott ismét, lábujjhegyre állva és megpuszilva az arcát.

Ez az egész annyira kínos volt. Enyhén szólva. Minden, amit tenni tudtam az az, hogy az új párost bámultam, ahogy Luke próbált visszafogni engem. Karját kihúzta a szorításomból és a hátamra tette, megmarkolva a ruhámat, így a helyemen tartva engem. 

Ellis úgy döntött, hogy megszólal, ügyetlenül nyelte le a gombócot a torkában, ami szerintem mindegyikünkében benne volt. "Ismerem őket." Lassan beszélt, párszor ránk pislogott, majd szégyenlősen mosolygott.

"Ja, elég jól ismerjük egymást. Igaz, Ellis?" Luke hangja törte meg a csendet, tudtam, hogy ugyanolyan dühös, mint én. A kezét levette a hátamról és maga mellé rakta. Az ujjperceimet tördeltem és nyugtalan voltam, mivel nem tudtam, hogy mi fog történni. "Menj vissza a lakásunkba, 10 perc múlva ott leszek én is." Halkan mondta a fülembe, tekintetét nem vette le Ellisről. 

"De-"

"Menj." Szakított félbe. Remegő kezekkel vettem el tőle a kulcsokat és kimentem a házból, majd lementem a lépcsőn. 

Becsaptam magam mögött az ajtót és nekidőltem, őrülten túlterhelve éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mi történt, hogyan történt, vagy mikor, de úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam.

Mindenki szempontjából nézve össze voltunk zavarodva. Nem hiszem, hogy Luke és én arra számítottunk, hogy Ellis lesz Cianna új pasija és nem hiszem, hogy Ellis is arra számított, hogy mi fogunk az újdonsült barátnője lakásában lenni. Akkor kezdett összeállni a kép, mikor az ajtónak támaszkodva leültem a földre.

Ellis megcsalt engem Ciannaval. Cianna volt a szőke lány aznap a házában, ezért szaladt olyan gyorsan fel az emeletre. Tudom, tudta, hogy vele járok, Ellis nagyon sokszor járt az épületben, szóval lehetetlen, hogy ne ismerték volna egymást. És a tudat, hogy mostantól egy apartmanházban fogunk lakni, szétrobbantotta a fejem. Kevesebb, mint egy hónap után már költözik. Mi nem csináltuk ezt, pedig 2 évig voltunk együtt.

Most már sírtam, mint minden másik lány, ha a helyemben lettek volna.  Nem azért, mert zaklatott voltam, igazából én magam sem tudtam, hogy miért is sírok. Talán azért, mert agyonhajszolt voltam. Vagy azért, mert Cianna egy ribanc, és ez a legjobb magyarázata az egésznek. Vagy azért, mert már Luke azóta agyon van verve, mivel Ellis bicepszei nagyobbak, mint Luke feje.

Mikor arra gondoltam, hogy visszaszaladok és megnézem, Luke tényleg nem halt-e meg, valaki lenyomta a kilincset, de én még korábban bezártam az ajtót.

"Az Isten verje meg, engedj be, Autumn!" Luke kiabálta a másik oldalról. Összeszedtem magam és felálltam, majd kinyitottam az ajtót.

Azonnal az arcára tettem mindkét kezem, mozgattam a fejét körbe-körbe sebek után kutatva.

"Megsérültél?" Beszéltem gyorsan, megvizsgálva minden egyes centijét.

"Autumn." Lehelte ki összenyomott arccal, amiről én nem vettem tudomást és továbbra is folytattam, amit elkezdtem.

"Szükséged van jégre?"

"Autumn."

"Le szeretnél ülni?"

"Autumn. Állj." Feszítette le a kezeimet az arcáról, megfogva a csuklóimat a két kezében. A szemeibe néztem, ahogy ő is az enyéimbe. "Miről beszélsz?" Rázta meg a fejét rajtam, felvonva az egyik szemöldökét.

"Nem lettél megverve?" Hebegtem.

"Nem. Akik verekednek, nem oldanak meg semmit." Jelentette ki. Megkönnyebbültem; semmi sem rosszabb annál, minthogy 2 srác verekedjen érted. "És miért sírsz? Hagyd ezt abba." Emelte fel a kezét, az államra tette az ujját és letörölte a cseppeket.

"Még most sem tudom." Leheltem, kiengedve egy halk nevetést. Hirtelen oldalra döntöttem a fejem. "Tudtál erről?" Nem vádoltam őt semmivel, de kíváncsi voltam, mivel még mindig nem kaptam részletes beszámolót a reggeli látogatásáról Ellisnél.

Gyorsan megrázta a fejét. "Fogalmam sem volt arról, hogy az Cianna volt. Nem láttam a lányt, csak hallottam." Válaszolta.

Vettem egy mély lélegzetet és feldolgoztam a tényt, hogy nemcsak megcsalt a pasim az utálatos szomszédommal, de most már pontosan fölöttem lakik. Valószínűleg ez a legironikusabb dolog ebben a helyzetben és az igazán elcseszett. Arra számítottam, hogy egyszer szakítani fogunk és soha többé nem látom, de most megkaptam a lehetőséget arra, hogy minden reggel, mikor levelet kapok, lássam őt.

"Ez annyira elcseszett." Motyogtam kikerekedett szemekkel, ahogy a körömlakkomat néztem. "Igazán elcseszett." Tettem hozzá.

"Le akarsz ülni és beszélni róla?" Kérdezte. Felkaptam a fejem és megveregettem a vállát.

"Nincs miről beszélni." Tisztáztam. Elfordultam, de megragadta a csuklóm. Le, majd az arcára néztem.

"Nagyon sok mindenről lehetne beszélni." Javított ki. Kirántottam a csuklómat a szorításából és a mellkasomra tettem.

"Mit akarsz kiszedni belőlem?" Szóltam vissza lassan, végignézve rajta. Megforgatta a szemeit és közelebb lépett hozzám.

"Mi van veled?" Kérdezte, miközben leült a kanapé karjára összekulcsolt karokkal. Összeszűkítettem a szemeimet és kidugtam a nyelvem hegyét a számon.

"Mit értesz az alatt, hogy mi van velem?" Mondtam élesen magamra mutatva.

"Más vagy." Megrántotta a vállait és a padlót kezdte pásztázni. A padlón húzogatta a lábait, mintha zavarban lenne.

"Más vagyok? Azt gondolod, hogy más vagyok?" Hagytam, hogy az ajkaim szétnyílva maradjanak, mivel nem tudtam, hogy mit fog mondani. A fejemben volt pár gondolat, de csak egyet mondtam ki. "Az már tény, hogy bátorságod van ahhoz, hogy ezt kimond." Gúnyolódtam és hátat fordítottam neki.

"Nem mintha én tettem volna valami rosszat. Nem én voltam az, aki megbaszta a szomszédunkat, aztán összeköltözött vele." Vágott vissza. Megpördültem, hogy szembenézzek vele, de akkor ő már odasétált hozzám.

"Oké, akkor sorolom." Emeltem fel a hangom és felemeltem a kezeim, hogy megállítsam őt. "Megcsaltak, eltapostak, eldobtak, és teljesen elfelejtettek és mégis azt szeretnéd, hogy ez rólad szóljon?" Folytattam, számolva a dolgokat az ujjaimon. Felfújta az arcát, majd lassan kiengedte a levegőt.

"Nem így értettem." Dühösen végigfuttatta ujjait a haján, ahogy megfordult és a kanapéhoz sétált, de megállt, mikor meghallott beszélni.

"Akkor hogy értetted?" Kérdeztem, a hangom remegett. A tekintetem a széles hátán volt, amit egy fekete kabát takart. Láttam, hogy újra megrázza a fejét rajtam. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot; féltem a ténytől, hogy Luke-val nem is a tényleges dologról veszekedünk, hanem valami teljesen másról. Magában tartotta a gondolatát és nem válaszolt a kérdésemre.

"Pontosan erre gondoltam." Mondtam halkan. Ottmaradt, ahogyan én is, nyilván mindketten ugyanattól féltünk. "Tudod, azt hittem, segítesz túljutni ezen." Szembenézett velem, kimerülten lélegzett, ahogy közelebb sétált hozzám. Megköszörültem a torkom és a szemeibe néztem. "Mert most, úgy érzem magam miattad, mint egy bűnös." Dadogtam.

Most már szemtől szembe álltunk egymással és láttam rajta, hogy megértette, amit mondtam. Bár nem sokat mondtam, mégis meg kellett bizonyosodnom róla. Visszatartottam a szemeimet ellepő könnyeim, de akárhányszor rám pislogott, gyorsan meg tudtam szabadulni az érzéstől.

"Nem az áldozatot játszom. Nem próbálom magam gyengének mutatni, mivel nem vagyok az." Forgatta a szemeit, miközben tovább folytattam. Leejtette a kezeit, ahogy össze-vissza beszéltem. "És semmi nem változott." Biztosítottam. "És-"

Felsóhajtott, átkarolta a hátamat és meglepetésemre az ajkait az enyéimnek nyomta. A szemeim pár pillanatig nyitva tartottam, de megrezegtettem őket, akárhányszor megremegtek a térdeim. Egy rövid sokk után visszacsókoltam, de elhúzódott, mielőtt fel tudtam volna fogni, hogy mi ténylegesen csókolózunk.

Lecsúsztatta karjait a hátamon és finoman a derekam két oldalára tette. Még mindig nagyon közel voltunk egymáshoz, ami megváltozott, mikor lehajtottam a fejemet. Halotti csend volt és minden, amit hallottam az Luke gyors szívverése volt, ami arra késztetett, hogy az enyémre összpontosítsak. Utánozta az övét, sebesen lüktetett a fülemben.

"Mondj valamit." Suttogta. Éreztem a leheletét és az ajkait a homlokomon. Elakadt a lélegzetem és szóhoz sem jutottam. Egy lépést hátráltam és gyorsan felnéztem rá.

"É-Én-" Dadogtam. Az ujjaimmal babráltam, ahogy elindultam hátrafelé. A szemeim megtalálták Luke aggódó szempárját. "Szükségem van egy kis időre." Nyögtem ki, mielőtt kifutottam volna az előszobából, majd be az enyémbe és el attól, akármi is történt.