Sziasztok^^

Most egy hosszabb résszel érkeztem nektek, amiben ugyan nagyon sok minden nem történik, de azért ezek az események már kihatással lesznek a jövőre... Olyan kis titokzatosnak érzem magamat XD Na jó, viccet félre téve, remélem élvezni fogjátok és épp ezért jó szórakozást hozzá !

A 12K megtekintést pedig nagyon köszönöm *-* Amikor csak látom, hogy egyre többen érdeklődnek és élvezik a sztorit mindig feldobja a kedvemet^^ Épp ezért nagyon hálás vagyok nektek :) 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------  

A nap további részében megpróbáltam a lehető legnormálisabban viselkedni viszont ez a fiúk miatt eléggé nehezen ment, akik már most agyba főve Jessicát dicsérték, hogy milyen rendes is volt velük és hogy már most látják, hogy vidám egy hónapnak nézünk elébe. Na, most, hogy ez mégis kinek lesz az, az majd kiderül, mivel azt már most tudtam, hogy én nem tartozom ezek közé az emberek közé. Soha nem voltam vidám, hogyha az a lány a közelemben volt. Inkább éreztem magamat feszélyezve.

Nem is tudom miért, talán ezek miatt az érzéseim miatt, de nem volt túl kellemes álmom éjjel. A fülemben szüntelenül nevetéseket hallottam és éreztem, hogy a testem egyes részei rettentően égtek, mintha csak ütés érte volna őket. Zihálva és az izzadságtól a homlokomra tapadt hajjal ültem fel hirtelen a kanapén és pislogtam hosszakat, hogy teljesen felébredhessek. Egész testemben remegtem és éreztem, ahogy apró könnycseppek csorogtak végig az arcomon és hulltak le a kezemre. Lassan felálltam és megtartva az egyensúlyomat botorkáltam fel a lépcsőn és nyitottam be az egyik szobába, ahol nagyon reméltem, hogy Jin volt. Vak sötét volt az egész szobában, ezért megvártam, amíg a szemem hozzászokott a sötétséghez, majd a tárgyak körvonalai alapján próbáltam rájönni, hogy kiknek a szobájában is voltam. Itt csak két ágy volt, ezért már Jiminéknél biztos nem lehettem és mivel bármennyire is füleltem nem hallottam egyikőjük horkolását sem, ezért már Rap Monsterék szobáját is kizártnak tartottam. Rávettem magamat, hogy megszólaljak, ezért halkan elkezdtem Jin nevét suttogni. Meglepetésemre viszont nem az ő morcos hangja szólalt meg, hanem Sugáé.

- Történt valami Kiki ? - kérdezte oldalra fordulva rekedtes hangon, mire megráztam a fejemet, de mivel ezt valószínűleg nem láthatta, így inkább válaszoltam.

- Nem, semmi...csak... - próbáltam valami kifogást keresni, hogy mégis mit kerestem az éjszaka közepén a szobájukban, de hirtelen nem jutott semmi eszembe, ezért csak csöndesen néztem magam elé és vártam, hogy YoonGi kiküldjön.

- Szóval mégis - sóhajtott fel. - Nyugodtan menj mellé, csak kérlek, ne csináljatok semmit, ami hanggal járna - válaszolta már félig visszaaludva, mire rögtön vörösebbé vált az arcom a kelleténél.

- De-dehogy is - dadogtam zavaromban és Jin ágya felé fordultam. Halkan oda lépkedtem és megböktem a vállát nehogy az legyen, hogy reggel veszi észre azt, hogy egyel többen lettek a szobában. Először csak mocorogni kezdett, majd lassan a másik oldalára fordult és fáradtan kinyitotta a szemét.

- Kiki ? - lepődött meg és rögtön feltolta magát ülőhelyzetbe és arcomat két keze közé fogta. - Valami gond van ? Miért nedves az arcod ? Te sírtál ? - kérdezte halkan. Így, hogy halhattam a hangját kezdtem jobban lenni és hirtelen el is felejtettem eddigi gondjaimat, hisz itt volt mellettem.

- Csak rosszat álmodtam, de most már minden rendben - válaszoltam.

- Ha így lenne, akkor nem jöttél volna egészen a szobánkig - válaszolta kétkedve és értve a célzásomat rögtön beljebb csúszott az ágyán, hogy én is elférhessek. Megkönnyebbülve bújtam be mellé és húzottam annyira közel hozzá, amennyire csak tudtam. A fejemet a mellkasába fúrtam és elégedetten hunytam le a szememet.

- Kiki... - motyogta Jin és hallottam, ahogy egyre gyorsabb lett a szívverése.

- Hm ?

- Néha igazán...meggondolatlan vagy - gondolkozott el egy pillanatra a megfelelő szón, de nem egészen értettem, hogy ezzel most pontosan mire is célzott.

- Ezt meg hogy érted ?

- Áh, mindegy - adta fel és nyomott egy puszit a fejemre, majd körém fonta biztonságot nyújtó karjait és még ugyan egy ideig biztos fent volt a gyors lélegzetvételét figyelembe véve, de én már annyira fáradt voltam, hogy egy kis idő múlva el is nyomott az álom.

Valaki nagyban bökdöste a hátamat reggel, ezért kénytelen voltam kinyitni a szememet és a zaklatóm felé fordulnom, ami nehezen ment anélkül, hogy ne ébresztettem volna fel egyúttal a szuszogó Jint. Viszont már most láttam, hogy valami nem volt rendben, ugyanis túlságosan is gyorsan vette a levegőt és apró izzadságcseppek gyöngyöztek a nyakán és homlokán.

- Végre, hogy felkeltél - sóhajtott nagyot V és összeráncolt szemöldökkel nézett Jinre. - Vele meg mi történt ?

- Ne-nem tudom - ráztam meg a fejemet és levéve a karját a derekamról felültem és a tenyeremet a homlokához érintettem, ami szinte égett. - Tae, azonnal hozz egy lázmérőt - néztem rá kétségbeesetten, mire ő rögtön ki is szaladt a szobából.

- Van valami baj ? - sétált be Rap Monster.

- Szerintem Jin lázas - szálltam le az ágyról és gyorsan lesiettem a konyhába, hogy bevizezzek egy rongyot és a fejére rakhassam. Jimin bent is volt, épp a poharába öntött vizet, amikor is sietve félretoltam és benedvesítettem a kezemben tartott rongyot.

- Öhm...minden rendben ? - szólalt meg és éreztem a hangjában, hogy nem bírta mire vélni az előbbi cselekedetemet.

- Bocsánat - néztem rá bűnbánóan, de csak megrázta a fejét és továbbra is várta a válaszomat. - Jin nagy valószínűséggel belázasodott - vázoltam fel előtte a dolgokat és meg sem várva a válaszát visszafutottam az emeletre. Eléggé sokan lettünk ahhoz képest amennyien kellett volna, hogy itt tartózkodjunk, de már mindenki kezdett aggódni, amit nem is csodáltam. V épp a hőmérőt nézegette és törölgette a szemét. Nagy valószínűséggel nem akarta elhinni, amit látott és ez mindennél jobban megrémített. Remegő kezekkel helyeztem a nedves rongyot a fejére és fordultam Taehoz, aki még mindig nem szólt egy mukkot sem. JungKook elégelte meg végül a dolgot és idegesen kivette a kezéből a lázmérőt.

- Negyven ?! - akadt ki Kook.

- Hívom a mentőket - sietett el Rap Monster.

Nagy levegőket véve figyeltem az egyre gyorsabban lélegző barátomat, aki még csak ki sem bírta nyitni a szemét. Én voltam mellette egész este és még csak fel sem tűnt, hogy valami nincsen rendben. Milyen barátnő vagyok, hogy még erre a kis dologra is képtelen voltam ?

Miután Jint beszállították a kórházba már ki is került a netre, hogy mi is történt vele. Minden ARMY jobbulást kívángatott neki. Sőt, még az én oldalaimra is írogattak, hogy nyugtassam meg őket nem olyan nagy a baj. Helyettem viszont ott volt az ügynökség, amely tájékoztatta őket az állapota felől, bár azért én is kiraktam egy twittet, hogy minden rendben lesz vele. Szomorúan dőltem el a kanapén és gondolkoztam még mindig azon, hogy hogyan lehettem ilyen vak. Ebben az önsajnáltatásomban Jimin akadályozott meg, aki visszajött a dormba megnézni, hogy minden rendben-e velem.

- Kiki - ült le mellém, miután nagy nehezen felültem és bíztatóan megsimogatta a hátamat. - Nem miattad került kórházba - világosított fel, mire szomorúan kezdtem el fürkészni az arcát.

- Te valami gondolatolvasó vagy ?

- Nem, csak ismerlek - nevetett fel. - Akkor is ez történt volna, hogyha hamarabb észrevesszük. Ráadásul hajnalban, mikor bementél hozzájuk még nem volt semmi baja.

- Az egy dolog, de...

- Most hagyd abba - szólt rám felsóhajtva. - Gyere, menjünk vásárolni - állt fel és a karomnál fogva magával húzott.

- Lehet, hogy eddig nem vetted észre, de az egyik barátod épp kórházba került és te komolyan vásárolgatni...

- Shhh - rakta mutatóujját a számra. - Ahhoz a kajához akarok hozzávalókat venni, amit majd csinálsz neki bentre.

- Ááá, értem - húztam fel a bakancsomat, majd eljutott a mondat utolsó fele is hozzám és kétségbeesetten egyenesedtem ki. - Hogy ki csinál ételt ? Én ? Dehát nem is tudok főzni - tiltakoztam, de csak elmosolyodva a kezembe nyomta a kabátomat.

- Együtt majd csak megoldjuk, hisz más különben nem mennél be hozzá, nem igaz ?

- Úgy utállak - haraptam be az alsó ajkamat és belebújtam a meleg ruhadarabba.

- Dehogyis - simogatta meg a fejemet és kilépett a hűvös időbe. A hó most ugyan nem esett, de még a két nappal ezelőttinek itt maradt néhol a nyoma, így eléggé vigyáznom kellett, hogy nehogy hasra essek. - Engem ki is tudna utálni ? - folytatta a bent elkezdett monológját, de csak feladóan elsóhajtottam magamat és nem szóltam semmit sem. - Mégis mi volt ez a reakció ? Hát nincs igazam ?

- De, Jimin teljes mértékben egyet értek veled - sandítottam rá oldalról, de csak a mélyen megsértett arcát pillantottam meg, ezért el nevettem magamat.

- Ebben az egészben az az egyetlen jó, hogy legalább nevetsz - motyogta.

- Jaj, ne légy már ilyen - karoltam bele és felnézve rá elmosolyodtam. - Köszönöm.

- Mégis mit ? - kérdezte elkapva a fejét, amin egy kicsit meglepődtem. Miért lett hirtelen ilyen szégyenlős ?

- Hogy visszajöttél. Szerintem, ha nem tetted volna, akkor még mindig azon a hülye kanapén fetrengnék és magamat ostoroznám.

- Az elképzelhető - gondolkozott el.

Az utunkat csendben folytattuk és egészen addig nem is szólaltunk meg, amíg be nem léptünk egy szupermarketbe, hogy megvehessük a hozzávalókat a...fogalmam sincs mihez...

- Mit is akarsz velem te csináltatni ? - kérdeztem Jimint, miközben tolta a bevásárlókocsit és valamit nagyon nézegetett a mobilján.

- Mindjárt mondom - állt meg egy kevésbé forgalmas részen és a kocsira támaszkodva továbbra is valószínűleg az étel receptjét keresgélte. - Kérlek szépen, kagylós csukot fogsz készíteni neki - magyarázta, mire értetlen tekintettel néztem rá.

- Azt nem másnaposoknak csinálnak ? Vagy esetleg Jin úgy néz ki, mint egy szoptatós anya ? - kérdeztem karba tett kézzel, mire összeráncolt szemöldökkel nézte a mobilját.

- Várj... nem is ezt akartam - jött rá. - Gyümölcsös csukot fogsz készíteni neki.

- Na ez már egy kicsit jobban hangzik.

- Jól van na. Véletlenül rossz üzenetet nyitottam meg - szabadkozott. - És az előző kérdésedre válaszolva; nem. Jin nem is hasonlít egy anyára, főleg nem szoptatósra - magyarázta, majd rám nézve kitört belőle a nevetés. Mosolyogva ráztam meg a fejemet és mentem a gyümölcsök felé. Nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy milyen gyümölccsel kellene is elkészíteni, aztán megláttam a befőtteket és rögtön ki is szúrtam a benne lévő barackot. Jiminnek is tetszett az ötlet, hogy ezzel csináljam, ezért beraktam a kocsiba. Vettünk rizst is és a vészhelyzet esetére cukrot is raktam a többi dologhoz.

- Itt vannak a tejek - állt meg Jimin, de én mellé lépve tovább toltam a kasszák felé a kocsit. - Most miért mentél tovább ? Itt azt írja, hogy ez is kell bele, vagy te nem a tejes változatot akarod elkészíteni ?

- Nem, mivel ilyenkor a tej csak feljebb viszi a lázat - magyaráztam. Jimin csak meglepetten bámult engem, miközben kiraktam azt a kevés hozzávalót, amit vennünk kellett és egy ideig nem is szólt egy szót sem. Csak azután, miután elhagytuk a boltot és a hóval borított utcákon sétáltunk vissza a dormhoz.

- Milyen okos vagy...

- Még régebben mondta anya - mosolyodtam el.

- Akkor is. Én most majdnem csak rosszabbá tettem Jin állapotát - nézett maga elé.

- Te sem tudhatsz mindent - nyugtattam meg.

Bementünk a lakásba és kipakoltuk a cuccokat a pultra, majd megmostam a kezemet és felvéve az egyik kötényt neki láttam a csuk készítésének. Jimin hiába mondta azt, hogy majd segít, ezt nem tette meg, helyette egész végig dirigált nekem, hogy mit hogyan csináljak. Miután jól kinevette magát a reakciómon végre komolyan vette a dolgot és felolvasta a receptet. Felraktam főni a rizst vízbe és kevergettem egy darabig, majd a maradék időben, amíg kész nem lett, felvágtam kisebb darabokra a barackot és a levéből öntöttem ki egy kis tálkába. Mikor láttam, hogy kezdett sűrűsödni a rizs beleöntöttem a barack levet és apránként beleszórtam a kockára vágott barackot. Még kevergettem egy darabig, majd elzártam alatta a gázt és hagytam, hogy egy kicsit összeálljon. Eközben Jiminnel elővettünk egy ételes dobozt és egy kanalat. Épp a zacskót keresgéltem, amiben majd elviszem, amikor is Jimin hirtelen megfogta a kezemet és az arca elé emelte.

- Te buta lány - szólt rám mérgesen. - Mégis hogy tudtad ilyen kis idő alatt megvágni három ujjadat is ? - kérdezte gondterhelten és ekkor észre is vettem, hogy égett a bal mutató, hüvelyk és középső ujjam. Rájuk pillantva láttam, ahogy csordogált ki belőlük a vér. - Ülj le szépen, mindjárt hozom az elsősegély dobozt - utasított, mire szót fogadva neki leültem az egyik székre. Nem értettem, hogy mégis miért akadt ki ennyire, hisz ezek csak kisebb vágások voltak. Idővel, úgy is elmúlnak...

Miután az ideges narancska visszatért, leült velem szembe egy székre és az asztalra tette a hozott dobozt, majd elkezdett benne kotorászni. Kivett belőle három ragtapaszt és egy fertőtlenítőt, meg egy fültisztító pálcát, majd jobban szemügyre vette a kezemet. Először letörölte róla a vért, majd kiöntött egy kicsit a pálcára a fertőtlenítőből és a sebekhez érintette, ami miatt olyan szinten elkezdte csípni a sérült részt, hogy erősen lehunytam a szememet és megpróbáltam nem mocorogni a székemen.

- Ennyire fáj ? - szólalt meg Jimin, mire egy aprót bólintottam. Hirtelen megéreztem, hogy langyos levegő érte az ujjaimat, ezért résnyire kinyitottam a szememet és meglepetten néztem a sebeket fújkáló fiúra. Gyorsan elrántottam a kezemet és zavartan az alsó ajkamba haraptam.

- Most már egyedül is megtudom csinálni - mondtam és rá sem mertem nézni az előttem ülő arcára. Viszont valamiért nem értette azt, amit az előbb mondtam, ezért ismét megfogta a kezemet és ráhelyezett az egyik ujjamra egy ragtapaszt.

- Hagyd, hogy legalább ennyit tegyek érted - kért halkan. Nem szóltam egy szót sem, csak hagytam had tegye azt, amit jónak látott és közben azon gondolkoztam, hogy mégis miért éreztem gombócot a torkomban és szomorodtam el hirtelen. Mostanában gyakran történt ez, ha Jimin közelében voltam, és ha ilyen kijelentéseket tett. Éreztem a hangjában a szomorúságot, ami engem is azzá tett. Csendben figyeltem, ahogy mindegyik ujjamat ellátta, majd utamra is engedett. Mivel már a csuk jónak tűnt, ezért leemeltem a tűzhelyről, hogy kiönthessem a dobozba. Azt viszont nem vettem figyelembe, hogy a lábas füle még mindig forró volt, ezért rögtön el is kaptam a kezemet, mikor megéreztem az égető fájdalmat a kezemben.

- Most meg a kezedet égetted meg ? - lépett mellém Jimin a hajába túrva. A számat harapdosva néztem félre és döntöttem el, hogy nálam nagyobb szerencsétlen nincsen ezen a világon.

Taxival mentünk a kórházig és elég sokáig még csak be sem akartam menni a kórterembe, de miután Jimin mondta, hogy neki mennie kellene, inkább erőt vettem magamon, hogy ne tartsam fel. Elhúztam az ajtót és bátortalanul Jin ágyához sétáltam. Valószínűleg még mindig aludhatott, ezért halkan mellé húztam egy széket és leraktam a kis asztalkájára a kajás dobozt. Jobban szemügyre vettem a békés arcát, ami már nem gyöngyözött izzadságcseppektől és megnyugodva tapasztaltam, hogy most már a levegőt is normálisan vette. Kinyújtva a kezemet megsimogattam az arcát és nyomtam rá egy puszit, majd megfogtam a kezét és a könyökömön támaszkodva figyeltem az alvó arcát. Éreztem, hogy én is kezdtem egyre fáradtabb lenni és a fejem is le-le csuklott, így végül én is elaludtam.

Kisgyerekként ültem a sárban és hajtottam le a fejemet, ezzel eltakarva síró arcomat. A nevemet hallottam minden oldalról és egyszer csak valaki megfogta a hajamat és annál fogva emelte fel a fejemet és nézett a szemembe. Azt viszont már nem tudtam meg, hogy ki volt az, aki így bánt velem, mivel hirtelen kinyitottam a szememet és zihálva egyenesedtem ki és pislogtam sokat, hogy teljesen felébredhessek. Megkönnyebbülten túrtam a hajamba és vettem észre az engem bámuló Jint. A mosoly azonnal lelohadt az arcáról gondolom miután felébredhettem és meglátta az arcomat, ami cseppet sem árulkodott jó kedvről.

- Minden rendben ? - szólalt meg aggódva, mire csak mosolyogva bólintottam.

- Ezt nekem kéne kérdeznem tőled. Te jól vagy ?

- Persze. Már sokkal jobban érzem magamat hála az orvosnak - mondta és látva kétkedő arcomat felemelte a kezét és megfogva a karomat szinte magára rántott. Két kezemmel a feje mellett támaszkodtam meg és néztem rá rosszallóan.

- Egy beteg embernek nem kéne ilyeneket csinálnia - szóltam rá, de csak kinevetett és hirtelen közelebb hajolt hozzám és ajkait az enyémekre helyezte.

- Egy beteg ember valóban nem csinálna ilyet - mosolyodott el újra, mikor elvált tőlem. - Ezért nem vagyok már beteg - tette hozzá.

- Szereted kiforgatni az ember szavait, ugye ? - húztam fel fél szemöldökömet.

- Ez a legjobb elfoglaltságom.

Sóhajtva megforgattam a szemeimet és segítettem neki felülni. Vidáman léptem a zacskóhoz, amiben bármennyire is kerestem, de nem találtam a kanalat, ezért egy percet kérve Jintől gyorsan kisiettem, hogy kérjek egyet. Elég sokáig eltartott, amíg a büfében végre kaptam egyet és izgatottan sétálva vissza Jin kórterméhez gondolkoztam azon, hogy vajon mit fog szólni a csukomhoz, amit most csináltam életemben először és ha ő nem lenne, akkor valószínűleg nem is történt volna meg ez a nemes esemény. Mosolyogva léptem be a terembe, majd ez a mosoly rögtön le is lohadt az arcomról, amikor megláttam, hogy ki is ült azon a széken, amin nem rég még én voltam. Lassan lépkedtem a két beszélgető személy felé, akik egész jól elvoltak, és amikor megláttam, hogy Jin mit szorongatott a kezében, még a vér is meghűlt bennem. Egy rózsaszín nyakpárna volt a kezében, amit nagy boldogan köszöngetett Jessicának. Ez tényleg kedves dolog volt tőle, de valamiért akkor is zavart. Zavart a tény, hogy ő előbb szerezett neki örömöt és miután észrevettem, hogy mit bontott épp ki az unokatestvérem, kínosan rejtettem a hátam mögé a hozott kanalat.

- Nem tudom, hogy mennyire fog ízleni, mivel nem igazán vagyok jó a konyhában, de gondoltam hozok valami ételt is, mivel a kórházi kosztok nem épp a legjobbak - magyarázta Jessica, de csak egy valami járt a fejemben, mégpedig, hogy mekkorát is hazudott, ugyanis nagyon is jól tudott főzni, amit már sok napilapnak el is dicsekedte. Japánban csak főzőtündérnek hívták, ami tényleg igaz volt rá, hisz ő ezerszer jobb volt a konyhában, mint én. Csak azt nem értettem, hogy mégis miért hazudott erről Jinnek, aztán lett pár sejtésem, de nem akartam bele többet képzelni, mint ami valójában történt. Egyszerűen csak jóban akartam lenni vele ebben a kis időben, amíg itt volt. Talán, csak nem akart dicsekedni vele. Igen, ez lehetett az oka... Viszont valamiért mégis a tegnapi szavai visszhangoztak a fülemben; " Van itt hét fiú, akiket mind magamba fogok bolondítani "...

Nem, nem, nem, nem, nem erről van szó...egyszerűen csak kedves... Ezt az utolsó dolgot még én sem hittem el, de nem tudtam másra gondolni; nem gondolhattam másra. El akartam kerülni azt a helyzetet, amiben én jöhetek ki rosszul, amiben egy idegesítő csitrivé válhatok. Ezért egy nagy mosolyt erőltetve az arcomra léptem melléjük és szólaltam meg olyan magabiztosan amennyire csak tudtam.

- Szia Jessica. Te, itt ? - csodálkoztam.

- Jaj, Belli. Hallottam, hogy mi történt Jin oppával és rögtön jöttem, hogy megnézzem minden rendben vele.

- Ez igen kedves tőled, hisz még csak egy napja ismersz - mondta Jin mosolyogva.

Én már eleve az oppa szón leblokkoltam, az már el sem jutott hozzám, hogy mi volt Jin válasza. Az még inkább elvette a figyelmemet, hogy a barátom épp Jessica zöldséges omlettes nem tudom miét fogyasztotta és láttam az arcán, hogy mennyire ízlett neki. Ez a lány valóban elérte azt, hogy alatta érezzem magamat, ugyanis hihetetlen gyorsasággal kaptam az asztalon heverő zacskó felé és rejtettem a hátam mögé. Mindketten érdeklődve nézték ezt a tettemet, amihez semmit sem tudtam szólni. Az egész helyzetet kezdtem megalázónak érezni és a kezem is elkezdett remegni.

- Abban mi van Kiki ? - nézett a hátam mögé Jin nagy szemekkel. Olyan boldogság csillant meg a szemében, hogy hoztam neki valami, hogy egy pillanatra megfordult a fejemben a csuk felfedése, de miután megpillantottam Jessica győzedelmes tekintetét, inkább heves fejrázásba kezdtem.

- Se-semmi. E-ezt a fiúknak vi-viszem a pró-próbájukra - mentettem ki magamat, mire rögtön el is szomorítottam őt, bár csak egy pillanatra láttam rajta és lehet, hogy csak beképzeltem, mégis rosszul esett ezt látnom.

- Értem... - válaszolta mélyen a szemembe nézve, majd folytatta az omlett evését.

Egy darabig még néztem, ahogy a különböző ételekről kezdtek el beszélgetni és Jin meg is osztott pár jó receptet Jessicával, amit ő fel is írt magának. Úgy gondoltam, hogy fel se tűnik nekik a távozásom, ezért amilyen halkan csak tudtam kimentem a kórteremből és sóhajtva sétáltam a kijárat felé. Ezer meg ezer dolgon járt az eszem és még csak fel sem tűnt, hogy merre sétáltam. Valamiért a lábaim valóban a gyakorlóterem felé vittek, ami lehetett vagy egy órányi séta, ugyanis beérve a fűtött épületre éreztem, hogy már szétfagyott a kezem és a fülem is, az orromról már nem is beszélve. Benyitottam a zenétől hangos terembe, ahol javában próbáltak a srácok. Érkezésemre mosolyogva intettek nekem és fejezték még be a táncot, majd fáradtan terültek el a parkettán.

- Kicsi Bunny, veled meg mi történt ? Miért nézel ki úgy, mint egy élő hóember ? - szólalt meg Rap Monster egy törölközőbe törölve az arcát és sétált közben felém.

- Úgy tűnik esett a hó - válaszoltam levéve magamról a sálamat és a kabátot, majd kiráztam a hajamból a havat és mosolyogva néztem végig a hat fiún.

- Hogy ízlett Jinnek a csuk ? - érdeklődött Jimin, mire rögtön elkaptam a fejemet és zavartan beharaptam az alsó ajkamat.

- Végül-végül nem adtam oda neki.

- Miért ? Egy csomót szenvedtünk vele, mire kész lett.

- Szenvedtünk ? - döntöttem oldalra a fejemet kérdőn.

- Szenvedtél - javította ki gyorsan magát.

- Ez már jobban hangzik - tettem csípőre a kezemet.

- Sejtettem, hogy ez csak valami hazugság lehet. Hisz nagyon ritka, ha Jimint és az étel készítést egy mondatban említik - jegyezte meg JungKook, mire válaszul egy a nyakába csimpaszkodó izzadt Jimint kapott. - Neee, szállj le rólam hyuuung. Büdös vaaaagy - nyávogta a legkisebb, mire mindannyian felnevettünk.

- Ha ez megnyugtat, akkor te sem vagy épp rózsaillatú - válaszolta a támadó, amin ismét csak nevetni tudtunk. Őket nézve sokkal nyugodtabb lettem és egy kicsit jobban hittem abban, hogy Jessica terve nem valósul meg. Jin is csak szimplán kedves volt vele, mivel úgy tudja, hogy jóban vagyunk. Igen, pontosan erről volt szó; nyugodtam meg teljesen és elmosolyodva néztem végig a még mindig élénk társaságon. Persze kivételek itt is voltak, hisz ha Sugának nem emelkedetett volna a mellkasa fel-le, akkor azt hittem volna, hogy meghalt olyan mozdulatlanul feküdt. Aztán az ijedségtől ugrottam egyet, ugyanis hirtelen felemelkedett a keze és felém bökött, majd maga mellé. Nagyot nyelve sétáltam felé és ültem le a földre.

- Hozzak neked vizet ? - találgattam, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mégis mire kellettem neki.

- Arra általában Jimint kérem meg - válaszolta, ezzel még jobban összezavarva engem.

- Akkor pontosan miért is hívtál ide ?

- Jól vagy ? - kérdezte még mindig csukott szemmel.

Hirtelen azt se tudtam, hogy mire is értette, aztán mikor erre rájöttem kínosan beharaptam alsó ajkamat. Na most, hogy vajon honnan is jött rá arra, hogy volt egy két problémám azt nem tudtam, de nagyon értett ahhoz, hogy felismerje, ha valami gond volt valakivel. Még egyszer elgondolkoztam a válaszon, de valamiért nem tudtam megmondani az igazat, hisz bizonyára csak én reagáltam túl a dolgokat. Jin kórházba kerülését és Jessicát is. Épp elégszer osztottam meg velük a gondjaimat, nem állt szándékomban még ezekkel is untatnom, ezért inkább a jól bevált és egyszerű válaszom mellett döntöttem.

- Persze, hisz itt vagytok nekem mind a nyolcan - mosolyodtam el a lehető legmagabiztosabban.

- Szóval nem szeretnéd megosztani velem a bajaidat - szűrte le az előbbi mondatomból. Felsóhajtva én is lefeküdtem mellé és a plafont kezdtem el bámulni.

- Olyan idegesítően okosak vagytok - hunytam le a szememet. - Ne aggódj miattam Suga... Már erősebb vagyok, mint eddig, ezért nem lesz semmi gond. Most valószínűleg csak nagyobbnak látom a problémát, mint amekkora valójában.

- Félek, hogy megint túlreagálod a kis agyacskáddal az egészet.

- Azért ne bízzál már ennyire bennem - szólaltam meg szarkasztikusra véve a figurát, amit csak reméltem, hogy kihallott a hangomból. A nevetése alapján viszont már biztos lettem benne és magabiztosan ültem fel hirtelen, majd fordultam felé. - Megmutatom én mindenkinek, hogy ne nézzen le engem - húztam ki magamat és mosolyogtam rá az engem figyelő YoonGira, aki csak nevetve megrázta a fejét és elhessegetett.

Őszintén szólva, még én sem voltam teljesen biztos abban, amit az imént mondtam, de reméltem, hogy nem kell az ellenkezőjét megtapasztalnom; vagyis azt, hogy hagyom másoknak a saját magam lealázását és porba tiprását. Az apám már épp elégszer tette ezt meg velem az életemben, ezért elég sok ilyen tapasztalatom volt. Nem akartam hagyni magamnak, hogy engedjek a kis sötét zugnak a fejemben, ami végig azt kántálta, hogy meneküljek el. Eddig semmi okom nem volt rá, hogy ezt tegyem, ezért rögtön ki is űztem minden ilyet a "kis agyacskámból", majd nevetve kezdtem el vitatkozni Jiminnel és Hopeal, hogy azonnal hagyják abba a vérem szívását. Újra előjött a táncikálós beszólogatásuk, amin rajtam kívül mindenki igazán jól szórakozott, majd miután rávettek, hogy táncoljak valamit még jobban elkezdtek röhögni. Szerintük én bemutattam nekik a táncikálás testközelbeli példáját...