- Suga szemszöge -

" Kedves Suga !

Tudom, hogy az egekbe szökött a szemöldököd emiatt a megszólításom miatt, de mivel ez egy levél, így úgyis kezdem. Tudom, hogy mérges vagy amiatt, hogy faképnél hagytalak titeket és nem is érted. Talán még csalódtál is bennem, de tudnod kell, hogy ezt muszáj volt megtennem. Te vagy az egyike azoknak, akik igazán kiismertek engem és szerintem valahol sejtetted, hogy elmegyek. Vagy hívjuk inkább megfutamodásnak. Rengeteg dolgon mentünk keresztül ezalatt a fél év alatt és nincs annyi papír, amin le tudnám írni, hogy mennyire is hálás vagyok neked, amiatt hogy segítettél egyes dolgokon túllépni és ott voltál mellettem. Most eszembe jutnak a folytonos dalírások, amiket éjszakákon át csináltunk és hiába voltunk mind a ketten kimerültek folytattuk, hisz ez volt a munkánk; életünk értelme. Köszönöm, hogy ott voltál mellettem, amikor olyannyira kikészítettek a többiek, hogy már gondolkozni se tudtam normálisan és figyelmeztettél, hogy lesz ez még rosszabb is, ezért próbáljak meg hozzászokni... Igazad lett. Köszönöm a késő esti kosarazásainkat, miattad elég sokat fejlődtem. Köszönöm, hogy amikor elaludtam a dalírás közben, te rám terítettél egy takarót, hogy ne fázzak meg. Köszönöm, hogy úgy féltettél, mint egy báty a húgát. Köszönöm, hogy bármennyire is voltam idegesítő a folytonos problémáimmal, te mégis megpróbáltál segíteni a magad módján. Remélem, hogy valamiben én is a segítségedre lehettem. Te lettél az egyik legjobb bátyóm a világon és ezt nagyon köszönöm.

Pár év múlva találkozunk. "

Meredten bámultam a lapot és szorítottam görcsösen az egyetlen dolgot, amit itt hagyott, mielőtt még felszállt volna arra a kurva gépre. Ide-oda forogtam a stúdióban lévő széken és hunytam le a szememet, majd engedtem, hogy az ölembe hulljon a papír. Az a kis hülye így faképnél hagyott minket. Engem mégis hogy hagyhatott; engem Min YoonGit így itt ? Mélyen beszívtam a levegőt és lassan kifújtam, ahogy belegondoltam ebbe a félévbe. Sokszor figyeltem az elején, hogy mégis mit akart ő kezdeni a mi dalainkkal, hisz a stílusunk nagyban különbözött. Talán még le is néztem, de aztán mikor láttam, hogy mennyire megváltozott a dalírás közben és hogy milyen szenvedéllyel csinálta, már sokkal szimpatikusabb lett és szinte észre se vettem, de megszerettem. Olyan lett számomra, akár egy húg, akit védenem kellett mindenkitől, nehogy bántódása essen. Valóban, amikor esténként elaludt betakartam és volt, mikor levittem a kanapéra, hogy ne ilyen kényelmetlen helyen aludjon, hisz én már többször megszenvedtem az utóhatásával és nem akartam, hogy hamar kimerüljön. Olyan dolgokat is tettem érte, amiket tulajdonképpen észre sem vett, mint például elbeszélgettem Jinnel és Jiminnel is, hogy végre térjenek észhez és beszéljék meg egymással a dolgokat vagy pedig nem csak ők, hanem Kiki is sérülni fog. Viszont arra mégsem voltam képes, hogy ezt a zakkant unokatestvérét távol tartsam tőle. És hogy én mit köszönhettem neki ? Minden mostani változásomat; azt, hogy többet mosolyogtam, kevesebb teher nyomta a vállamat dalírás terén, megnevettetett az állandó szerencsétlenkedéseivel, ki tudott szedni az ágyból és megmutatta, hogy ha nagyon akarunk, akkor eltudjuk temetni a múltunkat és egy új fejezetet tudunk kezdeni az életünkben. Ő még csak nem is tudta, hogy mennyi mindenben segített...

- Rap Monster szemszöge -

" Kedves NamJoon !

A megismerkedésünk kezdete óta nem hívtalak így, ezért muszáj volt legalább egyszer megtennem. A jövőben, ha legközelebb találkozunk, lehet elfelejtem, amilyen felelőtlen vagyok. Csak megemlíteném, hogy sikeresen kiolvastam a könyvet, amit adtál, amíg itt voltam V szüleinél és igazán vicces, de egyben elgondolkodtató volt. Tudod, te vagy az első, akinek ezt elmondom, de a te segítséged és bíztatásod miatt végre megtudtam mindent beszélni az apámmal és ki is békültünk. Bár a szörnyű természete mit sem változott, de most már elmondhatom, hogy lényegesen többet törődik velem. Köszönöm, hogy akkor a kórház előtt meghallgattál és tanácsot adtál. El sem tudod képzelni mennyi löketet adott nekem ez a későbbiekben a lépéshez. Köszönöm, hogy segítettél javítani a dalírásban és komponálásban, ugyanis végre valaki rá tudott normálisan világítani a hibáimra. Vicces, hogy eredetileg én mentem segíteni, aztán te lettél az, aki segítséget nyújtott nekem. Köszönöm még egyszer a könyvet és azt, hogy ilyen jó hallgatóság voltál. Azért remélem, hogy valamivel én is tudtam segíteni. A szemétben kotorászásért pedig a halálom napjáig hálás leszek, ugyanis az a füzet nekem az életemnél is fontosabb. El sem hittem, hogy komolyan beleugrottál a szemét közé miattam...

Ó, és igazán hálás vagyok a kicsi Bunny becenévért... Örökre megmarad. Te leszel a legjobb pót apám örökre, hisz néha már tényleg annak éreztelek.

Pár év múlva találkozunk."

Elgondolkozva forgattam a kezeim között a lapot és jöttem rá arra, hogy kicsi Bunny talán már túlságosan túlnőtte magát egy sima baráton mindenki szemében. Ő a családunk tagja lett és ez lehet, hogy az együttélésnek és annak volt köszönhető, hogy ezáltal jobban megismertük, ki tudja. Egy a biztos, mégpedig, hogy mindenkiben nagy nyomot hagyott. Még bennem is, hiszen segített rávilágítani arra, hogy egy szülő-gyerek kapcsolat sokkal többet jelent annál, mint ahogy néha tűnik. Miatta, mostanában többet hívtam a szüleimet és meséltem nekik a mindennapjainkról, na meg érdeklődtem felőlük. A szemetes történéssel pedig most először vett rá valaki arra, hogy konténerben turkáljak. Vicces pillanatokat okozott nekünk, ami sokat segített a stressz leküzdésében.

- JungKook szemszöge -

" Kedves JungKook !

Kezdjük azzal, hogy valójában az a történet rólam szólt. Bocsánat, hogy hazudtam, de a vége felé már nem volt szívem közölni veled, hogy ez mind csak az én unalmas mindennapjaim voltak. Tudom, hogy most magad alatt vagy, mivel sok időt töltöttél Jessicával, aki kiderült számodra, hogy mégsem olyan, mint amilyennek mutatta magát. Ezt mind egy madárka csiripelte nekem, így tudom. Viszont egyáltalán ne emészd magad miatta, mivel semmi gond nincsen. Te örökké az én legjobb öcsikém maradsz, még ha csak egy évvel is vagy fiatalabb nálam. Nálad gyerekesebb emberrel régen találkoztam már...Jint most hagyjuk ki... Minden pillanatát élveztem a közös filmezésünknek és a videojátékozásoknak, amikben jól tudom, hogy sokszor hagytál nyerni, pedig igazán nem kellett volna. A horror filmekre azóta se vettél újra rá, majd legközelebb, ha találkozunk már talán sikerülni fog. Köszönöm, hogy a megismerkedésünk elején olyan aranyosan próbáltál a segítségemre lenni és mindent megtettél annak érdekében, hogy kevésbé érezzem magamat feszélyezve a fiúk közelében. A te közeledben mindig is jobban éreztem magamat, mint a többiekében az elején. Talán a kis fiús bájad tette... Ki tudja. Köszönöm, hogy egy elég hosszú előadást tartottál arról, hogy szörnyek már pedig nem léteznek. Szerintem még Hopeal is el tudtad hitetni. Összegezve, köszönöm, hogy ilyen jó öcsémmé váltál.

Pár év múlva találkozunk."

Visszatartott könnyekkel olvastam el újra és újra a levelet és nagyokat szipogva fújtam végül ki az orromat. Ő volt az eddigi legaranyosabb ember, akivel találkoztam és fura volt belegondolni, hogy így elment. Ráadásul még egy év is hosszú idő, nemhogy még annál is több. Kíváncsi lennék Jin hyung hogy bírja majd ki...

A kitalált történet viszont megmosolyogtatott, ugyanis már rég rájöttem, hogy róla szólt, mivel mikor visszamentem a hotelbe és elvettem tőle a telefonomat, ő nem törölte ki az előzményeimet, így láttam, hogy semmit sem olvasott, hanem az anyjával beszélt. Viszont mivel többet akartam megtudni róla, ezért úgy tettem, mintha nem tudtam volna róla, bár egyszer kétszer majdnem elszóltam magamat. Valójában én sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindent köszönhetett nekem és igazán boldog voltam, hogy a segítségére lehettem. Ő is segített azzal kapcsolatban, hogy ne csak a srácok és ARMYk előtt, hanem lány idolok előtt is legyen nagyobb önbizalmam és ne tartsak tőlük ennyire. Már egészen sokat haladtam, hisz eljutottam odáig, hogy már mertem hangosan köszönni... Az viszont elszomorított, hogy elment a legjobb filmnéző társam; a noonám.

- J-Hope szemszöge -

" Kedves J-Hope !

A megismerkedésünk elején nagyon furcsának találtam, hogy állandóan ilyen életvidám voltál, aztán kezdtem rájönni, hogy korántsem mindig ez volt a helyzet. Szimplán csak nagyon jól tudtad álcázni. Te vagy az egyedüli, akinél talán tudom, hogy valamilyenszinten a segítségedre voltam. Csak reménykedni tudok benne, hogy rám tudtál támaszkodni a MinJunos időszakban, még ha csak egy kicsit is. Annyi boldog pillanatot okoztál nekem, hogy képtelen lennék mindet felsorolni és ezekben a pillanatokban képes voltál minden bajomat kiverni a fejemből. Ezért igazán hálás vagyok. Ennyi idő alatt kiderült, hogy több a közös bennünk, mint arra számítottam. A szerelemben például mind a ketten megszenvedtünk, de ugyanakkor támogattuk a másikat. Szerelemről jut eszembe... Tudok Jiminről és igazán rendesnek tartom azt, hogy miatta hazudtál nekem a levéllel kapcsolatban, viszont egy kicsit azért bánt, hogy hazudtál. Ellenben teljes mértékben megértem, úgyhogy tulajdonképpen fölösleges lenne téged hibáztatnom, hisz én voltam az, aki semmit se vett észre. Szóval, köszönöm, hogy felvidítottál, hogy védeni próbáltál, hogy ott voltál mellettem, ha valami bántott és hogy engem kerestél meg MinJunnal kapcsolatban. A titkos helyünket pedig mindig észben fogom tartani. Igazán örülök, hogy annyira megtudtál bennem bízni, hogy megmutattad. Nem utolsó sorban pedig köszönöm, a becenevemet... Hihetetlen, hogy neked köszönhetően kaptam egy új nevet. A Kiki név mindig is meg fog maradni és azt is eldöntöttem, hogy ez lesz a művésznevem. Végül pedig nagyon köszönöm, hogy szinte a testvérem lettél.

Pár év múlva találkozunk."

Előre - hátra hintáztattam magamat és közben egyik kezemmel a láncot fogtam, míg másikkal a kezemben tartott levelet. Végig mosolyogtam az egészen és megpróbáltam a lehető legpozitívabbat látni az egészben, mégis bekönnyeztem, amit egyáltalán nem akartam. A kis buta, még csak tisztában sem volt azzal, hogy mennyi mindent segített nekem. Ha ő nem lett volna talán képtelen lettem volna ilyen gyorsan túllépni MinJunon. Ő volt nekem a lelki támaszom a fiúkon kívül azokban a napokban. Ráadásul azt még csak ki sem néztem volna belőle, hogy miattam képes lenne felpofozni őt és megállítani abban, hogy tovább forgassa a kést az egyébként is sérült szívemben. Ezek után annyira hálás voltam neki, hogy mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy visszaadhassam neki a kedvességét, de sajnos ő nem hagyott elég időt rá. Emiatt szörnyen rosszul éreztem magamat, de elhatároztam, hogy amikor visszajön, százszorosan visszaadom neki és ott leszek, hogyha szomorú lesz. Mindig; hisz ő olyan lett számomra, mint a húgom, akit védenem kell minden rossztól. Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz vele Amerikában és jól alakulnak a dolgai. Én mindenesetre lélekben vele vagyok, és ha időm engedi, akkor majd telefonon keresztül is.

- V szemszöge -

"Kedves Taehyung !

Minden fiúnak köszönhetek valamit... Sok mindent, de te vagy az a személy, akinek nem tudom hogyan is tudnám meghálálni a segítségét. Az elejétől kezdve nagyon bolondos embernek számítottál a szememben és ez mostanáig sem változott. Viszont rá kellett jönnöm, hogy nagyon nagy szíved van és sokkal komolyabb vagy néha, mint ahogy azt gondoltam volna. Amikor el kezdtél azzal zaklatni, hogy összehozz engem Jinnel, nem igazán örültem, de végül is neked köszönhetem, hogy összejöttünk. Ha te nem vagy, eszembe se jutott volna bármit is lépni, de szerintem Jinnek sem. Tudom, hogy te vagy az, aki beszélt vele kettőnkről, ezt anélkül is tudom, hogy mondta volna. Sok érdekes dologban volt részem miattad, amiket magamtól nem próbáltam volna meg és ezzel valamilyen szinten kirugdostál az eddigi életemből. Miattad van az, hogy elhatároztam kimegyek Amerikába, mivel te miután elmondtam neked a tervemet, támogattál és nem úgy reagáltál, mint legelső alkalommal. Talán azért, mert ezt most magamtól akartam és nem az apám miatt, nem tudom biztosan. Köszönöm, hogy támogattál, köszönöm, hogy segítettél megváltoznom, köszönöm, hogy elkísértél a fodrászhoz, köszönöm, hogy elhoztál a családodhoz, akik iszonyatosan aranyosak voltak velem és a két kistesód még sírt is, amikor elmentem, bár te is láttad. Egy mondatban kifejezve mindent; köszönöm, hogy a legjobb barátom lettél.

U.I.: Remélem, nem fogod megbántani Sunnyt. Nem vagyok én azért annyira sötét.

Pár év múlva találkozunk."

Érdekes, hogy tényleg mennyit segítettem Kikinek és fogalmam sincsen róla, hogy az elején miért tettem. Nem volt ellenszenves sohasem, de valamiért a kezdetekben nem akartam elfogadni. Aztán végül mikor már jobban megismertem, rájöttem, hogy nála aranyosabb emberrel még nem találkoztam. Egyre jobban kezdtem megszeretni és végül tényleg úgy éreztem, hogy a legjobb barátom lett, bár ehhez híven nem igazán támogattam abban, hogy az Amerikába utazása előtt elmenjen fodrászhoz, mivel én nagyon szerettem a hosszú, barna, göndör haját. A szemeim elé téve a kezemet vártam a végeredményre, ami eléggé meglepő lett. A haja már nem a dereka közepéig ért, hanem a válla alá pár centivel és csináltatott magának frufrut is. Viszont bármennyire is volt először furcsa, soha életemben nem láttam még olyan erősnek, mint akkor. Csak pár pillanatig tartott, de megmaradt örökre. Így már volt valamilyen elképzelésem, hogy pár év múlva hogy tér vissza. Amiatt viszont igazán rosszul éreztem magamat, hogy hazudtam neki Sunnyval kapcsolatban. Sőt, nem is mondtam neki semmit, pedig ő mindig megosztott velem mindent. Én erre valamiért nem voltam képes, viszont elhatároztam, hogy ha más nincs, akkor telefonon keresztül elmondom neki, hogy beleestem a legjobb barátnőjébe.

- Jimin szemszöge -

" Kedves Jimin !

Nagyon félve kezdek bele ebbe a levélbe, ugyanis nem merek neked túl sok mindent mondani. Egyet viszont muszáj leírnom; akkora egy hülye voltam. Nagyon sajnálom, hogy míg te annyit segítettél nekem, annyiszor voltál mellettem, én csak bántani tudtalak. Hogy megbizonyosodjak véglegesen is mindenről visszamentem a kilátóhoz és megkerestem a lakatot, majd elolvastam azt, amit a hátuljára írtál. Én is nagyon szeretlek Jimin, de sajnálom, hogy nem úgy, ahogyan te engem. Minden alkalommal, amikor ránézek a közös matricás képünkre, fülig ér a szám, mivel rengeteg boldog emlékem eszembe jut veled kapcsolatban. Az együtt futások, a beszélgetéseink, a szülinapod, amikor annyi helyre elmentünk és boldog voltam, hogy örömet okozhattam neked. Így belegondolva talán csak bánatot okoztam semmi többet... Fogalmam sincsen, hogy vajon mennyiszer utasíthattalak vissza, de úgy gondolom, hogy az a fair, ha ezt ténylegesen megteszem. Nagyon - nagyon közeli barátom lettél, akivel mindent megoszthattam és hiába történt pár igen kínos dolog köztünk én nagyon megszerettelek, de mint csak barátot. Köszönöm az érzéseidet és remélem, hogy a jövőben majd találkozol egy olyan lánnyal, aki meg tudja adni azt neked, amit én nem tudtam és soha nem is tudok majd. Lehet, hogy önzőség volt a részemről mindezt leírni, de szerettem volna, hogyha normálisan lezárjuk a dolgokat és nem szenvedsz tovább. Ha visszajöttem Amerikából remélem, hogy majd egy lánnyal az oldaladon láthatlak majd viszont.

Mindent köszönök Jimin, tényleg mindent.

Pár év múlva találkozunk"

A levél végére már nem bírtam visszatartani a feltörni készülő könnyeimet, így utat is engedtem nekik és megpróbáltam minden fájdalmamtól megszabadulni. Persze, hogy szerettem; pont azért mert ilyen lány volt. Mindig is aggódott mások érzései miatt és ezért tudtam, hogyha megmondom neki, szeretem, akkor nem lett volna továbbra is együtt Jinnel, mivel nem akarta volna, hogy emiatt nekem fájjon. Fájt bizony úgy látnom őket, ahogy, de ez nem érdekelt mivel legalább boldogok voltak. Ugyan nem én lehettem az a fiú, aki ölelhetett, megfoghatta a kezét és csókolhatta, mégis örültem, hogy legalább nekik összejött. Nem voltam tulajdonképpen annyira egyedül, mivel J-Hope folyton mellettem volt és támogatott is és nem hagyta, hogy szétessek. Kikinek pedig igazán nem kellett mi miatt rosszul éreznie magát, mivel annyi szép emléket okozott nekem, hogy ezért már csak megérte. Ráadásul azt mindig is tudtam, hogy fontos voltam neki, mivel ezt ki is mutatta, még ha nem is úgy szeretett, mint én őt; elégedett voltam és elhatároztam, hogy apránként túl leszek rajta. Szép lassan, hogy aztán egy sokkal magabiztosabb énemet mutathassam meg neki.

- Jin szemszöge -

"Kedves Jin !

Szörnyen érzem magamat, hogy úgy ellöktelek megint a legutolsó találkozásunkkor, mint amikor legelőször megpróbált bármelyikőtök közeledni felém. Sejtem, hogy ezért te nem okolsz engem, de attól még nekem igazán rosszul esett. Nagyon sokáig gondolkoztam a fejlődőben lévő kapcsolatunkon és arra jutottam, hogy lehet szakítanunk kéne... Ezután viszont rá néztem a tőled kapott gyűrűre és eszembe jutott minden közös pillanatunk, a tekinteted, amivel vagy megnyugtattál, vagy pedig örült módon elkezdett dobogni miatta a szívem, az ajkad, amellyel engem csókoltál olyan édesen és késztetted a térdeimet arra, hogy feladják a harcot és összerogyjak. A karjaid, amelyekkel olyan szorosan öleltél, hogy nem tudtam magamat máshol olyan biztonságban érezni, mint az ölelésedben. Az az este is eszembe jutott, ahol most először nem féltem semmitől sem, de ugyanakkor egy kicsit örülök, hogy a fiúk megzavartak minket. Így belegondolva, még egy kicsit várhatunk... Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek meg ilyenek csak... Lehet, hogy visszajött volna a fiúktól való félelem vagy... Mit is akartam ebből kihozni egyáltalán ? Hagyjuk... Mindenesetre neked is köszönöm, hogy a barátom lettél és megmutattad nekem mi is az a szerelem. Na meg, hogy tőletek aztán végképp nem kellene félnem. Még annyi mindent írnék neked, de tulajdonképpen a könnyeimtől már nem látok túl sokat és mivel szeretném, hogyha eltudnád a levelet olvasni, ezért inkább itt befejezem. Nagyon szeretlek és remélem, hogy a távolság ebben a kis időben nem lesz akadály számunkra.

Pár év múlva találkozunk."

Persze, hogy elsírtam magamat ezek után. Erős felnőtt férfinak tartottam magamat mégis... Egy ilyen kis levél képes volt erre. De ez természetes volt, hisz az a lány hagyta itt nekem, akit szerettem; pontosítva, akinél jobban senkit sem szerettem. A kezdetekben csupán csak érdekesnek tartottam és kíváncsi voltam, hogy hogyan fogja bírni ennyi fiú közt. Természetesen rájöttem, hogy félt tőlünk épp ezért megpróbáltam óvatosan viselkedni vele. Aztán ahogy egyre több időt töltöttem vele, egyre furcsábban kezdtem el viselkedni. Állandóan őt figyeltem és emiatt néhány fotózáson sokszor megszidtak, amiért elkalandozott a figyelmem a kamera lencséje felől a barna, göndör hajú lány felé. A Japánban történt incidens után kezdett minden megváltozni és azután lettem furcsa. Mindig elmosolyodtam, amikor nevetett vagy csak szélesre húzódott a szája és emiatt látszódtak a kis gödröcskéi. Semmi sem esett annyira nehezemre, minthogy ne csókoljam meg, ami elég sokszor nem is sikerült. Büszke voltam magamra, hogy olyan jól kezdtem kiismerni, hogy tudtam mit jelent, ha rágja a szája szélét, ugyanakkor utáltam magamat, amiért emiatt elég érdekes gondolataim lettek, amik miatt rendszerint muszáj volt valami mással foglalkoznom, nehogy megvalósítsam őket. Boldog voltam minden egyes közös pillanatunk közben és teljesen összetört, amikor elment egy szó nélkül és itt hagyott minket; engem.