- 3 év múlva -

Három év... Három teljes év kellett ahhoz, hogy megerősödjek, hogy megváltozzak. Nem tudtam teljesen biztosra, hogy sikerült-e, de mivel az Amerikában élő munkatársaimtól már nem féltem - akik történetesen fiúk voltak - így sikeresnek könyveltem el ezt a három évet. Nagyon sok időbe telt, mire eljutottam odáig, ahol most voltam és utólag belegondolva, örültem, hogy nem adtam fel. Bár ebben igazán sokat segítettek a fiúk, akik minden szabad percükben felhívtak és beszélgettek vagy tartották a lelket bennem. Főleg V, aki konkrétan minden nap felhívott és arról kérdezgetett, hogy minden rendben-e. Sunny volt a második személy vele egyetemben, aki akár hajnalok hajnalán is keresett. Na, nem náluk volt annyi, hanem nálunk...

A többiekkel mi történt ? Hát, Sunny és V egy évre rá az elutazásomnak összejöttek, viszont a kapcsolatuk egyenlőre még nem derült ki, így nyugodt életet élhettek egy darabig. Már ha egy idol mellett lehetett olyat élni. Sunny az egyetemmel is végzett és hivatalosan is koreográfus lett a Starshipnél, aminek ugyan Taehyung nem igazán örült, de végül bele kellett törődnie, hogy nem mehetett a Big Hithez a szőkeség, mivel így sokkal nagyobb lett volna az esélye annak, hogy kiderül a kapcsolatuk. Viszont a szoros napirendjük ellenére igazán erős volt a kapcsolat köztük, ezért nem féltettem őket.

NamJoon és Suga saját rap karrierjüket is elkezdték egyengetni és egyre több mixtapjük jelent meg, aminek én igazán örültem. A BTS, mint csapat már világszerte ismert lett és nem volt olyan hely, ahol ne tudták volna, hogy kik ők. Keményen megdolgoztak a sikerért ezért meg is érdemelték ezt a figyelmet. Emiatt ugye egyre elfoglaltabbak lettek, ezért Suga egy ideig lemondott arról, hogy barátnője legyen, ami még mindig tartott és bármennyiszer is beszéltem vele ilyesmikről, még mindig nem közeledett senkihez sem. Rap Monster ellenben elég jó kapcsolatot kezdett ápolni egy ARMYval, akivel a kedvenc parkjában találkozott elég sokszor és egyre többet kezdtek el beszélgetni, majd rájött, hogy a lány korántsem az idolt látta már benne, hanem a színtiszta embert. Én hittem is a leadernek, mivel ő köztudottan jó emberismerő volt, így hát nem is féltettem ettől a kapcsolattól. Ellenben a többi tag és a menedzser sem támogatta annyira az elején, de végül nekik is be kellett látniuk, hogy nem jelentett veszélyt a lány. Ő csak szimplán NamJoont akarta és nem a velejáró hírnevet. Az ő kapcsolatuk sem derült ki természetesen, és reméljük, hogy nem is fog.

A mi kis drága maknaenk ugyan nem találta még meg a tökéletes párt magának, de szólóénekesként egyre jobban kezdett kibontakozni, aminek sok ARMY nagyon is örült. Az elején tartott egy kicsit a különválástól, de végül nagy nehezen rá tudtuk beszélni, hogy vágjon bele. Bár én egyre elképzelhetőnek tartottam, hogy szerelembe esik előbb-utóbb, ugyanis egy nem rég depütált énekes lánnyal egész jól kezdtek kijönni és már egy párszor közösen is felléptek, így egyre többet találkoztak. Ahogy JungKook róla mesélt elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne szeressen egy kis idő múlva belé, hisz az a lány elérte, hogy Kook annyit beszéljen vele, mint életében más lánnyal nem; talán az én kivételemmel.

J-Hope mindenkinek igen nagy meglepetést okozott, ugyanis két évre rá, hogy eljöttem bevallotta az érzéseit Myungnak, a sminkes lánynak, akivel szintén tartottam a kapcsolatot a kint létem alatt és egyre jobban kezdtünk megbeszélni egymással mindent. Ő is egy igen jó barátommá vált ezalatt az idő alatt. Ugyan sokszor említette, hogy Hope egyre többször hozza zavarban én mégsem tudtam ebből felfogni, hogy tetszett neki; pedig de, ugyanis Hobinak viszonozta az érzéseit. Azóta mindig a kapcsolatukról hallgattam a mi reményünket, aki végre igazán boldog volt egy lány mellett. Viszont sajnos az ő kapcsolatuk egész hamar kiderült; pontosan fél évre rá, hogy összejöttek és jó nagy port kavart abban az időben ez az egész. Szegény Myung egy ideig nem is dolgozhatott, ráadásul sok támadás is érte őt és J-Hopeot is. Az egészet az ügynökség és tulajdonképpen Hope oldotta meg, aki az egyik koncertjükön megbeszélt mindent az ARMYkkal és a támogatásukat kérte, akik kisebb nagyobb lelkesedéssel, de végül sok boldogságot kívántak neki. Hisz ők is kezdték lassan megérteni, hogy igenis az számított a legnagyobb boldogságnak, hogyha a kedvencük is az volt. Pont ezért mostanra már elült minden és mivel kitartóvá vált a kapcsolatuk, ezért már szétszakítani sem próbálták őket. Az egyszer biztos, hogy jócskán megharcoltak ezért a kapcsolatért. De a fiúk és én is nagyon örültünk nekik és mindig mellettük voltunk a nehéz időkben.

Jimin... Jiminről egészen mostanáig senki sem tudta biztosra, hogy járt-e valakivel vagy nem. Aztán, az egyik nap engem mindenbe részletesen beavatott és elmesélte, hogy pár hónapja elkezdett találkozgatni a Twice egyik tagjával; Hirai Momoval, akivel egy fotózási helyszínen keveredett nem túl kellemes helyzetbe. Ugyanis szegény lányt ugyan nem direkt, de letapizta, amiért ott a helyszínen nagyon sokáig kért elnézést és próbálta meg sok mindennel kiengesztelni, ami végén a lány már csak nevetett és mondta, hogy egy hideg ital tökéletesen elég lenne neki. Viszont Jiminnek az aznap nem volt jó, ezért telefonszámot cseréltek és KakaoTalkon el kezdtek beszélgetni, aztán szép lassacskán egyre közelebb kerültek egymáshoz. Ugyan még nem történt meg az érzelmek bevallása, de Jimin állítása szerint, ha megérkeztem Koreába, akkor az én segítségemmel el tudja magát végre határozni e felől. Egy szóval, ugyanazt kellett csinálnom, mint Hopenál anno; kerítőnősködhettem.

A kapcsolatunk egyébként egy évre rá, hogy elutaztam egyre jobban kezdett megváltozni és alakult át egy nagyon szoros barátsággá, most már Jimin részéről is. Lerendeztük egymás között a dolgokat, ezért végre helyreállt a béke.

És hogy Jinnel és velem mi lett ? Az elején igazán furcsa volt mind a kettőnknek a távolság, főleg akkor, amikor vagy három hétig nem beszéltünk, mivel vagy ő volt hullafáradt vagy pedig én, így semmiféleképpen sem tudtok összehozni a beszélgetésünket. Aztán ezek után megbeszéltünk mindent és megállapodtunk abban, hogy hülyeség azon aggódni, hogy szétmegy a kapcsolatunk ezek miatt, hiszen annál sokkal több mindenen mentünk keresztül, hogy ezt hagytuk volna; csak a távolság miatt. Aztán kiderült, hogy korántsem ez volt a legnagyobb problémánk... Miután kiderült mindenki számára, hogy én bizony elmentem Amerikába, cikkek jelentek meg hirtelennyében Jin és az én kapcsolatomról. Fogalmunk sem volt róla, hogy hogyan kaphattak minket ennyiszer lencsevégre, de sikerült nekik és mivel pár kézfogós, illetve csókolózós kép is akadt közte, ezért az ARMYk fellázadtak - főleg ellenem - és azt követelték az ügynökségtől, hogyha a támogatásukat akarják, akkor vessenek véget a kapcsolatunknak. Ebben az esetben viszont nem az ügynökség intézett el mindent, hanem Jin és a többiek. Közösen írtak egy dalt arról, hogy mennyire fontos voltam nekik és ezt Jin el is énekelte a rajongóknak, akiket ez ugyan még nem nyugtatott meg, de miután pár közös képünk megint csak kikerült a világhálóra, kezdtük észrevenni, hogy egyre több shipperünk akadt, akik csak JiKinek szólítottak minket. Ezek után a srácok kitalálták, hogy pár kevésbé személyes, de aranyos üzenet váltásunkat is kiteszik twittere, ami tényleg bejött, mivel a rajongók többsége is kezdte belátni, hogyha már nem ők, akkor legalább valaki olyan normális ember volt Jin mellett, mint én és mivel még aranyosak is voltunk, így kemény egy év alatt sikerült is teljesen megnyugodniuk. Ezt én mind a távolból tudtam figyelni és próbáltam meg nem magamra venni a különböző sértéseket és lenéző tekinteteket, amiket még itt Amerikában is kaptam. Egyre kevesebb remény volt számunkra, de amikor minden rendbe jött, éreztem, hogy a kapcsolatunk az eddigieknél is erősebb lett. Ezután meg jött az a pletyka, hogy Jin megkérte a kezemet, mivel ugye viseltem egy gyűrűt. Ezt a problémát viszont én intéztem el annyival, hogy ez volt az első ajándékom tőle és ezért hordtam, nem pedig azért, mert valóban megkérte a kezemet.

A szüleim... A szüleim pedig végre igazán a szüleim lettek, ezt főleg apára értettem. Sokkal többet foglalkozott velem, mint eddig és szinte minden naposan hívott engem, hogy érdeklődjön a hogylétemről. Bár az okoskodó énje megmaradt, de ezen nem is lepődtem meg. Anya már kevésbé vitte túlzásba a munkát és egész sokat mentek apuval külföldre egy kis kikapcsolódásra. Ők kezdték az idejük nagy részét különböző utazásokkal tölteni és természetesen mindenben támogattak minket, engem. Igen, még apa is.

Szóval ennyi minden történt a három év alatt és én vissza is érkeztem Koreába. Az egész repülőutat végig aludtam és elég nyúzott fejjel szálltam le a gépről és szereztem meg sikeresen a csomagjaimat. Teljes titokban jöttem, mivel megszerettem volna lepni a többieket, így még hazudtam is nekik azzal kapcsolatban, hogy előbb jönnék, mint ahogy azt pár napja mondtam. Nyár volt; és pont az a nap, amikor először találkoztam a fiúkkal. Nosztalgikus érzés töltött el, ezért tudván, hogy a fiúk még dolgoztak, nem a mostani, hanem a régi dormjukhoz vitettem magamat, amit most csak raktárhelyiségnek használtak és itt tartották az ARMYktól kapott ajándékokat. Melegség öntötte el a szívemet, ahogy az ismerős Szöul utcáit néztem a lehúzott ablakon keresztül és mosolyogva figyeltem az épületeket, az elhaladó embereket és még a kocsikat is. Izgatottan szálltam ki a kocsiból és élveztem a nap kellemesen meleg sugarait, amelyek a lábamat melegítették. A kalapom elmaradhatatlan volt a hosszú lenge fehér ing és a rövid kék farmer kombinációból, ezért napszúrást semmiféleképpen sem kaphattam. Boldogan fogtam meg a bőröndömet és készültem el menni, amikor is még a sofőr kedvesen utánam szólt.

- Gratulálok az eljegyzéshez ! - nézett felém az idős férfi mosolyogva, mire gyorsan mélyen meghajoltam és zavartan hátrafésültem egy tincset a kezemmel.

- Köszönjük szépen ! - válaszoltam zavaromban és megvártam, amíg elhajtott az autó, majd elhúzva a számat néztem a lejtőt, amin fel kellett mennem, hogy megtaláljam a dormot. Akkor, három éve valóban nem kérte meg a kezemet Jin, hisz még túl korai lett volna, viszont három hónapja, amikor kint voltak Amerikában a KCON miatt, feljött az egyik este arra a lakásra, ahol az egyik zeneszerző társammal laktam és titokban elrendezte, hogy ne legyen otthon aznap, így zavartalanul meg tudta kérni a kezemet. Semmit sem sejtettem. Sőt, magáról a lánykérésről félig le is maradtam, ugyanis mindezt egy egész szépen eltöltött esténk után tette, mikor én már félig aludtam. Ráhúzta a gyűrűt az ujjamra és csak azután kérdezte meg, hogy egyáltalán igent mondok-e, mikor felébredtem, de természetesen tudta a választ, ezért talán nem is számított, hogy mikor adta rám a gyűrűt. Ugyan ez másnak lehet, nem tűnhetett romantikusnak, de nekem igen is az volt. Pont az egyszerűsége miatt.

Az emlékek hatására kellemesen megborzongtam, majd fújtatva álltam meg végre a fehér ház előtt és támaszkodtam meg a térdeimen. Kifújva frufrumat a szememből egyenesedtem ki és mentem lassan közelebb a bőröndöt magam után húzva. A kapu hangosan nyikordult, miközben betoltam és lassan haladva a bejárat felé nevettem fel halkan azon az emléken, amikor is szinte rettegtem bemenni. Hihetetlennek tartottam, hogy mostanra mennyit változtam. És nem csak én, hanem a fiúk is. Maga a kapcsolat köztünk pedig még inkább és ezekbe belegondolva ütöttem volna be a kódot, de végül meggondolva magamat inkább visszaengedtem az oldalamhoz a karomat. Magam sem értettem, hogy mégis miért jöttem ide, hisz fölösleges volt ez az egész, mivel ők már nem itt voltak... Sóhajtva fordultam meg és indultam vissza, amikor is nekimentem valakinek, ennek következtében a bőröndömben felbukva kötöttem ki a földön és hallottam, ahogy velem együtt egy szatyor is az aszfalton kötött ki, kiborulva pár gyümölccsel és egyéb ételekkel. Fájdalmasan nyöszörögve néztem fel és lepődtem meg azon, akit megláttam.

- Jin ? - nyíltak tágra a szemeim.

- Kiki ? - pislogott nagyokat, hogy biztosra menjen én voltam előtte. - Te mégis hogy... Nem úgy volt, hogy később jössz ? - kérdezte, miközben felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Hálásan elfogadtam a segítő karokat és végre talpam alatt érezve a talajt mosolyogva néztem barna szemeibe.

- Meglepetés - tártam szét a karomat, mire csak párat pislogott, majd szélesen elvigyorodva karjai közé zárt és egyszer csak felemelt a levegőbe. Ijedten hagyta el egy halk sikoly a számat, majd nevetve kezdtem el Jin vállát ütögetni, hogy tegyen le. Egy idő után valószínűleg megunhatta ezt a tettemet, ezért óvatosan lerakott a földre és a derekamnál fogva közelebb húzott magához, majd homlokát az enyémnek támasztva nézett mélyen a szemembe.

- Végre itt. Ugye tudod, hogy nagyon hiányoztál ? - suttogta elmosolyodva.

- Ezt minden egyes beszélgetésünkkor megemlítetted, úgyhogy igen - nevettem fel halkan.

- Egész nosztalgikus ez a hely, nem gondolod ? - hajolt egyre közelebb, mire lehunyva a szememet bólintottam.

- Valóban. Felébreszt egy-két emléket az emberben - válaszoltam halkan és kezeimet nyaka köré fonva közelebb hajoltam hozzá, ezzel megszüntetve minden távolságot közöttünk. Erre a tettemre csak belemosolygott a csókunkba és derekamnál fogva a lehető legközelebb húzott magához, hogy a testünk teljesen összesimuljon. Ezzel éreztem minden mozzanatát és szíve heves dobogását is, amely olyan ütemben lüktetett, mint az enyém.

Boldog, szomorú és vicces emlékek sokasága öntötte el az elmémet és gondolkoztam el azon, hogy ennél boldogabb már nem lehettem volna és ezt minden egyes embernek köszönhettem a környezetemben: a szüleimnek, a munkatársaimnak, az idoloknak akikkel eddig együtt dolgoztam, Myungnak, Sunnynak és; a BTS-nek.

Vége

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------   

Sziasztok^^

Ennek is eljött az ideje... Valóban befejeztem... Hirtelen most nem is tudok semmit sem írni, mert túl sok ez egyszerre nekem XD De még jövök nektek egy köszönetnyilvánítós résszel, amiben majd mindent leírok, amit a történettel kapcsolatban mondani akarok, és amit nektek szeretnék megköszönni^^