A fiúk végeztek minden munkával, így végre fellélegezhettek és egy kicsit elengedhették magukat. Elég megterhelő volt számukra ez a pár hónap, és még ha csak külső szemlélője is voltam a dolgoknak, sajnáltam őket, hogy néha pihenni sem volt idejük. Emiatt viszont az egész csapat, aki dolgozott az új albumon és segítségére volt a fiúknak, meg lett hívva a BTS kedvenc éttermébe. Ebbe a csapatba természetesen én is beletartoztam, még ha azt is állítottam, hogy túl sokat nem segítettem. Mind tudtuk, hogy ez nem így volt.

Egy igen családias hangulatú kisebb étterembe mentünk, ahova belépve azonnal megcsapott az ételek kellemesen fűszeres illata. Kabátunkat levéve sétáltunk a megterített asztalokhoz és társaságonként helyet foglaltunk a kerek asztaloknál. Kivételesen Sunnyt is elhozhattam, aki imádta a hasát, így meg sem várva, hogy az idősebbek helyet foglaljanak, már le is vágódott a mellettem lévő székre és az étlapot kezdte el tanulmányozni. Én csak bocsánatkérően ránéztem a többiekre, de fejüket rázva elmosolyodtak és végre leültek. A mis asztalunkán fogalt a BTS helyet, míg a mellettünk lévőnél a menedzser, a Big Hit igazgatója és más producerek. A többi asztalnál pedig a staff tagok beszélgettek vidáman. Most, hogy nem volt itt Jessica, egy kicsit én magam is nyugodtabb voltam és felszabadultabban beszélgettem a fiúkkal és Sunnyval. Életemben talán ezen a napon éreztem a legjobban magamat.

Miután mindenki megkapta a kért italát és ételét kicsit sem halk beszélgetésbe kezdtünk, ami miatt gyakran figyelt minket a többi dolgozó mosolyogva. Úgy tűnt, hogy a BTS zajosságához már mind hozzászoktak.

- El sem hiszem, hogy hamarosan új év - vetett fel egy újabb témát Sunny és közben újabb tésztát gyömöszölt a szájába.

- Nagyon gyorsan elszaladt ez az év - kortyolt bele a vizébe Rap Monster és közben engem nézve szélesen elmosolyodott. - Bár ez nagyban köszönhető neked,

- Mi-mi ? - jöttem zavarba és sütöttem le kínomban a szememet a felhangzott nevetésük miatt. - Ne mondj ilyeneket. Ez nem is igaz...

- Dehogynem - bólogatott teli szájjal a mellettem ülő Taehyung.

- Oké - mosolyodott el Jimin, ezzel megmentve engem a további kínos helyzetektől, ami miatt hálásan néztem rá, de amint jobban szemügyre vettem az arcát kicsit kezdtem magamat rosszul érezni, így inkább az előttem lévő salátát kezdtem el a pálcikámmal tologatni. Ahányszor csak ránéztem eszembe jutott az a hülye álmom. Utáltam miatta magamat... Nagyon. - Mi lenne, ha mindenki elmondaná, hogy mi volt a legjobb élménye ebben az évben ? Hisz úgy sem tudjuk nyugisan ünnepelni a fellépések miatt az új évet - osztotta meg velünk Jimin az ötletét, amiben mindenki benne volt. Természetesen a leaderrel kezdtük ezt a kis beszélgetést, aki hátradőlve a székén kezdett el gondolkozni, miközben a poharát pöckölgette.

- Nem is tudom... Ha mondanom kellene egyet, akkor az a szemétben turkálás volt - mondta, mire mindenki meredten bámult rá.

- Ezt komolyan gondolod ? Mi volt aztán neked abban olyan jó ? - kérdezte Suga szemöldökét felemelve. Ez neki például pont, hogy a legrosszabb emlékei közé tartozhatott, hisz köztudottan utálta az ilyen koszos dolgokat. Nagy hangsúlyt fektetett a tisztaságra.

- Jó, én sem örültem, hogy utána fél órán át kellett magamat áztatnom forró víz alatt, de nem is erre a részére gondoltam. Csak, olyan jó érzéssel töltött el, hogy mindannyian segítettetek nekünk és emiatt büszke voltam rátok. Büszke voltam, mivel félretettétek minden ellenérzéseteket és valóban a füzet keresésére koncentráltatok; segítettetek egy barátotoknak - emelte fel barna szemét és egyenesen rám nézett. Nagyon jól tudta, hogy én mit éreztem ezzel kapcsolatban így nem is kellett semmit sem mondanom, bár a meghatottságtól szóhoz sem tudtam jutni.

- Hát, ha neked az tényleg élvezetes volt, akkor mostantól több fontos dolgot fogok kidobni a kukába - jelentette ki YoonGi. - Mondjuk a Ryan medvés plüssödet.

- Meg ne merd csinálni - nézett rá a helyzethez képest szigorúbban a leader, és épp az abszurditása miatt mind felnevettünk. Amíg ők ilyen jól elvoltak, megszólalt a mellettem ülő Sunny.

- Én a legjobban azokat a pillanatokat élveztem, amikor veletek lehettem. Sokkal viccesebbek voltatok, mint amire számítottam – mosolyodott el és a fiúk csak büszkén kihúzták magukat a dicséret miatt. Bár nem tudom én ennek mennyire örültem volna...

- Szerintem, a Kikivel való kosarazás és dalírás volt a legjobb - mondta Suga, mire J-Hope bizonytalanul emelte felé a fejét.

- Te az utolsóban egészen biztos vagy ? - utalt arra, hogy nem igazán voltam kedves dalírás közben, de a bántó megjegyzése miatt sértetten néztem rá.

- Hé, ez nem volt szép - motyogtam, mire mind elnevették magukat. - Jól van, nevessetek csak - néztem fel szúrós szemekkel és mikor találkozott tekintetem az előttem ülő Jinével, aki mosolyát visszafojtva nézett rám, megadóan felsóhajtottam. - Oké, oké, talán igazatok van.

- Nem talán, biztos - válaszolta Suga. - De én ennek ellenére is szerettem, mivel megmutattad, hogy mégsem vagy olyan unalmas, mint amilyennek az elején gondoltalak - magyarázta és ugyan ott volt az a kis bántás a szavában, engem mégis megérintett.

- Életemben nem láttalak még ilyen nyálasnak - jegyezte meg Hobi, bár ezt is csak azért merte, mert két emberrel arrébb ült a másik rappertől, aki már így is szúrós szemekkel méregette. - Én viszont a legjobban azt élveztem, amikor együtt táncikáltunk - fordította el rögtön a fejét, hogy ne nevesse el magát, de a legutolsó szó hallatán csak fejemet fogva nevettem fel kínomban és fogadtam el, hogy ezt soha nem fogják elfelejteni. A többiek természetesen nagyon jól szórakoztak rajtunk.

- Számomra az volt a legjobb, amikor együtt filmeztem noonával - mosolyodott el halványan JungKook, ami miatt kilátszódtak aranyos nyuszi fogai. - Mellette sose unatkoztam, főleg ha horrort néztünk - nevetett fel, amihez már nem is szóltam semmit. Úgy tűnt ez az este az én szivatásomból állt, emiatt muszáj volt beletörődnöm.

- Imádtam a közös futásokat és amikor különböző dolgokról beszélgettünk. Mindig felvidítottál - szólalt meg Jimin és hajába túrva mosolyodott el. Az utolsó mondata miatt viszont összeszorult a szívem. Biztos, hogy sokkal többet okoztam neki szomorú napokat, mint boldogokat. Viszont, hogy ne mutassam fancsali arcomat én és rámosolyogtam és suttogtam egy köszönömöt.

- Nekem a legjobb élményem az volt, amikor elénekeltem az I Love Yout a koncertünkön - mondta halkan Jin, de pechére pont csönd volt a társaságunkban, így mind hallottuk. A szavai miatt viszont pír szökött az arcomba és csak bárgyún elmosolyodtam, majd beleittam a vizembe; vele együtt. Úgy tűnt még saját magát is képes volt zavarba hoznia, emiatt V meg is szólalt ezzel mentve a helyzeten.

- Én a hógolyó csatázást szerettem a legjobban. Soha nem nevettem annyit, mint aznap - mondta és az emlékek hatására elmosolyodott, de nem csak ő, hanem mi is. Egyedül csak szegény Sunny ült meglepetten a helyén, ugyanis neki fogalma sem volt, hogy miről is beszélt Taehyung. Viszont miután rájött, hogy valószínűleg nem most fogja megtudni, így várakozóan felém fordult; úgy, ahogy a többiek is.

- Öhm... Ez lehet furán fog hangzani... De én az összes veletek átélt dolgot legjobb élménynek tartom - böktem ki zavartan és először ugyan nem szólt senki semmit, de végül halk füttyögésbe kezdtek, ezzel még jobban zavarba hozva engem.

- A kis édes kicsi Bunny szavai után - állt fel és poharát középre nyújtotta. - Koccintsunk a jó kis csapatunkra - mondta, mire mindenki követte tettét és elmosolyodva számolni kezdtünk.

- Három, kettő egy; Bangtan Bangtan Bang Bangtan ! - kiáltottuk, ami miatt az egész helyiségben tapsvihar tört ki.

Akkor este úgy gondoltam, hogy tényleg minden olyan boldog, hogy ezt semmi sem ronthatja el. Pedig tudhattam volna. Sejthettem volna, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Ha túl vagy egy akadályon, akkor jön egy újabb és újabb és ennek a körforgásnak sohasem lesz vége. Ilyen az élet, megpróbáltatásokkal teli és kiszámíthatatlan. De pont a kiszámíthatatlansága miatt olyan szép és egyben ijesztő is. Számomra pedig csak ijesztő lehet, mert úgy tűnik, hogy még nem tettem eleget azért, hogy megérdemeljem a jót. Kellett még egy utolsó ütés, ami mindent elrontott.

Pár nappal az éttermi ünneplés után este a fiúk rendeztek egy kisebb evős partit, hogy ismét megünnepeljék az új album ekkora sikerét és hogy lezárják a sürgő forgó időszakot. Jessica úgy gondolta, hogy neki elmaradhatatlan a jelenléte épp ezért meg is ajándékozott minket a jelenlétével. Sungyeol sem örült neki igazán, ezért hangot is adott neki az idegbeteg ugatásával, amivel eléggé megijesztett engem, így az est további részében próbáltam elkerülni a megbolondult kutyát, akit végül V nyugtatott le. Sunny reakcióján mind igen jól szórakoztunk, ugyanis teljesen megsértődött az állatra, mondván rá miért nem hallgatott.

Amíg ezen veszekedtek inkább bementem a konyhába és töltöttem mindenkinek egy kis üdítőt. Hallottam, hogy valaki bejött utánam, de nem igazán törődtem vele egészen addig, amíg meg nem szólalt.

- Mi olyan jó benned ? - szólalt meg bosszúsan Jessica.

- Ezt meg hogy érted ? - fordultam meg összeszorított kézzel és megpróbáltam nem kimutatni a félelmemet.

- Óóó, ne add itt nekem a hülyét. Mégis mivel vetted rá őket, hogy ennyire megkedveljenek ? Hisz te eddig nem is jöttél jól ki a fiúkkal. Nagyon is örültem neki - tette csípőre a kezét és egy lépéssel közelebb jött hozzám, ami miatt hátrálnom kellett, hogy nehogy meglássa rajtam az ijedséget.

- Nem é-értem mi-mire gondolsz - ráztam meg a fejemet lassan.

- Most komolyan ilyen hülye lennél ? Mégis hogy lehet az, hogy veled sokkal többet törődnek, mint velem ? Velem, aki eddig mindig a fiúk kedvence volt és a környezetedben lévők állandóan át is pártoltak hozzám.

- Nem tudom...talán nem vagy nekik szimpatikus - néztem le a földre és mondtam ki az első dolgot, amire gondoltam.

- Óóó, ugyan már. Én mindenkinek szimpatikus vagyok - dobta hátra ébenfekete haját, majd ledermedve nézett rám és lett egyre mérgesebb a tekintete. - Csak nem mondtál nekik rólam valamit ? - kérdezte és még közelebb lépett hozzám.

- Én-én nem - kaptam fel a fejemet ijedten és léptem még egyet hátrébb ezzel sikeresen leverve egy üvegpoharat, ami szilánkjaira törve szóródott szét a földön, ezzel megakadályozva a menekülésben. A többiek kint még csak észre sem vették a hiányunkat, hisz nagyon jól elvoltak ez a nevetésekből is hallatszódott. Én most kevésbé éreztem már ilyen boldognak magamat. Szerettem volna, hogyha valaki megment, de most egyedül voltam...

- Hé, hallottam valami érdekeset apától - mosolyodott el szélesen, ami miatt rögtön összeugrott a gyomrom és kiszáradt a szám. - Te valamilyen oknál fogva elveszítetted az emlékeidet kiskorodból és ezután kezdtél el furcsán viselkedni a fiúkkal. Nem akarnál meg emlékezni a kedvemért, hátha így újra távolságot tartasz majd tőlük ? Naaa, légyszí - fogta meg a vállamat. Azonnal elkezdtem egész testemben remegni és kétségbeesetten kezdtem el a fejemet lassan rázni és ugyan mondani akartam, hogy ez nem igaz, de hang nem hagyta el a számat.

Apró könnycseppek kezdtek el gyűlni a szemem sarkában és fájdalom nyílalt a fejembe, ami miatt odakaptam a kezemet és szorosan lehunytam a szememet. Egy nevető kisfiú arca ugrott be a fejemben, aztán az, hogy egy virágot tett a hajamba, ami melegséggel töltötte el a bensőmet, de ez rögtön megváltozott miután ez a fiú egy erdőben kegyetlenül a földre lökött és két másik társával egy lány...egy lány utasítására kövekkel kezdtek el dobálni és a hajamnál fogva emeltek fel a földről és nevettek ki. Nem tudtam semmit sem tenni, csak halkan sírtam és egész testemben remegtem, aztán beleharaptam a fogva tartóm karjába és emiatt el is engedett, így gyorsan talpra állva futásnak eredtem, azt viszont nem néztem, hogy egy domb oldalához értem, ahol megcsúszva legurultam és minden apró ág felsértette a bőrömet és talán a szívemet is... Egyedül maradtam az egyre sötétedő erdőben és lassan ellepett a sötétség és éreztem, ahogy egy apró könnycsepp gördült le az arcomon...

Szinte fullasztónak éreztem a levegőt, egyik kezemmel a fejemet fogtam, míg másikkal a mellkasomat szorítottam, hogy végre kapjak levegőt és hátráltam bele egyenesen az üvegszilánkokba. Mezítláb lábamba egyesével fúródtak bele a darabkák, de ez a fájdalom semmi sem volt, ahhoz, amit belül éreztem. Homályosan kezdtem el látni félig a könnyeimtől és félig attól, hogy nem egészen voltam magamnál. Láttam, ahogy Jessica arca elkomorult, majd felém nyúlt, de én kétségbeesetten sikoltottam fel és guggoltam le mindkét kezemet a füleimre tapasztva. Láttam, ahogy két papucsos láb megállt mellettem és kétségbeesetten kezdett el mondani valamit, bár nem tudtam a szavaiból kivenni, hogy mit, de a karomnál fogva felhúzott és egy gyors mozdulattal a karjaiba vett.

- Tae...hyung - motyogtam és kapaszkodtam meg a pólójában, majd kezdtem el zokogni; úgy, mint még soha életemben...

V felvitt a szobájukba és a saját ágyába fektetett le és rakta rám a takaróját, majd hagyott egyedül a közben mellénk szegődött Sunnyval, aki hiába próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt, én csak csöndben néztem a plafont és megpróbáltam mindent megemészteni. Beleremegtem a fel-fel ugró emlékekre és akaratlanul is elsírtam magamat valahányszor rágondoltam. Arra a megbántottságra, a fájdalomra és a mérhetetlenül nagy egyedüllétre. Észre se vettem, hogy időközben Jessica is bejött és Taehyung hiába próbálta visszatartani dühösen és könnyes szemekkel sétált az ágy mellé és állt meg karba tett kézzel.

- Tűnj innen - szólt rá reflexből Sunny, de unokatestvérem úgy tett, mintha nem is hallotta volna és bele is kezdett a mondanivalójába.

- Miért mindig te vagy a szerethetőbb ? Miért neked vannak törődőbb szüleid ? Te miben vagy másabb, mint én ? Hm ? - kezdett el üvöltözni felém miközben már félig zokogott. Teljesen lefagytam a hallottakon és a szemeimet megtörölve néztem rá értetlenül. - Mindig is gyűlöltem, hogy még ha barátaid nem is voltak, de a szüleid mindig egy csomót foglalkoztak veled. Az enyémek csak megnézték, hogy jól vagyok-e és mentek is vissza dolgozni. És miután anya meghalt még ennél is kevesebbet láttam az apámat. Az emberek is állandóan veled szimpatizáltak, de miután közöltem velük, hogy egy undok dög vagy, engem választottak. Én nekem mindenem csak azért van, mert hazudtam ! Most is két fiú is bolondul érted és még csak észre sem veszed... Még ha az egyikben nem is vagyok biztos... - szipogta és hátat fordítva nekem kisétált a szobából egyedül hagyva minket a többiekkel, akik időközben utánunk jöttek megnézni mi történt. Meg sem tudtam szólalni azok után, amiket Jessica mondott. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen egyedül érezte magát és hogy ilyen szinten utált. Viszont egy valami szöget ütött a fejembe, ami már így is lüktetett a hirtelen szerzett információktól és vészesen közelítettem ahhoz, hogy idegösszeroppanást kapjak. Két fiú...Jessica azt mondta, hogy két fiú... Ezen elgondolkozva ültem fel és néztem farkasszemet Jiminnel, aki csak megilletődötten álldogált az ajtóban és próbált nem a szemembe nézni. Eszembe jutott az álmom és minden vele kapcsolatos emlékem... Összepréselt ajkakkal hajtottam le a fejemet és néztem a remegő kezeimet. Én vagyok az a lány, aki a legtöbbet ártott neki, én vagyok az, aki bántotta, aki miatt olyan szomorú volt. Egy szörnyű ember vagyok. A kezembe temetve az arcomat vettem mély lélegzetet és próbáltam meg nem jobban szétesni, ami végül sajnos nem sikerült, sőt...

Hallottam, hogy valaki mellém lépett és felnézve meg is pillantottam Jint, aki kedvesen megsimította a karomat, de erre csak az volt a reakcióm, hogy hirtelen arrébb húzódtam és egész testemben elkezdtem remegni. Megint láttam azoknak a fiúknak az arcát, akik parancsszóra olyan dolgokat tettek velem, amit nem érdemeltem meg. Az ez utáni dolgok tejesen összefolytak és hallottam veszekedést, sírást és ajtócsapkodást is, de nem igazán tudtam figyelni. Az eddigieknél is jobban összetörtem lelkileg.

Éjszaka keltem fel legközelebb és ránézve a mellettem lévő órára láttam, hogy még csak hajnali három volt. Lassan levándorolt a tekintetem a lábamra, ami be volt fáslizva és ugyan nem emlékeztem tisztán, de tudtam, hogy kihívtak miatta hozzám egy orvost, hogy elláthassa rendesen. A néha belenyilaló fájdalom miatt képtelen voltam aludni, ezért halkan kikeltem az ágyból és anélkül, hogy felébresztettem volna JungKookot, J-Hopeot, Sunnyt vagy esetleg V-t - és ugyan mindenegyes lépés kínszenvedés volt -, kisétáltam a szobából magam mögött halkan becsukva az ajtót. Így, hogy egy kicsit messzebb kerültem tőlük, kezdett alábbhagyni a remegésem, ezért egy fokkal jobban is éreztem magamat. Viszont ezalatt a pár óra alatt biztos lettem valamiben; mégpedig, hogy el kellett tűnnöm olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam. Csendben, titokban és anélkül, hogy bármelyikükre is rákelljen néznem. Annyi gondot okoztam nekik, hogy képtelen voltam tovább itt maradni. Ráadásul a fiúktól való félelmem újbóli felerősödése miatt, nem is ment volna. Túl gyenge voltam és ezen muszáj volt változtatnom, ezért el kellett tűnnöm egy kis időre, hogy időt adjak nekik is és magamnak is. Összeszorult a szívem, miközben visszagondoltam az itt töltött napjaimra; a fiúkkal való hülyéskedésekre, a főzni próbálásokra, amit általában pont Ram Monsterrel vagy Jiminnel próbáltam, ezért nem is csodálkoztam így belegondolva, hogy nem sikerült. A veszekedéseik is felrémlettek, amik állandóan arról szóltak, hogy ki kitől lopta el a cuccát és azonnal adja vissza. Erre Suga volt nagyon háklis, ezért általában az ő hangját lehetett hallani a legtöbbször. A videójátékozások, amikben általában Jungkookék vagy hagytak nyerni vagy pedig olyan szinten béna voltam, hogy legagyizták miattam a játékot, ezzel biztosítva afelől, hogy nem én voltam a hibás. Megmosolyogtatott minden egyes ilyen emlék és mikor beugrott Jin arca, eltört a mécses és patakokban folytak szememből a könnyeim ezzel megnehezítve a cuccaim összeszedését. Nagyokat szipogva húztam be a bőröndömet és ültem le a kanapéra, hogy megírjam nekik az okát a távozásomnak, de hirtelen felkapcsolódott a villany és ijedten kaptam a fejemet a lépcső aljában álló személy felé.

- Sejtettem, hogy készülsz valamire - jött közelebb V és helyet foglalt mellettem a kanapén. Nem szóltam egy szót sem, csak csöndben üldögéltem mellette és vettem észre, hogy az ő közelsége furcsamód nem volt rám hatással. Nem úgy, mint a többi BTS tagé.

- Taehyung, megkérhetnélek valamire ? - néztem rá elgondolkozva és megtörölve a szememet nagy levegőt véve belekezdtem. - El tudnál vinni egy olyan helyre, ahol a többiek nem találnak meg és van időm a gondolkozásra ? - halkultam el a végére és zavartan lenéztem a kezeimre és elkezdtem tanulmányozni őket. Megakadt a szemem a Jintől kapott gyűrűn, amit egész jól elrejtettem ez idáig a média elől, de belegondolva a jövőbe, talán majd vissza is kéri tőlem és ezért véletlenül sem kerülhetünk veszélybe...

- Persze, te kis butus - mosolyodott el halványan és közelebb húzva magához jó szorosan megölelt. - Nem lesz semmi gond, ne aggódj - suttogta és a megkönnyebbüléstől, hogy nem voltam egyedül újra könnyek szöktek a szemembe.

- Aish - húzódtam el tőle és vettem elő egy zsepit, hogy megtörölhessem a szememet. - Utálom, hogy annyit sírtam a mai nap, mint egy kisgyerek.

- Nem vagy te olyan kicsi - borzolta össze a hajamat halkan felnevetve.

- Ezzel most arra céloztál, hogy gyerek vagyok ? - húztam fel fél szemöldökömet, mire csak visszatartott nevetéssel válaszolta, hogy dehogyis. Jól tudtam, hogy erre gondolt...

- Biztos, hogy nem szeretnél elköszönni tőlük ? - szólalt meg V, miközben várakoztunk a taxira a hűvös téli hajnalban. A lámpák világítása adott nekünk csak fényt és emiatt láthattuk a kifújt levegőnket, amiről rögtön eszembe jutott Jimin...

- Jimin...Jiminnek tényleg tetszem ? - kerültem ki a válaszadást és kérdeztem rá arra, amire most a legkíváncsibb voltam. V nem szólt egy szót sem, hanem elhúzva a száját hajtotta le a fejét és próbált meg nem a szemeimbe nézni.

- Nem csak, hogy tetszel neki; hanem szeret téged. Már egy ideje - motyogta nem túl lelkesen, amiből rögtön megértettem, hogy nem volt számára sem egy túl jó téma ez.

- Olyan rosszul érzem magamat, hogy ennyire vak voltam és még csak normálisan vissza se tudtam utasítani...

- Tulajdonképpen visszautasítottad...egyszer-kétszer... - gondolkozott el és rám kapva a fejét gyorsan magyarázkodásba kezdett, ami ugyan nem ért sokat, de örültem, hogy próbálkozott. - Persze ezt nem úgy értem, hogy feltétlenül meg is bántottad és miattad depresszióba esett meg ilyenek. Jimin viszonylag gyorsan túl esik az ilyeneken... Jó, oké...befogtam - vette végre észre a kétségbeesett arckifejezésemet és hálásan nézve rá beszálltam a megérkezett taxiba.

V semmi konkrétat nem mondott azzal kapcsolatban, hogy hova visz, csak annyit, hogy egy igen kellemes helyre, ahol biztos, hogy jól fogom érezni magamat. Ezen kicsit megnyugodva néztem az elsuhanó kivilágított épületeket, plakátokat és az el-el haladó kocsikat. Ennyi idő alatt sikerült már, úgy ahogy kiismernem Szöult és igazán nehezemre esett bármerre is nézni, ugyanis vagy rám mosolyogtak a fiúk egy-egy plakátról, vagy pedig csak az üzletek miatt, de eszembe jutottak folyton-folyvást, ami kezdett kikészíteni. Megérkeztünk egy buszállomáshoz, ahol meg is véve a jegyeket kezdtem rájönni, hogy hova is tartottunk. Daeguba; V szülővárosába, bár nem igazán értettem, hogy miért pont a szüleihez akart vinni, de szerinte egy családias környezet biztos jót tett volna. A családról viszont rögtön eszembe jutott apa, akitől muszáj volt valamit megkérdeznem, még ha ehhez fel is kellett ébresztenem hajnalok hajnalán. Szerencsémre V mellettem elég gyorsan kidőlt a busz egyenletes mozgása miatt, ezért attól sem kellett félnem, hogy esetleg hallja a beszélgetésünket. Semmi gondom nem lett volna tulajdonképpen vele, de ezt most szerettem volna, hogyha csak apa halja. Ez számára és számomra lett volna fontos beszélgetés.

Párat kicsöngött és már fel is vette a telefont, amin eléggé meglepődtem, de azért félve beleszóltam.

- Szia ap...

- Minden rendben kislányom ? - kérdezte aggódva, amit nem igazán tudtam megérteni, ezért mindenesetre megnéztem a kijelzőt, hogy biztos apát hívtam-e fel, de nagyon úgy tűnt, hogy igen, így hát folytattam.

- Persze.

- Ha minden rendben, akkor mégis miért hívogatsz hajnali ötkor ? - kérdezte kételkedve.

- Na jó... Igazság szerint történt egy két dolog...

- Még ma belekezdesz vagy nem, ugyanis nekem reggel korán kell...

- Mindenre emlékszem - vágtam közbe, mire rögtön el is hallgatott, olyannyira, hogy azt hittem le is rakott, de mivel a telefon még mindig számolta a másodperceket, ezért nem értettem, hogy hirtelen mi lett vele.

- Bocsánat, csak ki kellett jönnöm, hogy ne ébresszem fel anyádat - szólalt meg végre és nyugtatott meg afelől, hogy még itt volt velem és nem aludt el. - Mégis hogy értetted azt, hogy mindenre emlékszel ?

- Történt egy s más, ami miatt visszajöttek az emlékeim a balesetről... Igazából fogalmam sincsen, hogy miért akartam veled ezt ilyen gyorsan közölni, csak szerettem volna, hogyha tudod meg ilyenek - magyaráztam zavartan és próbáltam magam is rájönni, hogy ennek mi értelme is volt. Mégis miben reménykedtem ? Hogy majd ezek után megjavul a kapcsolatom az apámmal ? Ugyan már... Ez a való világ volt és nem mese...

- Értem - válaszolta lassan és felsóhajtott. - Nem igazán örülök neki, mivel pont ettől akartalak megvédeni... Visszajött újra a fiúktól való félelmed, ugye ?

- Igen...

- Sejtettem... Sajnálom - mondta ki hirtelen azt a szót, amit már nagyon régóta vártam tőle. - Gyűlölöm magamat azért, ahogy viselkedtem veled, de meg kell értened, hogy mind miattad volt. Ráadásul ugyan erre biztos, hogy nem emlékszel és valószínűleg nem is fogsz, de az elején még tőlem is tartottál, a saját apádtól, ami hihetetlenül rosszul esett nekem és mivel már akkor is igen büszke természetű ember voltam, ezért inkább elakartam érni, hogy megutálj, és így ne félj tőlem.

- Ha úgy vesszük, akkor bejött - mondtam halkan, mire felnevetett, amivel könnyeket csalt a szemembe, ugyanis már vagy a balesetem óta nem hallottam így nevetni és ez megnyugtatott afelől, hogy még ha ez nem is mese, mégis történhetnek csodák és megjavulhat a kapcsolatom az apámmal. Ezután még megkérdezte a visszaemlékezésem körülményeit és hihetetlenül mérges lett Jessicára, ami ugyan egy kicsit megijesztett, de meg is értettem, hogy miért, bár én most már csak sajnáltam, viszont ennél többet nem éreztem. Főleg úgy nem tudtam, hogy valahányszor tettem egy lépést, mind fájdalommal járt, mivel ugyan kiszedték a talpamból az üvegszilánkokat és lekezelték rendesen, attól ez még örökké belevésődött a fejembe. Minden fájdalommal és megaláztatással együtt, amit tőle szenvedtem el az évek alatt.

Apától fél óra múlva el is köszöntem, hogy had aludhasson még és én is lezárva a telefonomat lehunytam a szememet, amikor is a kezemben lévő mobil elkezdett rezegni. Félve nyitottam ki a szememet és szinte remegő kezekkel fordítottam meg a telefonomat, hogy láthassam a hívó felet. Jin volt az, aki miután rájött, hogy valószínűleg nem veszem fel, üzenetekkel kezdett el bombázni.

Jin <3 : Kérlek vedd fel...

Jin <3 : Ne csináld ezt velem, velünk.

Jin <3 : Remélem látod, hogy a többiek is hívogatnak.

Ezt elolvasva meg is rezdült a telefonom és Suga neve kezdett el villogni, majd Jiminé, J-Hopé, Rap Monsteré és JungKooké. Összeszorult a szívem, ahogy néztem, néztem és néztem, de nem reagáltam rá. Az üzenetek voltak talán azok, amik miatt újra elsírtam magamat.

Suga : Vedd fel azt a hülye telefont, hogy megmondhassam neked, így nem viselkedünk a barátainkkal...

Suga : Vedd már fel az istenit ! Aggódunk érted, nem veszed észre ?

Szorosan lehunytam a szememet és megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet, amik még nem törtek utat maguknak, viszont a keserű szájízt már éreztem.

Jimin : Kiki, légy szíves írj valamit, hogy tudjuk minden rendben.

Jimin : Remélem, hogy nem az érzéseim ijesztettek el téged...

Nem, dehogy buta Jimin. Az lenne az utolsó, ami miatt elmennék. Ezt mind le is írtam, de aztán inkább kitöröltem és letöröltem a szemem sarkából az épp kibuggyanni készülő könnyeimet.

Hobi : Kérlek Kiki... Ne csináld azt, amit én.

Hobi : Most már kezdem érteni, hogy mennyire is aggódhattatok miattam.

Ezen keserűen elmosolyodtam és kikerestem a táskámból egy zsepit, amíg ezt csináltam meg is érkezett a következő üzenet.

Rap Monster : Kicsi Bunny remélem jól vagy és V a gondodat viseli.

Rap Monster : Azért írhatnál valami életjelet magadról. Igazán jól esne...

Szipogásomat megelőzve kifújtam az orromat és megtöröltem a könnyes szememet és örültem, hogy ennél jobban nem kezdtem el sírni; még.

JungKook : Tudod milyen rossz volt úgy felkelni, hogy nem voltál a mellettem lévő ágyon ?

JungKook : Gyere haza és mesélj még arról a történetről...

Ezen egy kicsit elmosolyodtam, ugyanis hihetetlennek tartottam, hogy még ennyi idő után sem jött rá, hogy az korántsem volt kitaláció. Van, ami nem változik...

Jin <3 : Remélem tudod, hogy szeretlek és cseppet sem érdekel, hogy újra kell kezdenünk, hogy normálisan hozzá szokhass megint a fiúkhoz. Ha ez azt jelenti, hogy velem maradsz, akkor nem érdekel.

Ezen a ponton értem el odáig, hogy halk sírásba kezdtem, ami felébresztette a mellettem békésen szundikáló V-t is. Először csak kétségbeesetten kérdezte, hogy mi történt, de miután megnézte a telefonomat nagyot sóhajtva húzott a mellkasához és hagyta, hogy kisírhassam magamat, majd mikor belegondoltam, hogy mégis mire készültem még jobban rázendítettem és nem bírtam abbahagyni. Úgy éreztem, mintha belülről a tüdőm ki akart volna szakadni a helyéről és szinte alig kaptam levegőt. Az orrom bedugult és hallani sem hallottam semmit. Csak zokogtam Taehyung karjaiban és végig azon gondolkoztam, hogy miért romlott el megint minden. Hogy miért maradtam megint egyedül.

Napokon keresztül azon járt az agyam - V szüleinek házában, amikor csak egyedül voltam -, hogy mégis mit kellett volna tennem. Viszont már jól tudtam, hogy mi lett volna a legjobb mindenkinek és ezért rettentően utáltam magamat. Mivel itt akartam őket hagyni és el akartam menni Amerikába. Igen, végül egy kis gondolkozás után erre jutottam annak érdekében, hogy megerősödhessek és reméltem, hogy ebben V is támogatni fog...

Nem is sejtettem, hogy mégis mennyi ideig tarthat a kigyógyulásom és megerősödésem, ezért elterveztem, hogy mindegyik fiúnak írok egy levelet, amelyben megköszönök nekik mindent, amit értem tettek, mivel tudtam, hogy ezt élőben képtelen lettem volna elmondani sírás nélkül. És semmit sem utáltam jobban, mint a könnyes búcsúkat...

  ---------------------------------------------------------------------------------------------------   

Sziasztok^^

Hát... Ide is elérkeztünk... Ez volt az utolsó rész, amihez most még nem írok semmit. Majd egy külön részben osztom meg veletek a gondolataimat^^ Azért remélem nem akartok megölni meg ilyenek... A rész kimenetelét tekintve megérteném... Viszont, holnap hozok nektek egy ilyen leveles részt, amiben minden fiúnak hagyott levelet elolvashattok és erre a fiúk reakciói is le lesznek írva az ő szemszögükből. És vasárnap pedig hozom az epilógust. Azt hiszem ennyi... Addig is mindenkinek további szép napot^^