Sziasztok ^^

Először is szeretném megköszönni az előző részekhez a csillagokat és a hozzászólást. Ez nekem sokat jelent és szerintem más íróknak is jó érzés, ha tudják, hogy valakinek tetszik az, amit csinál :) Másodszor pedig.............igazából csak jó szórakozást a részhez :D ( És bocsánat, hogy csak most tudtam felrakni )

-------------------------------------------------------------------------------------------------  

Másnap egy dörömbölő zajra keltem fel és hirtelen kómás fejjel azt se tudtam hol vagyok, aztán észrevettem, hogy valaki az én ajtómat püfölte, ezért felálltam eddigi helyemről és odacsoszogtam.

- Mi van már ? - kérdeztem fáradtan, de azonnal elszállt belőlem, miután megláttam az apámat.

- Hogy mi van ? Mindjárt elmondom neked kislányom; az van, hogy az előbb hívott fel a Big Hit igazgatója és azt kérdezte, hogy akkor most a szerződés semmis-e, mivel nem jelentél meg reggel a fiúknál - magyarázta idegesen, nekem meg azonnal kiszáradt a szám.

- Mennyi az idő ? - kérdeztem előre félve a választól.

- Tizenegy. Akkor most mégis elfogadod ? Mert én azt mondtam, hogy visszautasítottad - mondta komoran.

- Ne..........apa, én elakartam fogadni - toporzékoltam az ajtómban, mint egy érett húszéves.

- Akkor siess, talán még eléred telefonon - nyomta a kezembe a készüléket, én pedig azonnal tárcsáztam a számot, de azt mondták, hogy tárgyalása van.

- Azt hiszem elszúrtam - suttogtam és a szomorúsággal vegyes megkönnyebbülés érzései kavarogtak bennem.

- Siess öltözz fel és hozd a bőröndödet meg az egyéb cuccodat, elviszlek az ügynökséghez. Talán még meg tudod beszélni az igazgatóval - magyarázta és ott hagyott engem a leesett állammal. Ilyet még sohasem csinált és túlságosan bizarr volt ahhoz, hogy felfogjam. Tettem amit mondott és a bőröndömet kirángatva a szobámból kisiettem a nappaliba. Gyorsan adtam egy puszit a meglepett anyám fejére és sietve kimentem apa autójához. A megengedettnél gyorsabban hajtott, de ennek köszönhetően gyorsan megérkeztem a Big Hithez.

- A többi a te feladatod.

- Köszi apa - mosolyodtam el és a dög nehéz bőröndömmel és táskámmal együtt futni kezdtem, mint az őrült. A liftig meg sem álltam, aztán abba beszállva kifújtam magamat és igen, a recepciós enyhén őrültnek nézett, de sebaj. Az emeletre megérkezve újfent futni kezdtem és az ajtóig meg sem álltam. Kopogtam egyet, majd berontottam a szobába. Meglepetten néztem végig az embereken és megállapítottam, hogy a BTS is itt volt.

- Sappington kisasszony, minek köszönhetem a látogatását ? - kérdezte meglepődve az igazgató.

- Öhm.......azért jöttem, hogy megmondjam elfogadom a munkát - hadartam el gyorsan, mielőtt meggondolhattam volna magamat.

- Én erről már tudok - értetlenkedett - Beszéltem az apjával és ő mondta, hogy elaludt, ezért csak este költözik be a fiúkhoz.

- De hát ő azt mondta........ - magyarázkodtam volna, de végül leesett; az apám átvágott - Tudja mit, tegyen úgy mintha nem jöttem volna ide - mondtam égő fejjel és a fiúkra még csak rá se mertem nézni.

Meghajoltam, majd kisiettem a szobából és az egész épületből is. Ezért még apa kapni fog az egyszer biztos. Kilépve a szabadba észrevettem, hogy nincs itt a kocsi. A tengelyemen is körbefordultam, de nem láttam sehol sem.

- Ezt nem hiszem el - suttogtam - Itt hagyott - dühöngtem és felhívtam, hogy ezt neki is elmondjam, de természetesen nem vette föl. Persze, menekülj csak, de tudom hol laksz; gondolkoztam és dühösen leültem az épület előtti lépcsőkre. A bőröndömre támaszkodva várakoztam a.......igazából fogalmam sem volt, hogy mire, de haza már nem akartam menni, viszont a fiúkhoz sem, ezért inkább csak ültem és elmélkedtem. Igazán élvezetes volt a fülledt hőségben üldögélni a lépcsőn.

Fél óra is eltelhetett, amikor is kinyílt az épület ajtaja és egy hangos társaság lépett ki rajta. Tudtam, hogy ők azok, de mégsem mozdultam, ugyanis megijedtem, mint mindig. Próbáltam erőt gyűjteni, hogy ne féljek ennyire és egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy meddig fog kitartani a bátorságom.

- Itt egy........öhm, Christablel - rontotta el a nevemet az egyik, erre a többiek hangos röhögésben törtek ki - Bocs, túl nehéz a neved - hajolt meg előttem.

- Nem, semmi baj - ráztam meg a fejem bizonytalanul - Szólítsatok csak Bellnek - néztem óvatosan a többiekre és szinte hallottam a szívdobogásom.

- Hm, kellene valami jó kis becenév - gondolkozott még mindig.........öhm, hirtelen nem jutott az eszembe a neve srác.

- Szerintem azt útközben is eldöntheted J-Hope, úgyhogy induljunk a fotózásra - terelte lefelé a lépcsőn őket a menedzser - Sappington kisasszony jön ? - kérdezte rám nézve.

- P-persze - válaszoltam meglepve - hívjon csak Bellnek és kérem tegezzen - tettem hozzá zavartan és a csomagjaimat megfogva leráncigáltam őket a lépcsőn.

- Segítek - jött oda hozzám az egyikük, akinek valamilyen betű volt a beceneve. Óké Bell, így tovább és talán megjegyzed a nevüket......

- Köszönöm - hajoltam meg és követtem a furgonhoz.

Már mindenki beszállt, amikor is megtorpantam, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy be kéne ülnöm az egyikük mellé, de erre még nagyon nem álltam készen.

- Esetleg szeretnél az anyósülésre ülni ? - kérdezte a menedzser. Erre bólintottam egy aprót és felállva átadta a helyét nekem. Megkönnyebbülten szálltam be és hallgattam a hátul ülők zajongását.

- Tényleg - jutott hirtelen eszébe a mögöttem ülőnek valami - még be sem mutatkoztunk.

A többieknek is leesett, hogy ezen még nem voltunk túl, nagyrészt miattam, ezért amennyire a biztonsági öv engedte hátrafordultam és próbáltam megjegyezni a neveket.

- Jeon Jeongguk a legfiatalabb, de szólíts csak JungKooknak - mosolygott rám.

- Kim Tae Hyung, azaz V - szólalt meg a következő személy.

- Jung Ho Seok, J-Hope; a remény a csapatban - vigyorgott szélesen.

- Park Ji Min, Jimin a legjobb táncos közülünk - mondta, mire J-Hope oldalba vágta.

- Az én lennék - javította ki.

- Még........- válaszolta rejtélyesen Jimin.

- Kim Seok Jin, Jin a legidősebb, de mi már bemutatkoztunk egymásnak.

- Ó, igen - válaszoltam visszagondolva arra a bizonyos találkozásra. Nem a legjobb pillanataim egyike volt, az egyszer biztos.

- Ti már ismeritek egymást ? - lepődött meg........öhm..........V.

- Azért azt nem mondanám - tette hozzá Jin.

- Tuti titokban találkozgattak már - gondolkozott el J-Hope is.

- Srácok, szerintem folytassuk - vágott közbe a rózsaszín hajú. Igen, tényleg ilyen színű volt a haja - Kim Nam Joon, Rap Monster a leader.

- Min Yoon Gi, Suga - biccentett felém.

- Én pedig Christabelle Sappington vagyok, bár már tudjátok - mosolyogtam halványan és próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy mind engem néztek. A torkomban keletkezett egy apró gombóc és a kezem is remegett, de egy fokkal elviselhetőbb volt, mint a legelső találkozásunkkor. Még szívesen folytatták volna a magukról való mesélést, de megérkeztünk a fotózás helyszínére, ezért kiszálltunk az autóból és bementünk az épületbe. Köszöntünk a stábnak, majd a fiúkat elkezdték sminkelni és egy másik ruhát adtak a kezükbe. Először egyéni fotózással kezdtek én pedig leülve egy székbe figyeltem őket. Első látásra komolytalannak tűntek a szememben, de most egy másik oldalukat ismerhettem meg, bár ezt már láttam egy másik fotózásuknál, mikor megfigyeltem őket, mégis csodálva néztem rájuk. Persze ott volt a félelem is, de amíg nem értek hozzám vagy jöttek két méternél közelebb, elviseltem. Akiket éppen nem fotóztak, azok vagy ettek, mint Jin, vagy.........táncoltak ? Öhm, hát jó......

- Kérsz te is valamit ? - lépett mellém Jin és felém nyújtott egy szendvicsekkel megrakott dobozt.

- Köszi - vettem ki egyet és megpróbáltam egy picit arrébb menni a széken, ugyanis túlságosan közel állt hozzám a saját kajáját majszoló srác.

- Meg van ! - kiáltott fel J-Hope és ezzel különösebb baj nem is lett volna, csak hogy épp fényképezték - Kiki ! - nézett felém, de látva az értetlen fejemet megmagyarázta - A beceneved - mosolygott elégedetten, majd elnézést kért a fotóstól és folytatta tovább a munkát.

- Egész jó......... - gondolkoztam el rajta.

- Én viszont kíváncsi lennék rá, hogy honnan jött az ötlet - gondolkozott mellettem hangosan Jin.

- Öhm.........talán..........nem, én sem tudom - adtam fel és inkább tovább ettem a szendvicset, ami finom volt meg minden, csak nem biztos, hogy elég volt a hét fiú számára. Fél óra múlva indulhattunk is és beszállva a kocsiba, fáradtan néztem ki az ablakon. Még alig voltam velük és máris kifáradtam....A nap további részében sokszor megpróbáltak beszélgetésbe elegyedni, de láthatóan nem csak nekem volt furcsa, ők is ugyanúgy zavarban voltak, amit nem is csodáltam, hisz biztos rég lehetett amikor normálisan beszélgettek egy lánnyal úgy, hogy nem a rajongójuk. A végén megpróbáltam elkerülni őket, ami kicsit sem volt feltűnő. Volt rá egy évünk, hogy megismerjük egymást és megszokjuk, ezért nem is akartam siettetni a dolgokat, hisz talán egy mesében biztos az lenne, hogy rögtön jó barátok lettünk és egyebek, de ez a valóság, ahol sokkal nehezebb ez az egész. Engem eldobva hozzájuk mondták, hogy menjek fel, még ők mennek próbálni, ahova nem tartottam velük, mivel nem akartam őket zavarni. Hagytam nekik is időt, hogy feldolgozzák és felkészüljenek a továbbiakra. Valószínűleg nekem volt a legnagyobb szükségem erre, de ez részletkérdés. Nagy nehezen felcipeltem a cuccaimat, ugyanis hiába akartak segíteni, nem engedtem. Benyitva a lakásba körülbelül ugyanaz a kép fogadott, mint egy héttel ezelőtt, nem volt nagyobb rend, az biztos. Felkapcsoltam a lámpákat és kipakoltam a fontosabb dolgaimat, ugyanis nem igazán volt szekrényem, mivel nekem a "szobám" a nappali volt. Az ágyam pedig a kanapé, ami ugyan nem a legkényelmesebb volt, de a földnél jobb. Legszívesebben felhívtam volna Sunnyt, hogy beszámoljak a mai eseményekről, de mivel úgy gondoltam, hogy alszik nem zavartam. A hűtőben néztem, hogy a húson kívül még mit ehetnék, amikor is megcsörrent a pultra rakott telefonom.

- Hallo ? - szóltam bele csodálkozva.

- Most csak gondolom, hogy köszöntél, mivel nem igazán értettem.

- Sunny ? - lepődtem meg - Hát te még mindig fent vagy.........éjjel négykor ?

- Persze, vártam a hívásodra, de mivel nem jött, így én cselekedtem. Na, mi történt ? - kérdezte izgatottan.

- Hm, mondjuk úgy, hogy jobban sikerült, mint amire számítottam, viszont az apám már megint felhúzott - mondtam és elmeséltem neki, hogy hogyan vágott át.

- Azta........nagyon örülök, hogy nekem nincsen ilyen apám.......bocs.....

- Semmi baj - sóhajtottam - igazad van.

- Ha majd nagyon nem bírod, akkor nyugodtan hívj fel, én mindig elérhető leszek.

- Rendben. Remélem, hogy minden simán fog menni, de mivel nem fognak egyik napról a másikra fiúból lánnyá változni, így elég nehézkes lesz, de majd túl élem - mint mindent; tettem hozzá magamban.

- Hiszek benned. Fighting !

- Fighting ! - nevettem fel. Ezután beszélgettünk még vagy fél órát, majd mivel én eléggé fáradt voltam, letettük.

Lefürödtem és átvéve a pizsimet bebújtam a takaróm alá. Elég sokáig nem jött álom a szememre, ezért kivettem a fülhallgatómat a táskámból és beállítva egy zenelistát azt hallgatva valahogy elaludtam.

Valamikor éjjel a telefonom csipogására keltem, ugyanis kezdett merülni és ezt a tudtomra akarta hozni, leállítottam a zenét és letettem az asztalra a készüléket. Kómásan körülnéztem és észrevettem az asztalon pár dobozos italt, ami azt jelentette, hogy a fiúk is hazaértek. Csodálkoztam, hogy nem ébredtem fel rá, de talán azért volt, mert ennyire fáradt voltam.

Reggel arra keltem, hogy valaki bökdösi az arcomat, ami eléggé irritáló volt, ezért idegesen kinyitottam a szememet és valamelyik Bangtan fiút pillantottam meg; ilyen kómás állapotban nem igazán tudtam megállapítani, hogy melyikük az.

- Mi van ? - kérdeztem az anyanyelvemen és mivel meglepetten nézett rám újra megkérdeztem - Mi van ?

- El akarsz jönni velem futni ? - nézett rám érdeklődve és csak most vettem észre, hogy elég közel guggolt hozzám.

- Futni ? - ásítottam és gyorsan felülve a kanapén a másik végére másztam.

- Aha - bólintott és még mindig a válaszomra várt.

- Oké........csak várj pár percet, amíg összekapom magamat - mondtam és kikerestem a bőröndömből egy edzőruhát, majd azzal bementem a fürdőbe és felöltöztem.

- Nyugi - néztem a tükörbe - Nem lesz semmi gond........nem fog megenni, akár tök csendben is futhatok mellette. Csak nehogy elkezdjek remegni - sóhajtottam és kimentem a nappaliba.

- Mehetünk ? - kérdezte, mint rájöttem Jimin. Erre csak bólintottam és követtem a kijárat felé. Kilépve a szabadba azonnal megcsapott a hűvös fuvallat, ami nagyon jól esett a benti meleg után. Bemelegítettünk, majd elkezdtünk futni. Volt közöttünk vagy két méter távolság, ami kicsit sem volt furcsa, de mivel nem akartam túl közel lenni hozzá, inkább bevállaltam azt, hogy enyhén furcsának tartson.

- Öhm........ennyire rossz társaság lennék ? - jött egy kicsit közelebb, mire én távolabb mentem - Vagy talán idegesítőnek tartasz ? - próbálkozott újra azzal, hogy csökkentse a távolságot közöttünk, de én nem hagytam, így is a szívem gyorsabban dobogott a kelleténél, nem akartam, hogy még ennél is rosszabb legyen - Miért futsz előlem ? - szólt utánam, mire egy picit lassítottam, mivel távolabbra kerültem tőle, mint ahogy akartam - Még mindig messze vagy tőlem. Tudod futhatunk egymás mellett is......- mondta, mire én még gyorsabban kezdtem el szaladni és ennek az lett a következménye, hogy ő mögöttem jött és próbált utolérni, ami nagyon sokszor sikerült is, de mivel féltem, hogy esetleg hozzám ér, hogy megállítson, tovább törtem előre.

- Miért üldözöl ? - kérdeztem lihegve.

- Mert nem akarsz megállni ! - kiáltotta utánam.

- Ne kövess ......

- Mi ? Hisz együtt futunk, nem az lenne a normális, ha melletted futnék, mint sem mögötted ?

- Számomra nem !

- Hát jó........- mondta és hallottam a léptein, hogy felgyorsított.

Egy ideig még folytattuk ezt a "fogócskát", de végül meg kellett állnom egy zebránál, ezért utolért és a térdein támaszkodva fújta ki mellettem a levegőt. Eközben én is észrevettem, hogy eléggé kifáradtam, ezért követtem a példáját.

- Szóval...........mi-miért mene-menekültél előlem ? - fordította felém a fejét.

- N-nem tu-tudom........- hazudtam és csak reménykedtem, hogy nem esik le neki.

- Per-persze, ha nem lett vol-volna oka, akkor nem lát-láttam volna a szemedben a félelmet.........ráadásul remegsz - mutatott a lábaimra.

- Azért, mer-mert kifáradtam - válaszoltam suttogva. Még a végén hamarabb le fogok bukni, mint szeretettem volna.

- Hát jó, azt hiszem menjünk vissza, túlságosan távolra jöttünk és nincs nálam neked semmi, hogy eltakard az arcodat.

Bólintottam és megindultunk vissza, még mindig megtartottam a két méter távolságot, de most már beletörődve futott utánam.

Belépve a lakásba már hallani lehetett, hogy a többiek készülődnek.

- Sziasztok - néztem végig a társaságon, ahonnan hiányzott még valaki.

- Suga ? - kérdezte Jimin.

- Még mindig próbál felkelni - válaszolta sóhajtva.........Rap Monster.

- Akkor én majd elintézem - válaszolta a kezeit összedörzsölve és eltűnt a fiúk szobájába belépve.

- Szerintetek megdobja ? - nézett körbe V és a többiek mind bólogatva jelezték, hogy tuti biztos.

Sóhajtottam egyet, majd a cuccaimat megfogva elmentem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Véletlenül előbb engedtem meg a csapot, mint akartam, ennek következtében a fejemre zúdult a víz és meglepettségemben felsikoltottam, majd gyorsan elzártam a csapot.

- Minden rendben ? - kérdezte pár hang az ajtó másik oldaláról.

- Persze - kiabáltam ki és mivel mást nem tehettem, ha már vizes volt a hajam, azt is megmostam. Felvettem a ruhámat és a fejemre csavart törülközővel kimentem a nappaliba.

- Van hajszárítótok ? - néztem az ott levő tagokra.

- Van egy a szobánkban - mondta V - és ha már ott jársz próbáld kiszedni Sugat az ágyból - szólt utánam.

Gyorsan megkerestem a hajszárítót, majd a fejére takarót húzó fiú felé fordultam. Menni fog Bell; mondtam magamnak és a torkomban dobogó szívvel közelebb léptem az ágyhoz.

- Suga-shi, kelj fel - mondtam és megböktem a hajszárítóval.

- Mivel te lány vagy nem vágok hozzád semmit - szólalt meg fáradtan és kibújt a takarója alól - Te tényleg a hajszárítóval bökdöstél ?

- Milyen hajszárító ? - kérdeztem a hátam mögé rejtve a tárgyat.

- Tudod - vakarta meg a tarkóját - a zsinórja lelóg a földre - mutatott a lábamhoz.

Erre csak kínosan felnevettem és kisiettem a szobából.

Miután én is elkészültem visszamentem a már elkészült tagokhoz, akik valószínűleg csak rám vártak. Bocsánatot kértem tőlük és a táskámba berakva a szükséges holmijaimat végre indulhattunk.

- Kiki - szólt utánam Jin.

- Hm ? - fordultam meg.

- Nem eszel semmit ? - mutatott az elkészült reggelire.

- Nem, majd amíg ti dolgozok gyorsan elmegyek egy boltba jegeskávéért, általában nem eszek semmit reggelire, csak iszok.

- Hát jó - sóhajtott és követve engem bezárta az ajtót.

Még mindig feszültnek éreztem magamat a kocsiban és egy kicsit féltem is. Nem tudtam bennük még megbízni és sajnos nem láttam előre, hogy vajon mikor sikerülhet. Anya régebben azt mondta, hogy egyedül kevesebb dolgot tudunk megoldani, mint többen, viszont ennél a dolognál csak magamra számíthattam. Le kellett győznöm a félelmemet bármi áron, hogy a segítségükre lehessek.....