Sziasztok^^

Khm.....hát igen, már egy hete nem raktam fel új részt, amit nagyon sajnálok...... Mentegetőzni nem fogok viszont, akit érdekel annak elmondom, hogy a legfőbb oka a késésemnek; a suli. A tanárok  úgy gondolták, hogy az utolsó hetekben még iratnak velünk témazárókat meg egyéb dolgozatokat, így hát nem tehetek mást, mintsem, hogy tanulok. A fejezethez csak annyit tennék hozzá, hogy nyomokban tartalmaz belőlem is dolgokat, amik most eléggé megnyilvánulnak a főszereplőben, de nem is mondok mást 😃 Jó szórakozást a részhez és remélem, hogy élvezni fogjátok^^

  -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Megérkezve a találkozó helyszínére, megint az a kép fogadott, ami Koreában; itt is rengetegen vártak a fiúkra. Most már meg sem lepett és a sikítozó tömeget szinte figyelmen kívül hagyva sétáltam a többiek után, vagy éppen mosolyogtam a tagokon, hogy milyen aranyosak voltak már most a rajongóikkal. Bementünk az épületbe és a fiúknak először megcsinálták a sminkjüket, majd kivezették őket a hatalmas terembe, ahol a dedikálásokat tartották. Mindegyikőjük leült valamelyik székre és úgy várta a hamarosan megérkező tömeget. Mivel nem akartam haszontalan lenni, elvállaltam azt a feladatot, hogy elveszem a srácok elől az ajándékaikat, ha már túl sokat kaptak és hozok nekik vizet vagy bármit, amit kértek. Természetesen még voltak ketten rajtam kívül, akik ezt a feladatot végezték, így nem kellett több felé szakadnom.

Tíz perc múlva már jöttek is az ARMYk és sietve álltak be a sorba, hogy amikor mehetnek ők lehessenek az elsők között. Mielőtt még ez megtörténhetett volna a BTS tagok egyenként köszöntek nekik és még mondtak valamit, de azt nem értettem. Ezután elindult a sor és a fiúk elkezdték a dedikálást, kaptak természetesen ajándékokat és váltottak pár szót a rajongókkal is. Eközben én mögöttük álltam és figyeltem, hogy mit csináltak. Mindenkire mosolyogtak és csupa szeretettel néztek az ARMYkra.

- Tessék itt egy mikrofon - nyomta a kezembe az egyik szervező - dobd fel valamivel azokat, akik még messze vannak attól, hogy sorra kerüljenek.

- Mi ? - néztem rá értetlen fejjel - Nem is tudok japánul - magyaráztam.

- Akkor énekelj valamit.

- De........- szóltam volna közbe, de tovább is állt, hogy hozasson valakikkel vizet a fiúknak.

Nem tudtam, hogy mit is csinálhatnék. Egy helyben álltam tehetetlenül egy mikrofonnal a kezemben. Páran észrevették, hogy valamire készülök, így érdeklődve néztek felém, amitől kezdtem még idegesebbé válni. Félve néztem körbe, hátha valaki majd segít nekem, de a srácokra jelenleg nem igazán számíthattam, így bekapcsoltam a mikrofont és belekezdtem a Love is not over című számukba. Igazság szerint ezt hallgattam legutoljára és ennek jutott most hirtelen eszembe a szövege is. Amint meghallottam a saját hangomat szólni a mikrofonból, megremegtek a térdeim, de tovább fojtattam. Egy idő után már nem volt nagy hangzavar sem, hanem egyedül az éneklésem hallatszódott az egész teremben. A végén a rajongók is beszálltak; sőt a BTS tagok is, így az eleinte szóló éneklésemből közös dalolászás lett. A nagy lámpalázamban észre se vettem, hogy nem csak a lábaim, hanem a kezeim is remegtek, így a dal végén meghajoltam és gyorsan elsiettem a mosdóhoz. Megálltam a mosdókagylóknál és rá támaszkodva néztem magamat a tükörben. Elég szerencsétlenül festettem, bár ezt mostanra már igazán megszokhattam volna. Megmostam az arcomat és éreztem, hogy a hideg most nagyon jól esett a bőrömnek. A fejem tiszta forró volt, de ráfogtam arra, hogy biztos csak a meleg miatt. Korán sem erről volt szó, de ezt ekkor még nem vettem észre.

Visszamentem a többiekhez és mögéjük állva figyeltem továbbra is őket.

- Hé Kiki - szólt J-Hope.

- Mit szeretnél ? - mentem oda hozzá.

- Szeretne egy képet csinálni rólad meg rólam - mutatott az asztal másik végén álló tizenéves lányra - Nem gond ?

- Nem.......dehogy - válaszoltam kissé félve - megleszek - mosolyogtam rá és reméltem, hogy tényleg így is lesz.

Beálltam Hope mögé és a vállaira tettem a kezemet, amitől azonnal kirázott a hideg, de ezt figyelmen kívül hagyva folytattam, amibe belekezdtem; az államat ráraktam fekete hajára és úgy mosolyogtam bele a kamerába, ami most tényleg szívből jövő volt. Örültem, hogy ezzel az egy képpel boldoggá tehettem valakit.

- Meddig kell így maradnom ? - kérdeztem egy idő után, ugyanis már csinált egy pár képet, mégis újra akart egyet.

- Bocs, az én hibám. Annyira meglepődtem, azon amit csináltál, hogy elfelejtettem mosolyogni - suttogta, mire majdnem elnevettem magamat.

- Mindent értek - válaszoltam.

A következő kép már jól sikerült, így arrébb álltam Hopetól és kifújtam az eddig bent tartott levegőmet. Egy picit megint elkezdtek a kezeim remegni, de ezt most megpróbáltam leküzdeni, ami sikerült is. Ha így haladok egy idő után hozzá fogok szokni; gondoltam és reméltem, hogy igazam lesz.

A találkozó további része jó hangulatban telt el és közeledtünk a végéhez. A holnapi találkozót a város egy másik részénél tartották, ezért megköszönték minden ARMYnak, hogy eljöttek és megkérték őket, hogy továbbra is támogassák a BTS-t. Megfogtam pár ajándékkal teli zacskót és azzal együtt kimentem a furgonhoz. Beültem előre és a közben megérkező fiúkat figyelve mosolyogtam.

- Ma nagyon sokat mosolyogtál - szólalt meg Jin.

- Azt mondod ? - fordultam hátra, már amennyire a biztonsági öv engedte és elgondolkoztam rajta, hogy ezt vajon honnan tudja.

- Nem is kérdés, bár az éneklés alatt eltűnt egy időre. Most már jobban érzed magad, ugye ? - érdeklődött, mire a többiek is rám néztek.

- Persze - bólintottam.

- Tudod, őszintén meglepődtem a fényképezésnél, viszont emiatt eszembe jutott egy remek ötlet - mondta J-Hope vigyorogva.

- Na mi az a nagy ötlet Hope drága ? - kérdezte V, ugyanis az említett hatásszünete egy kicsit sokáig tartott.

- Most bele zavartál a jó hangulatba - durcáskodott, mire elnevettem magamat - szóval............

- Ki bököd még ma vagy várjunk holnapig ? - tudakolta Suga J-Hope háttámlájának támaszkodva.

- Jó, jó.......na akkor, mit szólnátok, ha segítenénk Kikinek kigyógyulni a fiúktól való félelméből ?

Egy ideig mindenki csak bámult rá magamat is beleértve és nem tudtunk erre mit mondani. Elgondolkoztam az ajánlaton és érdekesnek találtam, bár nem voltam benne biztos, hogy sikerülhet.

- És mi van, hogyha ettől csak még rosszabb lesz neki ? - kérdezte JungKook.

- Kicsi Kook. valószínűleg nem úgy gondolta, hogy majd minden egyes nap lerohanjuk - ráncolta a szemöldökét V.

- Egész jó ötlet - szólalt meg a menedzser - már ha neked is az - nézett rám.

- Öhm.......én nem tudom........vagyis........még soha nem gondoltam ilyesmire. Én........mindig is kerültem a fiúkat, nem igazán gondolkoztam azon, hogy összebarátkozzak velük - vallottam be a kezemet bámulva.

- Itt az ideje akkor elkezdeni - szólalt meg V.

- Akkor, mindenki benne van ? - kérdezte J-Hope.

Természetesen senkinek sem volt kifogása, még nekem se. Ugyan féltem, de úgy gondoltam sokkal jobb lesz, ha megpróbáljuk, mintha eleve nem is kezdenénk bele. Rákérdeztem, hogy miből fog állni ez az egész "vegyük rá Kikit, hogy ne féljen a fiúktól projekt", de csak sejtelmes válaszokat kaptam, meg azt, hogy majd idővel rájövök. Na kösz, én is érintett voltam és mégsem tudtam semmiről, bár nem voltam annyira egyedül. JungKook is értetlen fejjel nézett egyik tagról a másikra, bár valószínűleg nem kellett volna jobban éreznem magam attól, hogy ő sem tudott szinte semmit. Hisz V szavaival élve; "kicsi Kook sötét, mint az éjszaka". Mondjuk, mire megérkeztünk a szállásra már ős is mindent tudott, mivel a fiúk nagy nehezen elmagyarázták neki a dolgokat. Fáradtan sétáltam a szobánk elé és kerestem a kulcsot, amikor is rájöttem, hogy JungKooknál volt. Mellém jött és nem kinyitotta az ajtót, hanem megfogta a karomat - ami mellesleg nem volt túl jó a szívemnek, ráadásul azonnal kirázott a hideg - és belenyomta a kulcsot a kezembe. Egy ideig őt meg a kezembe tett tárgyat néztem felváltva, majd továbblépve ezen az értetlen tettén, kinyitottam az ajtót és szinte futva bevetettem magamat az ágyba. Jó érzés volt a puha matrac és a takaró érintése és már tényleg nagyon hiányzott ez nekem. Ma reggel is baromi korán keltünk, így szinte egész nap sírtam volna egy ágyért és most végre megkaphattam. Oldalra fordítottam a fejemet és szinte a tükörképemet pillantottam meg a mellettem lévő ágyon, az egyetlen dolog ami különbözött, az az volt, hogy ő fiú volt, de a többi stimmelt. Keletkezett egy apró gombóc a torkomban és ijedten megpróbáltam az ágyam szélére kúszni, ami nem volt a legjobb döntés, ugyanis annyira messzebb akartam kerülni Kooktól, hogy észre se vettem és már a földön feküdtem. Nem volt túl kényelmes, így feltápászkodtam és szembe találtam magamat egy aggódó tekintettel, természetesen a szobatársam volt az. Hirtelen a félelemtől és a meglepettségtől fel akartam állni, amikor is lefejeltem az ágyam melletti falon lévő polcot. A fádalomtól lassan leguggoltam és a fájó pontot masszíroztam.

- Öhm.......jól vagy ? - kérdezte aggódva a maknae.

- P-persze - legyintettem és hirtelen bele nyílalt a fájdalom a fejembe.

- Nem úgy tűnik - fürkészte az arcomat, majd leszállt az ágyamról és fölém hajolva szemügyre vette a fejemet - szerintem lesz egy nagy puklid. Ülj fel az ágyra, én addig hozok egy kanalat - utasított, majd gyorsan kiment a szobából.

Valahogy felmásztam az ágyra és azon üldögélve vártam a kanálra, amiből egyébként fagyi lett.

- Bocsi, de csak ez van. Miattad otthon hagytam a kanalamat - magyarázta Jin, majd a fejemre rakta a csomagban lévő jégrémet - egy picit nyomd oda és a végén majd edd meg.

- Oké........köszönöm - néztem rá hálásan, mire mosolyogva megrázta a fejét, majd kiment.

- Már jobb ? - ült mellém JungKook, ezért autómatikusan arrébb mentem volna, de megállított - Nyugi mindjárt felállok, csak ne mozogj inkább egyáltalán, abból csak bajod lenne.

- Rendben - mosolyodtam el - és igen, már egy kicsit jobb.

- Ennek örülök - válaszolta a maknae és felállva egyedül hagyott a szobában.

Egy idő után megettem a fagyit és újra elterültem az ágyon, majd nem sokkal ezután elaludtam.

Arra ébredtem, hogy szinte égett a testem, de közben a hideg is néha kirázott. Riadtan felültem és kómásan körülnéztem a szobában. JungKook nagyban aludt és a szomszéd szobából sem szűrődött ki zaj. Mivel eléggé rosszul éreztem magamat, úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit sétálni. Nyolc óra volt csak, így nem hittem, hogy bármi gond lehet belőle. Kooknak hagytam egy levelet az éjjeliszekrényen és halkan kinyitottam az ajtót és kimentem rajta. Kilépve a folyosóra nem volt kint senki, így amíg ez a helyzet nem változott, gyorsan lesiettem az aulába. Kint már nem volt olyan meleg, mint nappal sőt, egész jó idő volt. Hűvös szél fújt és a napot is eltakarták a felhők, amik nem voltak olyan bizalomgerjesztők, de azt gondoltam, hogy nem lesz semmi sem az esetleges esőből. Befordultam jobbra, aztán nem sokkal ezután balra és megint balra, majd mentem egyenesen, bár magam sem tudtam hogy hova tartok. Elérkeztem egy parkhoz, ami vagy egy órányi sétámba telt, de jól esett. Már nem éreztem magamat olyan rosszul. Leültem egy padra és becsukva a szememet, hallgattam a szél hangját és a madarak csiripelését. Meg persze a körülöttem lévő japán emberek beszélgetését, amiből természetesen semmit se értettem. Nyugisan üldögéltem a padon, amikor is megéreztem egy esőcseppet a karomon, majd ezt követte még pár és pár perc múlva hirtelen el kezdett szakadni az eső. Nyári zápornak tűnt, így ugyan sietve, de semmitől sem félve kerestem egy fedett helyet, amit egy árusnál meg is találtam. Ha csak esett volna akkor azt mondom, hogy semmi gond majd megvárom, amíg eláll, de felnézve az égre észrevettem, hogy egy fénycsík cikázik végig a felhők között, mire autómatikusan a füleimre tapasztottam a kezemet. Pár másodperc múlva dörgött is az ég és a szívem sokkal gyorsabban kezdett el verni, mint eddig. Amitől még jobban féltem, mint a fiúk sőt, rettegtem; az a villámlás volt. Utáltam az ilyen viharokat már kicsi korom óta és soha nem volt mellettem senki, hogy megvédjen. Valamiért ilyenkor mindig egyedül voltam otthon és hiába telefonáltam a szüleimnek, vagy akár Sunnynak, soha nem vette fel egyikőjük sem. A mennydörgés mindig arra az énemre emlékeztetett, aki mindentől félt és sokkal gyengébb volt, mint a mostani énem. Utáltam még csak visszagondolni is. Félve néztem fel az égre, hogy hátha nem lesz több villámlás, de sajnos volt. Ijedten azt csináltam, amit ilyenkor nem szabad. Kimentem a nyílt terepre és megpróbáltam keresni egy kávézót vagy valamit, ami zárt tér, de sajnos ezt nem igazán találtam. Eközben a fejem iszonyatosan fájt ráadásul bőrig áztam és a hideg is rázott. Egyre gyorsabban és kétségbeesetten futottam, ahogy csak hallottam a dörgéseket. Végül találtam egy kávézót, ahová szinte berontottam és a megkönnyebbüléstől, hogy végre biztonságos helyen vagyok; összeestem......

Valaki hapcizására nyitottam fel lassan a szemeimet és próbáltam realizálni a helyzetet. Egy fiú vitt a hátán, akit először nem ismertem fel, így elkezdtem a hátát ütni és végig azt kiabáltam, hogy azonnal tegyen le, aztán ezt abba hagytam mivel éles fájdalom nyílalt a fejembe és újfent kirázott a hideg.

- Nyugi, csak én vagyok az.........Jin - szólalt meg a kirohanásom után.

- Jaj, bocsánat - mondtam.

- Ne kérj, biztos nem tudtad felfogni hirtelen, hogy mi történt.

- Talán - suttogtam és a hevesen doboló szívemet próbáltam lecsillapítani, ugyanis nem csak enyhén féltem, hanem zavarban is voltam, hogy a hátán cipelt. Megpróbáltam egy kicsit távolabb tolni magamat, de erre rám szólt.

- Ha ezt csinálod, akkor le fogsz esni. Tudom, hogy félsz, de nem szeretném, ha leesnél és gondolom te sem - magyarázta és még erősebben tartott a combomnál fogva. Ha láthatta volna a fejemet, akkor nem csak a félelem látszódott volna, hanem az egyre vöröslő arcom is. Erre mondta volna azt Sunny, hogy olyan, mint a pávián popó.

- T-tudok me-menni - dadogtam.

- Harminckilenc fokos lázzal csodálkozom, hogy egyáltalán fent vagy és nem alszol.

- Mi ? - csodálkoztam.

- Jól hallottad, úgyhogy maradj csöndben és addig is pihenj, amíg meg nem érkezünk a hotelhez. Lesz egy pár dolog, amit meg kell beszélned velünk.........ráadásul miért motyogtad azt folyton, hogy apa, anya, meg Sunny ? - kérdezte, mire lesokkolódva néztem a tarkóját, ugyanis csak azt láttam - Szívesen láttam volna az arcodat - nevette el magát - nem mondtál ilyet, úgyhogy ne félj.

- Te ilyen helyzetben komolyan képes vagy viccelődni ? - akadtam ki, szerintem jogosan, miután leesett az amit mondott.

- Csak azt akartam, hogy jobb kedved legyen.....

- Kösz......hogy próbálkoztál - mosolyodtam el, majd hirtelen egyre álmosabb lettem és Jin válaszát sem hallottam már. Alvás közben végig azon járt az agyam, hogy mégis milyen széles a válla és, hogy vajon honnan tudta, hogy van egy Sunny nevű barátnőm, hisz én úgy emlékeztem, hogy még nem meséltem róla nekik.......

- Jin szemszöge -

Visszaérkezve a szállásra mind baromi fáradtak voltunk; rajtam meg talán Jiminen kívül. Még csak öt óra volt mégis szinte beesett a legtöbb tag az ágyába. Sugát megpróbáltam rávenni, hogy játsszon velem valamit, de erre csak fáradtan felém hajított egy párnát.

- Hát akkor nem - motyogtam és átmentem Jiminék szobájához, hátha ott jobb a hangulat.

Benyitva a szobába, tényleg jobb volt, bár először fogalmam sem volt, hogy mit csinálnak, ugyanis V-nek be volt kötve a szeme és a másik kettőt kereste. Legalábbis úgy tűnt, abból hogy a levegőt tapogatta....

- Ti meg mit csináltok ? - kérdeztem, mire mind hárman felém kapták a fejüket.

- Ó, Jin, segíts - kérlelt V és el kezdett felém közeledni - már azóta őket keresem, hogy megérkeztünk. Adj valami segítséget - nevetve néztem J-Hopera és Jiminre, akik buzgón rázták a fejüket.

- Bocsi V, azt hiszem rossz szobába jöttem - mondtam és lassan az ajtó felé kezdtem hátrálni, majd mielőtt még utolérhetett volna, gyorsan becsuktam az ajtót, ami következtében, valószínűleg V neki ment, ugyanis nagy koppanást hallottam közvetlenül azután, hogy kijöttem. Ezután hatalmas röhögés hallatszódott ki, mire mosolyogva megráztam a fejemet és visszamentem a mi szobánkba. Csodálkozva néztem JungKookra, aki valamit nagyon keresett a táskámban.

- Mit szeretnél Kook ? - kérdeztem ásítva; úgy tűnt én is kezdtem fáradni.

- Nem hoztad el a kanaladat ? - kotorászott tovább.

- Kiki miatt otthon hagytam - mérgelődtem - de mire kellene ?

- Beverte a fejét egy polcba - magyarázta - nem tudom, hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen -

rázta a fejét nevetve - Akkor nincs semmid, amit rárakhatnék a fejére ?

- Hm..........várj - mondtam, majd előkerestem a hűtőtáskából egy csomag pálcikás jégkrémet és felállva követtem JungKookot a szobájukhoz. Kiki az ágyon ült és a fejét dörzsölte, mikor elé léptem még láttam a fájdalmas grimaszt az arcán, de amint észrevett csak csodálkozva nézett rám.

- Bocsi, de csak ez van, miattad otthon hagytam a kanalamat - magyaráztam, majd óvatosan a fejéhez nyomtam a hideg édességet, amit szívesen megettem volna, de sajnos ez a lehetőség elúszott - egy picit nyomd oda és a végén majd edd meg.

- Oké........köszönöm - nézett rám hálásan én meg mosolyogva inkább egyedül hagytam őket.

Ezek után rájuk fért a pihenés. Viszont Kikin én is csak mosolyogni tudtam, hisz rég találkoztam egy ilyen szórakozott lánnyal. Érdekesnek tűnt már most ez az együtt töltött egy hónap és még volt hátra legalább tizenegy.

Bementem a szobába és lehuppantam az ágyra, úgy gondoltam, hogy még alvás előtt felhívom a szüleimet és megnyugtatom őket, hogy megérkeztem. Ha elutaztunk általában anya mindig aggódott, még ha tudta is, hogy úgyis minden rendben van. Csörgött párat a telefon, mire anya beleszólt.

- Szia kicsim - szólalt meg boldogan, mire elmosolyodtam.

- Szia anya, hogy vagytok ?

- Mi ? Mi jól vagyunk, úgy mint mindig, de mesélj veled mi van ?

- Hm.........semmi érdekes. Találkoztunk az ARMYkkal, akik megint csak nagyon aranyosak voltak és mostanra már mindenki kifáradt.

- Nem csodálom. Ugye nem vagy beteg ? A többiek is egészségesek ? - halmozott el a kérdésekkel, amiket általában mindig feltett, ha beszéltünk. Túl sokat aggódott.

- Mindenki jól van, még csak megfázása sincs senkinek - bár azért nyáron nem olyan sűrűn beteg az ember - tettem hozzá, hogy még jobban megnyugodhasson.

- Ez igaz.........és a kis dalszerző lány hogy van ?

- Vele is minden rendben. Nagyon jól bírja, ahhoz képest, hogy nincs hozzászokva.

- Ennek örülök, de most hogy megemlítettem, nem is nagyon meséltél még róla nekem.

- Tudod anya, ennek két oka is van : az egyik; hogy még csak kétszer beszéltünk azóta és nem nagyon volt időm, a másik; hogy nem is kérdeztél még róla.

- Milyen okos lettél hirtelen fiam - nevetett fel, ami következtében melegség öntötte el a szívemet.

- Szóval, Kiki egy nagyon kedves és becsületes lány. Szorgalmasan dolgozik azon, hogy egy megfelelő számot írhasson nekünk és mindenkivel jól kijön. Egy igazán lányos lány, bár még aegyozni nem láttam.......

- Ezek szerint megtetszett - mondta sejtelmesen.

- Mi ? - jöttem zavarba és gyorsan megnéztem, hogy Suga biztos alszik-e, de úgy tűnt, hogy igen - Nem is mondtam semmi ilyet - mentettem magamat, ugyanis tényleg nem erről volt szó.

- Persze, hidd el majd ha bejelented, hogy már a barátnőd, akkor nekem csak annyi lesz a reakcióm, hogy én megmondtam.

- Anyaaa - szóltam rá - mindegy.......nekem mennem kell majd beszélünk, add át apának az üdvözletem - búcsúzkodtam zavartan.

- Jól van, jól van - nevetett - szia kicsi Jinem - köszönt el, majd leraktuk.

Mosolyogva megráztam a fejemet és elterültem az ágyon, nem sokkal ezután pedig el is aludtam.