Sziasztok ^^

Kezdem rögtön azzal, hogy meg van a 100 megtekintés, amit nagyon köszönök *-* A csillagokat és hozzászólást már nem is említem, hisz tudjátok, hogy azok is mindig nagy örömöt okoznak.  Nyugodtan írhattok, hogy mégis milyennek találjátok a sztorit és az esetleges megfigyeléseiteket is szívesen olvasom. Igyekszem mindenre válaszolni. A részhez túl sok hozzáfűznivalóm nincsen csak annyi, hogy jó szórakozást ! :) 

-------------------------------------------------------------------------------------------------   

Valamikor éjjel ébredtem fel a BTS lakásában lévő kanapén és enyhén lüktető fejjel néztem körül. A homlokomról ennek következtében leesett egy hideg törülköző, de ezt figyelmen kívül hagyva kitapogattam a telefonomat az asztalon és megtalálva megnéztem az időt. Három óra volt, ami azt jelentette, hogy két óra múlva a srácok is kelnek. Visszagondolva a tegnap este történtekre kirázott a hideg és inkább visszabújtam a takaró alá, de hiába próbáltam elaludni, nem ment. Túl sok volt nekem a fiúkkal való érintkezés, ami kis híján kipurcantott.....na jó azért nem, de elég közel jártam hozzá. Felálltam és kinyitva egy szekrényt megnéztem, hogy találok-e valami fájdalomcsillapítót a fejemre. Nem került elő hiába kerestem, ezért úgy döntöttem megnézem a fürdőben lévő szekrényben, hátha ott tartják. Kinyitottam és sikeresen kiesett belőle egy fogkrém, majd azt követte egy arckrém és mindez jó hangosan csattant a mosdókagylóban. Vártam pár percet, hogy nem-e felébresztettem valakit, de mivel csak halk szuszogás és valaki horkolása hallatszódott ki, úgy tűnt tovább aludtak. Visszapakoltam a cuccokat és hasogató fejjel visszamentem a kanapéhoz. Végül bevizeztem a törölközőt és rárakva a fejemre visszafeküdtem aludni, de ez a fejem miatt nem igazán sikerült. Idegesen lerúgtam magamról a takarót és a plafont bámulva elkezdtem bárányokat számolni. Nem mintha sokat segített volna, de mindegy. Valaki csoszogására felültem és megpróbáltam beazonosítani az illetőt.

- Bocsi - suttogta - felébresztettelek ?

- Nem, dehogy. Nem bírtam aludni.......

- Esetleg kérsz valamit enni ? - kapcsolta fel a villanyt a konyhánál.

- Hajnali háromkor ? - csodálkoztam - Köszi, de nem.

- Hát jó......akkor egyedül eszek - vonta meg a vállát és kinyitva a hűtőt elkezdte tanulmányozni a tartalmát.

- Viszont - álltam fel és megtámaszkodva a pulton ránéztem - egy fájdalomcsillapító jól jönne.

- Máris hozom - mondta Jin és visszament a szobájukba.

Én addig helyet foglaltam az egyik bárszéken és a fejemet a hűvös asztalra téve behunytam a szememet. Nem tudtam, hogy mikor osszam meg a dolgokat a fiúkkal, már pedig jó lett volna, így legalább nem néztek volna enyhén furának. Az, hogy nem voltam őszinte csak annyit jelentett, hogy még nem bízom bennük eléggé, bár szerintem ez érthető volt. Ki lenne képes egy hét ismeretség után erre ? Természetesen senki.........talán a rajongók, bár ők nem minden féleképpen az embert látják egy idolban.

- Tessék - rakott a fejem mellé egy fehér pirulát és egy pohár vizet.

- Köszönöm Jin - néztem rá hálásan és gyorsan bevettem a gyógyszert.

- Még mindig rosszul vagy ? Ne vigyelek el orvoshoz ?

- Egy kicsit és nem - mosolyodtam el halványan

- Hát jó, de szólj, ha mégis.

- Te leszel az első akinek megemlítem - nevettem fel, amitől belenyilallt a fájdalom a fejembe.

- Inkább feküdj vissza mielőtt még leájulsz a székről - utasított és egészen a kanapéig követett, majd fogta a vizes törölközőt és rárakta a fejemre. Hálásan ránéztem és lecsuktam a szememet. A fájdalomcsillapító megtette a hatását, ugyanis nemsokára el is aludtam.

Reggel - ha lehetett hajnali ötöt annak nevezni - már sokkal jobban éreztem magamat és ugyan álmosan, de kikászálódtam a helyemről és nagyot nyújtózva körülnéztem. Az ajtónál éppen Jimin állt, aki a cipőjét vette, valószínűleg futni készült, ezért gyorsan megállítottam és megkértem, hogy várjon meg. Sokáig tiltakozott, mondván még nem vagyok jól, de mivel ez nem volt igaz és ő is jól tudta, nem beszélt le. Közben J-Hope is csatlakozott hozzánk, ugyanis akart valamit vásárolni a közeli boltban. Felvettem a sportcuccomat és mellettük sétálva összefogtam a hajamat és feltettem egy napszemüveget.

- Na, felismerhetetlen lettem ? - kérdeztem tőlük.

- Hm.......- gondolkozott Jimin, majd fogta és rárakta a fejemre a kezében tartott baseball sapkát - így már jobb.

- Hé - futottam utánuk, de a távolságot ugyanúgy tartottam, csak most nem én voltam a gyorsabb, hanem ő és J-Hope. Egy ideig némán futottam, amikor is lelassítottak, ami azt jelentette, hogy megérkeztünk a bolthoz. Bementünk és én rögtön megkerestem az újságokat, majd kivéve a mai lapot belenéztem. Valahol sejtettem, hogy mi vár rám, de azért jobb lett volna, ha mégsem. Sóhajtottam egyet és visszaraktam a helyére. Megfordultam és véletlenül nekimentem egy idős és nem túl barátságos férfinak.

- Sajnálom - kértem elnézést angolul, ugyanis hirtelen minden koreai kiment a fejemből. Valamit magyarázott, de nem értettem, mivel az agyam sem akart fordítani, hirtelen felemelte a kezét és rémülten felsikítottam. Ekkor megjelent Jimin és J-Hope és nem túl kedvesen eltolták a férfit, majd elkezdtek vele vitatkozni és végül nagy csodálkozásomra ők hajoltak meg. Mutatták, hogy kövessem őket és kimenve az épületből még mindig kissé lesokkolva néztem magam elé. Közben egyébként beszéltek hozzám, de nem igazán vettem figyelembe. Meg nem is értettem vagy csak nem akartam, de mindegy.

- Kiki - húzott vissza Jimin. Kérdőn ránéztem és reflexből elhúzottam tőle - Mégis mi történt ? Elkezdtük lehordani azt az idegen férfit, mire kiderült, hogy csak megkérdezte, hogy mi a baj - mérgelődött.

- Nem akarok beszélni róla - válaszoltam és elfutottam egészen a házig, ahol már a sofőr várakozott a furgonnak dőlve - Kérem, haza vinne ? - kérdeztem és megnézve az időt, végül beleegyezett. Beszálltam az anyósülésre, amikor is valaki bepattant mögém közvetlen az indulás előtt és ott is maradt, amíg meg nem érkeztünk. Gyorsan kiszálltam és bementem a kapun.

- Miért követsz ? - kérdeztem Jimintől.

- Mert gondoltam akarsz valakivel beszélni.

- Persze, pont egy idegennel akarok a problémáimról beszélgetni - förmedtem rá és hátramentem az udvaron, majd lehuppantam a hintaágyra. Ő is követte a példámat és leült a másik végébe.

Figyelmen kívül hagytam és a lábamat felhúzva ráraktam az államat és lehunyva a szememet megpróbáltam megnyugodni. Bár nem látszott, de fullasztónak találtam a társaságát. Egy idő után végül megszólaltam és szerencsére egy kicsit jobban is voltam.

- Bocs - sóhajtottam - nem akartam rád förmedni.

- Az én hibám is, de mivel van egy fontos kérdésem szerettem volna, ha most válaszolsz.

- Mi lenne az ?

- Tudod, a menedzserünk azt mondta, hogy utálod a fiúkat, amin mind meglepődtünk, hisz ezt nem gondoltuk volna. Viszont a reakcióidat figyelembe véve, amikor a közeledben vagyunk akár mi, akár egy másik férfi; nem egészen olyan, mint aki utál minket...........sokkal inkább félsz tőlünk - mondta, mire lassan felé emeltem a fejemet - Igaz ? - kérdezte és pár perc gondolkozás után aprót bólintottam. A megkönnyebbülés miatt vagy nem is tudom, de kigördült pár könnycsepp a szememből. Szipogva próbáltam visszatartani, de nem ment. Még mindig folyt a könnyem, amikor is észrevettem, hogy Jimin közelebb jött és felemelve a kezét megsimogatta a fejemet, amitől ugyan kirázott a hideg, de mégis jól esett. Ilyen is régen volt.

- Nem kell emiatt szomorkodnod.........izé nem tudom ilyenkor mit kellene még mondani és nem igazán vagyok jó abban, hogy jól kezeljem a síró embereket.........főleg a lányokat. Naa, nyugodj meg - folytatta elkeseredetten, mire felnevettem, amit jelen esetben inkább hörgésnek lehetett nevezni.

- Már jól vagyok - válaszoltam és ránéztem. Belenéztem a szemeibe és hirtelen már nem is tartottam félelmetesnek, viszont a gombóc a torkomban megmaradt.

- Bell, te vagy az ? - jött boldogan felénk anya - Öhm.......te sírsz ? Mi történt ? Jól hallottam a híreket, tényleg összeestél ? Én megmondtam, hogy nem jó ötlet elfogadni a munkát.........ő meg kicsoda ? - kérdezte megállva előttünk és egy kissé morcos hangulatában volt, amit a szavait nem teljesen értő Jimin is észlelt.

- Előszőr is: ő Jimin; az idol csapat tagja, akiknél lakom - mutattam be a zavart fiút, aki a nevét hallva felállt és meghajolt anyu előtt, majd bemutatkozott - Másodszor: igen, tényleg elájultam, de nem kell aggódnod, már jól vagyok.

- Nem kellett volna beleegyeznem.......legalább elmondtad nekik a félelmedet ? Tudom, tudom, nem ismered őket eléggé meg minden, de sokkal könnyebb lett volna - tette fel a kérdéseit egyre gyorsabban és láttam rajta, hogy aggódott.

- Nyugi, már egy valaki tudja...........és nem sokára a többieket is be tudom avatni.

- Rendben, de még mindig nem tetszik ez nekem. Nem is tudom apád hogy gondolhatta......mindegy - fújta ki a levegőt - most maradj itthon és pihenj kicsit. Ki fogok addig találni valami megoldást erre az egészre.

Fáradtan bólintottam és meggyötörten ránéztem a mellettem ülő elcsöndesedett fiúra.

- Azt hiszem menned kéne. Holnap, majd én is visszamegyek, de nem akarom, hogy anya aggódjon, így inkább ma itthon alszom - magyaráztam, mire Jimin bólintott és felállva felhívta a sofőrt, hogy ugorjanak el érte. Nem sokkal ezután megjött a furgon és mivel nem voltam felkészülve a fiúkra inkább besiettem a házba.

Nem volt semmi dolgom és elképzelésem se volt, hogy mit is csinálhatnék. Ugyan próbáltam dalt szerezni, de még nem találtam ki semmi olyat, ami elég jó lenne nekik és illene hozzájuk, ezért nem is gondolkoztam rajta tovább. Tudtam, hogyha majd eljön az ideje, úgyis eszembe jut majd a tökéletes szöveg. Anya végig azon törte a fejét, hogy most mi is legyen. Nem szívesen engedett vissza a fiúkhoz, de úgyse tehetett sok mindent ellene. Éppen zongoráztam, amikor is megérkezett

apa, ami semmi jót nem jelentett...

- Mégis mit csinálsz itthon kislányom ? - kérdezte döbbenten.

- Mint láthatod, zongorázok.

- Megint elszúrtad a munkát ?

- Persze apa, nyugodtan aggódj csak a munka miatt velem ne is törődj - förmedtem rá, majd fogtam magam és felsétáltam a szobámba. Elterültem az ágyon és hallgattam apa dörömbölését az ajtómon, ugyanis kizártam. A fejemre szorítottam a párnámat, de még így is átszűrődött a hang, ezért elővettem a telefonomat és teljes hangerőre véve bedugtam a fülembe az itthon hagyott fülhallgatót. Nem tudom meddig lehetett itt, de egy idő után kikapcsoltam a zenét és végre csönd volt. Felálltam és kisétáltam az erkélyemre, majd megtámaszkodtam a korláton és az utakon elsuhanó autókat figyeltem. Megcsörrent a telefonom és fogadva a hívást beleszóltam.

- Igen ?

- Bell ! Jól vagy ? Mi történt ? Muszáj elmesélned mindent - hadarta legjobb barátnőm.

- Nem nagy dolog. Csak egy kicsit rosszul lettem.....

- De igenis nagy dolog, főleg ha össze is estél. Viszont nem kell tovább aggódnod, mivel egy hónap és kimegyek Koreába - mesélte izgatottan.

- Micsoda ? Te, kijössz Koreába ? Biztos vagy benne ? Vagy egyáltalán mit szólnak ehhez a szüleid ?

- Azt mondták csináljam azt, amit szeretnék. Meg különben is most el vannak foglalva a válásukkal...

- Mi ? A szüleid válnak ? - döbbentem meg, ugyanis mindig olyan jól kijöttek egymással, legalábbis ahogy én láttam.

- Igen, de mindegy. Már régi sztori......beszéljünk fontosabb dolgokról. Mennyire kell megtanulnom a nyelvet, hogy koreográfusnak tanulhassak ?

- Hát, mondjuk úgy, hogy olyan szinten kell beszélned a nyelvet, mint ahogy én.

- Az gáz.......... - csüggedt el, mire megpróbáltam felvidítani, hogy majd segítek neki. Feltéve, ha lesz annyi időm....

Végül leraktuk a telefont és én még mindig szinte lesokkolva próbáltam feldolgozni, hogy Sunny itt fog élni Koreában. Boldog voltam miatta meg minden, de egyben furcsa is volt. Na meg a szülei válása, eddig egy szóval sem említette, hogy gondok lennének. Egy kicsit talán szomorú voltam, hogy nekem nem említette egy ilyen fontos dolgot. Ezt félretéve örültem; nagyon. Miután anyunak elújságoltam, rögtön jobb kedve lett, amit nem egészen értettem, de mindegy. Ez az én problémámat kevésbé oldotta meg.

Éjfél körül lementem a konyhába keresni valami kaját, ugyanis nem igazán ettem mióta hazaértem. Azért azt tegyük hozzá, hogy nem akartam még véletlenül sem összefutni az apámmal, így megpróbáltam a lehető legkevesebbszer elhagyni a szobámat. Kinyitottam a hűtőt és találtam benne letakarva rizst meg valami fűszeres csirkét. Beraktam a mikroba és amíg vártam, hogy megmelegedjen felültem az asztalra és a lábamat lógatva gondolkoztam az elmúlt napokon. Jó, hogy hazajöttem egy napra és legszívesebben maradtam is volna, de ezt nem tehettem meg. Magam miatt meg miattuk se. Még ha nem is ismertem őket annyira, mégsem lett volna szívem cserben hagyni őket, ha fiúk, ha nem.

- Hogyhogy te még fent vagy ? - szólalt meg egy hang, miközben kivettem a kajámat a mikroból.

- Ezt én is kérdezhetném - válaszoltam rá sem nézve.

- Mégis mi bajod van már megint ?

- Tudod apa, semmi, de tényleg. Különben is, ha elmondanám se érdekelne, ezért inkább nem jártatom fölöslegesen a számat.

- Megváltoztál..........és nem jó értelemben.

- Talán zavar, hogy ki merem nyilvánítani a véleményemet ?

- Ezt nevezed te véleménynek. Én inkább visszabeszélésnek hívnám - okoskodott tovább, ami következtében felment az agyvizem és idegesen felálltam a székemről és a kajámat az asztalon hagyva felmentem a szobámba becsapva magam mögött az ajtót.

- Még hét fiúval is jobb élni, mint az apámmal - suttogtam és komolyan is gondoltam.