Sziasztok^^

Elérkeztünk ehhez a részhez is... Majd megértitek, ha elolvassátok, de arra kérlek titeket, hogy létszi ne öljetek meg XD Szemét dolog jól tudom, amit most csinálok, de szükséges Kiki fejlődéséhez. Mindegy, majd meglátjátok mik lesznek itten :D 

Még egy fontos dolog... Feljövök Wattpadra és tudjátok mit látok ? Hogy több, mint 9K megtekintés és 1k csillagozás van a sztorin. Imádlak titeket, de tényleg. Köszönöm, hogy olvassátok a sztorit és továbbra is velem tartotok :) 

( A díjakat pedig, amiket hosszú-hosszú ideje kaptam, ígérem kirakom, de egyelőre még nincs rá időm, de a téli szünetben talán már odáig is eljutok^^ ) 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Késő este végeztünk és mind hullafáradtan ültünk be a furgonba. Hátul a fiúk majdnem mind kifeküdtek és nagyban aludták az igazak álmát, én viszont képtelen voltam akárcsak lehunyni a szememet. Egyre többet rágódtam azon, hogy mégis mikor és hogyan kéne bevallanom a távozásomat. Az elég nagy bunkóság lett volna a részemről, ha ezt az utolsó héten közlöm, de mégis, egyre nehezebbé vált bevallanom. Sunny, V és Hope ugyan támogattak, de nem igazán mondták meg, hogy mégis mit tehetnék. Ennek örültem, mivel így ténylegesen magam el tudtam dönteni, hogy pontosan mi is legyen. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem sokára elmondom és elmegyek. Ez mindannyiunknak jó lett volna. Legalább lett volna rá időm, hogy ne gondoljak Jinre és szép lassacskán elfelejtsem. Ez lett volna mindkettőnknek a legjobb...

Este épp mentem volna fürdeni, amikor is megláttam Jimint az ajtóban, ahogy épp a futócipőjét vette.

- Park Ji Min - szóltam rá -, ugye nem most áll szándékodban futni ? - tettem csípőre a kezemet. Jimin ledermedve nézett velem farkasszemet és nyúlt gyorsan a kilincshez, de mellé futva lefogtam a kezét és bosszúsan a szemébe néztem. - Ha kimész megfagysz, még ha meleg pulcsi is van rajtad. Már így is kifárasztottad magadat; miért akarsz ennek ellenére futni ?

- Nincs különösebb oka - mosolyodott el.

- Akkor gondolom nem bánod, ha veled tartok - néztem mélyen a szemébe. - És ne is fontolgasd, hogy meglógsz.

- Miért mit teszel, hogy szemmel tarts ? Előttem akarsz átöltözni ? - bökött rám vigyorogva.

- Hülye - vágtam azonnal hozzá. - Komolyan kikapsz, ha nem vársz két percet - mértem végig szúrós szemmel és gyorsan elővéve az edzőcuccomat és egy fekete pulcsit, besiettem a fürdőbe és pár másodperc alatt felkaptam magamra a ruhákat. A hajamat próbáltam felkötni miközben kisétáltam Jiminhez, aki nagy szerencséjére még mindig az ajtóban várt.

- Vedd inkább a cipődet, addig én felkötöm a hajadat - mondta sóhajtva. - Fáj nézni, ahogy szerencsétlenkedsz.

Nem is reagálva a sértésére leguggoltam és miközben befűztem a cipőfűzőmet, éreztem, hogy Jimin szintén leguggolt mögöttem és hosszú tincseimet keze közé fogta, majd neki látott felkötni őket egy lófarokba.

- Köszönöm - álltam fel és előre mentem.

Gyorsan bemelegítettünk és lassú kocogásba kezdtünk. A leheletem látszódott a lámpával megvilágított utcákban, jelezve, hogy közel a mínuszokhoz jártunk. Megálltam egy pillanatra és azzal kezdtem el szórakozni, hogy az ég felé nézve fújdostam a levegőt.

- Lassan elég lesz kis sárkány - lépett mellém Jimin, mire vigyorogva néztem rá.

- Azután beszélj miután te is kipróbáltad - fújtam ki újra a levegőmet, amit vonakodva ugyan, de Jimin is megcsinált. - Ugye, hogy mókás ?

- Az - mosolygott rám és kinyújtva a kezét megsimogatta a fejemet. - Na, menjünk - kapta el hirtelen a tekintetét és lassú kocogásba kezdett. Szótlanul futottam mellette és vizsgáltam oldalról az arcát. Néha még mindig nagyon szomorúan nézett maga elé, ami miatt ösztönösen megsajnáltam. Ő is és Hope is megérdemeltek volna maguknak egy barátnőt; mind a ketten remek srácok voltak, hisz végül is elérték, hogy ne féljek tőlük.

- Tudod - szólalt meg egy idő után -, mostanában úgy látom mintha zavarna valami. Vagy tévednék ?

- Igazság szerint - haraptam be az alsó ajkamat. - Van valami, amit el akarok mondani - torpantam meg hirtelen és szorongva az előttem lefékező szemeibe néztem.

- Nyugi, ne félj. Én meghallgatlak.

- Azt tudom... Na jó, jövő hónap elején nagyon úgy tűnik, hogy kimegyek Amerikába - böktem ki nagy nehezen. Jimin csak tágra nyílt szemekkel nézett engem, majd együtt érzően megfogta a vállamat.

- Az apád ? - tippelt, mire szomorúan elmosolyodva bólintottam. - Meglátogassam ? - ajánlotta fel.

- Nem kell köszi - nevettem fel. - Már átgondoltam többször is és arra a döntésre jutottam, hogy mindenkinek jobb lesz, ha elmegyek.

- Jin ? - kérdezett rá egy kis gondolkodás után.

- Hol ? - néztem meglepetten körbe.

- Nem úgy értem - mosolyodott el. - Ő az oka, hogy el akarsz menni ?

- Miért lenne ő az oka ? - tettettem a hülyét, de nagyon úgy tűnt, hogy Jimin okosabb nálam és kételkedve nézett rám a továbbiakban. - Oké - sóhajtottam fel szaggatottan. - Ő miatta van, részben.

- Mit tett ? - nézett az ég felé félve.

- Tulajdonképpen semmit, de nem is bánom. Ez az egész eleve nem is jöhetne össze. Tuti csak szórakozik velem, ami valljuk be nem túl szép dolog tőle - kulcsoltam össze a kezemet a hátam mögött és kifújtam az eddig bent tartott levegőmet. Jiminre nézve összevont szemöldökkel szólaltam meg újra. - Most meg mi van ?

- Te tényleg... Te néha olyan vaksi vagy - rázta meg a fejét gondterhelten. - Ha eddig nem vetted volna észre, akkor kimondom én; szeret téged - tárta szét a karját. - Annak ellenére is, hogy az ügynökség nem igazán örülne neki, ha együtt lennétek.

- Te...mi..de...nem...mi...mit is mondtál ? - dadogtam össze-vissza.

- Úgy látom kiégett az agyad. Figyelj, ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg tőle, vagy bármelyik másik tagot... Na jó, Kookot kivéve - ráncolta össze a homlokát.

- Szóval ti mind tudjátok azt is, hogy én mit érzek ? - nyitottam résnyire a számat.

- Ááá, dehogy - legyintett. - Szerintem talán még Kook is sejti. Te túlságosan is átlátszó vagy, ha Jin nem is annyira. Ő azért elég jól titkolja...

- Én ezt...én erre nem tudok semmit sem mondani. Nem állhatok elé azzal, hogy hé tetszel nekem, de egyébként a szülinapodkor kimegyek Amerikába, ezért ne hari - gesztikuláltam idegesen.

- Azért néha vegyél levegőt is - mosolygott rám és mellém lépve elkezdte simogatni a hátamat. - Én ezzel nem akartalak semmire se buzdítani csak szerettem volna, ha még átgondolod ezt az egészet. És azt ajánlom beszélj Jinnel és tudd meg, hogy mit is érez valójában - karolta át a vállamat és magához húzva kezdett el visszasétálni velem a dormhoz. Végig azon agyaltam, hogy vajon mennyire igaz az, amit Jimin mondott. Nem akartam, hogy az legyen...nem akartam bonyodalmat okozni egyikünknek sem...

Fáradtan jöttem ki a fürdőszobából a nyakamra rakott törülközővel és itattam fel a vízcseppeket a hajamról. Jimin miatt nem bírta abba hagyni az agyam a kattogást. Kellett neki hülyeségeket összehordania. Viszont, hogy biztosra menjek meglátogattam az egyetlen sorstársamat; azaz JungKookot. Csak reméltem, hogy nem alszik és szerencsém lett, ugyanis valamit nagyban nézett a telefonján és szinte észre se vette, hogy bementem hozzá. Úgy viselkedett, mint Sunny, ami apró mosolyt csalt az arcomra.

- JungKook - huppantam le mellé, mire csak mosolyogva vette ki az egyik fülest a füléből és érdeklődve nézett rám.

- Mit szeretnél Kiki ?

- Lenne hozzád egy kérdésem - kezdtem bele lassan és mivel láthatta rajtam, hogy valami komolyról lesz szó, így teljes figyelmét rám szentelte és maga mellé rakta a mobilját.

- Hallgatlak - vonta fel fél szemöldökét várakozóan.

- Öhm... Szerinted tetszik valaki Jinnek ? - babráltam a pizsamám aljával és még véletlenül sem mertem az előttem ülőre nézni.

- Aham - válaszolta egyszerűen, mire értetlenül kaptam fel a fejemet.

- Tényleg ? - csodálkoztam. Jiminnek igaza lett volna ?

- Aha, egy nagyon szép noona az - áradozott róla, mire zavartan néztem továbbra is rá. Várjunk...noona ? Szóval nem én ? Ezek szerint Jimin valamit rosszul látott ? A torkomban hirtelen keletkezett gombóc miatt krákogni kezdtem és megpróbáltam legyűrni ezt a szörnyű érzést a mellkasomnál.

- É-értem - haraptam idegesen az alsó ajkamba.

- Megmutassam neked ? - kászálódott le az ágyról.

- Nem szükséges - vágtam rá halkan. Igazán nem voltam arra kíváncsi, hogy milyen szép is, hisz én soha nem lehettem ő.

- Naaa, gyere ! - fogta meg a kezemet és a szomszéd szoba felé kezdett el húzni. Nem túl szívesen mentem vele és próbáltam felkészülni a látványra. A fejemben már kezdett kialakulni a lányról egy kép és még így ismeretlenül is irigyeltem... Teljesen kezdtem megőrülni.

- Shhh - emelte a maknae a szája elé a mutatóujját és még mindig a kezemnél fogva húzott be lassan Suga és Jin közös szobájába. Belépve szinte semmit se láttunk, de lassan megpróbáltunk felbukás nélkül előre araszolni. A lábunk alatt ahányszor megnyikordult a parketta, mi lélegzetvisszafojtva álltunk meg és vártuk, hogy felébredt-e valamelyikük.

- Kook...ez tényleg nem szükséges - suttogtam fojtott hangon. Most komolyan azt akarta, hogy előtte sírjam el magamat, úgy hogy Jin is bármelyik pillanatban felébredhet ?

- Nyugi. Nem mintha valami olyan szörnyűt akarnék megmutatni. Csak egy nagyon szép lányt. Én is véletlenül láttam meg, mikor megnéztem Jin telefonján az időt. A noona a kezdőháttérképe - vihogta halkan, mire még jobban elkezdett fájni a mellkasom. Szörnyű volt hallani, hogy még JungKooknak is ennyire szimpatikus volt a lány. Biztos egy igazi koreai volt hosszú fekete hajjal, kissé sápadt bőrrel és sötét, szinte fekete szemekkel. A tökéletes arcáról pedig már ne is beszéljünk.

Kook lassan kinyújtotta a kezét Jin éjjeliszekrénye felé és halkan leemelte róla a telefont, majd megnyomta az egyik gombot, hogy bekapcsoljon a készülék. Nagyot sóhajtva és remegő lábakkal hunyorogtam először a képre, majd nyitottam ki szép lassan teljesen is. A látványtól szinte nyitva maradt a szám és lesokkolódva bámultam a kijelzőn magamat. Ezt a képet a vidámparkban készítette, miközben mosolyogva néztem ki az óriáskerékről és a naplemente szinte glóriaként világította meg a körvonalamat. Biztos akkor csinálta, mikor azt hittem, hogy a tájat fényképezte, miközben valójában engem.

- Ugye milyen csinos ? - vigyorgott mellettem elégedetten Kook, mire rögtön leesett, hogy egész végig rólam beszélt, ami miatt hitetlenkedve csíptem bele a karjába - Yah ! - szólt rám.

- Megérdemelted - hordtam le. - Így játszadozni egy lány érzéseivel.

- Halkabban Kiki - fogta be a számat, mikor továbbra is idegesen beszéltem hozzá.

- Khm...- szólalt meg mellettünk valaki, mire dermedten fordítottuk lassan Jin felé a fejünket és mindketten nagyot nyelve hagytuk abba azt, amit épp csináltunk. - Mit is kerestek itt ti ketten ? - támaszkodott meg egyik kezén és úgy nézett álmosan felváltva ránk.

- Kiki valamit kérdezett Sugától, de már megyünk is - szabadkozott Kook, mire az idősebbik összevont szemöldökkel nézett a túloldalra.

- Jó gyorsan visszaaludt - jegyezte meg kétkedve.

- Aha, hihetetlen mi ? - túrt zavartan JungKook a hajába és maga után húzva engem az ajtó felé sietett. Minden eddig bent tartott levegőnket megkönnyebbülten fújtuk ki, mikor kiléphettünk végre az ajtón. - Valószínűleg nem vette be, de legalább nem jött rá a valódi okra - nyugtatott meg mind a kettőnket, majd lefagyva vezette tekintetét a szabad keze felé és ezzel egy időben engedte el rémülten az én kezemet. Én is megnéztem, hogy mégis miért váltott át ilyen gyorsan a hangulata, de azonnal meg is értettem.

- A mobil - ejtettük ki a szót egyszerre és kétségbeesetten néztünk egymás szemébe. - Figyelj, gyorsan visszacsempészem mintha nem is nyúltam vol... - akadt meg hirtelen, ugyanis Jin nyitotta ki mellettünk az ajtót.

- Kérem vissza a telefonomat - nyújtotta ki a kezét és a fejét fogva nézett mindkettőnkre rá, majd időzött el a tekintete egy kicsit tovább rajtam, de mivel ezek után olyan szinten zavarba jöttem, hogy elmehettem volna jelzőtáblának inkább a vastagzoknimat kezdtem el tanulmányozni. Már csak a sóhaját észleltem, majd be is csukódott az ajtó előttünk.

- Tuti nem jött rá, hogy láttad - állította Kook és reménykedtem benne, hogy igaza volt. Nagyon reméltem. - Na, meglepődtél ? - kérdezte, miközben a nappaliba sétáltunk le, hogy nézzünk egy filmet.

- Kicsit...nagyon. Én teljesen azt hittem, hogy valamilyen csodaszép koreai lányról beszélsz.

- Végül is a csodaszép az talált - mondta ki magabiztosan, majd amint leesett neki, hogy ezt mind hallottam, egyre vörösebbé vált az arca. - Mármint...tényleg igazán szép vagy noona - magyarázta zavartan. Ugyan megint csak sikerült engem is olyan zavarba ejtenie, mint ahogy ő tette ezt saját magával, mégis lábujjhegyre állva simogattam meg a fejét.

- Köszönöm - mosolyodtam el szélesen. - Azt is, hogy megmutattad a képet.

- Na és, most, hogy tudod, mind a ketten ugyanazt érzitek, mit teszel ? - ült le mellém a kanapéra és vackolta be magát a takaróm alá. Miközben helyet foglaltam mellette és bújtam be én is a meleget adó takaró alá, elgondolkoztam a kérdésén, majd rögtön szöget is ütött valami a fejemben.

- Te tudod, hogy tetszik nekem ? - lepődtem meg.

- Hát persze - mosolygott rám és rögtön át is váltott sértett pukkaszkodó arcba. - Te tényleg ennyire hülyének néztél ?

- Nem, dehogy - kaptam el a tekintetemet és máris érdekesebbnek találtam az asztalon heverő filmek listáját.

- Gonosz vagy, bár az igaz, hogy egy beszélgetésben hallottam erről először, de attól még én is kezdtem sejteni - vallotta be.

- Hah ! Tudtam én, hogy lehetetlen, hogy magadtól rájöttél.

- De kis izé vagy - nevette el magát és elkezdte az oldalamat csikizni.

Szinte meg sem tudtam szólalni, mivel rögtön kipukkant belőlem a nevetés és könnyes szemekkel néztem a rám ördögien vigyorgó Kookot. Komolyan, néha ez a fiú maga volt a megtestesült ördög. Ki is sejtette volna, hogy a babaarc mögött ez lakozik ?

Miután úgy érezte, hogy eleget szenvedtem újra rákérdezett arra, amire az előbb nem válaszoltam. Nem mintha kerültem volna a válaszadást...

- Tudod - sóhajtottam fel, - fogalmam sincs róla - tártam szét a karomat tehetetlenül, ugyanis tényleg így volt. Már megint teljesen összezavarodtam...

Másnap hajnal ötkor ébredtem fel és másztam ki halkan JungKook mellől, aki a filmnézés közben szintén elaludt akárcsak én. Fáradtan csoszogtam a fürdő felé és léptem be ásítva. Azonnal megállt az ütő bennem, mikor láttam, hogy ki is volt bent. Próbáltam volna kislisszolni, de gyorsan utánam kapott és a pólóm nyakánál fogva rántott vissza magához.

- Óh, jó reggelt - fordultam a számat harapdosva Jin felé.

- Beszélnünk kell - fogott rögtön bele.

- Pont itt ? A fürdőben ? - hátráltam pár lépést az ajtó felé, de miután rájött, hogy mit is terveztem még előttem becsapta és szinte rajtam keresztül bezárta azt. Nagyot nyelve néztem fel rá és próbáltam megfejteni a tekintetét. Olyan titokzatosan nézett rám és az ajkán sem játszott mosoly, így tudtam, hogy igenis komoly volt. Nagyot sóhajtva támaszkodtam neki az ajtónak és figyeltem, ahogy ide oda mászkált előttem.

- Láttad ? - szólalt meg a tarkóját fogva és állt meg most már nem sokkal előttem.

- Khm...mit is kellett volna látnom ? - kérdeztem zavartan.

- Szóval igen - állapította meg és elgondolkozva kezdte el fürkészni az arcomat. - Nincs semmi kérdésed a képpel kapcsolatban ? - lépett egy kicsit közelebb, de mégis tartotta a távolságot. Úgy tűnt nem akarta, hogy túlságosan is feszélyezve érezzem magamat és elkezdjek félni.

- Nem akarsz elmenni fotósnak ? Nagyon művészi lett...

- Szóval nincs... Tehát, te úgy gondolod, hogy legyen olyan minden, mint ezelőtt ? Ahogy én mondtam a szertáros incidens után ? - vonta fel fél szemöldökét.

- Igen - préseltem ki nagy nehezen a szavakat az ajkaim között. Nem mondhattam azt, hogy nem. Úgy biztosan nem, hogy hamarosan elmegyek.

- Én viszont igenis szeretnék beszélni róla - lépett még közelebb és két tenyerét megtámasztotta a fejem mellett. Szomorúan elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen látnom az elszánt tekintetét. - Tudom, hogy talán előbb is léphettem volna, mint most, de nem lehetett. Muszáj volt elgondolkoznom pár dolgon - vallotta be, mire lassan felé fordultam. Nem kellett volna... Túlságosan is közel került az arca az enyémhez és hirtelen el is hallgatott. Nagy erőt véve magamon kezdtem bele a mondandómba.

- Nem mondhatok erre az egészre semmit. Figyelj Jin...én pár hét múlva kimegyek Amerikába - mondtam és a szívem szakadt meg a tekintetétől. Először teljesen értetlen volt, majd egy kicsit dühös és végül szomorú. Hátrébb húzódott tőlem és lassan megfogta a kezemet.

- Mi-miért nem mondtad eddig ? - kérdezte szomorúan.

- Pont azért, hogy ne lássam ezt az arcodat.

- Ez azt jelenti...hogy ne mondjak többet ? - nézett mélyen a szemembe, de én képtelen voltam válaszolni csak egy aprót bólintottam és néztem a kezeinkre. Talán, ha apa nem akarná folyton tönkre tenni az éltemet, akkor ezek után szinte mindennap így foghatta volna a kezemet. Emiatt a tudat miatt önkéntelenül is kicsordult egy könnycsepp a szememből ahogy megrohamoztak az emlékek nem csak vele, hanem a többiekkel is.

- Ne sírj - fogta két kezébe az arcomat és hüvelykujjával óvatosan letörölte a könnyeimet. Még jobban elkezdtem volna sírni, hacsak nem hajol felém és nyom apró csókot ajkaimra. Egy kicsit hátrébb húzódott, hogy megnézze a reakciómat, ami csak értetlen pislogás volt. Erre csak felnevetett és újra felém hajolt. - Most nagyon aranyos arcot vágtál - suttogta mielőtt még újra megcsókolt volna, de ez most sokkal hosszabb és elmélyültebb lett, mint az előző. Míg az csak egy gyengéd érzést váltott ki a mellkasomban, úgy ez a csók másabb volt; igazibb és szinte kiugrott a szívem a helyéről. Félve én is visszacsókoltam és a kezeimet megtámasztottam a mellkasán. Ajkai szinte olyanok voltak, mint a puha és édes mályvacukor. Lassan egyik kezét levezette a tarkómhoz és úgy húzott közelebb magához, ami miatt lábujjhegyre kellett állnom. Ezt az igen romantikus pillanatunkat az ajtón kopogó ember szakította meg. Jin távolabb hajolt tőlem és kezeit derekamra fonta úgy nézett szúrósan az ajtó felé. Én csak halkan és kissé kábultan felnevettem, majd hátra fordultam szintén az ajtót lesni.

- Izé...srácok ? Ugye még megvagytok ? - szólalt meg V bizonytalanul.

Válaszolni ugyan nem válaszoltunk, de felsóhajtva nyúltunk a zár felé, hogy kinyissuk.

- Ezt vedd a búcsúmnak - suttogta még a fülembe Jin és szomorúan mosolyogva még egy puszit adott a fejemre, majd kitárta az ajtót. - Nyugi Tae, még nem vesztünk el - mondta és az említett fiút kikerülve a konyha felé sétált.

- Ez meg mi volt ? Egyáltalán mit kerestetek ti bent a fürdőben ? Kettesben... - nézett rám somolyogva V.

- Ne vágj ilyen arcot. Nem történt semmi... Vagyis, inkább azt mondanám, hogy elbúcsúztam tőle.

- Ezt meg hogy érted ? - ráncolta össze a szemöldökét. - Ne mond, hogy tényleg elmész - fogta meg a vállamat kétségbeesetten. - Nem adhatod fel, harcolnod kell...

- Ezt a harcot nem nyerhetem meg - válaszoltam csüggedten.

- Ha nem is próbálkozol, akkor biztos nem - vágta rá Taehyung nyersen és hátat fordítva nekem, feltrappolt a lépcsőn. Értetlen fejjel néztem utána és próbáltam megemészteni a kirohanását, de nem ment. Szíven ütöttek V szavai, mivel tisztában voltam vele, hogy igazak.

Mint ahogy azt előre sejtettem egész nap Taehyung szavai jártak a fejembe és nagyon sokszor az a bizonyos csók is. Kellemes borzongás futott végig a testemen és akaratlanul is elmosolyodtam, ami miatt párszor ugyan hülyének néztek, de cseppet se zavart. Jinen ugyan nem látszódott munka közben, de egyébként ő is szintén el volt varázsolva. Viszont az is mindig eszembe jutott, hogy mi miatt történt ez az egész. Hogy ez volt a mi személyes búcsúnk.

Hazaérve magabiztosan mentem fel az emeletre és a stúdió elé érve vettem egy nagy levegőt és lassan lenyomva a kilincset benyitottam. Szerencsére pont ahogy számítottam rá, csak Suga volt bent és épp valami papírokat nézegetett. Amint észrevette, hogy már nem csak egyedül volt a helyiségben, elmosolyodva nézett rám és döntötte picit oldalra a fejét.

- Mit csinálsz te itt ? Azt hittem már alszol.

- Beszélni szerettem volna veled - húztam mellé az egyik széket és leülve rá határozottan a szemeibe néztem.

- Túlságosan is komoly lett a tekinteted - ráncolta idegesen a homlokát. - Valami baj van ?

- Khm...mondhatjuk. Vagyis nem baj csak... Na jó, tulajdonképpen nekem az, meg lehet nektek is, de... Nem is tudom - sóhajtottam fel.

- Még ma bele tudsz kezdeni vagy esetleg elmenjek előtte fürdeni és utána folytatod ? - rakta keresztbe a kezét érdeklődve, mire halkan felnevettem.

- Nem kell nyugi. - Pár hét és nem foglak tovább boldogítani titeket.

- Ezt meg hogy érted ? - lepődött meg.

- Úgy, hogy Amerikába megyek.

- Pár hétre vagy mi ? - találgatott, mire szomorúan lesütöttem a szememet. - Évekre ? - feszült meg egész testében. Bólintottam, de válaszolni most sem voltam képes. - De hát miért ? Ennyire nem jó velünk dolgoznod ?

- Nem, nem erről van szó. Én imádok veletek dolgozni - bizonygattam.

- Akkor miért ? Jin miatt ? Ennyire zavar a hülye viselkedése ? Mert ha igen akkor elintézem pár perc alatt, hogy megjöjjön az esze. Még ha idősebb is nálam - magyarázta.

- Már az is megoldódott.

- Akkor meg ? Talán - gondolkodott el, de nem merte először kimondani azt, amit hitt -, az apád küld el ?

- Igen - válaszoltam alig hallhatóan. Ezután olyan csend állt be közöttünk, hogy minden apró neszt hallani lehetett, feltéve ha volt. Suga szemébe nézve kicsit megijedtem, ugyanis nem túl boldog arcot vágva nézett a sarokban heverő gitárra. Féltem, hogy még a végén a tekintetével tönkre teszi a hangszert.

- Hol is lakik pontosan ? - kérdezte csak úgy, mintha az időjárást vitatta volna meg épp velem, de a tekintetével szinte ölni tudott volna.

- Miért akarja mindenki meglátogatni ? Azért nem olyan érdekes ember - vicceltem el egy kicsit a dolgot, de úgy tűnt YoonGi most nem igazán értékelte a gesztusomat.

- Ezt nem kéne ilyen félvállról venned - rázta meg a fejét gondterhelten. - Nem irányíthatna úgy téged, mint a kis játékszerét. Kiki, ki kéne állnod magadért - mondta komoly tekintettel.

- Nem tudom megtenni...képtelen vagyok rá.

- Én viszont úgy gondolom, hogy eleget változtál ezalatt a fél év alatt ahhoz, hogy képes legyél rá. Ha ez nem így van, akkor úgy tűnik, hogy rosszul ismertelek meg - állt fel lassan és az ajtó felé sétált. - Gondolkozz el néha azon is, hogy te mit akarsz. Nem pedig azon, hogy a helyzet mit diktál - fejezte be rám sem nézve és kilépett az ajtón. Miért kellett mindannyiuknak ennyire összezavarniuk ? Bár én voltam a hibás, hisz mindig a kis dolgaim miatt zaklattam őket és vártam el, hogy tanácsot adjanak. Egy igazán önző lány voltam...

November utolsó heteiben képes voltam Rap Monsternek is elmondani, hogy nem kell tovább velem egy levegőt szívnia. Először teljesen értetlen fejet vágott, majd csak ennyit kérdezett :

- Az apád szeret téged mindenhova küldözgetni, ugye ?

- Talán - válaszoltam lehajtott fejjel.

- Még csodálkoztam is, hogy a többi fiú vagy került vagy szomorúan nézett rád mostanság. Most már megértem.

- Gondolom te is szeretnél valami okosságot a fejemhez vágni, hogy még több dolgon agyalhassak, ugye ? - kérdeztem kicsit ingerülten. Elegem volt, hogy mindenki szent beszédet tartott nekem, de arra nem voltak képesek, hogy megértsék a helyzetemet.

- Őszintén - sóhajtott fel -, szerintem ebben a helyzetben magadnak kell elintézned mindent. És azok valószínűleg nem csak simán szent beszédek. Most csak magadra tudsz számítani és ők csak egy kis lökést akarnak neked adni. Hisz nem várhatod el tőlük, hogy a házatokhoz vezessenek és melletted állva hallgassák, ahogy megbeszéled apáddal a dolgokat. Kicsi Bunny most nagyon figyelj rám - fogta meg kedvesen a vállamat, mire sóhajtva jeleztem, hogy rendben. - Mi mind azt szeretnénk, hogy megerősödj, de azt hogy hogyan viszed ezt véghez, nem mondhatjuk meg neked. Most egyedül csak magadra számíthatsz, de ha valamit elrontasz, akkor mi - a barátaid - ott leszünk, hogy észhez térítsünk - fejezte be és összeborzolta a hajamat. - Most mennem kell, mert még sokat kell gyakorolnom, hogy a táncom tökéletes legyen. Talán még Hobit is felülmúlhatom - vigyorgott, mire rögtön elnevettem magamat. - Szóval szerinted is csak álom marad - biggyesztette le a száját, majd ment is volna, de hirtelen megtorpant és feltett még egy kérdést. - A koncertünkön sem leszel itt ?

- Nem - szóltam utána szomorúan -, de tudom, hogy menők lesztek. Lélekben veletek leszek - szóltam utána és fordultam meg. Mind a ketten elindultunk két különböző irányba és végig azon kattogott az agyam, hogy már nem fogunk találkozni az út végén...

A legutolsó ember akit beavattam Kook volt. Vele a nappaliban futottam össze miután kijöttem a fürdőből és láttam, hogy a kanapén ülve várt valószínűleg rám.

- Mi van itt mindenkivel ? - támadott le azonnal a kérdésével - És miért érzem azt, hogy bármi is van, az veled kapcsolatos ?

- Milyen jó megérzéseid vannak - dicsértem meg és én is helyet foglaltam mellette a kanapén.

- Mégis mi történt ? Kérlek mond el, mert a többiek csak szomorúan mosolyognak rám vagy elküldenek nem túl szépen - panaszolta indulatosan. - És ráadásul Sugának még csak vissza sem szólhatok, mert egy kicsit tartok tőle, főleg most.

- Ahogy mondtad ez mind miattam van, mivel olyan önző dolgot teszek, hogy nem ellenkezek apámmal és kimegyek Amerikába kb. két hét múlva - számolgattam az ujjamon és szinte hasba vágott a tudat, hogy már csak ilyen kevés idő volt hátra.

- De... Kiki ! - kiáltotta hirtelen a nevemet, mire ijedten néztem rá.

- JungKook minden ren...

- Hallgass végig - tette fel a kezét elhallgattatva engem. - Lehet, hogy pont én beszélek, aki hasonló helyzetben szintén nem tudna semmit se tenni azt leszámítva, hogy szép dolgokat mondok az illetőre a háta mögött. DE, elgondolkodnék azon, hogy én valóban azt akarom-e hogy valaki egész életemben irányítson és minden szavára ugorjak.

- Én nem is...

- Ez csak egy példa volt - legyintett. - Szóval a mondandóm lényege annyi, hogy felejtsd el azt, amit a többiek mondtak és csakis magadra gondolj. Ha nagyon nem menne, akkor szedd össze a fejedben azokat a dolgokat, amikkel esetleg egyetértesz és nyerj belőlük erőt ahhoz, hogy harcolj - mosolyodott el.

Hát végül elérkeztem ahhoz a pillanathoz, hogy mindent jó alaposan átgondoltam és kezdtem rájönni, hogy mi a legjobb döntés. Az, amit valóban én akartam. Előtte viszont még találkoznom kellett a dalszerző társammal. Egy bizonyos Derek Akermannal. Persze, hogy fiú volt, apa nem is választhatott volna jobban...