Sziasztok^^

Késve ugyan, de itt lenne a karácsonyi ajándékom nektek. Egy ultra hosszú rész és az a pillanat, amire már mind vártatok :D Őszintén mondom, hogy eredetileg csak a következő részben történtek volna a végén játszódó események, de már annyit kínoztalak titeket és a szereplőket is, hogy egy kicsit előrébb hoztam. És örülhettek mert most egy ideig cukibb részek jönnek^^ 

Nagyon köszönöm a 10K megtekintést és, hogy ennyi aranyos kommenteket kapok tőletek^^ Nélkületek biztos nem jutott volna idáig a sztori. Épp ezért nagyon-nagyon jó szórakozást a fejezethez és élvezzétek ki a téli szünetet !

   -------------------------------------------------------------------------------------------------   

( Jin szülinapja )

Ma nem tartottam kivételesen a fiúkkal a fantalálkozójukra és ennek volt egy igazán egyszerű oka; mégpedig hogy három emberrel is le kellett folytatnom egy igen hosszú beszélgetést. A legmegterhelőbb az egészben az volt, hogy mind férfiak voltak. Mielőtt még elmentem volna a dormból, belenéztem a tükörbe és megütögetve az arcomat tettem rendbe magamat, majd megfogva a bőröndömet elbúcsúztam egy igen kis időre a háztól. Az első állomás a Big Hit volt, ahol most már szerencsére nem kellett se az őrökkel, se pedig a recepcióssal arról vitáznom, hogy ki vagyok és miért jöttem. Ők már csak úgy kezeltek, mint a BTS-hez tartozó ember, aki ki-be járkálhatott az ügynökségnél. Ez valamilyen szinten igaz is volt.

Nagy levegőt véve kopogtattam az igazgató ajtaján, majd léptem be és hajoltam meg.

- Látom döntésre jutott - nézett rám halványan elmosolyodva, ami miatt máris barátságosabbnak gondoltam. Minden szavamat jól átgondoltam, majd a szemébe nézve megszólaltam, amihez nem kis elhatározásra szükségem volt. A kezeim remegtek, a gyomrom émelygett, mégis tisztán és érthetően csengtek a szavaim.

- Mivel ebben az egészben rólam van szó, így én is fogok dönteni - kezdtem bele, mire csak bólintott, hogy ez természetes. - Bármennyiszer is fog ezek után ide telefonálni az apám, ne is törődjön vele. Ez az én életem és az én döntésem és én úgy határoztam, hogy ebben a félévben is továbbra velük leszek és segítek a BTS-nek még magasabbra törni. Persze, ha nincs önnek ellenvetése - tettem azért még ezt is a végére, mert azért ellene már egészen más lett volna szembeszállni.

- Tudja, én végig azt reméltem, hogy ezt a szavakat fogom hallani. Persze, hogy maradhat. Most már Sappington kisasszony is a családunk része, még ha csak ideiglenesen is. Aztán meg kitudja, lehet, hogy végül annyira szeret majd a srácaimmal dolgozni, hogy maradni akar. Én ebben is támogatni fogom, hisz szinte semmi pletyka nincs a fiúk és ön közt, ha akad is, akkor azt nagyon könnyen meg is tudjuk oldani. A legtöbben úgy gondolják, hogy szinte nem is beszél a fiúkkal, a másik fele pedig teljes mértékben úgy gondolja, hogy barátságnál nincs is több a levegőben - magyarázta, nekem pedig egy kicsit sajogni kezdett a szívem, mivel tudtam, hogy ez nem egészen igaz.

- Ez akkor azt jelenti, hogy maradhatok ? - kérdeztem nem túl magabiztosan. A vége felé már egyre jobban kezdett elhagyni az erő.

- Persze - nevetett fel halkan.

Teljesen meglepett, hogy ilyen kedves volt velem és kilépve az irodájából nem is voltam olyan vészesen rosszul, bár mikor megláttam egy széket azonnal lerogytam rá, de egyébként minden rendben volt.

A bőröndömet húzva magam után kerestem azt a kávézót, ahol találkoznom kellett Derekkel, de egy jó darabig nem is találtam meg. Aztán megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor nagy betűkkel kiírva megláttam a hely nevét. Egy elég csendes környéken volt, ha azt néztük, hogy Szöul elég zajos város volt. Belépve azonnal a sütik édes illata és a kávé kissé kesernyésebb aromája csapta meg az orromat. Helyet foglaltam egy sarokban lévő asztalnál és amíg várakoztam rendeltem magamnak egy kis jegeskávét. Ugyan a pincér lány kicsit furcsán nézett rám, mivel kint már mínusz fokok voltak, de ő nem is tudta, hogy ilyenkor is milyen jól tudott esni. Ez valami szenvedélynek számított nálam és nem azt mondom, hogy túlságosan egészséges volt, de én akkor is szerettem. A megérkezett kávét kavargattam és lestem az ajtót, amikor is belépett rajta egy fekete amerikai férfi. Én tényleg nem a kinézet alapján ítéltem meg az embereket, de nekem, aki alapból a fiúktól rettegetett eléggé félelmetes látványt nyújtott a nálam hatszor magasabb fiú. Nagyot nyelve álltam fel és üdvözöltem.

- Helló - mosolyodtam el halványan. Annyira nem akartam tőle félni, mivel a telefonban szimpatikus embernek tűnt, de hiába mondtam magamnak egyszerűen nem ment. Egész testemben elkezdtem remegni, ezért nagyon örültem, hogy visszaülhettem a helyemre.

- Nagyon sajnálom, hogy késtem. Csak nehéz volt megtalálnom a helyet, bár én ajánlottam, de eddig őszintén csak képeken láttam - magyarázta, mire halkan elnevettem magamat és végre ránéztem.

- Semmi gond, addig rendeltem meg nézelődtem és elmélkedtem - gondolkodtam el, majd kicsit felengedve nyugtáztam, hogy nevetett a poénomon.

- Hát igen, a dalszerzők gyakran elmélkednek dolgokon - mosolygott rám, amitől szintén egy hangyányit lenyugodtam. A kezem továbbra is remegett és izzadt, de szerencsére nem látta rajtam a jeleket, hogy bármi bajom is lenne. Ebben a pillanatban nagyon örültem, hogy valami hideget kértem, mivel legalább letudott hűteni egy kicsit. - Látom bőrönddel érkeztél - nézett mellém.

- Igen, de ez nem...ez nem amiatt van, amit hiszel - magyaráztam össze-vissza. Örültem, hogy nem szólt semmit, csak türelmesen várta, hogy folytassam. - Én...sa-sajnálom, de vissza kell utasítanom a munkát. Ezt az egészet még csak nem is én akartam. És nehogy félreértsd, nem veled van bajom. Egyszerűen még van itt pár dolog, ami visszatart. Egyenlőre még biztos, hogy nem szeretnék elmenni innen - vázoltam fel neki a helyzetet és nagyon nagy megkönnyebbülés volt, hogy végig csak megértően mosolygott.

- Nem azt mondom, hogy nem ütött szíven a dolog - kapott rögtön baloldalára, mire elnevettem magamat. - De valahol sejtettem, hogy ez lesz. Én nem az a fajta ember vagyok, aki erőszakoskodik e téren, de remélem tudod, hogyha meggondolod magadat, akkor bármikor hívhatsz. Tényleg nagyon szívesen dolgoznék veled együtt és a társaim is. Hárman vagyunk dalszerzőtársak és el kell mondjam, hogy tényleg jó munkát végzünk.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire megkönnyebbültem ezek hallatán - mosolyogtam rá, de éreztem, hogy egyre gyorsabban vettem a levegőt. Nehogy elájulj Bell... Most nem szabad, semmiféleképpen se.

- Azt meghiszem - mondta, de mielőtt bármit is szólhatott volna megcsörrent a telefonja. Valaki most kivételesen nagyon szeretett ott fönt, ugyanis egy sürgős hívást kapott, emiatt előbbi géppel vissza kellett mennie Amerikába. Még utoljára megkérdezte, hogy biztosan nem tartok-e vele, de miután meglátta a határozott tekintetemet csak gyorsan lerakott pár wont az asztalra és már el is ment. Hitetlenkedve néztem után, hogy nem is ismert, még csak vele se tartottam, de kifizette az italainkat. Még egy kicsit visszaültem a helyemre és megvártam, amíg teljesen lenyugszok, majd kimenve az épületből fogtam egy taxit és hazavitettem magamat.

A neheze csak most következett és erre csak a nappaliban ácsorogva jöttem rá. Amíg apa nem ért haza kiválogattam minden cuccot, amit tőle kaptam vagy az ő pénzén vettem és egy nagy szemetes zsákba gyömöszöltem. A maradék ruhát pedig beraktam a bőröndömbe és most főleg a melegebbek mellett döntöttem. Ezek után minden telefonszámot kiírogattam a telefonkönyvemből egy papírra és véglegesen is kikapcsoltam az imádott tárgyat. Tényleg nagyon megszerettem, de sajnos a tervem miatt kellett egy másikat vennem a saját pénzemből, ami miatt már nem lehetett ugyanez a darab. Egy jóval olcsóbbat kellett választanom. Miután mindennel kész lettem leültem a kanapéra és a bőröndömbe még gyorsan beraktam a laptopomat is, amit szerencsére még én vettem egy éve magamnak. Felálltam és elsétáltam az egészalakos tükör elé, majd elégedetten állapítottam meg, hogy egész erősnek festettem, még ha belül nem is voltam az. Egy sötétkék csőfarmer, egy fehér meleg bolyhos pulcsi és alatta egy fekete trikó volt rajtam. Jól éreztem magamat benne. Nagyot sóhajtva fordultam a bejárati ajtó felé, ugyanis a zár kattanása annyit jelentett, hogy megérkezett apa. Anya már jóval előtte itthon szorgoskodott és készítette a vacsorát. Amint meglátott fekete szemöldöke az egekig szökött és már szólásra nyitotta volna a száját, amikor is megakadályoztam benne.

- Beszélnünk kell - mentem közben a nappali felé és ő szó nélkül követett is, bár valószínűleg jó sok kérdése lett volna, de nem hagytam neki akár egy szót is szólni, mivel rögtön neki is fogtam a mondandómnak. Anya bátorítóan leült apa mellé a kanapéra és tartva ugyan a következményektől, de mosolyogva nézett rám. Tudva, hogy ő mellettem állt, sokkal jobban éreztem magamat. - Először is azzal kezdeném, hogy nem fogadtam el a munkát; nem megyek Amerikába, bár gondolom ezt sejtetted onnan, hogy itt találtál engem.

- Mégis mit... - kezdte volna dühösen, de rögtön félbeszakítottam.

- Most én beszélek, úgyhogy szeretném, ha végig hallgatnál - kértem jelentőségteljesen nézve rá, mire vonakodva bólintott jelezve, hogy csöndben marad. - A fiúkkal maradok további fél évre és megpróbálok tőled elszakadni. Ezt pedig azzal kezdem, hogy visszaadom neked a bankkártyát, amit szükségesetére adtál - csúsztattam elé az asztalon. - A másik, hogy a ruháimat, amiket a te pénzedből vettem vagy esetleg te vásároltál nekem, egy árvaháznak fogom adományozni - folytattam tovább, de apa arca még mindig semleges maradt, ezért hát folytattam. - Ezt a telefont is neked adom, csinálj vele, amit szeretnél, de én nem tartom meg, mivel ez is a te pénzedből van. - Ezzel pedig mindent, ami hozzád köthető visszaadtam vagy megszabadultam tőle. - zártam le. - Ó, és még valami. Ha elmegyek a fiúktól, akkor azt önszántamból fogom tenni és nem a te parancsaid miatt. Mostantól ne várd, hogy mindig úgy ugráljak, ahogy azt te akarod. Miután pedig kiköltözök a srácoktól, külön fogok tőletek élni. Erre már régóta spórolok és úgy érzem most jött el az ideje, hogy majd meg is tegyem a költözést - fejeztem be. Apa arca teljesen megkövült, ami apró mosolyt csalt az arcomra. Biztos voltam benne, hogy soha nem számított volna arra, hogy egyszer kiállok magamért. Viszont ezután valami olyat tett, amitől nekem lett értetlen az arcom; ugyanis nevetett, de úgy igazán. Melegség járta át a testemet a hangja hallatán és kicsit örültem, hogy hallhattam nevetni. Már kiskorom óta nem tette, ezért azt hittem, hogy nem is tudott. Kiderült, hogy tévedtem.

- Igazán mókás vagy kislányom - törölte meg a szeme sarkát. - Komolyan azt gondolod, hogy ezek miatt teljesen el tudsz szakadni tőlem ? - kérdezte elmosolyodva. Na ezt a mosolyát utáltam, ez a mindent tudok mosolya volt, amitől minden alkalommal libabőrös lett a karom.

- Drágám... - fogta meg a kezét anya és ugyan apa összekulcsolta az övét vele, de mégsem változott a tekintete.

- Te nélkülem sehol sem tartanál. Remélem ezzel tisztában vagy.

- Valamiért sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű - sóhajtottam fel, mire érdeklődve figyelt tovább. - Nem érdekel, hogy mit fogsz tenni. Már belefáradtam a játékaidba - vontam vállat szomorúan elmosolyodva. - Őszintén...sajnálom, hogy múltkor úgy rád kiabáltam és téged hibáztattalak. Ennyi erőből én is az voltam, hisz én sem voltam anya mellett. Szeretlek apa - mondtam ki elmosolyodva, mire megrándult az arcizma és hirtelen megváltozott a tekintete, de megrázva a fejét újra olyan volt, mint régen. - Igazából csak ennyit szerettem volna - gondolkoztam el az államon pihentetve a mutatóujjamat. - Várjunk, még van valami. Ígérem ez az utolsó. - Nagyon remélem, hogy nem fogod a fiúkat velem zaklatni vagy állsz az útjukba a karrierjüknek. Azt már biztosan nem tudnám ilyen könnyen megbocsátani neked. Nem mintha azt a bizonyos dolgot megbocsátottam volna - céloztam a pofonra, de mivel tudtam, hogy anya erről nem tudott, így nem is akartam felzaklatni vele. Láttam apán, hogy értette, mire is gondoltam és sóhajtva kelletlenül bólintott. - Örülök, hogy megértetted - mosolyogtam rá. - Hát, én mentem is - léptem eléjük és anyának a fejére, míg apának az arcára nyomtam egy puszit.

Megfogtam a bőröndömet és felvéve a csizmámat kiléptem a hűvös estébe. Már jól elment az idő, így csak remélni tudtam, hogy a fiúk még nem feküdtek ki a fáradságtól. Épp hívtam volna egy taxit, amikor is gyors léptekre lettem figyelmes magam mögött. Érdeklődve hátrapillantottam és megláttam apát, aki épp hosszú fekete kabátját kapta magára.

- Elviszlek - jelentette, ki. Nagyokat pislogva követtem a kocsihoz és szálltam be előre, míg ő bedobta a bőröndömet a csomagtartóba. Amikor azt mondtam, hogy dobta, akkor azt szó szerint értettem.

- Finomabban is bánhattál volna vele - néztem rá résnyire húzott szemekkel.

- Úgy sincs benne semmi értékes - vágta rá.

- Kösz - ráztam meg a fejemet és eszembe kellett jutnia, hogy ettől a beszélgetéstől még nem változott meg a modora. Az egész út csöndben telt, ezért nem is értettem, hogy miért hozott el, hisz azt gondoltam volna, hogy akkor már mondani is akar valamit, de nem így lett. Leállította a motort, ezért szálltam volna ki, de be volt zárva az ajtó.

- Kinyitod az ajtót ? - kérdeztem ránézve.

- Még mondani...vagy talán inkább kérdezni akarok valamit - válaszolta. Meglepetten fürkésztem az arcát, hátha leolvashatok valamit róla, de veszett fejsze nyele volt az egész. Túlságosan is értett a pokerface archoz. - Ti ketten...azzal a gyerekkel...együtt vagytok ? - bökte ki tagoltan a kérdést, de csak a szemöldökömet ráncolva néztem továbbra is rá.

- Van hét is, te pontosan melyikükre is célzol ?

- Arra a barna hajúra, aki veled volt a kórházban - emlékezett vissza a kinézetére, mire a levegőt kapkodva és egyre vöröslő fejjel próbáltam kimenekülni az autóból, de pechemre még mindig be volt zárva.

- Már értem miért csuktad be - motyogtam és nagyot sóhajtva ránéztem. - A mi kapcsolatunk...hogy is mondjam; elég bonyolult - vázoltam fel a helyzetet és el sem tudtam hinni, hogy én ezt pont az apámmal beszéltem meg.

- Bonyolult - emésztgette a szót. - Értem - bólintott valamin nagyon gondolkozva, majd kinyitotta az ajtókat. - A csomagod kivételét rád bízom, ha már nem volt jó, ahogy betettem - mondta kiemelve azt a rész, hogy leszóltam a munkáját. Ezt utálta a legjobban a világon és én ezt pontosan tudtam is, így visszafojtott mosollyal szálltam ki a kocsiból és csaptam be magam után. Kinyitottam a csomagtartót és nagy nehezen kivettem a bőröndömet, de elvesztve az egyensúlyomat felborultam azzal együtt. Apa leengedte az ablakát és kiszólt.

- Minden rendben kislányom ?

- Persze, menj csak - intettem és lassan felkászálódtam a földről, majd leporoltam a gatyámat és az autó után nézve elgondolkoztam azon, hogy vajon apába mégis mi üthetett, hogy így érdeklődött. Kezdett nagyon furcsa lenni...

Nagy levegőt véve megnyomtam a csengőt, és amíg várakoztam a leheletemet nézegettem a levegőben. Jó lett volna, ha már esett volna a hó. Nagyon szerettem a havat, bár szomorú volt látni, hogy milyen gyorsan is tűnt el egy idő után, nyomot se hagyva maga után.

- Kikiiii ! - futott a kapu felé V, mire mosolyogva kitártam a karomat és miután nem állt az utamba semmi megöleltem. - Na, túl vagy mindenen ? - kérdezte magához szorítva.

- Ühüm - bólintottam a mellkasába.

- Ügyes kislány - borzolta össze a hajamat, majd segített behúzni a bőröndöt. Belépve a lakásba, átvettem tőle és szorongva követtem a nappali felé.

- Meg is hoztam - szólalt meg vidáman.

Szorosan mögötte álltam meg, amikor megtorpant és nem is mertem egészen addig kilépni mögüle, amíg hasba nem bökött a könyökével. Felemelve a fejemet gyűjtöttem erőt és lassan elő léptem a búvóhelyemről. Mindenkin gyorsan végig néztem és mind ugyanolyan arcot vágtak, ami mosolyt csalt az arcomra; szinte tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel figyeltek. Ezek után megállapodott a tekintetem Jinen, aki miatt rögtön szélesebb lett a mosolyom, ugyanis az ajándékomat viselte még úgyis, hogy idebent meleg volt.

- Látom, már fel is vetted a sálat, amit csináltam neked.

- Igen...nagyon tetszik - mondta meredten bámulva rám, amitől kezdtem zavarba jönni, ezért elkaptam a tekintetemet és még láttam, ahogy Hope, JungKook és Jimin felém szaladtak és egy nagy ölelésbe vontak. Meg sem tudtam szólalni olyan hirtelen ért ez az egész, így egyre szélesebben mosolyogva tűrtem, ahogy szinte megfojtottak a szeretetükkel; szó szerint.

- Hagyjátok kicsi Bunnyt levegőhöz is jutni - szólt rájuk Rap Monster és leszedte rólam őket.

- Úgy örülünk, hogy itt vagy - mondta egyszerre nekem a három fiú, mire enyhén meghatódva szólaltam meg.

- És nem is megyek el egy ideig. Feltéve, ha nem zavarok - tettem hozzá, mire mind felnevettek.

- Az lenne az utolsó dolog, amit tennél - mondta a leader és szélesre kitárta a karját. Vigyorogva hozzá is odamentem és megöleltem. - Köszönöm, hogy visszajöttél - suttogta úgy, hogy csak én halhassam. - Nem tudom mit csinálhattam volna velük - sóhajtott fel.

- Sajnálom, hogy gondot okoztam - léptem el tőle.

- Nem baj. Az a fontos, hogy visszatértél és minket választottál - mosolygott rám és összeborzolta a hajamat. Lassan kezdtem hozzászokni ezekhez a kirohanásaikhoz, így már nem is zavart. Bizonytalanul kukucskáltam ki Rap Monster takarásából és néztem a szigorúan a földet bámuló Sugára. Meglepett, hogy nem ment el azonnal miután meglátott úgy, hogy haragban volt velem. Szerettem volna kibékülni vele, ezért lassan közelebb mentem hozzá, mire gyorsan felrakta a kezét ezzel megállítva engem.

- Várj egy kicsit - mondta. Megtorpanva tettem meg azt, amit kért, majd figyeltem, ahogy felállt és megállt előttem, majd gyorsan megölelt súgott valamit a fülembe és el is tolt magától.

- Felmentem - közölte mindenkivel, majd el is hagyta a nappalit.

A többiek zavartan néztek felváltva rám, majd rá, nekem pedig le sem hervadt a vigyor az arcomról. "Sajnálom, és örülök, hogy itt vagy"; visszhangzott a fejemben és boldogan vettem tudomásul, hogy senki sem neheztelt már rám. Mikor felébredtem a merengésemből vettem észre, hogy mindenki eltűnt. Még láttam, hogy libasorban baktattak fel az emeletre élükön V-vel. Összeszorult gyomorral vettem észre, hogy mégsem maradtam egyedül, ugyanis Jin még mindig a kanapén üldögélt és szintén a többiek után nézett értetlen tekintettel.

- Ezekbe meg mi ütött ? - gondolkozott Jin, majd felém fordította a fejét. - Talán félsz tőlem ? - nevetett fel.

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet hevesen.

- Akkor ülj le mellém - mutatott a kanapéra és visszafojtott lélegzettel helyet foglaltam a legmesszebb húzódva tőle. Erre az egészre a szívem még nem igazán volt felkészülve és tulajdonképpen nem is gondolkoztam egészen eddig kettőnkön. Elfogott a pánik, hogy esetleg most kellene mindent bevallanom, de képtelen lettem volna rá. Túl sok minden olyat tettem ma, ami lefárasztott. Jobban, mint mást a maraton...

- Miért mentél ennyire távol tőlem ? - húzódott közelebb, de én már nem tudtam távolabb menni, így pislogás nélkül figyeltem, ahogy annyira közel került hozzám, hogy a térdünk összeért és nem bírtam még csak el sem nézni. Már megint elvesztem a sötét szemeiben és nem bírtam parancsolni magamnak. - V-nek igaza volt - hajolt közel a fülemhez, ezért a leheletétől rögtön ki is rázott a hideg. - Ő adta a legjobb ajándékot nekem - húzódott el tőlem és mélyen a szemembe nézett. Nem tudom, hogy reménykedtem benne vagy tudtam, hogy azt fogja csinálni, de lehunytam a szememet és vártam. Egy percig biztos, így voltam, amikor is érdeklődve nyitottam fel a jobb szememet és néztem vele farkasszemet, majd láttam, ahogy egyre szélesebbre húzódik a szája és végül kitör belőle a nevetés. - Olyan aranyos vagy - nevetett továbbra is és felállt, majd még a lépcsőről visszafordult. - És köszönöm szépen a sálat - kacsintott rám, majd el is tűnt a szemem elől, nekem pedig akkor esett le, hogy átvágott. Teljesen vörös fejjel fogtam meg az egyik párnát és kezdtem el bele sikítozni.

- Komolyan - néztem dühösen a lépcső felé. - Idióta ! - kiáltottam utána és mérgesen trappolva a fürdő felé vettem az irányt. Forrt bennem a düh, amiatt, hogy ilyen könnyen átvágott és olyan érzések törtek fel bennem, amik eddig még soha.

A vérnyomásom tuti az egekig szökött és emiatt képtelen voltam elaludni. Olyan kínosan éreztem magamat, hogy képtelen lettem volna reggel a fiú szemébe nézni.

Reggel semmi életkedvem nem volt ahhoz, hogy felkeljek legfőképp Jin miatt. Azt nem is kellett említenem senkinek, hogy nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, mivel ez mind látszódott a karikás szemeimen, szénaboglyához hasonlító fejemen és a kedvtelen hangulatomon. V próbált jobb kedvre deríteni, ugyanis ő volt az egyetlen, aki kiszedte belőlem, hogy mi is történt múlt este. A többiek csak sejtették, hogy a kinézetem Jinhez köthető.

- Biztos csak zavarban volt - mondta Taehyung, miközben épp Myung igazította meg a sminkjét, ugyanis már az egyik zenei műsornál voltunk és épp szünetet tartottak.

- Én is abban voltam - vágtam rá sértetten. Hát nem volt valami túl jó hangulatom az egyszer biztos.

- De ő jobban - ellenérvelt V, aminek már nem volt semmi értelme.

- Tényleg - szólalt meg hirtelen Myung, - jobban vagy már ? - nézett rám aggódva, mire értetlenül bámultam rá.

- Már miért... - kezdtem volna magyarázkodni, amikor is V hirtelen befogta a számat.

- Tökéletesen érzi magát - válaszolta helyettem és megvárta, amíg a sminkes lány elment, majd újra felém fordult és elemelte a kezét. - Ez volt a fedő sztorid, amíg nem voltál jelen sehol - avatott be és most már egy kicsit jobban meg tudtam érteni, hogy a mai nap miért mondogattak többen is jobbulást nekem.

- Köszönöm - néztem rá elmosolyodva.

- Végre mosolyogsz - könnyebbült meg. - Már azt hittem örökre morci leszel.

- Én nem is vagyok... Na jó, talán egy kicsit valóban az voltam, de ez mind az ő hibája - tettem karba a kezemet és elkezdtem Jin hátát szuggerálni.

- Nyugi kislány, még a végén kiégeted a tekinteteddel a pólóját.

- Meg is érdemelné - mondtam dühösen.

- Tényleg ennyire felhúzott a tegnapi tette ?

- Igen...mivel...én tényleg szerettem volna, ha megcsókol - suttogtam és két mutatóujjamat érintettem össze idegesen.

- Akkor szerintem ezt neki is mond el - borzolta össze a hajamat és felállva a többiek után sietett.

- Ha az olyan egyszerű lenne - motyogtam és bosszúsan a két személyes kanapéhoz sétáltam és leülve rá lehunytam a szememet. Most jött ki rajtam a legjobban a fáradság, így nem is csodálkoztam rajta, hogy elnyomott az álom.

Mikor legközelebb kinyitottam a szememet, épp valaki vállán pihent a fejem. Lassan felegyenesedtem és ijedten pillantottam meg Jint, aki valamit nézett a telefonján, de miután észrevette, hogy felkeltem mosolyogva húzta ki az egyik fülhallgatóját és nézett rám.

- Te...mi...te...hogy...miért... - dadogtam össze vissza és álltam fel gyorsan eddigi helyemről.

- Én csak leültem melléd, te voltál az, aki hirtelen nekem dőlt - szabadkozott, de láttam a szemén, hogy igazán szórakoztattam őt.

- Értem...mikor megyünk ?

- Nemsokára - nézte meg a telefonján és mivel ez már azt jelentette, hogy a furgon valószínűleg kint állt, ezért magamra kapva a kabátomat és megfogva a táskámat szó nélkül kisiettem a váróból. Nem bírtam jelenleg megmaradni vele egy helyiségben, mert az arcom önkéntelenül is más színbe váltott át a szégyen és zavarba jövésem miatt.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy ez egész héten így ment végig. Se én, se pedig Jin nem szóltunk a másikhoz, a többi fiú pedig láthatóan szeretett volna kimaradni a vitánkból, amit nem tudom mennyire lehetett annak nevezni. Szerintem viszont egyben az őrületbe is kergettük őket, de nem én akartam az első lenni, aki lép. Ez úgy tudtam a fiú dolga lett volna, de lehet, hogy Jin másképp gondolta. Aki még rosszul járt az Sunny volt, ugyanis neki nyavajogtam állandóan és csodálkoztam is, hogy még ezek után is a barátom maradt. Pedig nem sok kellett volna ahhoz, hogy elüldözzem. Őszintén, még magamat is irritáltam.

Elérkezett a fiúk nagy koncertjének is a napja, amire rengeteget gyakoroltak, így nem is volt kétségem afelől, hogy sikeres lesz. Amíg kisminkelték őket és megbeszélték a fontosabb dolgokat, addig végig éreztem a levegőben az izgatottságukat. Már nagyon várták, hogy újra találkozhassanak az ARMYkkal és hogy megmutathassák neki mennyit is fejlődtek. A színpadi próbán is hamar túl voltak és egyre jobban kezdtek izgulni.

- Srácok, nyugi - néztem végig rajtuk a színpad mellett állva, ugyanis pár perc múlva kezdődött a koncert. - Ha ez megnyugtat, én végig itt leszek és szorítok nektek - mosolyogtam rájuk, mire csak hálásan néztek rám és egyesével középre rakták a kezüket.

- Egy, két', há'...Bangtan Bangtan Bang Bangtan ! - kiáltottuk, majd a fiúk meg is indultak a lépcsőkhöz. Sorban pacsiztam velük, de mikor Jinre került a sor egy pillanatra megállt előttem és izgatottan megszólalt.

- A koncert vége felé csak engem nézz, mivel lesz neked egy meglepetésem - mosolygott rám és felfutott a színpadra. Értetlenül néztem utána és bámultam a kezeimet. Szaggatottan kifújtam a levegőmet és bekapcsoltam az ARMY Bombomat. Mégis mit akart jelenti ez az egész ?

Az egész koncert fergeteges volt és anélkül is folyton Jin bámultam, hogy mondta volna. Végig kattogott az agyam, hogy vajon mi is az a meglepetés és egyáltalán miért kapom, hisz nincs szülinapom. Elérkeztünk az utolsó számhoz és a fiúk még beszélgettek vagy fél órán át a fanokkal, bár mondjuk ez inkább egyoldalú volt, de mindegy. Aztán mielőtt még véglegesen is lezárták volna a mai koncertet, Jin előrébb lépett a többiektől és szájához emelte a mikrofonját.

- Szeretném, hogyha még meghallgatnátok az ajándékomat nektek - az utolsó szónál oldalra sandított rám, nekem pedig egyre gyorsabbá vált a szívverésem. Mégis mire készült ? Választ viszont csak a dallal kaptam, amit azonnal felismertem, mikor felcsendült.

- I love you ? - suttogtam elképedve. Ez volt az a szám, amit nemrég Jin feldolgozott és imádtam. Eleve különlegesnek tartottam mindig is a hangját, de így, hogy most csak ő énekelt egyszerűen a fellegekben éreztem magamat. Teljesen elvarázsolt és az még jobban, hogy ezt elvileg nekem énekelte. Amint ezt felbírtam dolgozni idegesen haraptam az alsó ajkamba és bámultam meghatottan a színpadot. Az utolsó „szeretleknél" feltűnésmentesen felém nézett és a tekintetünk találkozása után már le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcomról.

Miközben a fiúk lesétáltak a színpadról mind küldtek felém egy bíztató mosolyt, amiből rögtön tudtam, hogy ezt közösen tervelték ki. Hát nagyon meglepett az egyszer biztos. Utánuk nézve állapítottam meg, hogy kettesben akartak minket hagyni, így el is tűntek a folyosó végén. Egy kicsit szorongva vártam, amíg Jin elém ért és oldalra döntött fejjel mosolygott rám.

- Hogy tetszett ? - kérdezte lassan megfogva két kezemet, amikkel elkezdett babrálni.

- Nagyon...én, el sem tudom mondani neked, hogy mennyire - válaszoltam szinte motyogva, ugyanis kezdtem egyre jobban zavarba jönni attól, hogy ilyen fürkésző tekintettel vizslatott engem.

- Értem...és mi a válaszod az én szuper vallomásomra ? - kérdezte, nekem pedig rögtön el is állt a lélegzetem.

- Akkor e-ez tényleg egy-egy vallomás volt ? - néztem rá ijedten.

- Igen, bár reméltem, hogy magadtól is rájössz - nevetett ki.

- Jól van, na...csak meglepett... - kezdtem bámulni a cipőm orrát.

- Azt látom és mi a válaszod ? Szeretnél a barátnőm lenni ? Nem ígérhetem, hogy olyan sokszor járhatok veled randira vagy csinálhatjuk azt, mint a normális párok, de...

- Igen...szeretnék - mondtam ki alig hallhatóan a szavakat és abban sem voltam biztos, hogy hallotta őket.

- Más választ el sem fogadtam volna - válaszolta és kezével az állam alá nyúlt, hogy feltudja emelni azt. Kénytelen voltam hát a szemeibe nézni, amik úgy csillogtak most, mint az éjszakai csillagok. Nagyot nyelve vártam, hogy mégis mit fog csinálni, mivel nem akartam, hogy megint átejtsen.

- Figyelj, ha megint azt várod, hogy lecsukjam a szememet, akkor... - kezdtem bele, ugyanis már pár perce csak így bámult rám és nem csak, hogy zavarba hozott, de kezdett kínossá is válni a helyzet. Viszont be sem kellett fejeznem a mondatot, ugyanis hirtelen megfogta a derekamat és annál fogva húzott közelebb magához és támasztotta neki a homlokát az enyémnek.

- Remélem, hogy nem kell megbánnod a válaszodat - mosolyodott el és lehajolva apró csókot lehelt ajkaimra, majd el is húzódott tőlem. Először nem is értettem, de amint arra felé néztem ahova ő, már minden világossá vált és rögtön vörösödni is kezdett az arcom. A szívverésem pedig már nem igazán számított normálisnak. Hat kíváncsi szempár vizslatott minket kikukucskálva a fal mögül, ezért zavaromban inkább Jin mögé bújtam és onnan lestem ki rájuk.

- Komolyan Jin, ha nem tetted volna meg, akkor nekinyomtalak volna Kikinek. Nagyon szereted húzni szegény agyát - szólalt meg Rap Monster és a többiek is egyetértően bólogattak.

- Folytassátok csak - hadonászott V, mire Jin bocsánatkérően lesett hátra rám. Beletörődve a helyzetünkbe elmosolyodtam és megráztam a fejemet.

- Most miért jöttök ide ? - nézett ránk csalódottan Taehyung.

- Mert nem tesszük közszemlére a dolgainkat - vágta rá Jin. JungKook, Rap Monster, Suga, V és J-Hope megdicsérve Jint, hogy jó munkát végzett, kezdték el ütögetni a hátát, amit szegény csak fájdalmas grimasszal tudott jutalmazni. Jimin lemaradva tőlük ballagott mellettem és nézett maga elé meredten.

- Mondtam én, hogy szeret - változott meg hirtelen a tekintete és vigyorogva nézett rám

- Jól van, na - tártam szét a karomat. - Nála igazán nem lehet tudni, hogy mikor mire gondol éppen. És ha jobban belegondolok, akkor tulajdonképpen egyik tagnál sem.

- Ebben lehet valami. Boldog vagy ? - kérdezte meg hirtelen.

- I-igen - haraptam be zavartan az alsó ajkamat.

- Ennek örülök, de azért szólj, ha rosszul bánik veled és akkor megleckéztetem. Még ha a hyungom is.

- Biztosíthatlak, hogy te leszel az első ember, akit felkeresek.

- Akkor jó - sóhajtott fel. - Örülök nektek - mondta és átkarolva a vállamat folytattuk az utunkat. Olyan szomorúan mondta ki az utolsó szavakat, hogy nem voltam képes hinni neki. Zavart, hogy ilyen lett hirtelen...