Sziasztok^^

Gyorsan hoztam nektek egy részt, amiben ugyan nem történt nagyon semmi sem, de mivel jövő héten nem sűrűn fogtok wattpadon látni, így szerettem volna még hozni nektek egy fejezett ide. A másik sztorimhoz, ha minden jól megy, akkor holnap hozok, de ez még egyáltalán nem biztos. Jelenleg azt se tudom hol áll a fejem, így előre is bocsánat a késésekért... 

A részhez viszont jó szórakozást !^^ 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------  

A fiúkkal ugyan már nem volt időnk hóemberre, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat hógolyózás közben, és ahogy arra számítani lehetett, mi nyertünk. Eléggé erő és létszámfölényben voltunk. A végén készítettem a fiúkról egy képet, ahogy egymásra feküdtek a hóban és fel is rakták twiterre ezt a képet. Szinte mindannyian vacogva szálltunk be a jó meleg furgonba és most kivételesen hátra ültem Jin mellé. Mivel látta rajtam, hogy eléggé átfagytam, ezért megfogta a kezemet és elkezdte dörzsölni őket. A menedzserük nem igen figyelt ránk, ezért nem volt semmi veszélye annak, hogy lebukjunk. Hálásan néztem a sofőrre, aki egészen a házamig elhozott és kikászálódva a kocsiból jó utat kívántam a fiúknak, akik egy nagy közös ölelésbe vontak és megkértek, hogy azonnal szóljak, ha esetleg az apám nem túl szépen bánna velem, ugyanis akkor eljönnek és elbeszélgetnek vele. Ezen hangosan felnevettem és boldogan integettem a fiúk után, majd amint eltűnt a kocsi, összébb húztam magamon fehér kabátomat és fázva besétáltam a házunkba.

Felakasztottam a kabátomat a fogasra és levéve magamról a csizmámat besétáltam a nappaliba, ahol nagy meglepetésemre apu ült a kanapén és dolgozott a gépén. Az érkezésemre csak felemelte a kezét és intett, hogy menjek oda hozzá.

- Mindjárt, csak melegítek magamnak egy kis fahéjas teát - lomboztam le, hogy nem ugrok úgy, ahogy ő akarja, mire válaszképp csak lemondóan felsóhajtott és leengedte a kezét. Az előbbi kijelentésemre, ha valóban nem ugrottam volna minden egyes szavára, akkor most a fiúkkal tartottam volna a repülőtérre, nem pedig itthon vártam volna arra, hogy felmelegedjen a víz a teámhoz. Szomorúan állapítottam meg, hogy volt még hova fejlődnöm.

Miután kész lettem a teámmal, visszasétáltam az apámhoz és leültem mellé a kanapéra.

- Miért akartál velem találkozni ? - fújtam közben a forró folyadékot, hogy mihamarabb inni tudjak belőle. - Ugye azzal tisztában vagy, hogy azért a telefonszámláért nem kell eget rengetően sokat fizetni ?

- Mostanában igazán megeredt a nyelved kislányom - csukta le a laptopja tetejét és karba tett kézzel fordult felém. - De mivel most van fontosabb dolog is a te neveléseden kívül, így ezt most elnézem neked.

- Ez de kedves tőled - szaladt ki a számon, amire csak egy fagyos nézés volt a válasza, ezért annyira összehúztam magamat amennyire csak tudtam és megpróbáltam nem mást is a fejéhez vágni. - Mit szerettél volna ?

- Eléggé nagy baj közeledik - dörzsölte meg a halántékát gondterhelten. - A testvérem meg az az idegesítő lánya a napokban Koreába jön, és itt lesznek vagy egy hónapot - lett egyre fancsalibb a képe, ahogy közölte velem a tényt, miszerint a nagybátyám és Jessica nem sokára jönnek. És hogy ez miért volt akkora nagy baj mindkettőnknek ? A nagybátyám még rosszabb természet volt, mint az apám, ráadásul őt már kiskoromban sem kedveltem. Mindig egyre többet és többet akar, ami a lányára is nagy hatással van. Akárhányszor csak találkoztunk, elkezdett velem egy egyoldalú versengést, amiben általában ő volt a nyertes. A barátaimmal mindig kedvesen viselkedett és próbált jó benyomást nyújtani, egyébként meg egy irigy és idegesítő természet. Mindig akkor látogatott meg minket az apjával, amikor új bandával dolgoztam együtt, de pechére ők mind lányok voltak, akik azonnal átláttak rajta, így nem igazán tudta őket saját maga mellé állítani. Fogalmam sem volt róla, hogy miért akart tőlem mindig elvenni embereket, de nem is vágytam ennek kiderítésére, én csak békésen akartam vele lenni, de ő nem igazán értett velem együtt. Az apám meg csak adta alá a lovat, ugyanis ő miatta és főleg az apja miatt jöttünk Koreába is, ugyanis ők meg Japánban éltek, ahol elég híres modell lett Jessicából és apának szúrta a szemét, hogy a nagybátyám lánya többre vitte, így hát eljöttünk ide; Dél-Koreába, ahol minden megváltozott.

Miután szépen végiggondoltam ezeket tudtam csak megszólalni.

- Köszönöm, hogy figyelmeztettél, de túl sokat nem tudok tenni ellenük, hacsak nem arra kérsz, hogy térítsem el a gépüket, mert ha igen, akkor le kell téged lombozzalak, nekem nincsen semmilyen szuperképességem hozzá.

- Nem kérek tőled semmi ilyesmit, csak annyit, hogy próbálj meg most az egyszer olyan erős természet lenni, mint én...

- Hogy ne okozzak neked csalódást... Tudom, tudom, és nem is fogok - fejeztem be helyette a mondatot, de valami nem igazán tetszett neki benne, ezért neki is fogott a kijavításában.

- Nem, most nem erről van szó. Természetesen ez is igen jó lenne, de azért ennyire nem bízom a képességeidben.

- Kösz - motyogtam sértetten.

- Én csak annyit szeretnék, hogy ne hagyd annak a lánynak, hogy beléd tiporjon - mondta ki, mire meglepetten néztem rá és égettem le a nyelvemet, amitől könny gyűlt a szemembe.

- Hogyh mhi ? - legyeztem a számat.

- De nehéz dolgom van veled kislányom - sóhajtott fel meggyötörten.

- Nem, nyugi értettettem. Csak meglepett - helyesbítettem, mire egy fokkal megkönnyebbült kifejezés keletkezett az arcán. - Nem igazán viselkedsz úgy velem, mint egy apa, így meglepetésként ért, hogy most egészen olyan voltál - magyaráztam, mire elcsöndesedve és nagyon gondolkozva fürkészte az arcomat.

- Igen, goromba vagyok veled, de attól még a lányom vagy - jelentette ki, mire késztetést éreztem arra, hogy megöleljem. Elég régóta volt utoljára, hogy ezt tettem, de visszafogva magamat inkább egy helyben maradtam. - Egyenlőre csak ennyit akartam, majd a többiről holnap beszélünk. Most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy veled beszélgessek. Meg anyádnak is megígértem, hogy ma előbb abbahagyom a munkát - állt fel mellőlem és a hóna alá kapva a laptopját hátra sétált a folyosón a szobájuk felé. Nagy szemekkel néztem utána és szinte fel sem tudtam fogni azt, amit mondott. Apa kedveskedett anyának ? Az én apám ? Valamikor nagyon beverhette a fejét, ha tényleg előrébb helyezte anyut a munkánál...

A nap maradandó részét zongorázással töltöttem és szinte fel sem tűnt, hogy már sötétedett. Csak a telefonom csörgésére eszméltem fel és sétáltam a kanapé előtti kisasztalkához, hogy fel tudjam venni. A név láttán elmosolyodva emeltem a fülemhez és szóltam bele.

- Szia - köszöntem és lehuppantam a kanapéra.

- Szia. Gondolom kitaláltad, hogy miért hívtalak.

- Nem Jin, fogalmam sincs róla - nevettem fel halkan.

- Jó, azért biztosra akartam menni, hogy nem rögtön azt hitted, hogy valami gond van. Belőled kinézném - tette hozzá.

- Olyan gonosz vagy - sértődtem meg. - Oké, hogy néha nem veszek észre dolgokat, de ez nem mindig van így.

- Néha ? - kérdezett vissza és szinte láttam magam előtt, ahogy oldalra döntötte a fejét és halványan elmosolyodott.

- Inkább mindig ! - kiáltotta valaki a háttérből, akinek a hangja túlságosan is hasonlított Hopera.

- Ki vagyok hangosítva ?

- Tulajdonképpen először nem voltál, aztán a többiek erősködtek, hogy halhassák a hangodat, mert hiányzol nekik - magyarázta rögtön. Erre csak összeszorult a szívem és meghatódva néztem magam elé.

- Várj - gondolkoztam el egy szaván. - Csak nekik hiányzom ?

- Még a menedzsernek is, de ő jelenleg a szobájában van - javította ki magát.

- Ne szívasd már szegényt - hallottam meg Rap Monster hangját.

- Jól van na - nevette el magát Jin. - Nekem is hiányzol - vallotta be, ami miatt ismét összeszorult a szívem. Még csak ma váltunk el és már furcsa volt, hogy nem voltak mellettem. Kellett apának hazarendelnie...

- Egyébként mit akart az apád ? - kérdezte Suga.

- Óóó, hogy az - haraptam be alsó ajkamat és eléggé elgondolkoztam azon, hogy teljesen színt valljak e, ugyanis hiába mondanám azt, hogy egy idegesítő nőszemély fog betoppanni az életünkbe egy rövid időre, valószínűleg nem sokáig hinnének nekem, mivel Jessica túlságosan is jól játssza el a kedves embert. - Khm... Az unokatestvérem és a nagybátyám Koreába jönnek egy hónapra és csak fel akart engem készíteni lelkiekben rá.

- Ennek nem örülnöd kéne ? - kérdezte JungKook.

- Hát, de... Csak egy kicsit komplikált a kapcsolatunk - vallottam be.

- Várjunk csak - hallottam meg ismét Suga hangját. - Ő az a személy, akiről egyszer beszéltél nekem ?

- Öhm, igen - lepődtem meg, hogy még ennyi hónap után is emlékezett arra, hogy már említettem azzal kapcsolatban, hogy Jessica az az ember, aki már csak a puszta jelenlétével fel tud idegesíteni.

- Akkor mindent értek...

- Mégis miről beszél Suga ? - szólalt meg Jimin is.

- Semmiről - sóhajtottam fel. Nekem elegendő volt, hogy legalább egy ember tudott róla és már nem tudta becsapni, ugyanis szerintem YoonGi ahhoz túlságosan is jó emberismerő volt, hogy ez lehetséges legyen.

- Furák vagytok ti ketten - mondta Hope, de már folytatni nem tudta, ugyanis valaki hirtelen kivágta az ajtójukat és szélsebesen közeledett a telefon felé.

- Kikiiii ! - üvöltötte V boldogan ezzel megsüketítve engem.

- Én is szeretlek, de azért kicsit nyugodj le - mosolyodtam el átrakva az ép fülemhez a telefont.

- Olyan unalmas nélküled minden - szomorkodott. - Nincs kivel pletyiznem és nincs kit szorongatnom. Bár Jin arcát elnézve ennek lehet, hogy ő kevésbé örülne - jegyezte meg, mire rögtön felnevettem a többiekkel együtt. - Olyan fura, hisz nem vagy mellette és eddig még nem is panaszkodott, mi pedig már megtettük párszor helyette is - tette hozzá, amin csak ismét nevetni tudtam.

- Pont ezért nem aggódom amiatt, hogy kicsi Bunnyval kiderülne a kapcsolatuk - szólalt meg a háttérben elégedetten Rap Monster.

- Ellenben sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy valamelyik másik taggal akarják összehozni - magyarázta Suga. - Főleg Jiminre, V-re, Hopera és JungKookra gondoltam.

- Yah ! - mordultak fel az említett személyek.

- Ó hagyjatok már. Ha ma vagy ezerszer ki nem mondtátok a nevét meg azt, hogy hiányzik akkor egyszer sem - szállt vitába velük, ami miatt szinte nem is hallottam semmi értelmeset sem csak a hangzavarukat. Aztán ez mind kezdett egyre jobban csöndesedni, mígnem az ajtó csukódásával teljesen meg nem szűnt.

- Kimenekítettelek - szólalt meg ismét Jin, akivel eredetileg beszéltem volna. - Bár YoonGinak igaza volt. Teljesen az agyunkra mennek már a folytonos sóhajtozásaikkal.

- Te viszont igen jól titkolod az érzéseidet - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Kicsit furán érintette, hogy pont a barátom nem mutatta jelét annak, hogy kicsit is hiányolna.

- Kiki, idáig hallom, ahogy forognak a fogaskerekek az agyadban - sóhajtott fel. - Tudod, hogy miért csinálom ezt, ezért ne akadj fönn ilyen apróságokon. Meg különben is, nekem van képem, ahol feltűnésmentesen tudlak nézegetni - vallotta be, ezzel teljesen megnyugtatva engem.

- Még mindig én vagyok a kezdőképernyőd ? - mosolyogtam úgy, mint a vadalma.

- Lehet - válaszolta sejtelmesen.

- Ne csináld már ezt - nevettem fel. - Mostanában szereted húzni az agyamat - mutattam rá erre az apró tényre.

- Igazán ? - kérdezte meglepetten, de szinte láttam magam előtt, ahogy visszafojtotta a feltörő nevetését.

- Leteszlek - fenyegettem, de ezzel csak annyit értem el, hogy kiröhögött. - Jól van, nevess csak, nyugodtan - forgattam meg a szememet, de igazán jól esett hallani a nevetését. Lehet, hogy másnak furának tűnhetett, de szerintem igazán aranyosan nevetett.

- Tényleg hiányzol – komolyult el hirtelen, mire szomorúan elmosolyodtam.

- Te is hiányzol, de két nap és jöttök vissza.

- Tudom... Hű, de hosszú lesz az az idő - sóhajtott fel. - Viszont, menedzser hyung megígérte, hogy felhív téged és telefonon keresztül mutatja a koncertet - vidított fel egy kicsit, bár azért élőben szívesebben néztem volna őket, de nem szabadott telhetetlennek lennem.

- Rendben...

- Nehogy szomorkodj nekem - figyelmeztetett, amitől apró mosoly költözött ajkaimra. - Viszont, most le kell tennem. Majd még holnap is beszélünk - nyugtatott meg.

- Oké, akkor holnap - mondtam.

- Jó éjt és... Nem, semmi, jó éjt - köszönt el.

Miután letettük még hosszú ideig bámultam az elsötétült képernyőt és kíváncsi voltam rá, hogy mégis mit akart még mondani. Ezen viszont nem tudtam sokáig gondolkozni, ugyanis valaki csöngetett, ezért gyorsan az ajtóhoz siettem és kinyitottam azt. Nem is tudtam reagálni az előttem álló személyre, ugyanis rögtön a nyakamba ugrott ezzel majdnem felborítva mindkettőnket.

- Sunny... Te meg mégis mit csinálsz itt ? - toltam el magamtól, mire felfújt arccal hunyorította össze szemeit.

- Már baj, hogy a legjobb barátnőd meg akar látogatni ?

- Nem dehogy, csak megleptél - léptem arrébb, hogy beljebb tudjon menni.

- Mivel nem régiben elég sokat voltál mellettem a zaklatások idején, így úgy éreztem ideje visszaadnom ezt a kedvességedet - magyarázta, amitől melegség járta át a testemet. Nekem volt az egyik legjobb barátom a világon. Követtem a konyhába, ahonnan már finom illatok áramlottak ki és már meg sem lepődtem a benti látványon.

- Elisabeth néniiiii - futott gyorsan anya felé a szőkeség és jól megszorongatta szegényt.

- Sunny, hát téged is lehet látni ? - ölelte vissza a meglepett anyám.

- Bellnek szüksége van rám, így jöttem.

- Azt mondod ? - nézett át a lány fölött és aggódva kezdte el fürkészni az arcomat, a szemével pedig azt üzente, hogy erről még majd beszélünk. Ó igen, tulajdonképpen még neki sem említettem, hogy együtt vagyok Jinnel, így előre féltem a reakciójától, ugyanis tuti kiakad, ha megtudja, hogy már egy ideje együtt vagyunk és én még nem tájékoztattam róla.

Miután anya végzett a kajával, leültünk az asztalhoz apával együtt, aki megint csak meglepetést okozott nekem, de Sunynak is, aki véletlenül a rizst is félrenyelte meglepettségében. Halk beszélgetéssel telt el a vacsora, ami főleg anya és barátnőm tanácskozásából állt. Szinte abba sem tudták hagyni, így már meggyötört arccal néztem apa felé, aki valahogy hasonlóan bámult rám és forgatta meg a szemét, amin önkéntelenül is elmosolyodtam, de megköszörülve a torkomat gyorsan elkaptam a fejemet és tovább fogyasztottam a csirkét. Még segítettem anyunak elmosogatni és lefürödve meg átöltözve pizsamába helyet foglaltam a kihúzott kanapén Sunny mellett. Már épp belekezdtünk volna a beszélgetésbe, amikor is anya megjelent és lehuppant a mi kis körünkbe, mondván ne hagyjuk ki őt sem a pletyizésből. Én csak összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy elhelyezkedett törökülésben és figyelmesen nézett kettőnkre. Óvatosan összenéztünk Sunnyval és halványan elmosolyodva fogattuk el, hogy most az anyám is részese lesz a beszélgetésünknek, amivel különösebb gondom nem is lett volna, csakhogy most Jinről is kellett beszélnem.

- Szóval anya, mielőtt még belekezdenék bármibe is, mondanom kell neked valamit - néztem félve a szemeibe, mire csak barátságosan rám mosolygott. - Tudod...én...együtt...együtt vagyok...Jinnel - halkultam el egyre jobban a végére, de meglepetésemre anya csak szélesen elmosolyodott.

- Ugyan bánt, hogy nem szóltál hamarabb, de valahol sejtettem, hogy ez lesz, így nagyon is örülök nektek - paskolta meg a kézfejemet, ezzel megnyugtatva engem. - De, ugye apádnak nem mondtad ?

- Dehogy - legyintettem. - Ő lenne az utolsó ember a földön, akinek megemlíteném.

- Valahol sejtettem - nevette el magát.

- Hiányzik neked ? - kérdezte meg hirtelen Sunny, mire gondolkoznom sem kellett csak aprót bólintottam. - Nekem is... - sóhajtott fel, de az értetlen tekintetemet látva zavartan felnevetett. - Mármint mindannyian hiányoznak. Főleg V hülye feje - mosolyodott el.

Gyorsan anya felé kaptam a fejemet, aki csak mindentudóan nézte a lányt és nem szólt egy szót sem. Egy kicsit összezavart ez a kijelentése és nem is tudtam hová tenni. Ennyire jól kijöttek volna Taeval ?